Tavola in Piazza

Salátaöntetek

Nyakunkon a nyár, a friss zöldségekből, gyümölcsökből gyorsan összeállítható saláták igazi szezonja. Ilyenkor még az is bele- belekóstol egy nagy tál üde, roppanós, zsenge zöldségbe, aki az év többi részében a krumpli-rizs párosán tengődik.  Érthető, és nem csak azért, mert manapság a salátafogyasztás gyakorlatilag divattá vált, hanem mert egy ízlésesen összeállított zöldségtál szemet gyönyörködtet, felvidít, életerőt, energiát, egészséget sugall, arról nem is szólva, hogy a frissen szedett, napsütötte zöldségek íze, színe, textúrája kifejezetten egyedi. (Itt most nem az ecetes-cukros vízben rongyosra ázott fejes salátára, meglöttyedt uborkára gondolunk. Ezeknél kevés lehangolóbb kinézetű „tradicionális magyar” fogás létezik.)

A saláta lelke az öntet: zsírok és savak játéka. A zsírok a szánkban érzett bársonyos hatás kialakításárt felelősek, a savak pedig arra hivatottak, hogy minden falat végén újra és újra megtisztítsák ettől az érzettől az ízlelőbimbóinkat azért, hogy aztán a szánkba vett következő adag étel selymes hatását  ismételten élvezni tudjuk. Nagyon fontos tehát a fenti két fő összetevő egyensúlya, ami egy klasszikus vinaigrette (ecetolajöntet) esetében egy rész borecet, három rész olívaolaj, só és frissen őrölt bors emulzióját jelenti. Ez tulajdonképpen a legegyszerűbb salátaöntet, amely bármilyen nyers vagy párolt zöldség ízével nagyszerűen harmonizál. A hozzávalókat só, bors, ecet és olaj sorrendben érdemes összekeverni, így a só azonnal feloldódik. A keverés folyamatát gyorsíthatjuk, ha az összetevőket egy befőttes üvegbe rakjuk, az üveget lezárjuk, és néhány másodpercig rázzuk.

edeskomeny salata

A jó minőségű ecet és olaj legtöbbször nem is kíván más ízt maga mellé, de mivel a változatosság gyönyörködtet, gazdagíthatjuk a dresszingünket zöld fűszerekkel (ezeket csak a végén adjuk hozzá), mustárral, kevés cukorral, mézzel, finomra aprított mogyoróhagymával, fokhagymával, szardellával, joghurttal, nyers vagy főtt tojással, csípőspaprikával stb. Sőt, magát az az ecetet vegyíthetjük, de akár le is cserélhetjük citrom-, narancs- vagy paradicsomlére, esetleg friss gyümölcspürére (pl. eperre, passiógyümölcsre). Mivel ezek savtartalma az eceténél alacsonyabb, a harmonikus íz eléréséhez a gyümölcslé vagy püré arányát az öntetben növelni kell.

dresszing

Íme, néhány percek alatt összeállítható dresszing egy kb. 4 személyre elegendő salátatálhoz:

  1. Csípősparikás-kakukkfüves majonéz ropogós, kemény levelű, de nem túl karakteres ízű, salátákhoz akár hideg sültekkel keverv. Összetevők: majonéz (1 db tojássárgája, kb. 150 ml napraforgó olaj, mustár, só, fehér bors, citromlé), cukor, csípőspaprika, kakukkfű.
  2. Epres-balzsamecetes öntet spárgához, parajhoz, madársalátához, fiatal zöldsalátákhoz. Összetevők: 12 szem eper, 4 tk. frissen facsart citromlé, 1 tk. méz, 2 ek. balzsamecet, kb. 40 ml extra szűz olívaolaj, só, frissen őrölt fekete bors.
  3. Narancsos-fokhagymás vinaigrette fehér húsokkal, halakkal vagy tenger gyümölcseivel kevert nagyon zsenge vagy ropogós levelű salátákhoz. Összetevők: 1 narancs, 80 g extra szűz olívaolaj, mustár, 1 gerezd sült fokhagyma, só, fehér bors.
  4. Petrezselymes citronette bármilyen salátához. Összetevők: 3 ek. frissen facsart citromlé, 9 ek. extra szűz olívaolaj, ½ gerezd szétpasszírozott fokhagyma, egy nagy csokor finomra aprított petrezselyemzöld.
  5. Citromos-mentás joghurt uborkával, édesköménnyel, rukolával fekete olajbogyóval kevert nyári salátákhoz. Összetevők: 100 g zsíros natúr joghurt, 1 ek. citromlé, 1 db finomra aprított mogyoróhagyma, 40 g extra szűz olívaolaj, 4 mentalevél.
  6. Aszalt paradicsom pesztó mozzarellával, rukolával, érlelt sajtokkal, padlizsánnal kevert salátákhoz. Összetevők: 10 db olajos aszalt paradicsom, 1 db közepes paradicsom (csak a húsa), 1 ek. fenyőmag, 5 db bazslikom levél, 50 g extra szűz olívaolaj, 1 tk. sózott kapribogyó (leöblítve), só.
  7. Szardellás-kapribogyós öntet nyers gyökérzöldségekhez, articsókához. Összetevők: 5 db olajos szardellafilé, 1 ek. sózott kapribogyó (leöblítve), 1 ek. magozott zöld olajbogyó, 80 g extra szűz olívaolaj.

