Múlt szombaton tátott szájjal néztem, ahogy Anna ette ezt a tésztát, és közben Ocean pénteki posztja motoszkált a fejemben…
Eredeti ötlet: La Cucina Della Corriere Della Sera – ott konzerv szardíniával
Múlt szombaton tátott szájjal néztem, ahogy Anna ette ezt a tésztát, és közben Ocean pénteki posztja motoszkált a fejemben…
Eredeti ötlet: La Cucina Della Corriere Della Sera – ott konzerv szardíniával
A lisztet és a mandulát összekevertem, a hideg vajat gyorsan elmorzsoltam a keverékkel, majd hozzáadtam az összes többi hozzávalót, és könnyen formázható tésztát gyúrtam belőle. (Tojás nagyságától függően, lehet, hogy szükésg lesz egy kevés tejre a “könnyen formázható tészta” eléréséhez.)
p.s. a fagyi maga a Túró Rudi-feelinget hozza, úgyhogy legközelebb csoki megy majd a tetejére…
A krémhez:
A tetejére:
A tejet a citrom lereszel héjával felforraltam, majd leszűrtem. A tojásokat a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a lisztet, a vanília kikapart belsejét, a fahéjat és a még meleg tejet, majd az egészet gőz fölött sűrűre főztem. (Bátrabbaknak „a gőzt” elhagyhatják 😉
Az almát vékonyan felszeleteltem, és meglocsoltam a citromlével.
A leveles tésztát egy vajazott-lisztezett, 24×24 cm-es tepsibe fektettem úgy, hogy minden oldalán hagytam egy kb. 1-2 cm magas peremet.
Itt-ott villával megszúrkáltam, rákentem a vaníliás-fahéjas krémet, a krémre pedig ráfektettem az almaszeleteket. Az almák közé a sárgabaracklekvárból kisebb kupacokat halmoztam, végül az egészet megszórtam a nádcukorral és az olvasztott vajjal.
200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütöttem.
A madeleine tésztához:
Töltelék:
Az omlós tésztához elmorzsoljuk a lisztet a vajjal; összegyúrjuk a tojások sárgájával, a cukorral, egy csipetnyi sóval és a reszelt citromhéjjal, majd hűtőben kb. fél óráig pihentetjük.
A töltelékhez a vajból és a cukorból világos színű karamellt készítünk, amit folyamatosan egy villára szúrt fél citrommal kevergetünk. A karamellhez hozzáadjuk a kimagozott cseresznyéket, és az egészet 3-4 percig főzzük. (Ha úgy tűnik, hogy a cseresznye alatt sok lé marad, szűrjük le, és a levet önmagában forraljuk sűrűre. Jó lesz öntetnek a crostatára!) A cseresznyét hűtsük le, majd keverjük össze a szétmorzsolt babapiskótával.
Az omlós tésztát nyújtsuk kb. 3-4 mm vékonyra, és béleljünk ki vele egy 24 vagy 26 cm-es tortaformát úgy, hogy az oldalára is jusson, majd tortaformástól, mindenestől tegyük vissza a hűtőbe.
A madeleine tésztához gőz fölött verjük fel a tojássárgákat, az egész tojást, a vaníliával, egy csipetnyi sóval és a cukorral, majd a tűzről (gőzről) levéve keverjük el benne a lisztet és az olvasztott vajat.
Az omlós tésztával kibélelt tortaformát vegyük ki a hűtőből, oszlassuk szét rajta egyenletesen a karamelles cseresznyét, majd borítsuk be a madeleine tésztával.
A tortaforma oldalára került omlós tésztát kicsit hajtsuk rá a madeleine tésztára, és ha maradt még belőle, díszítsük vele a crostata tetejét. (Nekem három pillangót még sikerült kiszúrnom a maradék omlós tésztából.)
A crostatát 180 fokra előmelegített sütőben süssük 20 percig, majd 170 fokon további 25 percig. Rácsra téve hagyjuk kihűlni. Langyosan vagy hidegen tálaljuk a karamelles cseresznye beforralt levével meglocsolva.
Finom!
…bár nem az fajta torta, amit csak úgy hipp-hopp, félóra alatt össze lehet dobni. 😉
A rozmaringot felaprítom, és a vajban a késsel kissé szétnyomott fokhagymagerezddel együtt 1-2 percig pirítom. Felöntöm a fehérborral, majd amikor az alkohol elpárolog, sózom, majd hozzáadom a citromlevet és a reszelt citromhéjat, és az egészet nagy lángon még néhány másodpercig főzöm.
