A spenót még tavalyi vetésből maradt a kertben. Az idén már kétszer vágtam, általában vajjal, fokhagymával és egy kis szerecsendióval megpárolom, pikk-pakk, kész. Nemrég egyik ismerősünknél Ember véletlenül egy gasztronómiai magazint lapozgatott (nem szokása) és rámutatott egy zöld színű levesre, aminek a tetején szép tejfölcsík úszott, és azt mondta, hogy na ő ezt ugyan meg nem enné, ez biztos nem jó. Vártam néhány napot, amíg elfelejti, amit mondott, és ebédre készítettem neki valami egészen hasonlót (mert azért a tejfölt tényleg csak akkor eszi meg, ha már saláta sincs itthon :-). Az eredmény engem is meglepett, nem csak azért, mert Ember kétszer szedett, hanem mert egy friss, üde, savanykás, tavaszi leves lett belőle.
Joghurtos spenótkrémleves
Hozzávalók: 500 g spenótlevél – akkor lesz igazán markáns, kicsit csípős-savanykás íze, ha az idősebb levelekből készítjük, 300 ml marhahúsleves, 2 krumpli, 2,5 dl zsíros natúr joghurt, 50 g frissen reszelt Parmigiano, bors, olívaolaj
A spenótot megpároltam, hozzáadtam a húslevest és a meghámozott, felkockázott krumplit, majd az egészet addig főztem, amíg a krumpli megpuhult. Ezután az egészet botmixerrel pépesítettem, majd levettem a tűzről, és belekevertem a 2 dl joghurtot ill. a parmezánt is. (Ezzel már nem főztem tovább.) A maradék joghurttal, egy csík olívaolajjal és két tekerés borssal a tetején tálaltam.
A rendezvényen résztvevő civil szervezetek 1, 2 ill. 3 Euroért árulhatják a helyben készített ételeiket, italaikat, a látogatók pedig azon túl, hogy olcsón, jót esznek, különböző kulturáli és sportprogramokon vehetnek részt.
Előételnek mindketten gombakrémes crostinit ettünk füstölt ricottával (hááááát, legyen elég annyi, hogy a gombakrém finom volt, a kenyér nem),
aztán Ember evett tengeri sügér carpacciós crostinit (na eeeeez naaaagyon ott volt; a pácolást valaki nagyon ügyesen csinálta), és tengeri sügér szeletet (ami nem egészen szelet volt). 
Ember sógor nagyon dicsérte a Fricokosárkában tálalt gnocchit speckkel és füstölt ricottával. 
Én bivalyszalámival készült orzottót választottam, 
desszertnek pedig bivalyricottából készült könnyű habot eperszósszal. Mindkettő az est fénypontja volt. Kóstoltunk még egy-két süteményt: 
a „buiadnik”-ot, ami nem más, mint a Resia völgy tradicionális fügés süteménye, amit annak idején káposztalevélbe csomagolva a kemence parázsán sütöttek meg, 
aztán ettünk még almás rétest, aminek igaz, nem rétes, hanem kelt tészta jellege volt, és az egész inkább a 
ezekre az oldalasokra polentával, rákokra zöldmártással, vááááá, őszibarackra (mármint a ragasztgatós rózsaszínű lagzis sütire, aminek annyira megörültem, amikor megláttam!), 
cjarsonsra (mert még egyszer nem biztos, hogy vállalkozom arra, hogy 
sarde in saórra (mert imádom, 
Legutóbbi hozzászólások