Ma már nagyon sokféle ecet és olaj kapható (köztük kiváló magyar termékek is!), érdemes ezekből kettőt-hármat a kamrapolcon tartani néhány marék olajos maggal együtt, hogy a salátáinkat nap mint nap minél változatosabban készíthessük el.

Befejezésül pedig álljon itt egy olasz közmondás, amely azt mondja, hogy „a tökéletes salátaöntet elkészítéséhez négy ember szükségeltetik: egy bölcs, aki a sót, egy fösvény, aki az ecetet, egy tékozló, aki az olajat adja hozzá, s végül  kell egy őrült is, aki a fenti hozzávalókat összekeveri”. Salátaönteteink összeállítása során tehát mérlegeljünk a fenti bölcsesség szerint, így a siker garantált lesz!

Egy kis képes ízelítő a blog salátáiból:

salatak

 A Tavola In Piazza blog salátáinak a receptjeit ITT, a Tarka Bárka halakkal/tenger gyümölcseivel készülő salátáit pedig ITT találjátok.

Salátázzatok ti is, és ha tetszett a bejegyzés, nyomjatok egy like-ot a blog Facebook oldalára is! Köszi. Gaba

Diéta 2-3. hét

Hello világ!

Én újra itt a kúra rejtelmeivel/eredményeivel (az első részt ITT, a másodikat pedig ITT találjátok:

A második hét sajnos nem hozta a várt eredményeket, ráadásul Anna táncpróbája alatt sikerült ötven percig huzatban üldögélni, aminek következményeképpen két napig csak annyira tudtam felállni, hogy a család friss ebédjét/vacsoráját a lehető leggyorsabban, félig meggörnyedve összedobjam.

A harmadik hét már jobban ment, igyekeztem odafigyelni az evésre is, így az összeredmény eddig 2 kg, ami ugyan nem sok, de a semminél mégiscsak jobb.

21 nap alatt háromszor ettem a kitűzött feltételekkel össze nem egyeztethető ételeket: egy szülinapi gyerekzsúron egy szép szelet “millefoglie” tortát, aztán Viki barátnőmnél egy adag tojásmentes tiramisùt (isteni volt! remélem, hamarosan találok rá alkalmat, hogy én is elkészítsem, aztán majd megosztom veletek is a receptet), Kriszta barátnőmnél pedig legalább két gombóc fagyit. Ó, igen, és egy Spritz-Aperolt! Akkor ez négy.

Menet közben pedig rájöttem, hogy tkp. én egyébként is alig fogyasztok cukros-fehérlisztes ételeket, szóval századszor is bebizonyosodott, hogy blogolás és főzés helyett inkább m o z o g n i  k e l l (ene). Sokat!

A harmadik héten elhagytam a délelőtti smoothie-kat, most viszont úgy döntöttem, visszahozom őket.

spenot mangold salata

A kertünk most már gyakorlatilag ontja a zöldségeket; a kedvencem az első két képen látható “szivárványos mángold” és a mustárspenót (mizuna – erről majd legközelebb hozok képet, igen mutatós távol-keleti káposztaféle).

