VKF! XXI./2. Főzzünk könyvből

A XXI. VKF!-re készült (második), enyhe túlzással pályaműnek nevezett étel(sor) Muriel Barbery Estasi culinarie című műve alapján született. Épp akkor olvastam, és nyammogtam a regényben fantasztikusan lefestett parázson sült szardíniák után, amikor Piszke közzétette a felhívást, így nem volt kétséges, hogy a következő hétvégére (nov. 15-16.) jósolt napsütést és 15 fokot az udvaron töltjük néhány nyársra húzott, friss szardíniával egyetemben. A hal beszerzése azonban kicsit kalandosra sikeredett.
Ember szombat reggel elment lecserélni az autón a nyári gumikat, hogy otthon is biztosnágosan utazzunk majd, és megbeszéltük, hogy amikor hazaér elmegyünk együtt halat venni. Én ragaszkodtam hozzá. Tudni kell olaszékról, hogy ha külföldi vesz halat, 100%, hogy nem azt kapja, amit egy helybéli. Jó, tudom, legtöbbször nem veszik észre, hogy nem vagyok olasz, inkább én vagyok az, aki igyekszem mások tudomására hozni magyar voltomat, és a halárus néni is ismer már, de ez alkalommal nem szerettem volna kockáztatni.
Közben eszembe jutott, hogy úgyis egy tökjó halbolt előtt megy el, fel is hívtam, de csak az üzenetrögzítő gagyogott valamit. (Mert egyébként a mobiltelefont azért találták ki, hogy az ember mindenhol elérhető legyen….!)
10.00 körül ért haza, természetesen a halboltban minden volt, csak szardínia nem. Azt mondta a halárus néni, hogy reggel volt, és hogy ehhez korábban kell felkelni. (Puffogtam kettőt magamban, és kedvem lett volna azt válaszolni, hogy tessék szíves lenni bekopogni hozzánk úgy 4-5 óra tájban…) Mindegy, más alternatívát kellett keresni.
A Latisanában lévő halárusban még sohasem csalódtunk, na de odáig azért 15 km-t kell kocsikázni, az oda-vissza 30 -azért néhány szardínia nem ér meg ennyit, gondoltam- de aztán megszületett a mentő ötlet: úgyis ritkán jutunk el a tengerpartra, ebéd után sétáljunk egyet ebben a csodás időben Artúrral a nagy víz mentén, visszafelé meg megvesszük a halat.
Így is lett. Csakhogy szardínia Latisanaban sem volt. Mondta is a srác, hogy szardínia max. délelőtt 11-ig van, válasszak abból, ami a pulton van, és egyébként is, ami megmarad, sem tartogatja soha, nem is fagyasztja le, hanem szombat esténként halvacsorákat rendez a barátaival épp ezekből a megmaradt halakból. (Kommenteltem volna itt is szívesen valami olyasmit, hogy “jaj, de lennék a barátod” 😉 de nem akartam Embert megbántani. :-))))
Végül választottam: néhány vörös márnát, pár rákfarkat, egy szép tengeri sügért, meg akciósan sikerült szerezni egy tőkehal filét. Gondoltam a vörös márna jó lesz a szardínia helyett, a rákfarkat nem igazán lehet grillen elrontani, tengeri sügért még úgysem ettünk grillezve, a tőkehalból meg majd estére összeütök egy pastát…
Másnap az Alpokban leesett az első igazi hó. A hegyeket, -ill. a hegyek nyugati végét- tiszta időben látom a konyhaablakból. Halpucolás közben eszembe is jutott, hogy szívem szerint hagynám az egészet a csudába, inkább elmennék a nagy hegyek közé, és jól megdobálnám Embert hógolyóval. Meg is említettem Neki, de határozottan tiltakozott a nyári gumikkal való vezetés ellen, így mérgemben azt mondtam, olyan Kis János-szerű hagsúllyal -a “Dögölj meg, kutya!” után szabadon“: “Nnnna, te hal, ha már ennyit mentünk utánad, belőled most valami nagyon finomat fogok készíteni, én meg ebből a finomságból majd jól degeszre eszem magam!”
Így született tehát a póréhagymába göngyölt vörös márna, a sárgarépába bújtatott rákfarok, és a citromos tengeri sügér pórépaplanban. Mindez sütőben sült rozmaringos krumplikockákkal.
Tűzrakás közben a szomszédék is előkerültek, természetesen nem volt kérdéses, hogy meginvitáljuk őket is, de mivel a már begöngyölt halmennyiség 4 főre csak igen szűkösen lett volna elég, így előkerült a tőkehal filé is a hűtőből.
Pasta, pasta, pasta… gyorsan felütöttem az Enciklpoédiát, de hirtelen semmi használható receptet nem találtam. Neten való böngészésre már nem volt idő, így maradt a kétperces hűtőmustra, a saját kútfő, és enyhe pánikhangulat, mert egy gyors desszertet is ki kellett ötleni. A hűtőben felfedeztem egy fél pagoda karfiolt, a gyümölcsöstálról pedig egy csodás, érett ananász, egy mangó, és néhány szilva mosolygott rám. Én meg persze visszamosolyogtam. 🙂 Megvan! Lesz akkor tagliatelle tőkehal kockákkal és pagoda karfiollal (sáfránnyal lett volna jó, de épp néhány nappal előtte használtam fel az utolsó adagot), és gyümölcssaláta.
Kb. 3/4 órám volt, gondoltam ebéd előtt úgyis megiszunk valamit, a tésztafőzést kicsit elhúzom, a hal úgysem lesz kész időben, ezalatt az idő alatt a gyümölcssalátám meg szépen összeérik. Így is lett. Szuper délutánt töltöttünk együtt, a menünek pedig hatalmas sikere volt.
A receptek pedig a következők:

