Valamelyik nap épp tűrhetetlen édességvággyal küzdöttem, amikor is eszembe jutott az a Limara -féle dán vajas tészta, amit már annyian kipróbáltak, és amiről mindenki ódákat zengett. Nagy bölcsen be is kevertem a tésztát egyik délután, mondván milyen jó lesz másnap a lekváros kifliket nyammogni, addig meg ha kibírom, megveregetem a vállam. 
Ez az egész elgondolás tökéletesen működik. Fejben. Egyedül. A problémák akkor jönnek, amikor az ember legalább ketten van, a hormonoktól vezérelve lázasan jön-megy, fel s alá, és keres…. Sósat, édeset, néha csak homályos elképzelései vannak az ehetnéke tárgyáról, máskor egészen konkrét dolgokat kutat. Aztán persze mindig az a vége, hogy pofon vágja a lelkiismeretét, és egy darab csokoládéval vigasztalja magát.
Velem is így történt. De a Ritter a bűnös! Meg Ember, mert vett nekem egy fehércsokis-málnásat. Nem is tudom, miért kell ilyeneket gyártani! Csak hogy a terhes nők megkívánják! Mert olyan szép, meg málnás is, meg fehér is, meg joghurtos is, sőt, még pufi rizs is van benne!
No, így esett tehát, hogy a csokoládé lecsúszott, de mivel a vajas tészta is be volt már keverve, másnap azt is el kellett készíteni. Csak hogy mentsem a menthetőt (meg addigra már ugye az édesség utáni vágy is alábbhagyott 😉 úgy döntöttem, hogy készítek valami sósat is a tésztából, hiszen annyira kevés benne a cukor, hogy nagy baj nem sülhet ki belőle akkor sem, ha a töltelék nem éppen lekvár lesz. Először a körte-sajt/sajt-dió motoszkált a fejemben, aztán rájöttem, hogy se körtém, se dióm, se megfelelő sajtom nincs otthon, így maradt a hűtőmustra, amiben egy kevés kolbászon, Latterián és az előző estéről megmaradt lecsón kívül semmi izgalmas dolog nem kérette magát.
Ez az egész elgondolás tökéletesen működik. Fejben. Egyedül. A problémák akkor jönnek, amikor az ember legalább ketten van, a hormonoktól vezérelve lázasan jön-megy, fel s alá, és keres…. Sósat, édeset, néha csak homályos elképzelései vannak az ehetnéke tárgyáról, máskor egészen konkrét dolgokat kutat. Aztán persze mindig az a vége, hogy pofon vágja a lelkiismeretét, és egy darab csokoládéval vigasztalja magát.Velem is így történt. De a Ritter a bűnös! Meg Ember, mert vett nekem egy fehércsokis-málnásat. Nem is tudom, miért kell ilyeneket gyártani! Csak hogy a terhes nők megkívánják! Mert olyan szép, meg málnás is, meg fehér is, meg joghurtos is, sőt, még pufi rizs is van benne!
No, így esett tehát, hogy a csokoládé lecsúszott, de mivel a vajas tészta is be volt már keverve, másnap azt is el kellett készíteni. Csak hogy mentsem a menthetőt (meg addigra már ugye az édesség utáni vágy is alábbhagyott 😉 úgy döntöttem, hogy készítek valami sósat is a tésztából, hiszen annyira kevés benne a cukor, hogy nagy baj nem sülhet ki belőle akkor sem, ha a töltelék nem éppen lekvár lesz. Először a körte-sajt/sajt-dió motoszkált a fejemben, aztán rájöttem, hogy se körtém, se dióm, se megfelelő sajtom nincs otthon, így maradt a hűtőmustra, amiben egy kevés kolbászon, Latterián és az előző estéről megmaradt lecsón kívül semmi izgalmas dolog nem kérette magát.
az olasz lecsós
a sajtos-kolbászos egészben kisütve
Végül ezekből gazdálkodtam. A tésztát négy részre osztottam. Mindegyik darabot kinyújtottam, az egyiket megszórtam apró kockára vágott füstölt paprikás kolbásszal és latteria sajttal, a másikon szétpacsmagoltam néhány evőkanálnyi lecsót, a harmadikra mogyorókrém került. Mindhármat feltekertem, és próbaképp a kolbászos tekercsből kb. 2-3 cm-es csigákat vágtam, s ezeket így sütöttem meg -nem egészben, mint a többi tekercset.
a sajtos-kolbászos csigákban kisütve
A negyedik adag tésztát Limara útmutatása szerint háromszögekre vágtam, mindegyikre egy-egy teáskanálnyi dráganagyikám baracklekvárját ültettem, majd pedig minden háromszögből kifliket tekercseltem, és végül az egészet kisütöttem.