A fotókon tehát: szivárványos mángold 1-2, jégsaláta + petrezselymes citronette, spenót. Ezek tkp. napi szinten jelen vannak a konyhában.

zoldseges 2.het

Még mindig van spárga, bár már annyit ettünk az idén, hogy lassan rá sem bírunk nézni. A képeken: spárga-burgonya krémleves maradékokból, lazacos-paprikás fehér spárga + az idei tavasz többször újragyártott slágerei: saláta sonkával, zöld spárgával és mozzarellával és mozzarella citromos spenót mártással.

dieta 3. het 2

Érik a fehér cseresznyénk, és a múlt héten beruháztam egy avokádó-mangó-garnéla salátába is. (Évám, köszi az ötletet!) A harmadik fotón a cukkini fenyeget. Készüljetek a tavalyihoz hasonló cukkini recept dömpingre! 😉 Az utolsó fényképen egy hideg spenót krémleves díszeleg fetával és pirított lenmaggal.

dieta 3. het

A spenót-eper páros az idén sem maradhatott ki, aztán az ott jobbra fenn egy kis adag olajbogyós-hagymás csirkemáj + szív, nokedli/tészta és egyéb hasonló nyalánkságok helyett Wasa kenyéren. Pisztráng is volt a múlt héten fokhagymával, citrommal, zöld fűszerekkel, és nagy örömömre már viszonylag jó áron lehet kapni ízletes paradicsomokat, így az idei első capri salátát is sikerült elfogyasztani.

Mára ennyi, meglátjuk, hogy alakul ez a hét. A kísértés most sem lesz kicsi, ugyanis Anna ovis évzárójára ilyen sajtos kifliket követel tőlem az olasz nép, és hát remélem, hogy nem esek hasra az első szembejövő kavicson, aztán lesz végre ugrabugra is! 😉

Ha tetszett a bejegyzés, követhetitek a blog történéseit a Facebookon is!

Ha a halételeket is szeretitek, nézzetek be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találtok kedvetekre való, egészséges, akár a diétába is beilleszthető halas recepteket.

Gombakrémes spagetti bugyantott tojással

Ma az egyik kedvenc krémes, selymes gombamártásom receptje következik, ami az idén először a Nők Lapja Cafén, kucsmagomba felhasználásával debütált. A mártás tkp. bármilyen gombával remekül működik, ezért szezontól függetlenül kipróbálára mindenképpen javaslom. A buggyantott tojást ne hagyjátok ki, ez a hab a tortán!

Gombakrémes spagetti bugyantott tojással

Hozzávalók 4 személyre: 320 g spagetti, 250 g kucsmagomba, egy marék rukola, egy kis csokor petrezselyemzöld, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 100 ml tejszín (vagy 2 púpos ek. mascarpone), 4 db tojás, só, frissen őrölt fekete bors, extra szűz olívaolaj, 2 ek. fehérborecet

gombaszoszos spagetti5

A zöldségeket megtisztítjuk. A gombákat hosszában félbevégjuk, a rukolát, a petrezselyemzöldet, a vöröshagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk.

Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, és megpirítjuk benne a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a felezett gombákat, megsózzuk, megborsozzuk, és lefedve 10-15 percig főzzük. Megszórjuk az aprított petrezselyemzölddel és rukolával, átkeverjük, majd további 3-4 percig pirítjuk.

A hagymás-rukolás gombát botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a tejszínt. A mártást forráspontig hevítjük (ha túl sűrű, később a tészta főzővizével hígíthatjuk).

Ezalatt két lábasban vizet forralunk, mindkettőt sózzuk, az egyikbe két evőkanálnyi ecetet is öntünk. A spagettit az ecet nélküli vízbe dobjuk, és amikor a tészta kb. félig megfő, a másikba egy kanállal örvényt kavarunk. A tojásokat egyesével ide ütjük, mindegyiket egy-egy percig posírozzuk, majd szűrőkanállal kivesszük, melegen tartjuk.

A spagettit, amikor eléri az „al dente” („harapható”, nem teljesen puhára főtt) állagot, leszűrjük,  összekeverjük a kucsmagomba szósszal, és egy kevés vízzel, amiben a tészta főtt.

Kanál, villa segítségével a spagettiből mélytányérokba fészkeket rakunk, mindegyik tetejére egy-egy buggyantott tojást és néhány rukola levelet helyezünk. A tésztára jó adag fekete borsot őrlünk, meglocsoljuk néhány csepp friss olívaolajjal, és azonnal tálaljuk.

gombaszoszos spagetti6

További szuper tésztaételeket ITT találsz.

