Tavola in Piazza

Számoljunk le a késztermékekkel VKF! 44.forduló - Narancsos-mandulás répatorta és más késztermékkerülő régiségek

Számoljunk bizony!
A VKF! 44. fordulójára sütit hoztam, mert épp a napokban hallottam, milyen forgalmat bonyolít csak a tortákból és a süteményekből az egyik magyarországi hipermarket sütödéje… No comment.
20 perc munka. Ok? A többit elvégzi a sütő.
Az eredeti recept Benedetta Parodi Benvenuta nella mia cucina könyvéből származik – szokás szerint egy keveset módosítottam rajta, de ez a lénygen igazán nem változtatott.

Narancsos-mandulás répatorta

Hozzávalók: 300 g sárgarépa, 3 tojás, 170 g kristálycukor, 80 g liszt, 120 g mandulaliszt, 1 ek. étkezési keményítő, 2 tk. sütőpor, 1 ek. házi vaníliás cukor, 70 g kandírozott narancshéj, egy marék zabpehely


A sárgarépát meghámoztam, kislyukú reszelőn lereszeltem. A tojásokat kettéválasztottam, a sárgáját a kristálycukorral és a vaníliás cukorral robotgép segítségével fehéredésig kevertem, majd beleforgattam a lereszelt sárgarépát és a kandírozott narancshéj felét is. Hozzáadtam a mandulalisztet, a sütőporral és a keményítővel elkevert, és átszitált sima lisztet, csomómentesre kevertem.
A tojások fehérjéből kemény habot vertem, és óvatosan belekevertem a sárgarépás masszába.
Egy 24 cm-es tortaformát sütőpapírral kibéleltem, a masszát beleöntöttem, megszórtam a maradék kandírozott narancshéjjal és a zabpehellyel, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütöttem.
Kicsit ragacsos lett, de legalább az enyém
No? Ki vesz ezután gazdaságos sütit?
Köszönjük Krisztinek a nagyszerű ötletet! A beérkezett posztokból biztosan szuper receptgyűjtemény kerekedik majd!
És akinek még van kedve szemezgetni a Tavola In Piazza otthon készült remekeiből:
Pékáru:
Kekszek – lassan-lassan sikerült saját magamat is rávenni az itthoni kekszgyártásra
Levesek
Kencék

Aperol-rózsaszín grapefruit sorbet szegfűborsos narancssziruppal

A 43. VKF!-re a harmadik mű. Egyelőre nem tudtuk eldönteni, hogy a három közül melyik volt a legfinomabb, de hogy ez a legmenőbb, az biztos. 😉
Aperol-rózsaszín grapefruit sorbet szegfűborsos narancssziruppal

Hozzávalók:
A sorbet-hez: 2 rózsaszín grapefruit, 1 dl Aperol, 1 dl cukorszirup (fagyiszezonban mindig tartok a  hűtőben egy üveggel: 500 ml vizet felforralok 500 g cukorral, kihűtöm, aztán mehet a hűtőbe, és amikor kell, csak előkapom), 1 dl Tocai Friulano (de egy jóféle prosecco vagy cider is megfelel)
A narancssziruphoz: 2 narancs leve, 2 szegfűbors, 2 tk. házi vaníliás cukor
A fagyihoz a grapefruitokat meghámoztam, nagyobb darabokra vágtam, és botmixerrel pürésítettem. A pépet sűrű szitán átszűrtem, megpróbáltam a lehető legtöbb rostot is átpasszírozni, hogy a végeredmény minél sűrűbb legyen. Az így kapott sűrű, grapefruitléhez hozzáadtam az Aperolt, a bort és a cukorszirupot, majd alaposan összekevertem. A levet fagyigépbe raktam, ami kb. félóra alatt szép sorbet-t kevert belőle.
A sziruphoz a narancsok levét a házi vaníliás cukorral és a szegfűborssal együtt néhány perc alatt sűrűre forraltam, kihűtöttem, és az Aperol-rózsaszín grapefruit sorbet-vel tálaltam.
(A mentalevél ne tévesszen meg senkit! Eredetileg pisztáciát terveztem a sorbet tetejére, de Rivignanoban pisztácia nincs, és mivel a sorbet a tegnapelőtti harmincakárhány foknak nem örült, valamivel hirtelen el kellett takarni a szétfolyt részt… Legközelebbre viszotn jó sorbet ötletet adott: szegfűborsos-mentás narancssorbet-t/fagyit fogok gyártani a Perugina Nero narancsos csokilapocskáival.)

