Tavola in Piazza

Epres-habos süti

Ahogy ígértem, még egy ideig az epres vonalon maradunk (volt nemrég egy rozmaringos szörp, aztán egy epres-bodzás palacsinta), most pedig jöjjön ez a házias jellegű, friss, citromos tésztájú, epres-tojáshabos sütemény, amely biztos, hogy nem utoljára került az asztalunkra. Erdei gyümölcsökkel, barackkal, sőt szilvával is nagyon finom lehet.

Epres-habos süti

Hozzávalók:

A tésztához: 500 g liszt, 250 g kockára vágott hideg vaj, 2 tk sütőpor, 3 ek. porcukor, 5 tojás sárgája, 1 kezeletlen citrom lereszelt héja

A töltelékhez: 500 g eper, 5 tojás fehérje, csipetnyi só, 150 g porcukor, 1 tk. vaníliás cukor, 2 ek. étkezési keményítőDSC_8863

A lisztet összekeverjük a sütőporral,a  citromhéjjal és a cukorral, majd elmorzsoljuk a hideg vajjal. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, és könnyen nyújtható, rugalmas tésztát gyúrunk belőle. A tésztát 1/3-2/3 arányban elvágjuk, folpackba csomagoljuk, és 1-2 órára mélyhűtőbe tesszük.

A nagyobb tésztagolyót vékonyra nyújtjuk, sütőpapírral kibélelt 33×20 cm-es tepsibe simítjuk, és 190°C-on 20 perc alatt elősütjük.

Közben elkészítjük a tölteléket: az epret megmossuk, és negyedekre vágjuk. A tojások fehérjét egy csipetnyi sóval kézi mixer segítségével könnyű habbá verjük, majd a cukrot, a vaníliás cukrot és a keményítőt kanalanként adagolva addig verjük, amíg a massza sűrű, kemény habbá áll össze.

Amikor az elősütött tésztalap kihűl, rákanalazzuk a tojáshabot, megszórjuk a negyedelt eperrel, és nagylyukú reszelő segítségével ráreszeljük a maradék tésztát.

A süteményt 190 °C-ra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt készre sütjük, porcukorral megszórva, szobahőmérsékleten tálaljuk.

DSC_8951

Az ötlet innen jött, de nem tetszett a pudingporos-olajos megoldás, így jócskán átalakítottam a receptet.

Epres-bodzás palacsinta

Epres recepteket ígértem, íme itt a második. A fotó épp egy éve készült, akkor ezeket a palacsinták olyan gyorsan eltűntek a tányérról, hogy egyértelmű volt, hogy a következő eperszezonban újra kell őket gyártani.

Epres-bodzás palacsinta

Hozzávalók:

Kb. 12 db palacsintához: 200 g rétesliszt, 300 ml tej, 230 ml szódavíz, 2 tojás, csipetnyi só, 50 g olvasztott vaj

A töltelékhez: 200 ml jéghideg tejszín, 2 tk. vaníliás porcukor, 100 g eper, néhány csepp citromlé, csipetnyi őrölt fahéj

A feltéthez: 100 g eper + 4 ek. bodzás eperszörp (ami gyakorlatilag ugyanúgy készül, mint a rozmaringos eperszörp, csak rozmaring helyett 4 bodzavirág-tányért áztatunk a szirupba), 2 bodzavirág-tányér

DSC_4733

A palacsinta hozzávalóit kézi mixerrel simára keverjük, és 30 percre félretesszük.

A töltelékhez az epret a citromlével és a fahéjjal botmixer segítségével pépesítjük. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük, és finoman elkeverjük benne a citromos eperpépet.

A feltéthez az epret apró kockára vágjuk, és elkeverjük  szörppel. A bodzavirágokat lecsipkedjük a szárról.

A félretett masszából vékony palacsintákat sütünk, megtöltjük a fahéjas-epres tejszínnel, és négyfelé hajtva tányérokra helyezzük. A tetejüket megrakjuk a szirupos eperkockákkal, megszórjuk egy kevés bodzavirággal, és azonnal tálaljuk.

Aki nem szeret virágot rágcsálni, a bodzát nyugodtan süsse bele a palacsintatésztába (a bodza íze így is viszonylag intenzív marad).

