A szilveszteri menü összeállítása nem volt egyszerű feladat. A levessel nem volt probléma, egyértelmű volt, hogy jó ecetes, káposztás bableves lesz füstölt csülökkel, az jólesik másnap is a megfáradt gyomornak, a főétel viszont gondot okozott: a szülők kacsát szerettek volna, Ember halat, én marhát. A szülők köretnek lehetőleg krumplit és párolt káposztát óhajtottak, Ember zöldsalátát, de minimum valami párolt zöldséget (lehetőség szerint káposztán kívül bármit), én lencsét. Ajjaj, a “jólét”!
Végül én engedtem.
Lemondtam a marháról (a lencséhez szigorúan ragaszkodtam!), és Ember ill. a hal mellett voksoltam. Aztán megtrágyaltuk, hogy ugye a halat nem mindenki szereti, a lencséhez meg egyébként sem passzol, s végül engedtünk a nagyok kívánságának: legyen kacsa. (Tudom én, hogy a kacsa nem az a kapirgálós fajta, de szárnyas no, és azért titkon bíztam benne, hogy friss kacsát nem fogok kapni Nyíregyházán 😉
Így is lett. De nem hogy kacsa nem volt, a hal a Piaccsarnokban botrányos kinézetű volt, a marhahús meg elfogyott. Mindez december 30-án délelőtt tizenegy óra körül. (Meg is dicsértem a nyíregyháziakat, amiért ilyen korán keltek, és felvásárolták az összes friss halat, kacsát és marhát -már ha korán reggel volt a Csarnokban…)
Maradt tehát a malac. S ha már így megjártuk, és senkinek nem tettünk a kedvére, gondoltam, legalább a köretek készüljenek mindenki kívánsága szerint.
A szalonnás lencse receptjét mindenképp postolni szerettem volna, mert nagyon finom lett, és félek, hogy jövő Szilveszterig elfelejtem a receptet. 🙂
Szalonnás-sárgarépás lencse
– nem csak Szilveszterre
Hozzávalók:
100 g húsos füstölt szalonna
250 g lencse
1 fej vöröshagyma
2 kisebb sárgarépa
1 kicsi petrezselyemgyökér
1 babérlevél
só
bors
A lencsét néhány órára beáztatom (tudom, hogy elvileg nincs rá szükség, de így sokkal hamarabb elkészül, és ami a lényeg, nekem így nem esnek szét a szemek), majd bő, sós vízben a babérlevéllel együtt roppanósra főzöm.
Ezalatt a szalonnát vékonyra szeletelem, majd lassú tűzön, lassan kisütöm a zsírját. A pörcöt félreteszem, a visszamaradt zsíron megpirítom az apró kockára vágott hagymát, hozzáadom a felkockázott zöldségeket és a lencse főzőlevével folyamatosan locsolgatva az egészet puhára párolom.
Amikor a lencse majdnem megpuhul, leszűröm, alaposan összekeverem a párolt zöldségkockákkal, sózom, borsozom, és lefedve még néhány percig együtt párolom. Ha a pörcöt közben nem lopják el a torkos családtagjaink, felhasználhatjuk a díszítéshez.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: