Tavola in Piazza

Almás crostata vaníliakrémmel

Ismét egy egyszerű és gyors desszert leveles tésztából. (Itt egy korábbi verzió.)
Töröm a fejem, mikor is készült…kb. egy hónapja, amikor rábukkantam a pincében két árva almára. Azelőtt nem sokkal ettük kedvenc barátunk anyukájának az egészen hasonló fahéjas almás crostatáját, aminek a receptjét szégyen, vagy nem szégyen, elfelejtettem elkérni, mindenesetre nem borultam sírva az asztalra, kicsit gondolkodtam, átlapoztam az Enciklopédiát és már meg is született a recept. (Kicsit tartottam attól, hogy a vanília, a fahéj az alma és a sárgabarack túl sok lesz együtt, de végül a kicsit tömény fahéj-vanília ízt kitűnően egyensúyban tartotta a citromlével meglocsolt alma és a házi sárgabaracklekvár savassága. Azt hiszem, ez utóbbiból drága nagyanyóm kispórolta a cukrot…de ez most épp kapóra jött! Imádlak, nagyikám!)

Almás crostata vaníliakrémmel
Hozzávalók:
  • 1 lap mélyhűtött négyszöletes leveles tészta
  • 2 alma
  • 1 citrom leve és lereszelt héja

A krémhez:

  • 3 tojás sárgája
  • 75 g kristálycukor
  • 2,5 dl tej
  • fél vaníliarúd kikapart belseje
  • 1 kk. őrölt fahéj
  • 20 g liszt

A tetejére:

  • kissé savanykás, lehetőleg házi sárgabaracklekvár
  • 1-2 ek. nádcukor
  • 30 g vaj

A tejet a citrom lereszel héjával felforraltam, majd leszűrtem. A tojásokat a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a lisztet, a vanília kikapart belsejét, a fahéjat és a még meleg tejet, majd az egészet gőz fölött sűrűre főztem. (Bátrabbaknak „a gőzt” elhagyhatják 😉
Az almát vékonyan felszeleteltem, és meglocsoltam a citromlével.
A leveles tésztát egy vajazott-lisztezett, 24×24 cm-es tepsibe fektettem úgy, hogy minden oldalán hagytam egy kb. 1-2 cm magas peremet.
Itt-ott villával megszúrkáltam, rákentem a vaníliás-fahéjas krémet, a krémre pedig ráfektettem az almaszeleteket. Az almák közé a sárgabaracklekvárból kisebb kupacokat halmoztam, végül az egészet megszórtam a nádcukorral és az olvasztott vajjal.
200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütöttem.

Cseresznyés crostata

Tegnapelőtt átfutottam a La Cucina Italiana júniusi számát, és megakadt a szemem egy rusztikusnak tűnő cseresznyés crostatán. Aztán azt álmodtam, hogy Anninával ezt a tortát eszegetjük. 🙂 Azt hiszem, ez a pocakos lét nem tesz jót nekem. A múlt héten a kertünkben lévő paradicsomokról álmodtam. Az óriási növények telis tele voltak paradicsomokkal: alul óriási pirosakkal, középen kisebb sárgákkal, felül pedig, mint méteres kacson, csigaalakban, apró gyöngyházszínűekkel. Ezt Annával levágtuk, a nyakunkba tekertük, és nagyokat nevettünk. 🙂
No már most, mivel a paradicsomokat siettetni nem tudtam (bár ma már leszüreteltem az első három példányt), a cseresznyés crostatához épp kapóra jött, hogy Ember nagynénitől érkezett néhány friss házi tojás, ráadásul volt egy fél kg cseresznyém a hűtőben, így muszáj volt elkészíteni, pedig a hétvégi nagy evések után igazán nem hiányzott szemernyi plusz kalória sem.
Amit most leírok, az az eredeti recept lesz, én eszerint készítettem el, de tapasztalataim szerint nyugodtam mehet bele 600 g cseresznye is, esetleg morzsoljunk hozzá 2-3 babapiskótával többet.
Észrevétel Nr.2: a receptben szereplő omlós tészta számomra elég nehezen kezelhető volt: túlságosan töredeziett, így nehéz volt kinyújtani. (Talán túl nagyok voltak a tojások???) Tehát ha valakinek van jól bevált omlós tészta receptje, az bátran használja azt.
Ja, és még valami! A crostata tetején lévő tészta a leírás szerint madeleine tészta. Tudja valaki, hogy miért kell gőz fölött összekeverni a cukrot és a tojásokat hozzá? Lehet hogy a cukrászok is így csinálják?