Ha tetszett a bejegyzés, követheted a blog történéseit a Facebookon is!

Ha a halételeket is szereted, nézz be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való halas recepteket.

Spárga-burgonya krémleves maradékokból

A “vasárnapi” maradék húsleves, a benne főtt burgonya + valamilyen szezonális zöldség (jelen esetben az előző héten összegyűjtött, lefagyasztott spárga szárak) nálunk mindig krémlevesben végzik. Betétként most egy gyors frittatát sütöttem, de szeretjük vele a gerslit, és végső esetben tkp. néhány pirított kenyérkocka is megteszi.

Spárga-burgonya krémleves maradékokból

Hozzávalók 4 személyre: 200 g zöld spárga szár, 3 db főtt burgonya nagyobb kockára vágva, kb. 1 l húsleves, 1 ek. frissen reszelt parmezán, 2 ek. tejföl, só, frissen őrölt fekete bors, 2 db tojás, egy kis csokor finomra aprított petrezselyemzöld

sparga kremleves1

A húslevesben a spárga szárakat puhára főzzük. Hozzáadjuk a felkockázott főtt burgonyát, a tejfölt, a parmezánt, és botmixer segítségével az egészet sima pürévé turmixoljuk. A krémlevest forráspontig hevítjük, és félretesszük.

A tojásokat a petrezselyemzölddel valamint kevés sóval és borssal felverjük, majd egy 20 cm átmérőjű serpenyőben 2-2 tk. olívaolajon két frittatát sütünk belőle. A frittatákat feltekerjük, és vékony metéltre vágjuk.

A levest tányérokba szedjük, mindegyikre sült tojás csíkokat halmozunk, megszórjuk frissen őrölt borssal, meglocsoljuk néhány csepp extra szűz olívaolajjal, és azonnal tálaljuk.

sparga kremleves 2Krémlevesek még a blogon:

Fűszeres zöldség krémleves medvehagymás knédlivel

Bögrés bableves

Burgonya krémelves cotechinoval

Sültaprika krémleves friss zellerrel

Aszalt paradicsomos-póréhagymás sütőtök krémleves

Ha tetszett a bejegyzés, követheted a blog történéseit a Facebookon is!

Ha a halételeket is szereted, nézz be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való halas recepteket.

 

Három frissítő smoothie

Ígértem a diétám smoothie receptjeit. Íme az első kör, ezekkel indítottam az elmúlt két hét reggeleinek nagy részét. Mindegyik cukor- és tejtermék mentes; az összeállításnál igyekeztem figyelni arra, hogy a lehető legtöbb, saját kertben nevelt, friss zöldséget/gyümölcsöt, zöld fűszert, virágot használjam fel. (A kínálat egyelőre nem túl gazdag, ezért lett minden ital alma alapú, de pár héten belül biztos színesedik majd a hozzávalók palettája.)

Sárga smoothie

Hozzávalók: 1/2 alma, 1/2 édekömény gumó, 1/2 kezeletlen narancs, körömnyi gyömbérgyökér, 2-3 mentalevél, kb. 100 ml ásványvíz

Az alma magházát eltávolítjuk, a gyömbért meghámozzuk, a narancs héját lefejtjük. A gyümölcsöket az édeköménnyel együtt kisebb kockákra vágjuk, és a mentalevelekkel valamint a gyömbérrel együtt késes aprító segítségével sűrű pürévé dolgozzuk. Felöntjük kb. 100 ml ásványvízzel, pohárba töltjük, alaposan megnyomkodjuk fölötte a narancs héját (hogy az illatos narancsolaj is a smoothie-ban végezze), és lehetőleg azonnal elfogyasztjuk.

smoothie1 - alma narancs edeskomeny menta

Zöld smoothie

Hozzávalók: 1/2 alma, egy marék bébi spenót, egy marék zsenge rukola, 1 kb. 10 cm hosszú angol zeller szár, fél citrom frissen facsart leve, kb. 100 ml ásványvíz

Az alma magházát eltávolítjuk. A gyümölcsöt és a zöldségeket a citromlével együtt késes aprítóban sűrű pürésítjük. Felöntjük kb. 100 ml ásványvízzel, pohárba töltjük, és azonnal elfogyasztjuk.

almaspenot

Piros smoothie

Hozzávalók: 1 db alma, 100 g eper, 2 ek. bodzaszörp (nekem most volt itthon eritrittel készült bodzaszörpöm, így lett a smoothie teljesen cukormentes), fél citrom frissen facsart leve, kb. 100 ml hideg zöld tea

Az alma magházát eltávolítjuk, az eper leveleit levágjuk. A gyümölcsöket a bodzaszörppel valamint fél citrom levével késes aprítóban pürésítjük. Hozzákeverjük a zöld teát, poharakba töltjük, és lehetőleg azonnal elfogyasztjuk.

smoothie - alma-eper bodza1

Ha tetszett a bejegyzés, követheted a blog történéseit a Facebookon is!

