2009 január
Tudom, nem szép dolog így január közepe felé Boldog Új Évet kívánni, én most mégis megteszem. Buon Anno tehát mindenkinek! Legyen szebb, békésebb, szerencsésebb, mint az összes eddigi!
Az elmúlt 29 évben alatt még sohasem tettem újévi fogadalmat, s most úgy éreztem, elérkezett az idő arra, hogy egy kicsit megembereljem magam. Több hónapos tépelődés, 2-3 sikertelen próbálkozás után újra belevágtam a “NO BAGÓ PROJECT”-be. Az utolsó cigarettát 2008. december 31-én 23:40-kor szívtam el, és azóta nem gyújtottam rá. (Valami oknál fogva nem esett jól ez az utolsó cigi. A cssssudába! Az utolsótól valami jót vár az ember, valami olyat, amire szívesen emlékszik vissza, ez meg még egy kevéske örömöt sem tudott okozni… Mindegy.)
A hallgatásomnak is többek között az NBP az oka. A számítógép, a cigaretta és én ugyanis kitűnő hármast alkottunk. Reggeli rítus: hajnali 4 körül gép bekapcs, kávé lefőz, kapcsolódás a világhálóra, kávé-cigi a teraszon, visszafelé Explorer megnyit, mosdó, e-mailek, maradék kávé, még egy cigi… Aztán egy jó hír – egy cigi, egy rossz hír – egy cigi, egy oldal fordítás – egy cigi; meg persze a többi: bárhová indulás előtt egy cigi, megérkezéskor egy cigi, a szomszéddal két cigi, egy-két pohár borral is minimum kettő. Amíg várok valakire egy cigi, jaj, még mielőtt megérkezik gyorsan még egy; evés előtt hamar egy utolsót, evés után is egyet, mert jólesik. Eltörött a mécses – egy cigi, jól felhúztam magam már megint – egy cigi, majd’ kiugrok a bőrömből – egy cigi…iszonyat! Egy idő után azt vettem észre, hogy a cigaretta irányítja az életemet. Mindent a cigarettához igazítottam, és gyakorlatilag nem volt a napnak olyan perce, amikor ne gondoltam volna rá. És mondja valaki, hogy a cigaretta nem drog! Ddddehogynem! Kőkemény! Kemény volt az eleje is: az első napokban csak mászkáltam össze-vissza, aztán hazajöttünk, és ötödikén olyat tettem, amit még sohasem: két gyönyörű kicsontozott roston sült csirkecomb a kukában, egy nagy fazék minestrone pedig a kertben landolt. Azt hittem, ilyen csak a filmekben van. 🙂 Ja, és nem bántam meg. Eddig ez volt az egyetlen olyan butaság az életemben, ami miatt nem szégyenkezem. Azóta jól vagyok. Mármint jobban megy az “elvonó kúra”.
Átrendezem magam.
– Reggel 6:00-tól hamarabb nem kelek fel. Ha véletlenül hamarabb felébredek, ágyban maradok, és vagy olvasok, vagy bekapcsolom a TV-t.
– Nem ülök a számítógép előtt egész nap.
– Óriási nagytakarításba kezdtem. Mindent átpakolok, rendszerezek, a fölöslegesnek ítélt vagy/és évek óta nem használt dolgokat könyörtelenül kidobom.
– Több időt töltök a szabadban. Artúrnak most egyébként is nagy szüksége van ránk, ugyanis mióta visszajöttünk, teljesen depressziós. Nem is gondoltam volna, hogy létezik ilyen a kutyáknál. Amikor Ember elmegy, üvölt, mint a farkasok, és csak bámul a nagykapu felé; amikor én megyek el, nyüszög, sír, kapaszkodik rám, amíg lát, végig követ, aztán amikor eltávolodok, ismét rákezd a farkasos üvöltésre. (Eleinte játszani sem akart, egy ideig rohangált ugyan a labda után, de aztán megunta, és csak nézett…mindig az utca felé.)
– Január 26-án diétába kezdek. Csak azért nem hamarabb, mert még fejben nem vagyok rá felkészülve. (Ja, meg addig lesz egy VIP vacsoravendégünk, hétvégén Nespoledoban Szent Antal ünnepe, 24-én meg egy céges disznóvágás, amire soxeretettel meghívtak, hogyugyanfőzzekmá’ 35 főre egy jó magyar pörköltet. Ezt csak azért sajnálom, mert már régen szerettem volna írni a blogomban arról, hogy hogyan is zajlik itt Olaszországban a disznóvágás, na de ha főzni kell, akkor ugyebár azzal foglalkozunk, és nem mással. Nem baj, majd legközelebb.)
Hol is jártam? Persze, a diétánál! (Hamar elfelejtettem :-))))))) Tehát, kitűzött mínusz kilókban meghatározva nincs, mert ha nem érem el, akkor csak elszomorodom – Mindenáron meg őszintén szólva nem akarok lefogyni. Aki mindenáron teszi, szerintem beteg.
1. hetente egy alkalommal tisztító napot tartok (nevezzük lénapnak),
2. február végéig hetente egy alkalommal a tisztító nap mellett lesz egy dőzsi nap (erre szükségem van, kiváló feszültség-levezető!), amit aztán március 9-től kéthetente egy alkalomra redukálok,
3. a többi napokon “vigyázok”, még több zöldséget, gyümölcsöt – lehetőleg nyerset – használok fel, a heti hét tésztát Embernek csukott szemmel készítem, a szokásos 2X2 fogás helyett egyet eszek, meg persze ismét nekiesek a biciklinek. 🙂
Na de miért is van szükség erre az egészre? A cigarettás része tökeccerű: szeretnék a magam ura lenni; a fogyós része pedig még egyszerűbb: szeretném magam végre jól érezni a bőrömben. Tavaly január-február környékén sikerült legyűrni magamról 7,5 kg-ot. Ennek nagy része (4kg!) az alatt a két hét alatt alatt jött vissza, amíg otthon voltunk az ünnepek alatt. Azt hiszem, ez is betegség. Gyakorlatilag nem csináltunk semmi mást, csak ettünk, ittunk meg aludtunk. Ja, meg tévéztünk. (Én, aki volt, amikor napokig be sem kapcsoltam a TV-t! Elsősorban a Paprika ment…de többet soha! A sírógörcs kerülgetett, amikor láttam, hogy a vegetáriánus lány lódafingre festett körmökkel, hófehér cicikilógatós felsőben főzött, vagy amikor Zoltán olyan vastagra nyújtotta a tortellinihez a friss tésztát, hogy ha a nagykövet úr látta volna, biztos hazáig szalad, nem beszélve Robi fantasztikus magyar mondatairól -egy idő után lenémítottam a TV-t, amikor ő főzött-. Gordon káromkodása is zavart, és az sem fér a fejembe, hogy egy dietetikus hogy a fenébe ajánlhat besamel mártást, rántást, tejszínt diétázóknak. Mindegy. Nem nézem többé.)
No, de befoghatnám már én is a befognivalót, meg hozhatnék néhány új receptet is, nem ?! 🙂
P.S.: Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki a Nemisbéka által meghirdetett karácsonyi receptversenyben a fácántekercsre szavazott. Az igazat megvallva, hatalmas meglepetés volt, ugyanis csak néhány napja tudtam meg, hogy az én tekervényes madaram főétel kategóriában harmadik helyezést ért el. Köszönöm, még egyszer mindenkinek!