Cseresznyés crostata
Hozzávalók:
Az omlós tésztához:
  • 300 g liszt
  • 150 g vaj
  • 100 g kristálycukor
  • 2 tojás sárgája
  • 1 citrom reszelt héja
  • csipetnyi só

A madeleine tésztához:

  • 180 g kristálycukor
  • 150 g liszt
  • 40 g vaj
  • 3 tojás sárgája
  • 1 egész tojás
  • fél vaníliarúd kikapart belseje
  • csipetnyi só

Töltelék:

  • 400 g kimagozott cseresznye
  • 4 db babapiskóta
  • diónyi vaj
  • 2 ek. kristálycukor
  • fél citrom
    (Legközelebb a babapiskóta helyett amarettit fogok használni, és a töltelékhez biztos fogok adni egy kevés cseresznypálinkát is! 😉

Az omlós tésztához elmorzsoljuk a lisztet a vajjal; összegyúrjuk a tojások sárgájával, a cukorral, egy csipetnyi sóval és a reszelt citromhéjjal, majd hűtőben kb. fél óráig pihentetjük.
A töltelékhez a vajból és a cukorból világos színű karamellt készítünk, amit folyamatosan egy villára szúrt fél citrommal kevergetünk. A karamellhez hozzáadjuk a kimagozott cseresznyéket, és az egészet 3-4 percig főzzük. (Ha úgy tűnik, hogy a cseresznye alatt sok lé marad, szűrjük le, és a levet önmagában forraljuk sűrűre. Jó lesz öntetnek a crostatára!) A cseresznyét hűtsük le, majd keverjük össze a szétmorzsolt babapiskótával.
Az omlós tésztát nyújtsuk kb. 3-4 mm vékonyra, és béleljünk ki vele egy 24 vagy 26 cm-es tortaformát úgy, hogy az oldalára is jusson, majd tortaformástól, mindenestől tegyük vissza a hűtőbe.
A madeleine tésztához gőz fölött verjük fel a tojássárgákat, az egész tojást, a vaníliával, egy csipetnyi sóval és a cukorral, majd a tűzről (gőzről) levéve keverjük el benne a lisztet és az olvasztott vajat.
Az omlós tésztával kibélelt tortaformát vegyük ki a hűtőből, oszlassuk szét rajta egyenletesen a karamelles cseresznyét, majd borítsuk be a madeleine tésztával.
A tortaforma oldalára került omlós tésztát kicsit hajtsuk rá a madeleine tésztára, és ha maradt még belőle, díszítsük vele a crostata tetejét. (Nekem három pillangót még sikerült kiszúrnom a maradék omlós tésztából.)
A crostatát 180 fokra előmelegített sütőben süssük 20 percig, majd 170 fokon további 25 percig. Rácsra téve hagyjuk kihűlni. Langyosan vagy hidegen tálaljuk a karamelles cseresznye beforralt levével meglocsolva.
Finom!
…bár nem az fajta torta, amit csak úgy hipp-hopp, félóra alatt össze lehet dobni. 😉

Keresztelő és meglepetés

Mióta elkezdett érni anyósék kertjében a cukkini egyfolytában a kedvenc nyers cukkinisalátám jár az eszemben. Terhesség, óhajok, sóhajok, szép, zöld cukkinifelhős álmok ide vagy oda, mégsem kunyerálhattam el tőlük az első terméseket!

Aztán jött az én legkisebb olasz nipotinom, Kislőrinc keresztelője, és láss csodát! Mi volt az előételek között? Az bizony! A hetek óta annyira vágyott cukkinisalátám! Ez múlt vasárnap volt. Azóta már kétszer készítettetm. 😉

A recept szégyenletesen egyszerű, de mégis leíom, hiszen a huszonvalahány Magyarországon töltött év alatt sohasem jutott eszembe elkészíteni. Hátha más is így van vele.