Tagliatelle póréhagymás tőkehal kockákkal, pagoda karfiollal
Hozzávalók:

A póréhagymát vékony karikára vágom, kevés olajon megdinsztelem. Ezalatt a karfiolt egészben, forrásban lévő vízben roppanósra párolom, majd rózsáira szedem. A tőkehalat felkockázom, a póréhagymához adom, nagy lángon pirítom 1-2 percig, majd felöntöm a fehérborral, és amikor a bor szinte teljesen elpárolog, hozzáadom az apróra vágott petrezselyemzöldet, és a rózsáira szedett karfiolt. Sózom, borsozom, kettőt-hármat keverek rajta, óvatosan, hogy a hal ne essen szét, majd még néhány percig főzöm az egészet, és tadáám, kész. Nem marad más hátra, mint összekeverni a kifőtt, leszűrt tésztával.



Póréhagymába göngyölt vörös márna

Hozzávalók:

A vörös márnát kívül-belül megpucolom, kifilézem, sózom, borsozom, majd meglocsolom egy kevés citromlével, és kb. fél óráig állni hagyom. Ezalatt a vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készítek, a póréhagymát pedig hosszában kettévágom, és sós vízben kb. 6-7 perc alatt megpárolom, majd leszűröm.

Egy vágódeszkán kiterítek magam elé egy vagy két pórélevelet, erre fektetek egy vörös márnát, a közepére egy kávéskanálnyi fűszervajat rakok, majd az egészet felgöngyölöm, és nyársra húzom. Ezt a műveletet addig folytatom, amíg a hozzávalók el nem fogynak.

(A grillrácson kb. 15 percig sültek, de ez az idő módosulhat attól függően, hogy milyen vastag a parázsréteg alatta.)



Sárgarépába bújtatott rákfarok

Hozzávalók:

A rákfarkakat megszabadítom a héjuktól, a belüket egy fogvájóval eltávolítom, majd kevés citromlével meglocsolom, tekerek rá egy kevés borsot, és kb. fél óráig állni hagyom.

Ezalatt a vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készíetk, a sárgarépát zöldséghámozóval hajszálvékony szeletekre vágom, leforrázom. A szeleteket egyenként kiterítem, mindegyikre egy kevés fűszervajat teszek, erre jönnek a rákfarkak, végül a márnához hasonlóan feltekerem, majd nyársra húzom őket.

(A grillrácson kb. 10 percig sültek, de ez az idő módosulhat attól függően, hogy milyen vastag a parázsréteg alatta.)