Ha a halételeket is szereted, nézz be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való halas recepteket.

Fusilli nyúlraguval és pirított zöldségekkel

A zord időre való tekintettel nézzünk valami “komolyabb” fogást, ami ugyan nem készül el a szokásos harminc perc alatt, de az eredmény minden tekintetben kárpótol a befektetett időért/energiáért. Aki már a hétvégi ebéden töri a fejét, ide süssön!

Fusilli nyúlraguval és pirított zöldségekkel

Hozzávalók 4 személyre:

A tésztához: 320 g fusilli tészta, 2 db új sárgarépa, 2 db új petrezselyemgyökér, 1 db újhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 fej új káposzta, 1 tk. ánizskapor mag, só, frissen őrölt fekete bors, 4 ek. napraforgó olaj

A raguhoz: 2 db nyúlcomb, 1 nyúlmáj, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 100 ml száraz fehérbor, 2 ek. tejföl, egy kis csokor friss kakukkfű, só, őrölt fehér bors, 2 ek. napraforgó olaj

fusilli nyulraguval1

A nyúlcombokat kicsontozzuk, és a májjal együtt ledaráljuk. A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, előbbit finomra aprítjuk, utóbbit kettévágjuk. A kakukkfű levélkéket lecsipkedjük a szárról.

Egy lábasban 2 ek. napraforgó olajat hevítünk, hozzáadjuk a darált húst és májat, valamint a hagymát, a fokhagymát és az ánizskapor magokat is. Nagy lángon addig pirítjuk, amíg a lábas alján illatos pörzsanyag képződik, és a hús barnás színt kap. Ekkor hozzáadjuk a kakukkfű levélkéket, megsózzuk, megborsozzuk, majd felöntjük a fehérborral. A ragut lefedve, kb. 1 órán keresztül főzzük (ha szükséges, közben adhatunk hozzá egy kevés vizet), belekeverjük a tejfölt, és újra felforraljuk.

A tésztához az összes zöldséget vékony csíkokra vágjuk. Egy nagy serpenyőben 4 ek. napraforgó olajat hevítünk, majd hozzáadjuk a zöldségeket. Sóval és frissen őrölt feketeborssal fűszerezzük, és nagy lángon, folyamatosan kevergetve-rázogatva aranyszínűre pirítjuk.

A tésztát ezalatt lobogó, sós vízbe dobjuk. Amikor eléri az „al dente” („harapható”, nem teljesen puhára főtt) állagot, leszűrjük, és összekeverjük a pirított zöldségekkel. Végül tányérokra szedjük, mindegyik tetejére 2-3 ek. tejfölös nyúlragut halmozunk, és azonnal tálaljuk.

fusilli nyulraguval

Ha tetszett a bejegyzés, követheted a blog történéseit a Facebookon is!

Ha a halételeket is szereted, nézz be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való halas recepteket.

Mozzarellával és fehér spárgával töltött gluténmentes palacsinták

A fehérliszt mentes diétám része volt ez a szuper fogás: a palacsinták rizsliszttel, a krémes töltelék pedig a klasszikus besamel mártás helyett fehér spárga-édeskömény pürével készült. Annak ellenére, hogy anyósom tavaszi besameles-spárgás-sonkás palacsintáit/csőben sült tésztáit lehetetlen felülmúlni, igazán remek darab lett ez is. Szerettük nagyon, és ismétlés is lesz hamarosan, hogy milyen töltelékkel, az egyelőre titok.