Cukkinisaláta

Hozzávalók:

  • 4 db cukkini
  • 50 g pármai sonka/speck/aki kicsit füstölt ízre vágyik saurisi sonka, de mehet bele húsos füstölt szalonna is, ezzel azonban csínján bánjunk, mert elronthatja az egészet
  • frissen őrölt bors
  • extraszűz olívaolaj
  • vörösborecet (próbáltam már többféle ecettel is, de azt az igazi, házias ízt, csak a legegyszerűbb, 6%-os vörösborecettel sikerült elérni)

A sonkát apró csíkokra vágtam, a cukkinit nagylyukú reszelőn lereszeltem. A kettőt összekevertem, sóval, frissen őrölt borssal, egy kevés vörösborecettel és olívaolajjal ízesítettem.

Ennyi. 🙂

A legfinomabb tavaszi/nyári saláta!

Ha szalonnával készítjük, ezt vágjuk nagyon vékony, apró csíkokra, süssük ki a zsírját, a sült szalonnacsíkocskákat keverjük össze a lereszelt cukkinivel, és az egészet sóval, borssal, vörösborecettel és az olívaolaj helyett a szalonnából kisült zsírral ízesítsük!

Cukkini helyett nem túl apróra tépkedett fejessaláta levelekkel is próbálkozhatunk.

Természetesen megörökítettem a többi fogást is, bár egyhamar biztos nem fogjuk elfelejteni. (Az „alta cucina” meg a “molecolare” is bőőőőven elbújhat! A “cucina casalinga”-tól nincs jobb az egész világon! 😉

Fűszeres kacsazsírban sült kenyérkockák
Palacsintatésztában sült cukkinivirág
Házi sonka vajban sült polentakockákkal (ez volt az egyik legjobb rész! :-))
Házi friulán szalámi
No, ez valószínűleg nem házi “termés”, amolyan disznósajt szerű felvágott paprikával, savanyú uborkával
Sonka salátaágyon crema di balsamicoval
A három első fogás közül az első kettő: paradicsomos-kolbászos penne (nagyon, nagyon nagy kár, hogy nem helyben készült tagliatellével készült, igaz, csak valami hiba csúszhatott a rendszerbe, mert az utánunk érkezett vendégsereg már azzal kapta), cukkinivel ill. cukkinivirággal töltött crespelle
Spárgás rizottó
Tejben-vajban sült sertésszűz
Hagymás babsaláta (saját kertben termett babból!), zöldsaláta, sült krumpli fotó nélkül
Habkönnyű tésztás gyümölcstorta, még habosabb és könnyűbb vaníliás-mazsolás krémmel
Az agriturismo címe (ha esetleg valaki erre jár és éhezik :-))
La di Madot
Via Santuario 48
Codroipo frazione Lonca (UD)
Tel.: 0432 908 029
Nyitva: egész évben pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn ebéd ill. vacsoraidőben

AUGURONI, PICCOLO LORENZO!!!

Az a bizonyos dán vajas tészta...

Valamelyik nap épp tűrhetetlen édességvággyal küzdöttem, amikor is eszembe jutott az a Limara -féle dán vajas tészta, amit már annyian kipróbáltak, és amiről mindenki ódákat zengett. Nagy bölcsen be is kevertem a tésztát egyik délután, mondván milyen jó lesz másnap a lekváros kifliket nyammogni, addig meg ha kibírom, megveregetem a vállam. Ez az egész elgondolás tökéletesen működik. Fejben. Egyedül. A problémák akkor jönnek, amikor az ember legalább ketten van, a hormonoktól vezérelve lázasan jön-megy, fel s alá, és keres…. Sósat, édeset, néha csak homályos elképzelései vannak az ehetnéke tárgyáról, máskor egészen konkrét dolgokat kutat. Aztán persze mindig az a vége, hogy pofon vágja a lelkiismeretét, és egy darab csokoládéval vigasztalja magát.
Velem is így történt. De a Ritter a bűnös! Meg Ember, mert vett nekem egy fehércsokis-málnásat. Nem is tudom, miért kell ilyeneket gyártani! Csak hogy a terhes nők megkívánják! Mert olyan szép, meg málnás is, meg fehér is, meg joghurtos is, sőt, még pufi rizs is van benne!
No, így esett tehát, hogy a csokoládé lecsúszott, de mivel a vajas tészta is be volt már keverve, másnap azt is el kellett készíteni. Csak hogy mentsem a menthetőt (meg addigra már ugye az édesség utáni vágy is alábbhagyott 😉 úgy döntöttem, hogy készítek valami sósat is a tésztából, hiszen annyira kevés benne a cukor, hogy nagy baj nem sülhet ki belőle akkor sem, ha a töltelék nem éppen lekvár lesz. Először a körte-sajt/sajt-dió motoszkált a fejemben, aztán rájöttem, hogy se körtém, se dióm, se megfelelő sajtom nincs otthon, így maradt a hűtőmustra, amiben egy kevés kolbászon, Latterián és az előző estéről megmaradt lecsón kívül semmi izgalmas dolog nem kérette magát.

