Tavola in Piazza

Paprikakrémleves friss zellerrel

Tudom, ez nem harmincperces fogás, de ha ügyesek vagyunk, este, mialatt a vacsora fő, megsütjük, meghámozzuk a paprikákat, így másnap a leves összeállítása már tényleg semmiség!
Paprikakrémleves friss zellerrel
Hozzávalók: 4 db piros vagy sárga színű, vastag húsú kaliforniai paprika, 1 fej vöröshagyma, 1 cikk fokhagyma, extraszűz olívaolaj, 1 ágacska rozmaring, 1 dl száraz fehérbor, só, bors, 1 dl tejszín, egy zellerszár, frissen facsart citromlé

A paprikákat egy tűzálló tálba helyeztem, és 220 fokos sütőben addig sütöttem, amíg a héjuk szinte teljesen megfeketedett. Ekkor kivettem a tálat, letakartam, 5-10 percig állni hagytam, majd levettem a fedőt, és a paprikákat meghámoztam.
Egy lábasban felhevítettem az olívaolajat, megpirítottam benne a fokhagymát és a rozmaringot, majd mindkettőt kihalásztam, és kidobtam. A megmaradt illatos olajon megdinszteltem az apró kockára vágott hagymát, hozzáadtam a hámozott, sültpaprikát, a fehérbort, sót, borsot, és az egészet kb. 10 percig főztem, botmixerrel a nyers zellerszárral együtt pürésítettem. (Ha nagyon szép sima levet szeretnénk, mindenképp szűrjük át!) Kóstoltam, és mivel kissé tolakodónak éreztem az ízét, adtam hozzá nem több mint 1 dl tejszínt, forraltam rajta egyet, levettem a tűzről, újrakóstoltam, facsartam bele egy kevés citromlevet, és először csak egy pötty citromos-kapros tejföllel, másodszor pedig kapros olívaolajban megpirított fokhagymás kenyérkockákkal tálaltam. Ember tejfölös vívmányok helyett, tőle megszokott módon parmezánt reszelt a tetejére és meglocsolta egy kevés olívaolajjal is.

Kecskesajt fagyi csipkebogyó lekvárral, rozmaringos grissinivel

Csak eltökélt kecskesajt rajongóknak! A ricottától izgalmas, kicsit poros textúrájú alap, amely kiválóan illik további sós és édes kombinációkhoz is. Kicsit húzós, vastag érzetet ad a szájban, de ez csak a tejszín miatt van, valamit majd ki kell találni helyette.
Először azt hittem, jó lesz előételnek, de annyira intenzív ízű, hogy más helyet kell majd neki találni vagy pedig egészen mini adagokat készíteni belőle.
Kecskesajt fagyi csipkebogyó lekvárral, rozmaringos grissinivel
Hozzávalók: 100 g krémes kecskesajt (az igazit a LIDL-ben találtam meg, francia termék), 50 g ricotta, 200 g tejszín, 3 ek. méz, 125 g joghurt, lehetőleg házi csipkebogyó lekvár, a grissinihez 240 ml langyos víz, 2 ek. extraszűz olívaolaj, 1 tk. só, 1 tk. cukor, 20 g élesztő, apróra vágott friss rozmaring
Egy lábasban felmelegítettem a tejszínt, hozzáadtam a mézet és a kecskesajtot, majd az egészet folyamtosan kevergetve, nagyona lacsony lángon addig melegítettem, amíg a sajt és a méz teljesen elolvadt. Ekkor levettem a tűzről, hozzáadtam a joghurtot és a ricottát, az egészet botmixerrel simára turmixoltam, jól lehűtöttem, majd fagyigépbe töltöttem, ami elvégezte a maradék munkát.
A grissinihez a hozzávalókból nem túl lágy kenyértésztát gyúrtam, letakarva meleg helyen másfél óráig kelesztettem, majd csíkokra vágtam, megsodortam, sütőlemezen további 30 percig kelesztettem, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütöttem.
(Hozzáértő biztos megmondja majd nekem szívesen, hogy kell azokat a nagy ronda fényfoltokat leradírozni a képről. )