Mozzarellával és fehér spárgával töltött gluténmentes palacsinták

Hozzávalók

Kb. 12 db palacsintához: 1 tojás, 60 g rizsliszt, 125 ml víz, 1 ek. napraforgó olaj + kb. 2 ek. a sütéshez, só

A töltelékhez: 10 db fehér spárga, 1 db nagy édeskömény gumó, egy nagy csokor petrezselyemzöld, 100 g mozzarella, 2 ek. frissen reszelt parmezán

és még: 100 g mozzarella, 1 tk. vaj, 1 gerezd fokhagyma

spargas rizspalacsinta

A palacsinta hozzávalóit kézimixerrel összekeverjük, és legalább 30 percig állni hagyjuk.

Közben elkészítjük a tölteléket: az édeskömény gumót kisebb darabokra vágjuk, és sós vízben puhára főzzük. A spárgák alsó, fás részeit levágjuk, a szárakat zöldséghámozóval megpucoljuk.

A fokhagyma héját lefejtjük, a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. A mozzarellát kisebb darabokra tépkedjük, és szűrőbe téve legalább 10 percig csöpögni hagyjuk.

A spárgasípokat az édeskömény főzővizében roppanósra pároljuk, leszűrjük. A spárgacsúcsokat kb. 5-6 cm hosszan levágjuk, félretesszük. A szárakat az édesköménnyel és a parmezánnal botmixer segítségével sima pürévé turmixoljuk. Hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet és a mozzarella felét.

A palacsintákat vékonyan olajozott, 20 cm átmérőjű serpenyőben kisütjük.

Egy tűzálló tálat kikenünk vajjal, majd bedörzsöljük a fokhagymával.

A palacsintákra 1-1 evőkanálnyi tölteléket helyezünk, a korongok széleit jobbról és balról behajtjuk, majd felgöngyöljük, és a kivajazott tálba rakjuk. A megmaradt mozzarellát és a spárgacsúcsokat a palacsinták tetejére szórjuk, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 10-15 percig sütjük. (Ezalatt a töltelék felmelegszik, és a mozzarella szépen megolvad a palacsinták tetején.) Frissen aprított petrezselyemzölddel megszórva forrón vagy langyosan tálaljuk.

Ha tetszett a bejegyzés, követheted a blog történéseit a Facebookon is!

Ha a halételeket is szereted, nézz be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való halas recepteket.

Diéta 1. hét/2

Ígértem, hogy hetente kétszer jelentkezem az egy hónapos, fehérliszt és cukor mentes, zsírszegény diétámmal kapcsolatban. Íme az első hét második feléről a képes beszámoló – az előző részt itt találod:

dieta smoothie 1.2

A fotókon: eper-körte-bodza smoothie és eper-alma-bazsalikom smoothie. Úgy gondolom, hogy ezen a héten is ezekhez hasonló reggeliket/tízóraikat gyártok majd magamnak, aztán jövő héttől áttérek valami izgalmasabb témára. (A százszorszép és a rózsa csak dekoráció a kertünkből, ezeket nem ettem meg, bár igaz, erre a tavaszra/nyárra tervezek virágos ételeket is.)
dieta piatti1.2

A fotókon parmezános burgonya-sárgarépa krémleves narancsos-petrezselymes bulgurral, füstölt paprikás hummus+paradicsom+rizslisztből készült crackers, zöldséges polipsaláta, grillezett csirkemell zöld spárgával és eper-avokádó salsával. Ezek voltak a hét leginkább figyelemre méltó ételei (a polipsalátát egy gasztrofesztiválon ettem). A fentiek mellett volt még sok-sok zöldsaláta, egy light kfc (joghurttal), sajtos-sonkás tükörtojás, és próbálkoztam egy gluténmentes rántott hússal is, ami egyáltalán nem ízlett.

Így az első hét letelte után határozottan jobban érzem magam – főleg mert a mérleg 1,3 kg-mal kevesebbet mutat. Még boldogabb lennék, ha tegnap este nem csúsztam volna meg a konyhában, és nem lilult volna be a jobb lábam… – ugrabugra elhalasztva.

A recepteket a napokban csorgatom.

Üdv. Gaba 🙂

Ha tetszett a bejegyzés, követheted a blog történéseit a Facebookon is!

Ha a halételeket is szereted, nézz be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való recepteket.

 

Édeskömény-hónapos retek-uborka saláta

A hőmérő 28 °C-ot mutat, elérkezett a hűsítő saláták ideje. Az alábbi darab minden hozzávalója hideg érzetet hagy a szánkban, az összhatás nagy melegben kifejezetten kellemes, frissítő. Próbáljátok ki ti is!

