Narancslekvár – Nórinak
A következő narancslekvárt még az előző narancsszezonban, januárban készítettem, és bár nagyon macerás az egész procedúra, hideg, téli hétvégéken, a sparhelt melege mellett, forralt borral még a férjeket is meg lehet győzni arról, hogy áááááááá, ha együtt csináljuk, nem is olyan gáz… 😉
Az eredeti recept a Makkakonyhából származik, ő pedig Deliától „tanulta”.
Kókuszos-vaníliás narancslekvár
– Marmellata di arance alla vaniglia e cocco
Hozzávalók:
-
1,8 kg narancs
-
2 db citrom
-
2 kg kristálycukor (Ez Deliánál majdnem a duplája, és azt hiszem, legközelebb én is emelni fogom egy kicsit a cukormennyiséget, mondjuk 2,5 kg-ra, a vizet pedig mindenképpen csökkenteni, mert a lekvár 5 órai főzés után is inkább szirup, mint zselészerű lett. Persze fagylalt tetejére, Crépe Suzette-hez kitűnő alternatívaként szerepelt. Nemrég felmerült bennem az is, hogy kell-e hozzá egyáltalán víz? Hiszen ha mondjuk valami igazán lédús, valóban érett naranccsal dolgozunk – nem a kamionban megérett spanyol narancsra gondolok! – akkor ahhoz már nem biztos, hogy egyáltalán bármennyi víz is szükségeltetik. No, de majd legközelebb többet próbálkozom.)
-
1 vaníliarúd
-
100 g kókuszreszelék
A narancsokat és a citromot forró vízben megmostam, majd egy zöldségpucoló segítségével mindegyikről lehántottam a külső sárga héját, amit egy éles késsel a lehető legvékonyabbra aprítottam. A gyümölcsöket félbevágtam, a levüket kifacsartam, és összekevertem a felcsíkozott héjakkal, a cukorral valamint 4,5 l vízzel.
A gyümölcsök rostjait kikapartam és a magokkal együtt dupla gézlapba csomagoltam. A batyut egy fakanálra kötöttem, és belelógattam a fazékba. (Ezt a műveletet ne hagyjuk ki! A rostokban lévő pektin sűríti majd be a lekvárunkat!) Az egészet felforraltam, és 2 órán keresztül főztem.
Ezután a gézbatyut levettem a fakanálról és alaposan kinyomkodtam – két kistányér sokat segít! – majd a fazékba zuttyantottam a cukrot, és állandóan kevergetve, főztem mindaddig, míg a cukor elolvadt.
Itt jött volna az eredeti receptben is említett „kistányér-teszt”, aminek ilyenkor még tényleg semmi értelme, így kivártam a Makka által javasolt újabb 2 órát, amire én még ráhúztam egyet, aztán minden türelmemet elveszítve a vanília kikapart belsejét a lekvárba kevertem.
A már kész lekvárt megfeleztem, az egyik felét csak így, vaníliásan, a másikat 100 g kókuszreszelékkel összekeverve töltöttem üvegekbe. Az üvegeket lezártam, és szárazdunsztban hagytam kihűlni.