Annyi ételt lefotóztam az utóbbi időben, hogy hirtelen, azt sem tudom, melyikkel kezdjem. Tegnapelőtt még a cukkinikrémes nagy fésűkagyló járt az eszemben, aztán a tonhalas háromszögek, amit a sajtos rúd maradék tésztájából készíettem, de eszembe jutott, hogy ott vannak még a citromos-mákos cantuccini is, most pedig azon töröm a fejem, hogy a tegnapi póréhagymás.gorgonzolás crumble-t vagy a datolyaszilvás pohárdesszertet posztoljam.
Végül az utolsóra esett a választásom, mert annyira finom lett, hogy úgy döntöttem, ennek a körtésített változata lesz a karácsonyi desszert. Karamellel. Sok-sok karamellel! Datolyaszilva, körte, gyömbér, (pici fahéj?), csillagánizs, mézes creme fraiche, és egy vékony csík leveles tészta karamellel megcsorgatva…meg plusz karamell még…x-) Még gondolkodom, hogy a creme fraiche-be tegyek-e rozmaringot, de az már lehet, hogy sok lenne.
Eredetileg ez volt a terv, aztán leszálltam a földre, gondoltam megteszi egy pastiera napoletana is kicsit karácsonyosítva, és tegnap, ahogy a szottyosra érett datolyaszilvákból és a maradék almákból összeállt ez a desszert, megálltam.
Hétvégére kész lesz a komplett menü is. Hozom. Tavaly a karácsonyi menü és az ahhoz tartozó időbeosztás volt az egyik legnépszerűbb bejegyzés a blogon, kíváncsian várom, az idei ad-e majd valakinek egy-két ötletet.
Na, de vissza a desszerthez. (Holnap bevésem a puszedli receptjét is.)
Datolyaszilvás almakompót pirított puszedlimorzsával és mézes tejföllel
Hozzávalók: 2 alma, 2 nagyon érett datolyaszilva, 1 narancs frissen facsart leve, 2 tk. házi vaníliás cukor, 1 csillagánizs, 1 kk. fahéj, 8 db mézes puszedli, 1 dl tejföl, 2 tk. gesztenyeméz
Az almákat, és a datolyaszilvákat meghámozzuk, az elsőt felkockázzuk, a másodikat lehetőség szerint minél kisebb darabokra szedjük.
A gyümölcsöt egy fazékban a narancslével, a vaníliás cukorral, a csillagánizzsal, és a fahéjjal forrásponttól számítva 3-4 percig főzzük, majd poharakba töltjük.
A tejfölt a mézzel alaposan elkeverjük.
A puszedliket késes robotgéppel apróra daráljuk, a felhevített vajon megpirítjuk, és kb. háromnegyedét az almás-datolyaszilvás rétegre szórjuk. Erre egy-két evőkanálnyi mézes tejfölt csorgatunk, végül megszórjuk a maradék puszedlimorzsával (nekem ide már nem jutott).
Langyosan a legfinomabb.
:-)))Amúgy tényleg érdekes, mert itt is van szinte minden háznál, és nagyon kevesen eszik. Olyan szépek a fák most, hogy nincs rajtuk levél, csak a rengeteg narancsszínű gömb. Mint valami előkarácsonyfa. :-)Amikor láttam, hogy otthon mennyibe kerül, mondtam is, hogy cachikereskedelemmel kellene foglalkozni :-))))Vároma receptet!
Hmmm…milyen érdekes!Itt felénk szinte minden háznál van egy fa de Silvia receptje az első amit hallottam.Minden évben viszünk haza,galád módon rászoktattam mindenkit.Most persze megy a reklamácio:idén akkor nem lesz gyümölcsöm?Mondtam lesz,gyere el érte….
50 kg??? Atyám! Főzz belőle lekvárt! :-)))Igenigen, kérem a tortareceptet!Saját receptjeim nem nagyon vannak, általában nyersen esszük, csak úgy, magában 20-25 darabot telente. Egyszer panna cottára pakoltam http://tavolainpiazza.blogspot.com/2010/01/panna-cotta-zsidocseresznyes-es.htmlde láttam már sütőben sütve, félbevágva, amaretti morzsával és mézzel meglocsolva; rizskochra csorgatva, és ettem már gesztenyepürével, camembert-rel, pudingban, fagyin… 🙂
De jóóó!Kb.50 kg datolyaszilva van a garázsba letárolva és még a fán ugyan ennyi.Van egy szép fánk és rengeteg a gyümölcs rajta.le kellett szednünk mert a madarak megeszik vagy a fagy elbánik vele.Kipróbálom feltétlen mert az igaz hogy imádjuk a gyümölcsöt de valljuk be ilyen mennyiségnél már kicsit unalmas egy idő után.Ha van még recept örülnék neki ha feltennéd.Silvia barátnőm sütit készit belőle ha megszerzem a receptet elküldöm neked is.