Diós-kávés-rózsavizes tiramisù - A közös recept 4. rész

A közös recept negyedik, és egyben utolsó részéhez érkeztünk. (Az apropóról és az első rész garnéla leveséről itt, a máodik rész nizzai salátájáról itt, a harmadik rész csirke tikka masalájáról ittolvashattok.)

Az utolsó kör témája ahogy ez már a címből is kiderült, a tiramisù lett, amit hetekkel ezelőtt Katuci jelölt ki számunkra. Rögtön el is képzeltem, hogy a klasszikus verzióval fogok “villantani”, de aztán beugrott, hogy ez már volt a blogon, úgyhogy dobtam a briliáns ötletet. (Haha, úgy tűnik, nem voltam egyedül…) Aztán feltűnt a szemem előtt egy sor, csillogó tálcán szervírozott, bodzavirágoktól és friss epertől illatozó pohárkrém, aminek az elkészítését pontról pontra meg is terveztem. Pár nappal később Anikó nagy örömmel írta, hogy egyre tornyosuló teendői miatt egy kicsit előre dolgozott, és az ő tiramisuja bizony epres-bodzás lett. Ennyi. Lógó orral, fájó szívvel lemondtam a spanyolviasz szagú tervemről. Az idő telt, a felhők egyre csak gyülekeztek, amikor a kamra sötétjében kutatva a kezembe került egy zacskó dióbél.

DSC_8810pic

Anna, csináljunk tiramisùt? – kérdeztem A Gyereket, mert tudtam, hogy szeret édességekkel bíbelődni.

Jó, anya, de rakjunk bele rózsavizet! – válaszolta – Mindig a rózsavizes üvegcse az első, amit a fűszeres polcról leemel. (Ha rajta múlna, a húslevesbe is belecsepegtetné.) Most viszont a négy és fél éves beletrafált: a rózsavíz, a dió, a kávé és a kakaó négyese olyan kellemes összhatást keltett, hogy a végeredmény tényleg egy főnyeremény lett. Próbáljátok ki!

Diós-kávés-rózsavizes tiramisù

Hozzávalók 6-8 személyre:

A habhoz: 5 db tojás, 80 g porcukor, csipetnyi só, 1 tk. vanília kivonat, 1 ek. rózsavíz, 500 g mascarpone, 2 ek. cukrozatlan kakaópor

A babapiskótás rétegekhez: 350 g babapiskóta, 250 ml hosszú kávé, 50 ml kávélikőr

A tetejére: 150 g finomra darált dióbél, 1 ek. porcukor, 1 ek. cukrozatlan kakaópor, 1 ek. rózsavíz

DSC_8645

A mascarponét egy tálban villával fellazítjuk, beleszitáljuk a kakaóport, és csomómentesre keverjük. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, és félretesszük. A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig verjük, majd elkeverjük benne a vanília kivonatot, a rózsavizet, végül a kakaós mascarponét is.

A tojásfehérjéből vert habot, apránként és óvatosan, hogy ne törjön, a masszába forgatjuk.

A kávét és a kávélikőrt egy mély tányérban összekeverjük, és a babapiskótákat egyenként félig belemártjuk. (Csak egy pillanatra hagyjuk a kávé felszínén, máskülönben eláznak!)

Egy tál alját kirakjuk a mártott babapiskótákkal, rá egy réteg kakaós habot terítünk, majd újabb réteg mártott babapiskóta és újabb réteg hab jön. A tálat folpackkal befedjük, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.

Tálalás előtt a darált diót, a porcukrot és a kakaót egy tálkában összekeverjük, hozzáadjuk a  rózsavizet, és az egészet gombóccá gyúrjuk. (Ha nem áll össze, adhatunk még hozzá egy kevés (rózsa)vizet, ügyeljünk azonban arra, hogy a tiramisùnk végül ne egy parfümös üveg tartalmára hajazzon!) A diós-kakaós rózsaillatú gombócot nagylyukú reszelőn keresztül a behűtött tiramisù tetejére reszeljük, és azonnal tálaljuk.