az olasz lecsós
a sajtos-kolbászos egészben kisütve

Végül ezekből gazdálkodtam. A tésztát négy részre osztottam. Mindegyik darabot kinyújtottam, az egyiket megszórtam apró kockára vágott füstölt paprikás kolbásszal és latteria sajttal, a másikon szétpacsmagoltam néhány evőkanálnyi lecsót, a harmadikra mogyorókrém került. Mindhármat feltekertem, és próbaképp a kolbászos tekercsből kb. 2-3 cm-es csigákat vágtam, s ezeket így sütöttem meg -nem egészben, mint a többi tekercset.

a sajtos-kolbászos csigákban kisütve

A negyedik adag tésztát Limara útmutatása szerint háromszögekre vágtam, mindegyikre egy-egy teáskanálnyi dráganagyikám baracklekvárját ültettem, majd pedig minden háromszögből kifliket tekercseltem, és végül az egészet kisütöttem.
(A mogyorókrémesben szerintem kicsit megszaladt a mogyorókrém. Túl édes lett az egész, így a vajas tésztával együtt már túl tömény, túl cukros, túl, túl, túl….és ráadásul nem is volt szépséges!)
Nekem a csigára vágott kolbászos ízlett a legjobban, zöldségrajongó Embernek mi más, mint a lecsós, szomszédos barátném az egész tekercses kolbászosra szvazott, Ember kollégái pedig a lekvárosra csaptak le olyan hirtelen, hogy a nekik küldött nyolcas kóstoló kb. 30 másodperc alatt elfogyott.

és az eredeti – vagyis majdnem, mert ebbe baracklekvár került – köszi nagyi!

Én pedig ezek után alaposan megveregettem a vállamat! Na nem azért, mert olyan ügyes voltam, hanem mert olyan gyorsan szétosztogattam az egészet, hogy nekem már csak egy-egy szelet maradt mind a négy verzióból, s így végül a lelkiismeretem nem ütött vissza. 😉

A recept linkje még egyszer (mert megérdemli!): http://limarapeksege.blogspot.com/2009/05/dan-vajasteszta-friss-eperlekvarral.html

Örömhír 1.

“étteremalakítás”
Ember ma reggel fülinapomra meglepett ezzel.
Évek óta vágyom rá, és most határtalanul boldog vagyok!

Este fagyit eszünk!
Lilahangya mai fagyis bejegyzése épp kapóra jött.
Nemsokára rohanok is mascarponéért!

Mondtam már, hogy imádom a férjem? 😉

Narancsos-túrós sütemény

“étteremalakítás”
És íme az átalakulásra ítélt, nosztalgikus hangulatú, narancsos-túrós sütemény. (Ha jól emlékszem „Üdítő szelet” néven futott.)

Narancsos-túrós sütemény
avagy
Üdítő szelet
Hozzávalók:
A tésztához:
  • 6 tojás
  • 6 ek. cukor
  • 4 ek. liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 2 ek. kakaópor
  • 1 dl olaj

A krémhez:

  • 25 dkg túró
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
  • 1 vaníliarúd kikapart belseje

A krémre:

  • 2 narancs

A tetejére:

  • 1 l Fanta
  • 2 cs. vanília pudingpor

A tojások sárgáját kikervertem a cukorral, hozzáadtam az átszitált lisztet, a sütőport, a kakaót, az olajat és a tojásfehérjék felvert habját, majd a masszát kivajazott, lisztezett tepsibe öntöttem, és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöttem.
A cukrot és a szobahőmérsékletű vajat simára kevertem, hozzáadtam az áttört túrót és a vaníliarúd kikapart belsejét és az egészet addig kevertem, amíg krémes állagú nem lett.
A krémet a már kihűlt kakaós piskóta tetejére kentem, majd sűrűn megraktam kb. 2-3 cm-es narancsdarabokkal.
1 liter Fantát és a vanília pudingokat sűrűre főztem, langyosan a narancsok tetejére kentem, és a süteményt egy éjszakára hűtőbe tettem.