Gines ricottafagyi csillagánizsos málnasziruppal - VKF! 43. Heves jeges! Nr 2.

A 43. VKF!-re a második mű. (Az első itt.)
Gines ricottafagyi csillagánizsos málnasziruppal

Hozzávalók:
A fagyihoz: 250 g ricotta, 100 ml cukorszirup (fagyiszezonban mindig tartok a  hűtőben egy üveggel: 500 ml vizet felforralok 500 g cukorral, kihűtöm, aztán mehet a hűtőbe, és amikor kell, csak előkapom), 125 g zsíros, natúr joghurt, 1 citrom reszelt héja és leve, 1 dl gin
A málnaszószhoz: 200 g málna, 2 ek. cukor, 1 csillagánizs
A fagyihoz valókat botmixerrel simára kevertem, fagyigépbe raktam, ami a masszát kb. 30 perc alatt habos-krémesre keverte. A kész fagylaltot poharakba adagoltam, és 1 órára mélyhűtőbe tettem.
A sziruphoz a málnát a cukorral botmixerrel pépesítettem, sűrű szitán átszűrtem, majd a csillagánizzsal együtt egy lábaskába öntöttem, és közepes lángon néhány perc alatt besűrítettem. A málnaszószt kihűtöttem, és a ricottafagyi tetejére locsoltam.
Csuda finom és vigyázat, fejbeszáll!

p.s. a fagyi maga a Túró Rudi-feelinget hozza, úgyhogy legközelebb csoki megy majd a tetejére…

Sárgadinnye fagyi mézes-rumos dióval - VKF! 43. Heves jeges! Nr 1

Reni a házigazdája a 43. VKF!-nek, a téma szuperfriss, igazi kánikulapukkasztó, ezúttal nem maradhattam ki a játékból. Előszedtem egy régi receptet, amit annak idején nem volt időm posztolni, és kreáltam két újat is: egy Aperol-rózsaszín grapefruit sorbet-t szegfűborsos-vaníliás narancsszósszal és egy ricottafagyit ginnel és csillagánizsos málnapürével (posztok holnap). Áradozhatnék mindkettőről, de nem teszem, próbáljátok ki!
Sárgadinnye fagyi rumos-mézes dióval
Hozzávalók: 500 g édes, érett sárgadinnye, 150 g tejszín, 125 g zsíros, natúr joghurt, 50 g dióbél, 1 dl rum (most Havana Club Anejo Reserva), 1 ek. gesztenyeméz
A dióbelet egy napra a rumba áztattam.
A dinnyét, a tejszínnel és a joghurttal együtt botmixerrel pépesítettem (kóstoltam, cukor nem kellett bele, de ha valakinek nem elég édes, pakolja csak), fagylaltgépbe raktam, és amikor kész lett, a negyedét megettük, a többit poharakba szedtem, és 4 órára mélyhűtőbe raktam.
A dióbelet leszűrtem, összekevertem a mézzel, és lassú tűzön elkezdtem melegíteni. Amikor már majdnem forrt, hozzáadtam a rumot amiben a dió ázott, meggyújtottam, majd lehúztam a tűzről és még melegen (nem forrón!!! mert a pohár megrepedhet) a poharakban lévő fagyi tetejére öntöttem.