Van klasszikus tiramisù recept is a blogon: itt találjátok, aztán van egy nagyon téli, narancsos-mákos verzió itt, és egy epres light itt – az első bejegyzéseim egyike – hű, de furcsa ránézni így hat év távlatából!

Lássuk, ezek után a lányok alkotásait!

Anikó receptjét itt

strawberry tiramisu final-8543

Éci receptjét itt

IMG_0556 (1)

Katuci receptjét pedig itt találjátok

CSC_3686ab

Házi, gyúrt tészta - alaprecept

Házi, gyúrt tészta – alaprecept

Hozzávalók 2 főre: 200 g finomliszt, 2 tojás

DSC_7133

A lisztet gyúródeszkára szitáljuk, közepébe mélyedést fúrunk, és beleütjük a tojásokat. A lisztet apránként a tojásokhoz adagolva először villával, majd kézzel, az egészet sima felületű, puha cipóvá formáljuk, és alaposan átgyúrjuk.

A tésztalabdát nyirkos ruhával letakarva 20 percig pihentetjük, és vagy több darabban tésztagéppel, vagy pedig egyben, nyújtófával, vékony lappá/lapokká nyújtjuk.

Az elnyújtott tésztalapot feltekerjük, és borotvaéles késsel a szükséges szélességű csíkokra szeleteljük.

A teljesség igénye nélkül néhány tészta méret:

tagliolini 1-2 mm
fettuccine 3-5 mm
tagliatelle 4-10 mm
pappardelle 2-3 cm
cannelloni 7,5 x 12,5 cm

DSC_7173

Néhány kedvenc, gyúrt tésztával sk. készített étel a Tarka Bárka és a Tavola In Piazza blogról:

Cjarsòns – carniai töltött tészta

Lasagne csapósügérrel és póréhagymával

Sáfrányos tőkehallal és vargányával töltött cannelloni

Tagliolini gyömbéres sütőtökszósszal és csíkos vénuszkagylóval

Arancini di riso allo zafferano - Sáfrányos sült rizsgolyók

…és itt is megcselekedjük, amit megkövetelt a haza.

Écinek megígértem, hogy nem maradok ki ebből a VKF! fordulóból, így az eheti második rizottónkat (itt az első) duplaadagoltam, így születtek ezek a rizsgolyók.

Szicília ezen jellegzetes street-foodja nem tartozik a családunk kedvencei közé, kettőnél többször eddig nem is készítettem. Valószínűleg nehézsége miatt – vajas is, rizses is, sajtos is, tojásos is, meg ráadásul még olajban sült is – tkp. nem tudtuk a mindennapjainkba beilleszteni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem finom, sőt, az, nagyon is, az. Rohanó százezreknek biztos jól jön a sarki büfé polcáról leemelni egy-egy rizsgömböt (amik egyébként eredetileg majdnem ökölnyi nagyok, és lehetnek csepp alakúak is), de a környékünkön elterjedt, alapjában véve könnyű fogásokból álló olasz étkezésben valójában nincs helye.

Recept ettől függetlenül van. Buongiorno, arancino, ecco, kaptál egy lehetőséget, mert még nem szerepeltél a Tavolán :

Sáfrányos sült rizsgolyók mortadellával és bivalymozzarellával

Hozzávalók 3-4 személyre:

A rizottóhoz: 160 g rizottó rizs, 2 tk. vaj, extra szűz olívaolaj, 1 mogyoróhagyma, 1 gerezd fokhagyma, egy csipetnyi sáfrány, 50 ml száraz fehérbor, zöldség alaplé, 1 kakukkfű ágacska, 2 ek. frissen reszelt parmezán, só, frissen őrölt fekete bors

A golyók elkészítéséhez: 1 tojás, 100 g házi zsemlemorzsa, 100 g bivalymozzarella, 80 g (pisztáciás) mortadella, napraforgó olaj a sütéshez

DSC 6547 pic

Egy lábasban felmelegítjük a zöldség alaplevet. A sáfrányt 10 percre a fehérborba áztatjuk.

A hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, finomra aprítjuk, majd egy kevés olívaolajon és a vaj felén üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a rizst, a kakukkfű levélkéit, kissé megpirítjuk, majd felöntjük a fehérborral, és nagy lángon folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg a rizs alól az összes folyadék elpárolog.