Mákos almatorta

Azt hiszem, itt az idő, hogy visszatérjek. Hiányzott ám nagyon a blog! Az igazolást, remélem, jövő hét közepe táján már a kezemben tudhatom, ha mégsem, akkor április első napjaiban mindenképp meglesz… Akkor majd írok róla kicsit többet.
Nem is tudom, mivel indíthatnék így hirtelen. Rengeteg elmaradásom van, kezdve a kismilliárd körkérdés megválszolásával, nem beszélve arról a sok színes ételről, amit mostanában készítettem. Menet közben rájöttem, hogy amikor elkezdek színesebbnél színesebb ételeket gyártani, az egyértelműen a tavaszvárás/tavasz utáni vágyódás jele. Azért remélem, már nem kell olyan sokat várni. (A múlt hétvégén hihetetlen 18 fok volt! De pssszt! Nem kiabáljuk el! 😉
Visszatérve a lemaradásaimra: osztottam-szoroztam és a végeredmény 72 lett. Ez azt jelenti, hogy ennyi publikálatlan recept + fotó ücsörög a gépemen. Esélyem sincs arra, hogy még ebben a hónapban legalább a felét posztoljam. Áprilisban már nem illik téli receptekkel előrukkolni, ezért úgy döntöttem, hogy ami marad, azt elteszem jövőre.
Lorien kb. egy hónapja kérte a véres kolbász receptjét, én meg már két hete tudom, és a nagy „zajlik az élet” közben, semmire és senkire nem gondolva, szemét módon elfelejtettem neki elküldeni. Kedves Lorien, kérlek ne haragudj, hogy ezt a pár sort sem voltam képes leírni az utóbbi időben. Most pótolom:

Véres kolbász
Hozzávalók:
  • 4 kg darált sertéshús (fejrész + tarja-lapocka-tokaszalonna háromszögből is egy kevés) Errefelé így darabolják a sertést.
  • 2 kg darált abált vér
  • 2 kg szalonna
  • 200 g só
  • 50 g őrölt feketebors
  • száraz vörösbor (mennyiségi megkötés nélkül 🙂 Hiába faggattam a böllérbácsit, nem tudta megmondani, hogy pontosan mennyi bort szokott a véres kolbászba rakni. Azt mondta: „Csak úgy szemre, hogy a massza még összeálljon.” 🙂

Közben kiötlöttem, mivel indítok: Katia almatortájával. Ennek a tortának az az érdekessége, hogy semmiben sem hasonlít az eredetire. (

A disznóvágásos képek között látható a Katia változata.)
Az eredeti annyira ízlett, hogy azonnal elkértem a receptjét. Össz-vissz annyi változtattam rajta, hogy a Mamma-féle narancsos tiramisùból megmaradt kb. 3 evőkanálnyi cukrozott darált mákot hozzáadtam a tésztájához.Finom lett így is, csak kicsit meglepődtem, amikor láttam, hogy az alma nem szállt le a süti közepébe. (Érdekes, amikor meggyes pitét sütök, és a tetején kellene maradnia, tuti, hogy lesüllyed! :-)) Ráadásul a színe is kissé barnás lett, holott a Katiáé sárga volt. Ezt azzal próbáltam magyarázni, hogy szerintem az ő tortaformája nagyobb átmérőjű, az enyém csak 26 cm-es, így a torta valamivel tovább sült.
Egyébként csak én voltam ennyire kritikus magammal szemben. A torta hipp-hopp eltűnt a föld színéről.