Citromos tengeri sügér pórépaplanban

Hozzávalók:

A tengeri sügért megpucolom, belét eltávolítom, sózom, borsozom, a belsejébe belegyömöszölök egy csokor zöldfűszert és egy gerezd citromot, meglocsolom egy kevés citromlével, és kb. fél óráig állni hagyom.

Ezalatt a vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készítek, a póréhagymát pedig hosszában kettévágom, és sós vízben kb. 6-7 perc alatt megpárolom, majd leszűröm.

Egy akkora darab alufóliára, amekkorába majd a halat kényelmesen be tudom csomagolni néhány pórélevelet fektetek, ide-oda egy-egy kávéskanálnyi fűszervajat halmozok, ráfektetem a tengeri sügért, erre ismét fűszervaj gombócok jönnek, mellé néhány gerezd citrom, majd az egészet betakarom a maradék póréhagymával, és végül alufóliába csomagolom.

Megj. nr. 1 – A grillrácson kb. 25 percig sült, de ez az idő módosulhat attól függően, hogy milyen vastag a parázsréteg alatta.

Megj. nr. 2- Az alufóliát végül levettük róla. Eredetileg is csak a biztonság kedvéért bugyoláltam be, ugyanis a szívem szakadt volna meg, ha elrontjuk ezt a csodálatos halat.

Megj. nr. 3- “Pórélevél” Levél ez? Nem, de más elnevezés most hirtelem nem ugrik be. Bocs, bocs…gondolom így is érthető.)



Rozmaringos krumplikockák

Hozzávalók:

A vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készítek. A krumplit meghámozom, kockára vágom, egy sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem, megszórom a rozmaringlevélkékkel, sózom, bőven borsozom, és a fűszervajból egy kávéskanál segítségével a krumplikockák tetejére apró gombócokat halmozok.180 fokra előmelegített sütőben alufóliával lefedve 1/2 óráig, majd alufólia nélkül még addig sütöm, amít a teteje ropogós nem lesz.



Ananász-mangó-szilva saláta
(Erről sajnos nem készült kép :-()
Hozzávalók:

A gyümölcsöket megmosom, meghámozom, kockára vágom, összekeverem a joghurttal, a mézzel és a pálinkával, majd legalább egy órára hűtőbe teszem, hogy az ízek összeérjenek.

Ja, és persze kedvcsinálónak írok néhány mondatot magáról a műről ill. a szerzőjéről is, annak ellenére, hogy esetünkben az alma igen messze esett a fájától 🙂

Tehát Muriel Barbery francia írónő 1969-ben született Casablancában. Az Une gourmandise (Estasi culinarie) című műve 2001-ben elnyerte a legjobb gasztroirodalmi mű címet. Világhírt azonban a 2006-ban megjelent L’Élégance du hérissonnal (L’eleganza del riccio) szerzett.

Az Estasi culinaire a zsarnok ételkritikus, Monsieur Arthens halála előtti utolsó óráit mutatja be. A végtelenül cinikus és egocentrikus főhős egy ízt keres. Egy mindent felülmúló ízt, amit még egyszer, életében utoljára újra szeretne érezni. Az egyes fejezetekben, lázasan kutatva emlékeiben, felidézi életének egy-egy meghatározó íz-élményét (a tangerii húsgombócokat, a bretagne-i nagymama grillezett szardíniáit, Tsuno chef sushiját, a whisky ízét…) míg végül megtalálja a megoldást, de hogy pontosan mit, azt nem árulom el. 🙂 Tessék elolvasni a könyvet!

Kissé nehézkes volt olaszul olvasni ezt a művet, ugyanis tele van -gondolom, szebbnél szebb- jelzőkkel. Ha megjelenik magyarul is, biztos, hogy újraolvasom!

Az írónő blogja itt található.

Hasonló bejegyzések:

VKF! XXI./1. Főzzünk könyvből VKF XIX. Romantikus vacsora B menü 🙂 VKF XIX. Romantikus vacsora A menü 🙂 VKF XX./1. Bő lére eresztve – Ciuppin – ligúr halleves
Tovább a blogra »