Megsózzuk, megborsozzuk, majd időnként a forró zöldség alaplével meglocsolva és megkeverve, az egészet addig főzzük, amíg a rizs kívül puha, de belül még roppanós lesz. Ekkor hozzáadjuk a maradék vajat, a parmezánt, és az egészet nem több, mint 1/2-1 perc alatt készre főzzük.

A tojást felverjük, és belekeverjük a már kihűlt rizottóba.

A mortadellát és a mozzarellát kockacukornyi darabokra vágjuk.

A rizottóból nedves kézzel jó fél diónyi darabot veszünk, és kissé ellapítjuk a tenyerünkben. Ráhelyezünk egy mortadella és egy mozzarella kockát, befedjük egy másik fél diónyi rizottóval, és a masszából gömb vagy csepp alakot formázunk. A rizsgolyókat zsemlemorzsába forgatjuk, bő, forró olajban aranybarnára sütjük, és azonnal tálaljuk.

DSC_6472 pic

Anya, süssünk egy sütit, jó? - Citromos-mákos piskóta tekercs kamillás-mézes mascarpone krémmel

Annám imád süteményt sütni. Óriási élvezettel mér, önt, szór, kavar, ken, szagol, kóstol, a végeredmény azonban már különösebben nem érdekli – hacsak nem étcsokoládés desszertről van szó. “Anya, süssünk egy sütit, jó?” -szokta mondani, aztán persze, rábólintok. Annak ellenére, hogy az esetek 90%-ában a legutolsó porcikám sem kívánja a krémben való tocsogást, a sütést még mindig az egyik leghasznosabb családi időtöltésnek tartom; közben beszélgetünk, mókázunk, megillatozzuk a fűszereinket, szavazunk, hogy melyik illik leginkább az adott témához, belenyomjuk az ujjunkat a piskóta masszába, amit aztán egymás orrára kenünk…és hasonlók.

Citromos-mákos piskóta tekercs kamillás-mézes mascarpone krémmel

A mákos laphoz: 4 tojás, 120 g kristálycukor, 80 g vaj, 1/2 citrom kifacsart leve és lereszelt héja, 120 g liszt, 12 g sütőpor, 2 ek. mák

A krémhez: 250 g mascarpone, 250 g ricotta, 50 ml víz, 1 ek. szárított kamillavirág, 1 ek. méz, 2 csapott ek. porcukor, 1/2 citrom lereszelt héja

DSC_4860

A mákot száraz serpenyőben 1-2 percig pirítjuk.

A laphoz a tojások sárgáját a cukorral robotgéppel fehéredésig keverjük, hozzáadjuk a fél citrom kifacsart levét és lereszelt héját, a felolvasztott vajat, a pirított mákot és a sütőporral elkevert, majd átszitált isztet. A tojások fehérjéből egy csipetnyi sóval kemény habot verünk, és óvatosan, hogy a hab össze ne törjön, összekeverjük a tojássárgás-cukros-liszes masszával.

Az egészet egy 24x30cm nagyságú, sütőpapírral kibélelt tepsibe töltjük, és 180 fokra előmelegíett sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütjük.

A krémhez a vizet a cukorral felforraljuk, majd hozzáadjuk a kamillavirágot, és 2 percig állni hagyjuk. Ezután leszűrjük, és elektromos habverő segítségével egy nagy keverőtálban a mascarponével, a ricottával, a mézzel és a citromhéjjal sima krémmé keverjük.

 Amikor a mákos lap kihűl, rákenjük a kamillás krémet, feltekerjük, megszórjuk porcukorral, és felszeletelve (akár azonnal) tálaljuk.

Dolcetti al cocco - Extra gyors kókuszos kekszek

Ci sono mille modi per cucinare i dolcetti al cocco. Ora ho scelto una ricetta la cui realizzazione è veramente un gioco da bambini.

Con il caffèlatte della mattina sono la fine del mondo!

Dolcetti al cocco

Ingredienti x circa 30 pz: 130 g di zucchero,125 g di cocco macinato, 40 g di farina, 2 uova, 1 pizzico di sale

Rompete le uova in una ciotola, e con la frusta elettrica iniziate a sbatterle. Aggiungete il sale, lo zucchero e quando il composto diventa chiaro e spumoso unitevi anche la farina e il cocco grattugiato.