Mákos almatorta

Hozzávalók:

  • 125 g vaj
  • 120 g + 2 ek. kristálycukor
  • 1 vanília kikapart belseje
  • 3 tojás
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 csipetnyi só
  • 200 g liszt
  • 6 g élesztő (por)
  • 3-4 ek. tej
  • 3 ek. cukrozott darált mák
  • 4 közepes alma
  • 50 g mazsola
  • 1 ek. citromlé


Hámozzuk meg az almákat, vágjuk vékony cikkekre, majd hagyjuk állni egy tálban 2 ek. cukorral és a citromlével összekeverve.
A mazsolát áztassuk be langyos vízbe.
Elektromos habverővel a vajat és a cukrot alaposan keverjük össze, adjuk hozzá a vanília kikapart beljesét, a citrom lereszelt héját, a sót, a cukrozott mákot és a tejet végül pedig folyamatosan keverve egyenként a tojásokat is. A lisztben vegyítsük el az élesztőt, majd apránként szitáljuk bele a tojásos-vajas masszába, és az egészet keverjük addig, mígcsomómentes lesz, majd öntsük egy kivajazott, lisztezett tortaformába (az enyém 26 cm-es volt), az almagerezdeket kissé nyomkoduk a tésztába, szórjuk meg a kicsavart mazsolával, és 170 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 60 percig.

Gubana

Van néhány tippem diéta kellős közepén előtörő édességvágy csillapítására: kávé, tea, rágó stb., de az a helyzet, hogy ezek nem mindig nem mindig működnek. (Megjegyzem, nálam a gyümölcs ilyenkor nem sokat ér!)
Tegnap is annyira kívántam valami édességet, hogy egy szelet sütiért odaadtam volna a fél karomat! Pedig nem is szeretem annyira az édességet. Látszik ez a „DOLCI” címszó mögötti 11-es számról is: szégyen, nem szégyen, ez kb. havonta 1 desszertet jelent (szinte kizárólag jeles alkalmakkor).
Most azonban nem bírtam tovább.
Ahogy kerestem a Casamia Cucina tavalyi őszi számában a gulyásleves receptet olaszul (a disznóvágás óta többen is rágják a fülem érte ;-), rábukkantam a Gubana leírására. Évek óta készülök arra, hogy elkészítsem, de mivel elég időigényes elfoglaltság, így mindig csak halogattam.
Reméltem, hogy mire elkészül, elmúlik az édesség utáni vágyam is… 🙂
Nem múlt el. Ettem belőle egy szeletet. Evan kérem.


A gubanáról: a gubana a Natisone völgy tradicionális (karácsonyi) kelt tésztája. Az első írásos emlék 1409-ből maradt fenn róla, amikor is XII Gergely pápa Cividaléba látogatott, és az ezen egyházi méltóság tiszteletére rendezett ünnepségen szilvapálinkával meglocsolt gubanát szolgáltak fel desszertként.
A tészta elnevezése állítólag szlovén nyelvterületről származik. A Natisone völgy ill.Gorizia környéke nagyrészt szlovénok lakta terület, és mivel szlovénul a „guba” azt jelenti „piega” (hajtás, redő, kanyarulat), azt mondják, a sünemény innen kapta a nevét. Furcsa következtetés, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanezt a kelt tésztát Szlovéniában a „putizza” vagy „putizza” névvel illetik (Valamelyik friss néprajzos beleáshatná magát a témába, hátha van valami más magyarázata is az elnevezésnek, mert ez a változat nekem olyan „eben guba”. 😉 Igen, igen, az esetleges magyar vonatkozásra gondoltam, bár az is lehet, hogy semmi köze hozzánk.)
A gubana eredeti változata egyébként négy napig készül. Akinek van bátorsága, itt talál róla egy „négynapos receptet” olasz nyelven.


Gubana

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 20 g friss élesztő
  • 500 g liszt (dagasztás során az enyém felvett még jó 100-150 g-ot)
  • 2 dl tej
  • 60 g vaj
  • 250 g kristálycukor
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 1 narancs lereszelt héja
  • 2 tojás sárgája
  • 1 tojásfehérje
  • egy löttnyintés rum
  • egy csipetnyi só

A töltelékhez:

  • 150 g mazsola
  • (80 g aszalt áfonya
    50 g cukrozott narancshéj – az eredeti receptben sem az áfonya, sem a cukrozott narancshéj nincs benne, de gondoltam, elrontani nem fogja)
  • 7 cl szilvapálinka (Kicsit későn kaptam észbe, hogy azt a keveset, ami itthon volt, elvittük a torba, így a Grand Marnier mellett döntöttem. A citromhéj, a narancshéj, a fahéj, a fenyőmag mellé nagyon passzolt. Talán jobb is így, mint szilvapálinkával.)
  • 150 g dióbél
  • 150 g hámozott mandula
  • 30 g fenyőmag
  • 40 g amaretti
  • 40 g kristálycukor
  • 20 g vaj
  • fahéj
  • frissen reszelt szerecsendió
  • a tetejére 1 tojássárgája