Baconbe göngyölt aszalt szilva

Na, ez az az előétel, ami szintén nem villog majd a karácsonyi asztalon. Pedig szép. (Csak nekem nem igazán ízlett. Mihály atya jutott eszembe, ahogy a füstölővel jön-megy a nagymisén…lehet, hogy kicsit megégett a rozmaring???)
És annak ellenére, hogy a karácsonyi menü vagy valami egyszeri és megismételhetetlen kell, hogy legyen, vagy pedig szigorúan tradícionális, ezt a torrone pudingot viszem! 25-én. 15 főre.
Ugye, ugye, Gabah, mégiscsak megéri néha előre belekontárkodni a mézesbödönbe!

Baconbe göngyölt aszalt szilva

Hozzávalók:
  • 8 db magozott aszalt szilva
  • 8 szelet bacon
  • 8 pici ág rozmaring
  • néhány csepp balzsamecet

A szilvákat egyenként a baconszeletekbe göngyöltem, mindegyiket megtűztem egy ágacska rozmaringgal, és sütőben 220 fokon, grill programon 10 percig sütöttem. Tálaláskor néhány csepp balzsamecettel locsoltam meg.

Tengeri sügér zöld szószban

Biztos már mindenkinek a könyökén jön ki, de azért még egyszer leírom: a hal élet, erő, egészség, következésképp együnk minél több halat!
Tadáááám, a halkampány következő darabja:


Tengeri sügér zöld szószban

Hozzávalók 2 személyre:
  • 1 közepes tengeri sügér
  • 2 db olajban eltett ajókagyűrű
  • 1 citrom leve
  • néhány levél majoranna
  • 1 kisebb csokor petrezselyemzöld
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 dl extraszűz olívaolaj
  • 1 dl száraz fehérbor
  • bors
  • 2 ek. zsemlemorzsa
  • 1 ágacska rozmaring
  • 2 zsályalevél

A tenegri sügért megpucoltam, kibeleztem, és alaposan leöblítettem.
A zsemlemorzsa, a rozmaring és a zsálya kivételével az összes hozzávalót egy magas falú keverőtálba tettem, majd merülőmixerrel pépesítettem.
Egy tűzálló tál aljára raktam egy réteget a zöld szószból, ráfektettem a halat, megszórtam zsemlemorzsával, és végül betakartam a maradék szósszal. A hal mellé raktam a rozmaringágat és a zsályaleveleket, és 190 fokra előmelegített sütőben készre sütöttem.

(Majdnem) Minden napra egy tészta Nr 37

Nyár van. (Hmmmm….nem mondom???) Igyekszem olyan ételeket készíteni, amelyek minimális főzési időt igényelnek, frissek, üdék, és persze a hozzávalókért maximum a kert végéig (10 m 🙂 kell menni.
Amikor második fogásként halat készítek, próbálom úgy szervezni a menüt, hogy, az első fogás is tartalmazzon halat. Ha ez nem megy, akkor sem szeretek túlságosan eltérni a második fogás ízvilágától. Ha pedig végképp nem jut semmi eszembe, akkor előveszem ezt a citromos-rozmaringos spagettit, és tadáááám…
Most biztos sokan azt gondolják, hogy ez a recept nem méltó arra, hogy lejegyeztessék, pedig vészhelyzetben, utsó pillanatban, konyhapánikban igenis jól jön majd csak úgy véletlenül rátalálni a világhálón! 😉
Citromos-rozmaringos spagetti

Hozzávalók:
  • 320 g spagetti
  • 1 ek. vaj
  • 1 gerezd fokhagyma (elhagyható)
  • 1 citrom reszelt héja
  • ½ citrom leve
  • 1 ágacska rozmaring
  • 0,5 dl száraz fehérbor
  • frissen őrölt bors

