Egy végtelenül szimpatikus háromgyerekes család jött hozzánk nyaralni. Sőt, több, mint nyaralni, ugyanis ősztől ide költöznek Olaszországba, és egyfajta információ-,
tapasztalatgyűjtő úton is voltak. A három gyerkőc mindegyike fogékony a nyelvek iránt, azonnal el is kezdtük a “tanulást”, igyekezve kibővíteni a már otthon megszerzett tudást. A két kicsi, napokig mondogatta: “Ketten pofa, ketten pofa…”, én balga meg nem értettem 🙂 Azt gondoltam, hogy ez biztos valami játék kettejük között; ketten egyszerre kell grimaszolni, vagy valami dalszöveg… Csak akkor figyeltem fel igazán a dologra, amikor anyuka felvilágosított, hogy “A gyerek azt kérdezi, hogy milyen idő van.” vagyis “Che tempo fa?” Kicsit elszégyelltem magam, de aztán később, egy másik családdal, egy másik gyerkőccel újra előjött a téma, csak ezúttal gasztrovonalon, ti. focacciát sütöttem. Szenzációs a gyerekek asszociációs képessége!!! Új állatot kreáltunk ám: FÓKACSÁT amit a kezünkkel jól össze kell nyomorgatni-gyurmákolni, utána a sok náspángolástól a fókacsa megdagad, megint adunk neki vagy kettőt, aztán nyújtófával jól kiporoljuk a bundáját, az ujjunkkal megszurkáljuk, majd bedobjuk a kemencébe, mint a gonosz boszorkányt a Jancsi és Juliskában, végül pedig meg is esszük. Tiszta horror! 🙂 Mindenesetre nagyon jól szórakoztunk. I’me az én fókacsám:
tapasztalatgyűjtő úton is voltak. A három gyerkőc mindegyike fogékony a nyelvek iránt, azonnal el is kezdtük a “tanulást”, igyekezve kibővíteni a már otthon megszerzett tudást. A két kicsi, napokig mondogatta: “Ketten pofa, ketten pofa…”, én balga meg nem értettem 🙂 Azt gondoltam, hogy ez biztos valami játék kettejük között; ketten egyszerre kell grimaszolni, vagy valami dalszöveg… Csak akkor figyeltem fel igazán a dologra, amikor anyuka felvilágosított, hogy “A gyerek azt kérdezi, hogy milyen idő van.” vagyis “Che tempo fa?” Kicsit elszégyelltem magam, de aztán később, egy másik családdal, egy másik gyerkőccel újra előjött a téma, csak ezúttal gasztrovonalon, ti. focacciát sütöttem. Szenzációs a gyerekek asszociációs képessége!!! Új állatot kreáltunk ám: FÓKACSÁT amit a kezünkkel jól össze kell nyomorgatni-gyurmákolni, utána a sok náspángolástól a fókacsa megdagad, megint adunk neki vagy kettőt, aztán nyújtófával jól kiporoljuk a bundáját, az ujjunkkal megszurkáljuk, majd bedobjuk a kemencébe, mint a gonosz boszorkányt a Jancsi és Juliskában, végül pedig meg is esszük. Tiszta horror! 🙂 Mindenesetre nagyon jól szórakoztunk. I’me az én fókacsám:
Rozmaringos focaccia fekete olívabogyóval és koktélparadicsommal –
Focaccia al rosmarino con le olive nere e pomodorini
Hozzávalók:
-
350 g liszt
-
6 ek. extra szűz olívaolaj
-
20 g élesztő
-
1 tk. kristáycukor
-
1 tk. finomsó
-
1/2 ek. nagyszemű só
-
kb. 2,5 dl víz
-
koktélparadicsom
-
fekete olívabogyó
-
1 ágacska rozmaring
Az élesztőt keverjük el 1 dl langyos vízben, majd apránként adjuk hozzá a lisztet, a maradék vizet, 1 tk. sót, 1 tk. kristálycukrot és 1 ek. olívaolajat. Kb. 10 percig gyúrjuk, labdává formázzuk, és letakarva 30 percig kelesztjük. Ezután még egyszer átgyúrjuk, 1-1,5 cm vastagságúra nyújtjuk, és egy olajjal kikent tepsibe fektetjük. Itt-ott az ujjunkkal mélyedéseket nyomkodunk bele, majd finoman belenyomkodjuk a félbe vágott koktélparadicsomokat és az olívabogyókat, rádobálunk néhány rozmaringlevélkét, végül a tepsiben még 30 percig hagyjuk kelni. Amikor a tészta megkelt, meglocsoljuk a maradék olívaolajjal, megszórjuk a nagyszemű sóval. 190 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.
Legutóbbi hozzászólások