Panada (il pan bulìt - per quelli che non hanno denti) - Panada (főtt kenyér - a fogatlanoknak) --- VKF! XXXVI.

Nem volt könnyű szülés ez a VKF! forduló, nem azért mintha a számítógépem nem tobzódna még publikálatlan tradícionális olasz ételek fotóiban, hanem mert az történt, hogy készültem, terveztem, olvastam reggel-este, aztán Ember vasárnapra húslevest, sült csirkét és lecsót óhajtott, ráadásul otthonról jött egy kb. tízkilós zöldségszállítmány, amit nem hagyhattam a tavernában, ott már a bornak sem jó, nemhogy a friss zöldségeknek, s én szerényen mindemellett házisajtot terveztem, kenyeret, egy cápás quiche-t a VKF!-re, meg sütit, igen, sütit azt mindenképp, mert hetek óta nem láttam süteményt az asztalunkon.
Ráadásul épp néhány hete találtam rá féláron a Culinaria sorozat Karibi konyha kötetére, meg biztos ami biztos, egyúttal bedobtam a kosaramba egy kevésbé színvonalas kiadású venetói tengeri recepttárat is, arra az esetre ha repülőhalat, nagyobb cápát, hibiszkuszvirágot, zöld banánt, kenyérfagyümölcsöt most az egyszer Rivignanoban nem kapnék. Erre Ember jön itt nekem a húslevessel… Csak onnan tudtam, hogy nagyon vágyik rá, mert azt is hozzátette, hogy még Annát is elviszi egy naaaagy rivignanoi körutazásra, csak legyen végre egy jó brodo. 
Végül persze lett húsleves, meg lecsó, megsült a csirke is, sikerült a 10 kg friss zöldséget felnőttesen is és gyerekesen is elkészíteni, de a nagy rivignanoi körutazásnak 1/2 11-kor vége lett, én meg itt ültem kétségbeesve, hogy akkor most én mit fogok publikálni a Sedith nagyszerű témájában. Arra már nem volt időm, hogy nagy terveket szőjek, gyorsan meginterjúvoltam a szomszédot, van-e valami dél-itáliai ötlete (anyukája déli),  de csak padlizsános receptek jutottak eszébe, nekem meg épp padlizsánom nem volt itthon, aztán végiglapoztam egy friulán szakácskönyvet, és végül vállveregetve konstatáltam, hogy a főtt kenyértől egyszerűbb étel nem létezik a világon, ezt fogom elkészíteni.
Gyorsan utánagugliztam a szakácskönyves polcon, és kiderült, hogy van toszkán változata is, ami csupán néhány tojással gazdagabb, és a nem csak simán, hanem lereszelve szétázott kenyér miatt minden bizonnyal szimpatikusabb állagú is – mert bizony ennek a levesnek? ….nem mondom ki na, hogy milyen állaga van, de evés közben az az érzése támad az embernek, hogy beszedett egy jó kis doveberi begfázást, khgrrrrr, phö.
És hogy mindez miért  a fogatlanoknak? Mert az olasz paraszti konyha eme gyöngyszeme az idősek és a gyerekek kedvenc eledele volt egykor. (És én nem is gondoltam volna, hogy manapság is elő-előfordul a hagyományőrzőbb családok asztalán!)
Mostanában egyébként nem adom fel olyan könnyen, így a legközelebbi húslevesnél a toszkán változattal próbálkozom; azt majd kissé antiautentikusan, ropogósra sült zsályalevelekkel a tetején fogom tálalni, mert szerintem ehhez a csatakos-mállós-nyálas-nyúlós halmazállapotú paraszti ételhez kifejezetten illik.
Aztán egyszer csak megbarátkozunk, a panada meg én.
Panada – il pan bulìt
Hozzávalók: 400 g száraz kenyér, 1 l húsleves vagy 7,5 dl víz és 2,5 dl tej, 2 babérlevél, 1 zsályalevél, 30 g vaj vagy egy kevés olívaolaj, érlelt sajt
A száraz kenyeret a levesbe aprítottam, hozzáadtam a babérlevelet, és az egészet gyakran kevergetve addig főztem, amíg az egész krémes állagú lett (ezt a “krémes” állagot nem én találtam ki, a szakácskönyv írta). A levest még forrón tányérokba szedtem, (pontosabban tányérba, mert Ember köszönte szépen, és azt mondta, hogy neki még van foga), a tetejét meglocsoltam egy kevés olívaolajjal, reszeltem rá egy kávéskanálnyi Grana Padanot. A tányérba szedett leves felét megettem, kb. egy fél evőkanálnyit A Gyereknek adtam – nem kérette magát -, a többit pedig közös megegyszés alapján Artúrnak adtuk.
Nem lepődnék meg, ha valaki magyar verziót is fel tudna mutatni!