A tésztát ezalatt sós vízben kifőzöm, „al dente” leszűröm, összekeverem a rozmaringos-citromos mártással, és azonnal szervírozom. Tálalásnál mindenki saját ízlése szerint borsozza (de ez esetben ne takarékoskodjunk a frissen őrölt borssal; nagyon jót tesz a tészta amúgy is friss ízvilágának).
Közben kiötlöttem, mivel indítok: Katia almatortájával. Ennek a tortának az az érdekessége, hogy semmiben sem hasonlít az eredetire. (
A disznóvágásos képek között látható a Katia változata.)
Az eredeti annyira ízlett, hogy azonnal elkértem a receptjét. Össz-vissz annyi változtattam rajta, hogy a Mamma-féle narancsos tiramisùból megmaradt kb. 3 evőkanálnyi cukrozott darált mákot hozzáadtam a tésztájához.Finom lett így is, csak kicsit meglepődtem, amikor láttam, hogy az alma nem szállt le a süti közepébe. (Érdekes, amikor meggyes pitét sütök, és a tetején kellene maradnia, tuti, hogy lesüllyed! :-)) Ráadásul a színe is kissé barnás lett, holott a Katiáé sárga volt. Ezt azzal próbáltam magyarázni, hogy szerintem az ő tortaformája nagyobb átmérőjű, az enyém csak 26 cm-es, így a torta valamivel tovább sült.
Egyébként csak én voltam ennyire kritikus magammal szemben. A torta hipp-hopp eltűnt a föld színéről.
Mákos almatorta
Hozzávalók:
Hámozzuk meg az almákat, vágjuk vékony cikkekre, majd hagyjuk állni egy tálban 2 ek. cukorral és a citromlével összekeverve.
A mazsolát áztassuk be langyos vízbe.
Elektromos habverővel a vajat és a cukrot alaposan keverjük össze, adjuk hozzá a vanília kikapart beljesét, a citrom lereszelt héját, a sót, a cukrozott mákot és a tejet végül pedig folyamatosan keverve egyenként a tojásokat is. A lisztben vegyítsük el az élesztőt, majd apránként szitáljuk bele a tojásos-vajas masszába, és az egészet keverjük addig, mígcsomómentes lesz, majd öntsük egy kivajazott, lisztezett tortaformába (az enyém 26 cm-es volt), az almagerezdeket kissé nyomkoduk a tésztába, szórjuk meg a kicsavart mazsolával, és 170 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 60 percig.
A gubanáról: a gubana a Natisone völgy tradicionális (karácsonyi) kelt tésztája. Az első írásos emlék 1409-ből maradt fenn róla, amikor is XII Gergely pápa Cividaléba látogatott, és az ezen egyházi méltóság tiszteletére rendezett ünnepségen szilvapálinkával meglocsolt gubanát szolgáltak fel desszertként.
A tészta elnevezése állítólag szlovén nyelvterületről származik. A Natisone völgy ill.Gorizia környéke nagyrészt szlovénok lakta terület, és mivel szlovénul a „guba” azt jelenti „piega” (hajtás, redő, kanyarulat), azt mondják, a sünemény innen kapta a nevét. Furcsa következtetés, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanezt a kelt tésztát Szlovéniában a „putizza” vagy „putizza” névvel illetik (Valamelyik friss néprajzos beleáshatná magát a témába, hátha van valami más magyarázata is az elnevezésnek, mert ez a változat nekem olyan „eben guba”. 😉 Igen, igen, az esetleges magyar vonatkozásra gondoltam, bár az is lehet, hogy semmi köze hozzánk.)
A gubana eredeti változata egyébként négy napig készül. Akinek van bátorsága, itt talál róla egy „négynapos receptet” olasz nyelven.
Gubana
Hozzávalók:
A tésztához:
A töltelékhez:
Az élesztőt langyos tejben megfuttattam, hozzáadtam 100 g lisztet, és csomómentesre kevertem. Letakartam, és állni hagytam mindaddig míg a duplájára nőtt. Langyos sütőben ez kb. fél óráig tartott. (A langyos sütőről: amikor a konyhában hűvös van, és kelt tésztát készítek, a sütőt bekapcsolom 60 fokra, majd kikapcsolom, résnyire kinyitom, várok néhány másodpercet, végül letakarva belerakom a keleszteni való tésztát, ami így sokkal hamarabb megnő, mintha a konyhai hűvösben várakozna.)