Az élesztőt langyos tejben megfuttattam, hozzáadtam 100 g lisztet, és csomómentesre kevertem. Letakartam, és állni hagytam mindaddig míg a duplájára nőtt. Langyos sütőben ez kb. fél óráig tartott. (A langyos sütőről: amikor a konyhában hűvös van, és kelt tésztát készítek, a sütőt bekapcsolom 60 fokra, majd kikapcsolom, résnyire kinyitom, várok néhány másodpercet, végül letakarva belerakom a keleszteni való tésztát, ami így sokkal hamarabb megnő, mintha a konyhai hűvösben várakozna.)
A maradék lisztet egy deszkára borítottam, a közepébe krátert fúrtam, ide öntöttem a megfuttatott élesztőt, a cukrot, egy csipetnyi sót, apró darabokban a lágy vajat, 2 tojássárgáját, a rumot, a reszelt citrom-, ill. narancshéjat, és az egészet alaposan összegyúrtam. A tojásfehérjét közben kemény habbá vertem, majd ezt is beledolgoztam a tésztába. (Kicsit nyúlós-mállós-ragacsos volt az egész köszönhetően annak, hogy akitől a recept származik 100%, hogy nem annyi lisztet használt, mint amennyi az eredeti receptben le volt írva! Azért idebiggyesztem: eredetileg 400 g liszttel, a 2 helyett 4 tojássárgájával, és olvasztott vajjal „dolgoztak”. Ha dolgoztak. Egy kicsit mérges voltam. Ha belegondolok, hogy mennyire igyekeztem, hogy a tökeccerű gulyásleves receptje szinte grammra pontosan úgy legyen a cikkben, ahogy az a nagy fazékben volt, ezek a goriziaiak meg itt mit sem törődnek a gubanáéval, ami azért nem is olyan könnyen elkészíthető… Mindegy. Két friulán szakácskönyv és a világháló ezt a problémát is megoldotta. 4-5 gubana recept elolvasása után rájöttem, hogy ez így nem ok. Cukrászok és pékek rosszalló gondolataikat kérem mellőzzék! 😉 Nekem ez igenis probléma volt, hiszen nagyon ritkán sütök, és csak az utóbbi hónapokban sütök „szemre”, mint a nagyik. Előtte, ha süteményről volt szó, a mérleg mindig előkerült.)
Na de hol is jártam?
Igen, a nyúlós-mállós tésztánál. Szóval liszteztem. Mindig csak annyit, hogy ne ragadjon az összes a kezemre. Aztán amikor már gombócot tudtam belőle formázni, beletettem egy tálba, letakartam, és hagytam kelni egy órán keresztül.
Ezalatt elkészítettem a tölteléket.
A mazsolát, a narancshéjat és az áfonyát a Grand Marnier-be áztattam. A diót, a mandulát, a fenyőmagot és az amarettit apróra daráltam, hozzáadtam a cukrot, fűszereztem fahéjjal és egy kevés szerecsendióval, majd a likőrbe beáztatott bogyókkal jól összekevertem. (Kicsit későn kapcsoltam, de szerintem mézzel is finom lett volna.)
Amikor a tészta megkelt kb. 25×50 cm-es téglalappá nyújtottam, rászórtam a tölteléket, ide-oda vajdarabkákat raktam, majd az egészet feltekertem. A tekercset csigává formáztam, a tetejét megkentem a tojássárgájával, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 55-60 percig sütöttem. (Nézegessük időnként, és ha nagyon pirulna a teteje, fedjük le alufóliával!)

Narancsos-mákos tiramisù - "Dalla cucina di Mamma" :-)