Édeskömény-hónapos retek-uborka saláta

Hozzávalók 2 személyre:

A salátához: 1 db nagy édeskömény gumó, 4 db hónapos retek, 1/2 kígyóuborka, 1 szelet fehér kenyér, 1 gerezd fokhagyma

A dresszinghez: só, frissen őrölt fekete bors, 1 ek. frissen facsart citromlé, 4 ek. extra szűz olívaolaj

edeskomeny salata1

Az édesköményt, a hónapos retket és az uborkát vékonyan felszeleteljük, és egy keverőtálba tesszük. (Ha az édesköményen vannak levelek, csipkedjünk le néhányat, és adjuk ezeket is a salátához!)

A kenyérszelet mindkét oldalát meglocsoljuk néhány csepp extra szűz olívaolajjal, grillserpenyőben megpirítjuk, majd bedörzsöljük fokhagymával, és kisebb kockákra vágjuk.

A dresszinghez a citromlében először elkeverjük a sót és a borsot, majd az olívaolajat is.

A pirított kenyérkockákat a zöldségekre szórjuk, meglocsoljuk a citromos vinaigrette-tel, az egészet lazán összeforgatjuk, és azonnal elfogyasztjuk.

A hűsítő hatás érdekében adhatunk a salátához vékonyra szelt zöldalmát, epret, avokádót, angol zellert, kecskesajtot, joghurtot, sült csirkemellet, menta-, bazsalikom, citromos kakukkfű leveleket, petrezselyemzöldet, koriandert, stb.

edeskomeny salata

Ha tetszett a bejegyzés, követheted a blog történéseit a Facebookon is!

Ha a halételeket is szereted, nézz be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való halas saláta recepteket.

Tavaszi saláta de luxe

Ígérem, (a héten ;-)) ez lesz az utolsó spárgás recept a blogon, ezt viszont tényleg mindenkinek szívből ajánlom, ti. színes, gazdag, tápláló, egészséges, és a lényeg: leírhatatlanul finom – szerintem a libazsír miatt, de ugye most erre nekem nem szabad gondolni….

Készítsétek el ti is! Biztos vagyok benne, hogy azok is kedvelni fogják, akik egyébként ódzkodnak a zöldségektől.

Tavaszi saláta kacsazsírban sült újburgonyával, csirkemellel, főtt tojással és tavaszi zöldségekkel

Hozzávalók 4 személyre: 200 g csirkemell bőr nélkül, 4 db tojás, 8 db közepes újburgonya, 12 db zöld spárga, 4 db hónapos retek, 2 db újhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 ek. libazsír, extra szűz olívaolaj, 1/2 citrom frissen facsart leve, só, frissen őrölt fekete bors

tojasos sali2

A spárgákat megtisztítjuk, alsó, fás részeiket letörjük, a szárakon lévő vastagabb pikkelyeket lefejtjük. A spárgasípokat forrásban lévő, sós-ecetes vízbe dobjuk, és roppanósra főzzük. Ezután leszűrjük, és 3-4 cm hosszú darabokra vágjuk.

A tojásokat a spárga főzővizébe rakjuk, és újraforrástól számítva 6 percig főzzük. Ezután kivesszük, hideg vízzel leöblítjük, megpucoljuk, és félretesszük.

A fokhagyma héját lefejtjük, a gerezdet szétpasszírozzuk. A hagymát finomra aprítjuk. A hónapos retket vékony karikára vágjuk.

Az újburgonyákat megmossuk, alaposan megtöröljük, és mindegyiket 4-5 darabra vágjuk. A csirkemellet 1-2 cm széles csíkokra vágjuk.

Egy serpenyőben felhevítjük a libazsírt, hozzáadjuk a burgonya darabokat, közepes lángon megpirítjuk, majd papírtörlőre szedjük, félretesszük. Ezután a serpenyőben maradt zsiradékban megpirítjuk a csirkemell csíkokat is, majd ezeket is kivesszük, félretesszük.

A serpenyőben maradt zsírhoz egy kevés olívaolajat öntünk, hozzáadjuk az újhagymát és a fokhagymát, majd 1-2 percig pirítjuk.

Közben az összes előkészített hozzávalót tányérokra rendezzük, megszórjuk sóval, frissen őrölt fekete borssal, meglocsoljuk a fél citrom levével, végül a hagymás zsiradékkal, és azonnal tálaljuk.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!