A maradék lisztet egy deszkára borítottam, a közepébe krátert fúrtam, ide öntöttem a megfuttatott élesztőt, a cukrot, egy csipetnyi sót, apró darabokban a lágy vajat, 2 tojássárgáját, a rumot, a reszelt citrom-, ill. narancshéjat, és az egészet alaposan összegyúrtam. A tojásfehérjét közben kemény habbá vertem, majd ezt is beledolgoztam a tésztába. (Kicsit nyúlós-mállós-ragacsos volt az egész köszönhetően annak, hogy akitől a recept származik 100%, hogy nem annyi lisztet használt, mint amennyi az eredeti receptben le volt írva! Azért idebiggyesztem: eredetileg 400 g liszttel, a 2 helyett 4 tojássárgájával, és olvasztott vajjal „dolgoztak”. Ha dolgoztak. Egy kicsit mérges voltam. Ha belegondolok, hogy mennyire igyekeztem, hogy a tökeccerű gulyásleves receptje szinte grammra pontosan úgy legyen a cikkben, ahogy az a nagy fazékben volt, ezek a goriziaiak meg itt mit sem törődnek a gubanáéval, ami azért nem is olyan könnyen elkészíthető… Mindegy. Két friulán szakácskönyv és a világháló ezt a problémát is megoldotta. 4-5 gubana recept elolvasása után rájöttem, hogy ez így nem ok. Cukrászok és pékek rosszalló gondolataikat kérem mellőzzék! 😉 Nekem ez igenis probléma volt, hiszen nagyon ritkán sütök, és csak az utóbbi hónapokban sütök „szemre”, mint a nagyik. Előtte, ha süteményről volt szó, a mérleg mindig előkerült.)
Na de hol is jártam?
Igen, a nyúlós-mállós tésztánál. Szóval liszteztem. Mindig csak annyit, hogy ne ragadjon az összes a kezemre. Aztán amikor már gombócot tudtam belőle formázni, beletettem egy tálba, letakartam, és hagytam kelni egy órán keresztül.
Ezalatt elkészítettem a tölteléket.
A mazsolát, a narancshéjat és az áfonyát a Grand Marnier-be áztattam. A diót, a mandulát, a fenyőmagot és az amarettit apróra daráltam, hozzáadtam a cukrot, fűszereztem fahéjjal és egy kevés szerecsendióval, majd a likőrbe beáztatott bogyókkal jól összekevertem. (Kicsit későn kapcsoltam, de szerintem mézzel is finom lett volna.)
Amikor a tészta megkelt kb. 25×50 cm-es téglalappá nyújtottam, rászórtam a tölteléket, ide-oda vajdarabkákat raktam, majd az egészet feltekertem. A tekercset csigává formáztam, a tetejét megkentem a tojássárgájával, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 55-60 percig sütöttem. (Nézegessük időnként, és ha nagyon pirulna a teteje, fedjük le alufóliával!)
Az átszitált liszthez adjuk hozzá a cukrot, a sót, a reszelt citrom- és narancshéjat, végül a tojásokat. Egy villával az egészet keverjük össze, majd adjuk hozzá a meglágyított vajat és a pálinkát. Kézzel alaposan gyúrjuk össze a tésztát, és hagyjuk állni 1 órán keresztül.
1 óra letelte után a tésztát nyújtsuk nagyon vékonyra (lisztezzük folyamatosan, hogy ne ragadjon le), majd egy recés tésztavágóval vágjuk kb. 10X3 cm-es téglalapokra.
Minden téglalap közepére hosszában vágjunk a tésztvágóval egy kb. 4 cm-es csíkot, és a téglalap egyik végét bújtassuk át az így keletkezett nyíláson.
A crostolikat forró olajban süssük aranybarnára (vigyázat, mivel vékonyak, nagyon könnyen megégnek!) majd amikor kihűlnek, szórjuk meg procukorral.
(Megj.: a crostoli elnevezései a “naffényes” Itáliában a következők
– cenci vagy donzelle – Toscana,
– crostoli vagy grostoli – Friuli,
– bugie – Piemonte,
– frappe – Lazio,
– chiacchiere – Lombardia,
– sfrappole vagy intrigoni – Emilia,
– galani – Veneto,
– orilettas – Sardegna)
A krémhez:
Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét, adjuk hozzá a vajat, majd keverjük teljesen simára.
A zsidócseresznye száraz leveleit hajtsuk fel, (ne szakítsuk le!) a gyümölcsöt pedig félig mártsuk az olvasztott csokoládéba. Sütőpapíron hagyjuk megszáradni.
A tejet a citrom héjával, a csipetnyi sóval és a vanília kikapart belsejével forraljuk fel, és hagyjuk kihűlni. A tojássárgákat a cukorral verjük habosra, majd apránként szórjuk bele az átszitált lisztet. Szűrőn keresztül adjuk hozzá a vaníliás tejet, és folyamatos keverés mellett, nagyon alacsony lángon forraljuk addig, amíg a krém besűrűsödik.
Alchechengi al cioccolato con crema pasticciera alla vaniglia
Per la crema pasticciera:
Legutóbbi hozzászólások