VKF! XXXV. Rakjunk tüzet a szabadban!

Van egy szupertitkos pácreceptem, amit most nem publikálok, mert akkor már nem lesz szupertitkos. Na, jó, egyébként sem az, mert M. barátnőm, akinél szinte minden hétvégén ínyenc vendégsereg ücsörög, addig addig könyörgött, míg megkapta -azóta is aratja a babérokat. Szóval most nem ez a recept jön, csak megemlítettem. 🙂 És köszönet érte Hobbiszakácsnak!
Valami hasonlót azért összehoztam tegnap, csak hogy senki ne maradjon ki a jóból, meg ugye gyorsan kellett valamit kreálni a Kata által meghirdetett XXXV. VKF!-re is. A majdnem csodapác mellett készítettem még egy egyszerű, gyors, “alap” olasz pácot is (azért “alap” mert Olaszországban szinte minden grillezésre szánt húst így pácolnak be, ami nem baj, mert nagyon finom lesz a végeredmény, ugyanakkor egy idő után unalmas lesz minden grillezős trattoriában ugyanazt az ízű húst enni; érdekes módon, elég szegényes talján barátaink fantáziája ezen a téren, de ez sem baj, nem is ezért szeretjük őket.).
Kerestem tehát valamit, amivel fel lehet dobni az egészet, így került a már megsült hús tetejére egy uborkás-chilis-fekete olívabogyós keverék, aminek az ötletét egy a La Cucina Italiana júniusi számában megjelent recept adta. Köretként egy kevés cukkinit grilleztem, és volt még egy kevés életem legfinomabb kovászos uborkájából, így elmaradt az egyébként elmaradhatatlan polenta. Fénykép csak alig-alig készült, a bent megterített asztalhoz végül le sem ültünk, minden “lábon” fogyott el.
Fokhagymás-chilis csirkeszárnyak
Hozzávalók: 1 kg csirkeszárny
A páchoz: 4 chilipaprika, 1,5 dl napraforgó olaj, 2 gerezd fokhagyma, 2 tk. őrölt koriander, 2 tk. szezámmag, 1 tk. őrölt kömény, egy csokor friss majoránna, só, bors
A csirkeszárnyak végeit levágtam (ezeket nem használtam fel), a megmaradt szárnyrészt pedig kettévágtam. A chilit kimagoztam, az erek nagy részét eltávolítottam. A pác hozzávalóit merülőmixerrel pépesítettem, a kettévágott csirkeszárnyakra öntöttem, alaposan összekevertem az egészet, és kb. egy órán keresztül állni hagytam. Ezután a húst előre beáztatott fa nyársakra tűztem, és faszénparázson készre sütöttem.
Zöldfűszeres-fehérboros csirkenyársak zöldfűszeres-chilis uborkával
Hozzávalók: 4 egész csirkecomb
A páchoz: 1,5 dlolívaolaj, néhány ág rozmaring, 6-8 zsályalevél, só, bors, 1 dl száraz fehérbor
Az uborkához: 1 közepes uborka (kb. 150 g), 1 chili, egy marék vadrukola, egy csokor petrezselyemzöld, friss kakukkfűlevélkék,12 db taggiai olívabogyó, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, 5-6 ek. extraszűz olívaolaj
Az uborkát meghámoztam, nagyon apró kockára vágtam. Az olívabogyót, a rukolát, a petrezselyemzöldet és a kakukkfüvet felaprítottam, összekevertem az uborkakockákkal, az áttört fokhagymával, és a vékony karikára vágott chilivel, sóztam, borsoztam, meglocsoltam az olívaolajjal, és kb. fél órán keresztül állni hagytam.
A csirkecombokat kicsontoztam, és gyufásdoboz nagyságú darabokra vágtam (a bőrt rajtahagytam!), majd sóztam, borsoztam, rászórtam a rozmaringágakról leszedett leveleket és a nagyobb darabokra tépkedett zsályát is, ráöntöttem az olívaolajat, belemasszíroztam a húsba a fűszereket, végül az egészet leöntöttem a  fehérborral, jól összekevertem, és egy órán át állni hagytam. Ezután a csirkecomb kockákat előre beáztatott fa nyársakra tűztem, faszénparázson készre sütöttem, bekentem a zöld fűszeres-chilis-uborkás keverékkel és csak kb. 5-10 perc után szervíroztam.

