menza Piazza 45. hét, 2010.

No, kicsit össze kell, hogy szedjem magam; a múlt hét kicsit szertelenre sikeredett, nem volt idő nagy menütervezésre (értsd Anna megint nem aludt).

november 6. szombat

pizza – ezúttal két egyszerű: egy bivalymozzarellás és egy sonkás-gombás; Anna amikor meglátja a pizzát, elkezd kiabálni “pippa, pippaaaaaaa!!!!”, közben úgy csinál, mint a nagy pizzaistennek hódoló bennszülöttek: mindkét karját a magasba emeli, aztán pedig az asztalra ereszti, kb. hússzor egymás után… Ja, kenyeret (kenyé), sajtot (tooo), sonkát (konyka) még csak véletlenül sem szabad látótávolságon belül hagyni, mert azonnal kenyéristenség, sajtistenség ill. sonkaistenség válik belőlük. 🙂

november 7. vasárnap

lasagne marharaguval

nagy vegyes saláta

kakaós-fahéjas kalács Limara receptje alapján

november 8. hétfő

ruote ricottával, szárított paradicsommal és pisztáciával (aszalt, aszalt, aszalt, aszalt….van amikor az embernek hetekig nem jut eszébe egy-egy szó, aztán csak úgy, hipp-hopp, lám, megvilágosodik!) ez a tészta nem jó! legalábbis ricottával nem; legközelebb kipróbálom robiolával + az aszalt paradicsomot nem kockázom, hanem a sajttal együtt pürésítem majd…

citromos-kapribogyós nyelvhal

zellerpüré

zöldsaláta

november 9. kedd

rizottó garnélafarokkal és cápaszeletekkel

póréhagymás-cukkiinis-ricottás quiche

sardine in saòr

november 10. szerda

körte-édeskömény-sütőtök krémleves (kicsit bébiételesen hangzik…)

törkölyben áztatot karórépa párolva

friulán cotechino

mini sajtos bagettek Limara receptje alapján

november 11. csütörtök

közkívánatra ismét spagetti all’aglio, olio e peperoncino, 
Gyereknek “krumplis tészta“: olívaolajon egy gerezd fokhagyma megpirít, rá kockára vágott édesburgonya, ez is megpirít, felönt kevés frissen facsart narancslével, megvár míg édesburgonya megpuhul (ha kell, kevés vizet hozzáönt), pépesít, sóz, tészta kifőz, “al dente” leszűr, pépes édesburgonyával + 1 dl tészta főzővizzel összekever, rá egy tk. olívaolaj és friss majoránna
karórépa+ friulán cotechino maradék szintén közkívánatra
november 12. péntek

farfalle bivalymozzarellával, Picadilly paradicsommal és friss bazsalikommal

sütőben sült mini fasírt borjúhúsból

sárgarépa saláta

Tovább a blogra »