A rozmaringot felaprítom, és a vajban a késsel kissé szétnyomott fokhagymagerezddel együtt 1-2 percig pirítom. Felöntöm a fehérborral, majd amikor az alkohol elpárolog, sózom, majd hozzáadom a citromlevet és a reszelt citromhéjat, és az egészet nagy lángon még néhány másodpercig főzöm.
A tésztát ezalatt sós vízben kifőzöm, „al dente” leszűröm, összekeverem a rozmaringos-citromos mártással, és azonnal szervírozom. Tálalásnál mindenki saját ízlése szerint borsozza (de ez esetben ne takarékoskodjunk a frissen őrölt borssal; nagyon jót tesz a tészta amúgy is friss ízvilágának).

Aranydurbincs zöldbabbal és gombával

A nagy étteremalakítás közben úgy tűnik, az ámítógépem ámít, bár amíg képes csupán így játszani velem, jól van. Történt ugyanis, hogy múlt héten pénteken délután idekuporodtam recepteket írni, de a gép bemondta az unalmast, és közölte, hogy márpedig ő nem hajlandó „bekapcsolódni”…sem a munkámba, sem a receptírásba, de még saját magába sem. Mondanom sem kell, hogy a hetvenvalahány publikálatlan recept, ill. kép egyik pillanatról a másikra való esetleges eltűnése enyhén szólva sokkolt, így kértem-könyörögtem, „Csak most az egyszer ne hagyj cserben!” és lám-lám, megesett rajtam a computer-szív, és kaptam tőle egy (remélem nem utolsó) esélyt. Azóta amikor van időm, nem csinálok mást, mint szelektálok, rendezek, takarítok, és persze e-dobozolok, mint szájber-Tóték. Ha minden jól megy, mindjárt menthető lesz az anyag, és akkor aztán én leszek Az Őrnagy!
No, azért nem jöttem üres kézzel: hoztam egy tegnapi halas ételt aranydurbincsból (szerintem a tengeri sügér után a második legfinomabb hal), meg itt van végre a már megígért színes-tavaszos-(akár)húsvétos előétel is.
Aranydurbincs szezámmagos zöldbab-gomba körettel
Hozzávalók 2 személyre:
  • 1 kb. 500 g-os aranydurbincs
  • 100 g zöldbab
  • 100 g gomba
  • 1 kis fej hagyma
  • 0,5 dl extraszűz olívaolaj
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 2 evőkanálnyi szezámmag
  • 1 zsályalevél
  • 2 kisebb ág rozmaring
  • őrölt koriander
  • frissen őrölt bors
  • 1 citrom

A halat megpucoltam, beleit eltávolítottam, majd folyó víz alatt alaposan átmostam. Enyhén sóztam, borsoztam, a hasába tömködtem egy zsályalevelet, egy kisebb ág rozmaringot és három vékony szelet citromot. A másik zsályalevelet és néhány rozmaringlevélkét apróra tépkedtem és a hal mindkét oldalát bedörzsöltem vele.
A szezámmagot megpirítottam.
A hagymát apróra vágtam, az olajon üvegesre pirítottam, majd meglocsoltam a fehérbor felével, hozzáadtam a zöldbabot (még találtam egy utolsó üveggel a nagyikám féle télire eltett igazi hazai zöldbabból!), majd amikor ez félig megpuhult, a megtisztított, vékonyra szeletelt gombát is. Sóval, borssal, őrölt korianderrel fűszereztem, 2-3 percig főztem, majd az egészet átpakoltam egy nagyobb tepsibe, ráfektettem a már befűszerezett halat, a zöldségekre néhány szelet citromot raktam, és előmelegített sütőben, 190 fokon kb. 25 percig sütöttem. Tálalás előtt a pirított szezámmagot a zöldségekre szórtam.