Con l’aiuto di due cucchiaini da tè realizzate dal composto dei pezzettini grandi come una noce, appoggateli in una teglia foderata con la carta da forno (ben distanziati uno dall’altro perchè durante la cottura cresceranno) e fateli cuocere in forno preriscaldato a 180°C per circa 15-18 minuti.

Még mindig a család reggelijének (keksz+tejes kávé/mézes tej) változatosabbá tételén dolgozom. A projectet, így másfél hónap elteltével sikeresnek tekintem, több olyan receptet is kipróbáltam már, ami azonnal kedvencünkké vált. Az egyik az alábbi kókuszcsók, ami nem egészen csók, mert a tojás sárgája is a tésztába kerül. Tkp. mindegy, a lényegen nem változtat. Gyors és finom – langyosan és hidegen is, az össz. befektetett reális munka nem több, mint 10 perc. Kávéba mártogatva is remek, de egy gyors banánkrémmel (banán, mascarpone, agavé szirup, pár csepp citromlé) desszertnek sem utolsó.

DSC_4154

Gyors kókuszos kekszek

Hozzávalók – kb. 30 db kekszhez: 130 g cukor, 125 g kókuszreszelék, 40 g liszt, 2 tojás, csipetnyi só

A tojásokat egy keverőtálba ütjük, és a cukorral,valamint a csipetnyi sóval együtt elektromos habverő segítségével fehéredésig verjük. Hozzáadjuk az előzőleg átszitált lisztet, a kókuszreszeléket, és az egészet gyors mozdulatokkal csomómentesre keverjük.

A masszából két teáskanál segítségével diónyi halmokat készítünk, és sütőpapírral  kibélelt tepsiben 180 °C-on 15-18 perc alatt készre sütjük.

Az ötlet innen származik.

Narancsos-csokoládés-céklás sütemény

Beastie juttatta eszembe, ezt a szuper receptet (by Niger Slater), amin alig-alig változtattam.

Az újévi fogadalmam, miszerint legalább kéthetente sütök egy süteményt, (elsősorban azért, hogy a család keksz-tejeskávé/mézes tej reggelijét valami érdekesebbre, izgalmasabbra, nem utolsó sorban valami egészségesebbre, de mindenképpen ellenőrzött alapanyagokból készültre cseréljem) nagyszerűen debütált, szuperszaftos, puha, nagyoncsokis, illatos sütemény lett a végeredmény, ami ezennel bekerült azon kevés receptek közé, amiket biztos, hogy máskor is el fogok készíteni.

DSC_3471

Ha fokoznánk a hatást, vagy egy elegánsabb ebéd/vacsora desszertjeként tálalnánk ezt a süteményt, kínáljuk félig felvert, kevés Grand Marnier-vel ízesített tejszínhabbal, és néhány pötty narancslekvárral.

Narancsos-csokoládés-céklás sütemény

Hozzávalók: 250 gr főtt cékla, 200 g 70%-os kakaótartalmú csokoládé, 4 ek. forró presszókávé, 1 kezeletlen narancs finomra reszelt héja, 200 g vaj, 135 g liszt, 1 tk. sütőpor, 3 ek. cukrozatlan kakaópor, 120 g cukor, 5 tojás

DSC_3484

A főtt céklát meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk, és botmixerrel pürésítjük.

A vajat kisebb darabokra vágjuk.

A csokoládét felolvasztjuk, belekeverjük a narancshéjat, a vajat, majd amikor a vaj teljesen felolvadt, hozzáadjuk a kávét is.

A tojások sárgáját a cukorral sima, fényes, világos habbá verjük, majd belekeverjük előbb a vajas-narancsos-kávés (már kihűlt) olvasztott csokoládét, majd a céklapürét is. Hozzászitáljuk a sütőporral és a kakaóporral elkevert lisztet, és elkeverjük.

A tojások fehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, óvatosan a masszához keverjük, sütőpapírral bélelt tetszőleges nagyságú tortaformába vagy tepsibe (nálam , így a sütemény kb. 3,5 cm magas lett) töltjük, és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük.