Gyors VKF! - a harmincnegyedik

Aphroditével ugyan jóban vagyunk, mostanában mégis csak elrohanunk egymás mellett. Int, én is; bólint, én is; meg még oda is kacsintok, hogy azért jövök én, jövök, de legyen még egy icipici türelemmel…
Ilyen ez a Duende által meghirdetett 34. VKF!!!-re készült előétel is. (Ok, elismerem nem kifejezetten erre készült, de ide épp jó!)  Kicsit sietős, kicsit nyers, kicsit különleges, kicsit titokzatos, kicsit csípős ez már önmagában is vágykeltő, nem igaz? Osztriga barát szégyenlősen elbújik mellette! Arról pedig már nem is mesélek, hogy eddig ez az idei év legfinomabb étele…bááááár, báááááár a gorgonzolás-fehérspárgás rizottó is több mint “da ristorante” minősítést kapott.
Ha erre jártok, ezt a fajta kagylót mindenképp kóstoljátok meg!
Marinált barna vénuszkagyló

Hozzávalók:
  • 1,5 kg barna vénuszkagyló 
  • olívaolaj 
  • 1 citrom leve 
  • petrezselyemzöld 
  • csípőspaprika
A barna vénuszkagylókat először is elő kell készíteni. Tudom, nem egyszerű feladat, kicsit veszélyes is, de megéri, higgyétek el! A tisztítás menete a következő: fogd meg jó erősen a kagylót a tenyeredben. A kagyló nyílása a tenyereddel ellentétes irányba, azaz kifelé nézzen. Egy kés pengéjét, óvatosan, hogy a kagylóhúst (és főleg a kezedet!) meg ne sértsd, épp csak 2-3 mm-re csúsztasd be a kagyló belsejébe, majd feszítsd szét a késsel a héjakat. Érdemes kerülni a hegyes késeket, mert a művelet nagyon balesetveszélyes, különösen ha először próbálkozunk nyers kagyók nyitogatásával.
A kagyló belsejében lévő folyadékot fogd fel egy kis tálkában. Ha találsz kisebb kavicsokat vagy homokot a kagylóhéjban, azt a késsel kapard ki, vedd ki a kagylóhúst, ha szükséges, öblítsd le, helyezd egy vágódeszkára, és a piros színű, ún. “lábrészt” húsklopfolóval ütögesd finoman mindaddig, amíg meg nem puhul. A tisztítás és az előkészítés ezzel kész.
Ezután fogd a kiklopfolt, immár puha kagylóhúst, locsold meg egy kevés kiváló minőségű olívaolajjal, egy (lehetőleg olasz) citrom levével, a kagyló belsejében lévő leszűrt folyadékkal, szórd meg egy marék durvára vágott petrezselyemzölddel, és néhány vékony karika friss csípőspaprikával. Keverd össze, tedd a hűtőbe kb. 30 percre, majd tálald, és élvezd az ízorgiát!
Duendének pedig köszönöm az ötletet! Hetek óta készülök publikálni ezt a receptet. 