Mivel is kezdhetném ezt a csodás diétás hétfőt, mint egy pohár édes-krémes tiramisùval. Neeeem, nem igazi, csak fotó! 🙂 Múlt héten készült a barátosném szülinapi vacsorájának desszertjeként, és mondanom sem kell, elsöprő sikere lett!
Khm, khm, Mamma receptjeiben sosem csalódunk!
Akkor, ott, meg is vitattuk, hogy amarettivel talán még lehetne fokozni az élvezeteket, meg hogy milyen szépen mutatna, ha az amaretti a pohár oldalára lenne tapasztva, de a megvalósítás nem ment olyan könnyen, ugyanis, az amaretti nem az a „tapadós fajta” 🙂 vagyis nem szívja magába a nedvességet úgy, mint a babapiskóta, így azonnal nem tapasztható. Ha valakinek van türelme és ideje kivárni, míg az amaretti jól megszívja magát az illatos tejjel, kérem, számoljon be arról, hogy kb. meddig tartott és főleg arról, hogy hogy mutatott utána a pohárban.
Fontos info: az egész a narancslekváron áll vagy bukik, tehát a kiváló minőségű lekvár elengedhetetlen ennek a tiramisùnak az elkészítéséhez. (Ha nncs első osztályú narancslekvárunk, készíthetjük darabolt, cukrozott naranccssal is.)

Narancsos-mákos tiramisù

Hozzávalók:
  • 16 db babapiskóta
  • 150 ml tej
  • 3-4 ek. Grand Marnier
  • 8 ek. narancslekvár
  • 6 ek. darált mák
  • 2 ek. porcukor
  • 250 g mascarpone
  • 4 db amaretti
  • 1 ek. narancsvirágvíz
  • kb. 1 dl tejszín
  • 2 ek. méz
  • kandírozott narancs

A mascarponében elmorzsolom az amarettit, majd hozzáadom a mézet, a narancsvirágvizet és annyi tejszínt, hogy még viszonylag sűrű maradjon.
A narancslikőrt összekeverem a tejjel, a babapiskótákat épp csak egy pillanatra belemártom, majd egyenként a pohár aljára nyomkodom. Megszórom a porcukor és a darált mák keverékével, rárakok 1 evőkanálnyi narancslekvárt, erre pedig kb. ugyanennyi mascarponekrémet. Erre megint piskóta, cukros mák, lekvár és mascarpone kerül.
A tetejét kandírozott naranccsal díszítem.

Csak készítés előtt nem jó! 😉 Közben, közvetlenül utána, egy óra múlva, másnap, és gondolom harmadnap is isteni – már ha valakinél marad harmadnapra…

Köszönöm, Mamma! 🙂

Diéta előtt, farsang közepén... - Crostoli

Van néhány nem túl könnyű étel, (mármint nem túl könnyen emészthető :-)) amit a diéta előtt mindenképp ki kell próbálnom, egyrészt mert évek óta készülök rá, másrészt, mert nagy részük téli étel, a télnek meg ugye mindjárt vége.

Az egyik ilyen a crostoli, ami hasonlít a mi forgácsfánkunkhoz, csak sokkal vékonyabb. Most egyébként is benne vagyunk a habzsolós farsangi időszakban, diétáig meg van még 10 nap…

Crostoli carnevaleschi

Hozzávalók:
  • 250 g liszt
  • 40 g kristálycukor
  • 2 tojás
  • 1 ek. pálinka v. Brandy
  • 50 g vaj
  • 1 csipetnyi só
  • 1 citrom és 1 narancs reszelt héja
  • porcukor a szóráshoz

Az átszitált liszthez adjuk hozzá a cukrot, a sót, a reszelt citrom- és narancshéjat, végül a tojásokat. Egy villával az egészet keverjük össze, majd adjuk hozzá a meglágyított vajat és a pálinkát. Kézzel alaposan gyúrjuk össze a tésztát, és hagyjuk állni 1 órán keresztül.

1 óra letelte után a tésztát nyújtsuk nagyon vékonyra (lisztezzük folyamatosan, hogy ne ragadjon le), majd egy recés tésztavágóval vágjuk kb. 10X3 cm-es téglalapokra.

Minden téglalap közepére hosszában vágjunk a tésztvágóval egy kb. 4 cm-es csíkot, és a téglalap egyik végét bújtassuk át az így keletkezett nyíláson.

A crostolikat forró olajban süssük aranybarnára (vigyázat, mivel vékonyak, nagyon könnyen megégnek!) majd amikor kihűlnek, szórjuk meg procukorral.

(Megj.: a crostoli elnevezései a “naffényes” Itáliában a következők

– cenci vagy donzelle – Toscana,

– crostoli vagy grostoli – Friuli,

– bugie – Piemonte,

– frappe – Lazio,

– chiacchiere – Lombardia,

– sfrappole vagy intrigoni – Emilia,

– galani – Veneto,

– orilettas – Sardegna)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!