Sonkás spirálok leveles tésztából

Étteremalakítás.
Ez nem az a színes tavaszi vendégváró, amit az előző bejegyzésben ígértem (úgy néz ki, azt már csak holnap tudom posztolni) de ez is „bulikaja”. Barátnőmnek születésnapjára -január végén volt- vacsorát ajánlottam fel nemes ajándékként, s ezen az estén volt ez a leveles tésztás spirál a vacsora előtti rágcsa.
A menü további részei voltak:
Fúziós fokhagymaleves (Lorien és Bombadil Toma fokhagymalevesét házasítottam össze 🙂
Töltött articsóka vele főtt rozmaringos oldalassal (persze szebben tálaltam, mint a téli szüneti példányt 😉
Krumplipüré
Narancsos-mákos tirmisù (Mammától).
A fokhagymaleves receptjét azóta is követeli a barátném, sőt, hétfőn közölte, hogy „többet nem mondom” :-), tehát a napokban az is felkerül majd.
Addig nézzük ezt a sonkás-tojásos spirált:

Sonkás spirálok leveles tésztából
Hozzávalók:
  • 2 négyszögletes leveles tészta lap
  • 2 tojás
  • 100 g speck hajszálvékonyra szeletelve (vagy bármilyen más, nyers, enyhén füstölt sonka vagy húsos szalonna)
  • frissen őrölt bors
  • 1 ágacska rozmaring nagyon apróra vágva


A leveles tésztát a csomagoláson lévő útmutató szerint felengedjük (a bátrabbak saját készítésűvel is próbálkozhatnak, én egyelőre a félős fajtába tartozok). Az egyik tésztalapot kiterítjük, és egy ecset segítségével rákenjük a felvert tojások felét, majd sóval, borssal és a felaprított rozmaring felével fűszerezzük, és az egészet betakarjuk a speckszeletekkel.
A másik tésztalapot is kiterítjük, rákenjük a felvert tojások másik felét, ezt is fűszerezzük, és zsonglőr mozdulatokkal, a tojásos oldalával lefelé az első, már speckkel megpakolt tésztalapra fektetjük.
Éles kés segítségével kb. 2 cm-es csíkokra vágjuk, a csíkokat néhányszor megtekerjük, hogy spirál formájuk legyen, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben, 200 fokon aranysárgára sütjük.Az eredeti recept a SALE & PEPE januári számában olvasható.

Mustáros csapósügér radicchioágyon

Fogyókúrába kiválóan beilleszthető, nagyon gyorsan elkészíthető, vitaminokkal, ásványi anyagokkal teli vacsora 😉
Akinek nem kell szigorú diétát tartania, mindenképp locsolja meg a halat egy kevés olívaolajjal!

Mustáros csapósügér radicchioágyon

Hozzávalók:
A sügérhez:

  • 500 g sügérfilé
  • 4 tk. magos mustár
  • kakukkfű
  • rozmaring
  • bors
  • (olívaolaj)
  • 1 citrom leve

A salátához:

  • 1 kisebb radicchio rosso
  • ½ citrom leve vagy 1 ek. balzsamecet
  • 1 tk. magos mustár
  • bors
  • (olívaolaj)

A kakukkfüvet és a rozmaringot apróra vágom. A mustárt összekeverem a citrom kifacsart levével. A sügérfilét négyfelé vágom, a darabokat bekenem a citromos-mustáros keverékkel, majd megszórom az apróra vágott zöldfűszerekkel.
Egy tepsit sütőpapírral kibélelek, ráfektetem a sügérdarabokat, és 190 fokra előmelegített sütőben készre sütöm.
A radicchiot leveleire szedem, megmosom, megszárítom. A mustárt a citromlével összekeverem. Amikor a sügér kész, a radicchiot sózom, borsozom, majd alaposan összeforgatom a citromos-mustáros keverékkel.
A salátából szedek néhány levelet egy-egy tányérra, mindegyikre egy sügérdarabot fektetek, és azonnal tálalom.
(A radicchio talán még finomabb lett volna, ha csak négyfelé vágom, olívaolajjal bekenem, és bordázott aljú serpenyőben csíkosra sütöm… Legközelebb…)