Csoki Alice-nek - VKF! XXXII.

Con questa ricetta partecipo al XXXII. VKF! il cui argomento (Tutta pazzia!) è stato scelto da Maimoni.
Ho trovato l’idea iniziale alla 22° pagina del 6° PDF della Cucina di Calycanthus. (Ho aggiunto solo una manciata di cubetti di barbabietola essicati. E’ da tanto tempo che voglio sperimentare l’abbinamento cioccolato-barbabietola.)
Secondo me questo è il PDF più interessante ed originale del famoso trio. In base a questo ricettario letteralmente! meraviglioso si potrebbe riscrivere tutta la storia di Alice.
Il cioccolato marmorizzato potrebbe avere un ruolo particolare: potrebbe funzionare da piastrelle nella sala delle udienze, o nel settimo capitolo potrebbe trovarsi sulla tavola accanto al tè; Alice lo prenderebbe in mano, il cioccolato si scioglierebbe e i dadini di barbabietola girerebbero intorno alla testa della bambina – farebbe un gran piacere al Cappellaio ;-). Oppure potrebbe essere l’unico elemento reale del racconto: nell’ultima scena Alice si sveglia con questo cioccolato in mano regalato dalla Lepre… Hmmm? Che ne dite? E il carissimo lettore dovrebbe pensare: ma è stato solo un brutto sogno o la realtà?
Beh, meno male che Lewis Carroll non ha assegnato nessuna parte a questo cioccolato. Ora saremmo in difficoltà. 😉
Cioccolato marmorizzato con cubetti di barbabietola essiccati
Ingredienti:
  • 400 g di cioccolato extra fondente (85% di cacao)
  • 100 g di cioccolato bianco
  • 300 g di barbabietola (possibilmente quella di colore bordò; io purtroppo ho ricevuto solo quella “rigata” bianco-rosa/viola)
Lavate e sbucciate la barbabietola, quindi tagliatela a cubetti piccolissimi (2x2x2cm circa). Adagiate i cubetti su una teglia foderata con la carta da forno e fate cuocere/essiccare in forno preriscaldato a 100 gradi per circa 70 minuti.
Sciogliete a bagnomaria separatamente i due tipi di cioccolati. Versate quello extra fondente in uno stampo di silicone per cioccolati (io ho usato uno stampo per crostate che ha il fondo estraibile). Cospargete la superficie del cioccolato con i cubetti essiccati della barbabietola, poi versate sopra a gocce il cioccolato bianco, quindi con uno spaghetto crudo disegnate delle spirali a volontà. Lasciate raffreddare per almeno una notte in frigorifero.
A legutóbbi VKF!-nél azt mondtam, hogy ha a legközelebbin sem veszek részt, akkor lusta, fantáziátlan, unalmas, rongy alak vagyok. Erre mi történik? Maimoni jön ezzel az őrültséggel! Már elkönyveltem magam a legrosszabbnak, amikor rábukkantam ERRE, ami szerintem a Calycanthus trió legszebb, legérdekesebb munkája. Áááááááá, kell ennél több egy őrült VKF!-re? A cékla-csoki kombináció már csak ráadás. Rég tervezem, hogy kipróbálom. (Eredetileg a céklát fehércsokival akartam házasítani, de így sem lett rossz. A szárított cékla sós-földes íze kifejezetten jól illik a csokoládé poros-keserűjéhez.)
Ezt a Martha Stewart féle márványos csokoládét egyébként Alice is biztos imádná! Vagy lehetne a tárgyalóterem csempéje, de kaphatna valami mellékszerepet is mondjuk a bolondok uzsonnájánál (a csoki elolvadna, a céklakockák meg röpködnének Alice feje fölött). Vagy mi lenne ha ez lenne az egyetlen valós motívum ebben a fura felnőtt-mesében? Hm? Alice felkel, kezében egy tábla márványos-céklás csokival, amit a Nyuszitól kapott. Törhetné az ember a fejét, hogy akkor most hogy is volt?!
Még jó, hogy a mesében nincs csoki. 😉
Nekem mindenesetre kapóra jött a VKF! miatt is, meg azért is mert valami “szépfinom” ajándékot szerettem volna gyártani az egyik legkedvesebb barátnőmnek. Azt hiszem, sikerült, leszámítva a fotókat…mostanában amikor lenne mit fényképezni, mindig szakad az eső.
Márványos csokoládé szárított céklakockákkal
Hozzávalók:
  • 400 g 85%-os kakótartalmú étcsokoládé
  • 100 g fehércsokoládé
  • 300 g cékla (lehetőleg a bordó, én most csak ezt a csíkos-rózsaszínes-lilásat kaptam)