(A mogyorókrémesben szerintem kicsit megszaladt a mogyorókrém. Túl édes lett az egész, így a vajas tésztával együtt már túl tömény, túl cukros, túl, túl, túl….és ráadásul nem is volt szépséges!)
Nekem a csigára vágott kolbászos ízlett a legjobban, zöldségrajongó Embernek mi más, mint a lecsós, szomszédos barátném az egész tekercses kolbászosra szvazott, Ember kollégái pedig a lekvárosra csaptak le olyan hirtelen, hogy a nekik küldött nyolcas kóstoló kb. 30 másodperc alatt elfogyott.
(A mogyorókrémesben szerintem kicsit megszaladt a mogyorókrém. Túl édes lett az egész, így a vajas tésztával együtt már túl tömény, túl cukros, túl, túl, túl….és ráadásul nem is volt szépséges!)
Nekem a csigára vágott kolbászos ízlett a legjobban, zöldségrajongó Embernek mi más, mint a lecsós, szomszédos barátném az egész tekercses kolbászosra szvazott, Ember kollégái pedig a lekvárosra csaptak le olyan hirtelen, hogy a nekik küldött nyolcas kóstoló kb. 30 másodperc alatt elfogyott.
és az eredeti – vagyis majdnem, mert ebbe baracklekvár került – köszi nagyi!
Én pedig ezek után alaposan megveregettem a vállamat! Na nem azért, mert olyan ügyes voltam, hanem mert olyan gyorsan szétosztogattam az egészet, hogy nekem már csak egy-egy szelet maradt mind a négy verzióból, s így végül a lelkiismeretem nem ütött vissza. 😉
A recept linkje még egyszer (mert megérdemli!): http://limarapeksege.blogspot.com/2009/05/dan-vajasteszta-friss-eperlekvarral.html
Köszönöm, Kukta! Neked is!A Tigrisek, vagyis nem; a kutyák az elrontott pogácsákat szeretik a legjobban! :-)))A pizza széle egyelőre még az enyém X-)
Kedves Gabah, akkor megnyugodtam egy kicsit :)) És örülök, hogy jól vagytok!A pogácsát, meg a pizza széleit imádják a kutyusok ;-)Minden jót nektek!Puszi: Kukta
Limara, szívből köszönöm! Ez igazán óriási elismerés számomra! (El ne olvasd az előző, Lekvároskuktának írt megjegyzésemet! Tudod, a pogácsa…de pssszt! ;-))
Lekvároskukta, arany vagy! Öööööö, Artúr most nem kapott. 😉 Ellenben nemrég sütöttem egy magyar estre 3 adag bombabiztos, ezerszer kipróbált pogácsát, és azt mind ő kapta! :-)))) Ha lesz időm, majd írok róla. Egyébként köszönöm szépen, jól vagyunk, Annina és én kezdjük megnevelni a férfiakat (Artúrt és Embert), akik az utóbbi időben nagyon egymásra találtak: egyik őrült módjára ugat, ha akar valamit, a másik meg nevet rajta és ráadásul biztatja. No, mi Nők nem bírjuk a hangzavart! Szóval minden ok, ilyen idillben telnek a napjaink. Azért majd előhalászok egy-két képet a fő-fő nagyhangúról!
Micsoda felhozatal! :)) gyönyörűek, ha megengeded én is megveregetem a válladat! :))
Kedves Gabah, Artúr nem is kapott a kolbászosból?:((Remélem jól vagytok mindannyian!!Üdv: LkuktaU.i.: 1. egyébként nagyon gusztusosak lettek…2. Artúrt hiányolom 🙁