Miután kihűlt, porcukorral megszórva vagy a fenti tejszínes-Grand Marnier-es-narancslekváros kombóval tálaljuk.

DSC_3452

Alchermes likőrrel, és amarettis mascarponével tervezek még az idén ebből a tortából ehhez a narancsos tiramisùhoz hasonló pohárkrémet is. Jó lesz! 🙂

Karácsonyi kedvenceink: Pálinkás-mézes pöfetegek

Hozzávalók (kb. 40 db pöfeteghez): 225 g magas kakaótartalmú étcsokoládé, 100 g liszt, 2 tojás, 45 g vaj, 1 ek. méz, 40 g porcukor + a forgatáshoz egy kevés, 2 ek. törkölypálinka, 1 kk. sütőpor, csipetnyi só

DSC_2880

A csokoládét a vajjal, a pálinkával és a mézzel vízgőz fölött felolvasztjuk. A tojást 40 g porcukorral habosra verjük, elkeverjük benne a szobahőmérsékletű vajas-mézes csokoládét, majd a sütőporral átszitált lisztet és a sót is.

A masszát egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük, majd kisebb diónyi golyókat formálunk belőle, a golyókat porcukorba forgatjuk, és sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezve, 180°C-os sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Forrás: Sigrid Verbert: Regali golosi

keksz kicsi

Szép karácsonyt kívánunk a Tavola In Piazza gasztroblog minden olvasójának!

Gabi, Anna és Giorgio

 

A legfinomabb narancsos csokoládétorta - Vikitől

Köztudott, hogy nagyon kevés édesség fogy nálunk. Nem azért, mert “vigyázok” a családra, hanem mert egyszerűen így vagyok kódolva: jobban kedvelem a sós ízeket, és nem is szeretek desszertekkel bíbelődni. Gyakran szoktam ajánlani, hogy inkább elkészítek egy hat-nyolcfogásos menüt, mint egy egyszerű, kavart süteményt. Férj egyetért, ő beéri évente háromszor-négyszer egy-egy kocka csokoládéval vagy akár gyümölccsel is, Anna viszont minden erővel azon van, hogy változzon a helyzet; ő seperc alatt elpusztítaná a világ csokoládé készletét – ha hagynám.

Már a barátaink is tudják, hogy őszi szeleten, kókuszgolyón és lekváros crostatán (esetleg egy-két pohárkrémen vagy karácsonyi kekszen) kívül nálunk gyakorlatilag nulla a választék desszert szinten, így az összejövetelek alkalmával mindig hoznak valami finomságot.

Szerencsés vagyok, mert két olyan barátnőm is van, akik isteni sütiket készítenek. Kriszta pl. egy ilyen tortával állt elő Anna szülinapjára:

DSC_0955

Viki pedig nemrég egy narancsos csokoládétortát hozott, (amit egyébként egy receptversenyre készített), és megkért, fotózzam le. Ilyen jó dolgom van, kérem.

Kóstolás után azonnal elkértem a receptet, már be is raktam a bőröndbe, viszem haza anyukámnak, és megkérem, süsse meg a tortát karácsonyra, mert ez tényleg isteni finom! (És még én is, aki egyébként nem vagyok oda a sütikért, azonnal repetáztam belőle.)

Mami narancsos csokoládétortája

Sztori: Ez az egyik kedvenc receptem, amit a nagymamám recepteskönyvéből rendszeresen elkészítek. Ő természetesen még nem fűzött olyan megjegyzéseket a hozzávalókhoz, hogy a narancs lehetőleg vegyszerrel kezeletlen, a csokoládé pedig 70% kakaótartalmú legyen, ezekkel már mi egészítettük ki anyukámmal. A recept első látásra hosszúnak tűnhet, a torta elkészítése mégsem bonyolult, mindössze arról van szó, hogy mamival semmilyen apró részletet nem akartunk kifelejteni belőle.