(Majdnem) Minden napra egy tészta Nr 33

A vadas menü első fogása, amit nemrég ígértem:
Tagliatelle szalonka raguval
Hozzávalók:

  • 320 g tagliatelle
  • 1 szalonka megtisztítva (májával együtt) és 2 csirkemáj
    vagy
  • 2 szalonka
    (Egy szalonkát kevésnek találtam 3-4 főre, de mivel nekem csak egy madaram volt, így adtam hozzá 2 csirkemájat. Először úgy 5 dkg-nyi marhamájat akartam hozzáadni, de féltem, hogy túl intenzív lesz az íze, és a szalonka nem érvényesül mellette.)
  • 5 dkg húsos füstölt szalonna
  • olívaolaj
  • 1 vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 zellerszár
  • 1 sárgarépa
  • 1 ágacska rozmaring
  • 2 babérlevél
  • 2 zsályalevél
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 3 dl l húsleves (lehetőleg marha)
  • néhány szem borókabogyó
  • 3 hámozott, darabolt paradicsom
  • petrezselyemzöld
  • frissen őrölt bors


A szalonkát 6 részre vágtam (2 szárny, 2 comb, mell, hát).
A szalonnát felkockáztam és egy lábasban kiolvasztottam azt a kevés zsírt, ami benne volt. A pörcöt benne hagytam. (5 dkg-től ne várjunk sokat, csak az íze miatt kell!) Öntöttem hozzá egy kevés olívaolajat, majd amikor felforrósodott, hozzáadtam az apróra vágott hagymát, az áttört fokhagymát, a zöldfűszereket és néhány percig pároltam.
Ezután tettem bele az egészen pici kockára vágott sárgarépát és zellerszárat, majd nagy lángon addig pároltam, amíg szinte az összes víz elpárolgott a zöldségek alól.
Felöntöttem a vörösborral, majd ismét lepirítottam. (Ekkorra már jó sűrű szaft keletkezett a lábasban.) Hozzáadtam a szalonkadarabokat, a borókabogyót, tekertem rá egy kevés borsot, majd lefedtem, és kb. 1 órán keresztül, alacsony lángon főztem.
1 óra főzésidő után hozzáadtam a hámozott, darabolt paradicsomokat, majd ismét 1 óra főzés következett. Ekkor raktam hozzá a csirkemájakat, amik a szalonkával együtt (végre) kb. 15 perc alatt megfőttek. (Nem tudom, miért kellett ennyi idő ennek az aprócska madárkának ahhoz, hogy megpuhuljon!)
A tagliatellét lobogó, sós vízbe dobtam.
A májakat és a szalonkadarabokat kivettem a lábasból, megvártam amíg egy kissé kihűlnek. A szalonkadarabokról leszedegettem a húst, a májakat pedig apróra vágtam. Mániám, hogy nagyobb darab zöldfűszert, és főleg borókabogyót egészben, szószban, szaftban nem hagyunk, úgyhogy én a szószból a leveleket és a bogyókat is kihalásztam.
A húst és a májat visszatettem a paradicsomos-zöldséges szószba, megszórtam egy kevés apróra vágott petrezselyemzölddel, majd megvártam míg az egész újra felmelegszik.
A tésztát leszűrtem, a szósszal összekevertem és azonnal tálaltam
.

Karácsonyi fácántekercs januárban

Elkészült a karácsonyi fácántekercs, ami a Nemisbéka által kírt karácsonyi receptverseny főétel kategóriájában harmadik helyezést ért el. Köszönöm mindenkinek, aki szavazott rá, és főleg köszönöm Nemisbékának elsősorban a verseny ötletét, a lebonyolításba fektetett rengeteg energiát, végül pedig a nyereményt!
Írtam akkor, hogy utolsó héten már nem volt időm elkészíteni, így a madár a fagyasztóban végezte.
Vasárnap Luciano jött hozzánk, (a Giorno della Memoria kapcsán sohasem hiányozhat, meg egyébként is állandóan újabb és újabb könyveken dogozik…fáradhatatlan!!!) ráadásul „anya-pakkot” hozott, egyértelmű volt tehát, hogy kitüntetett barátunk kitüntetett vacsorában részesül.
Így lett a menü tagliatelle szalonka raguval -recept később- és fácántekercs zöldséges-tejszínes mártásban grillezett polentával és vajban párolt parajjal. (Desszertet nem készítettem. Luciano nem rajong a desszertekért.)

Íme a már korábban megígért recept:


Fácántekercs zöldséges-tejszínes mártásban grillezett polentával és vajban párolt parajjal


Hozzávalók:

  • 1 fácántekercs (a tekercs elkészítésének a leírása itt található)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy sárgarépa
  • 1 zellerszár
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 2 paradicsom
  • 2 babérlevél
  • egy ágacska rozmaring
  • 2-3 friss zsályalevél
  • 2 dl tejszín
  • bors
  • olívaolaj
Egy nagy lábasban felhevítek egy kevés olívaolajat, és a fácántekercs minden oldalát alaposan megpirítom benne. Hozzáadom a vékony csíkokra vágott hagymát, az áttört fokhagymát és a zöldfűszereket, majd addig pirítom, amíg a hagyma kissé sárgás színt kap. Ezután meglocsolom a vörösborral, megvárom amíg nagy része elpárolog, hozzáadom a kb. 1x1x1cm-es kockára vágottzöldségeket, lefedem, és folyamatosan, mindig csak épp egy kevés vizet hozzáadva addig párolom, amíg a fácán megpuhul.
A tekercset kiemelem a lábasból és egy vágódeszkára helyezve hűlni hagyom. (A zöldfűszereket kidobom.)
A megmaradt zöldséges szaftot átpasszírozom, visszaöntöm a lábasba, belekeverem a tejszínt, és ha szükséges, egy kevés vizet is adok hozzá, majd egyet forralok rajta.
Ezalatt a fácánt kb. 2 cm vastag szeletekre vágom, és a szeleteket tálalásig a tejszínes szaftba helyezem, hogy ne száradjanak ki.
(No, ez lett volna az eredeti elgondolásom, de közben beugrott, hogy Luciano nem nagyon szereti a tejszínt, így a szaft egyik felét meghagytam eredeti formájában, és csak a másik felét tejszíneztem, és aki kért, annak locsoltam belőle egy keveset a tekercs tetejére.)

Polenta


Hozzávalók:
  • 300 g kukoricadara
  • 1 l víz
  • 2 tk. só
A vizet felforralom, hozzáadom a sót, és vékony sugárban a kukoricadarát. Közben megállás nélkül kevergetem, hogy ne csomósodjon össze. (Ha túl sűrűnek találom, adok hozzá még egy kevés vizet.)
A híg polentát kb. 40 percig folyamatosan kevergetve készre főzöm, és egy kisebb tepsibe vagy más -én általában hasáb alakú- formába öntöm. Frissen is szeretjük, de mindig úgy készítem, hogy maradjon másnapra is. A másnapra megmaradt polentát felszeletelem, és grillrácson, sütőben vagy bordázott aljú serpenyőben megpirítom.

Vajban párolt paraj


Hozzávalók:
  • 400 g fagyasztott parajlevél
  • 20 g vaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt bors
  • szerecsendió
  • 50 g reszelt parmezán
A vajban megpirítom a hajszálvékony csíkokra vágott vöröshagymát és az áttört fokhagymát. Hozzáadom a még fagyott parajleveleket, lefedem, és addig melegítem, amíg teljesen kiolvad. Ezután sóval, frissen őrölt borssal és sok-sok szerecsendióval fűszerezem, és addig főzöm, amíg szinte az összes lé elpárolog alóla. Végül összekeverem a frissen reszelt parmezánnal, lefedem, és néhány perc pihentetés után tálalom.
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!