Hozzávalók a piskótához: 6 friss tojás, 12 dkg cukor, 12 dkg átszitált liszt, 3 csipet só, cukrozatlan kakaópor

Hozzávalók a krémhez: 2 csomag cukrozatlan csokoládés pudingpor, 5 dl tej, 6 dkg cukrozatlan kakaópor, 10 dkg 70% kakaótartalmú étcsokoládé, 1 vegyszerrel kezeletlen narancs héja és felének a leve, cukor ízlés szerint, 25 dkg vaj

csokitorta

A tetejére: reszelt étcsokoládé

  • Lehet, hogy időigényesebb, de mindenképpen megéri a befektetést, ha laponként sütjük a piskótát. Már csak azért is, mert így alkalmazhatjuk a nagymamám praktikáját: az első laphoz egészen kevés kakaóport keverünk, hogy halványan megszínezze a tésztát, a következőhöz már egy kiskanálnyit, hogy sötétebb árnyalatot kapjunk, a harmadikhoz pedig két kiskanálnyit.
  • Egy kis edényben kemény habbá verjük 2 tojás fehérjét egy csipet sóval, majd fehéredésig keverjük a 2 tojássárgát 4 dkg cukorral. Hozzászitálunk 4 dkg lisztet, beleszórjuk a kakaóport, majd óvatosan beleforgatjuk a habbá vert fehérjét, vigyázva, hogy ne törjön össze.
  • Természetesen tortaformában is süthetjük, én azonban egy sütőlapra sütőpapírt fektetek, amin korábban körberajzoltam egy 18 cm átmérőjű tányért. Úgy helyezem el, hogy a rajzos fele kerüljön a tepsire, a forma így is átlátszik, viszont a tészta nem érintkezik a tányér átmérőjét jelző vonallal. (Érdemes ebből a megrajzolt sütőpapírból kettőt készíteni, hogy gyorsabban menjen a munka!) Ügyelve arra, hogy a vonalon belül maradjunk, oszlassuk el a 2 tojásból készült kakaós piskótát a sütőlapon és toljuk 160 fokra előmelegített sütőbe. Körülbelül 15 perc alatt készül el, ennyi ideig semmiképpen se nyissuk ki a sütő ajtaját!
  • Amíg telik az idő, elkészítjük a következő piskótalapot, egy árnyalatnyival sötétebb változatban. Ekkor fogjuk munkára a másik megrajzolt sütőpapírt: terítsük egy sütőlemezre, majd oszlassuk el rajta egyenletesen a tésztát. Ha letelt az első lap sütési ideje és a tűpróba szerint is elkészült, vegyük ki a sütőből és toljuk a helyére a második lapot.
  • Amíg ez sül, elkészíthetjük a harmadik, legkakaósabb lapot. Mire ezzel megleszünk, az első piskóta langyosra hűl, így óvatosan lehúzhatjuk róla a sütőpapírt és félre tehetjük. Ha elkészült a második lap, kivesszük a sütőből, helyére pedig betesszük a harmadikat (amit az első piskótánál használt sütőpapíron terítünk szét – ehhez persze fontos, hogy jó minőségű sütőpapírt használjunk, olyat, ami nem szakad el az első használat során). Ezeknél is megvárjuk, hogy kihűljenek, és eltávolítjuk róluk a sütőpapírt.
  • A krémet akár előző nap is elkészíthetjük. A csomagon lévő leírás szerint elkészítjük a csokipudingot fél liter tejjel. Mielőtt felforrna, hozzáadjuk a kakaót és ízlés szerinti mennyiségű cukrot. Amikor elkészült, beleszórjuk a kisebb darabokra tördelt étcsokoládét, ami felolvad a meleg pudingban. Míg langyosra hűl, többször kevergessük át, közben reszeljük bele az alaposan megmosott narancs héját és öntsük hozzá a kifacsart levét. (Az én tippem az, hogy ha mégis maradnának csomók a krémben, ijedtség helyett keverjük át botmixerrel, így szép homogén lesz a végeredmény!)
  • Fontos, hogy türelmesek legyünk és megvárjuk, hogy a csokis krém szobahőmérsékletűre hűljön. Ekkor adjuk hozzá a körülbelül 10 perc alatt habosra kevert vajat, és alaposan keverjük össze – ez eltarthat még pár percig.
  • Állítsuk össze a tortát, a tetejét és az oldalát is borítsuk be a narancsos csokikrémmel, a tetejére pedig reszeljünk csokoládét!
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!