A céklát apró (kb. 2x2x2mm-es) kockákra vágtam, sütőpapírral kibélelt tepsibe raktam úgy, hogy a kockák ne érjenek egymáshoz, és 100 fokra előmelegített tepsiben kb.70 percig szárítottam/sütöttem.

A kétfajta csokoládét külön-külön gőz fölött felolvasztottam, majd az étcsokoládét egy kivehető aljú crostata formába öntöttem és megszórtam a szárított céklakockákkal. (Egyébként a szilikon forma is tökéletesen megfelel vagy akinek van csokiformája, na aaaazazigazi!) A megolvasztott fehércsokoládét a tetejére kanalaztam, egy spagettivel kanyarokat rajzoltam bele, majd egy éjszakára hűtőbe tettem.

VKF! XXI./2. Főzzünk könyvből

A XXI. VKF!-re készült (második), enyhe túlzással pályaműnek nevezett étel(sor) Muriel Barbery Estasi culinarie című műve alapján született. Épp akkor olvastam, és nyammogtam a regényben fantasztikusan lefestett parázson sült szardíniák után, amikor Piszke közzétette a felhívást, így nem volt kétséges, hogy a következő hétvégére (nov. 15-16.) jósolt napsütést és 15 fokot az udvaron töltjük néhány nyársra húzott, friss szardíniával egyetemben. A hal beszerzése azonban kicsit kalandosra sikeredett.

Ember szombat reggel elment lecserélni az autón a nyári gumikat, hogy otthon is biztosnágosan utazzunk majd, és megbeszéltük, hogy amikor hazaér elmegyünk együtt halat venni. Én ragaszkodtam hozzá. Tudni kell olaszékról, hogy ha külföldi vesz halat, 100%, hogy nem azt kapja, amit egy helybéli. Jó, tudom, legtöbbször nem veszik észre, hogy nem vagyok olasz, inkább én vagyok az, aki igyekszem mások tudomására hozni magyar voltomat, és a halárus néni is ismer már, de ez alkalommal nem szerettem volna kockáztatni.
Közben eszembe jutott, hogy úgyis egy tökjó halbolt előtt megy el, fel is hívtam, de csak az üzenetrögzítő gagyogott valamit. (Mert egyébként a mobiltelefont azért találták ki, hogy az ember mindenhol elérhető legyen….!)
10.00 körül ért haza, természetesen a halboltban minden volt, csak szardínia nem. Azt mondta a halárus néni, hogy reggel volt, és hogy ehhez korábban kell felkelni. (Puffogtam kettőt magamban, és kedvem lett volna azt válaszolni, hogy tessék szíves lenni bekopogni hozzánk úgy 4-5 óra tájban…) Mindegy, más alternatívát kellett keresni.
A Latisanában lévő halárusban még sohasem csalódtunk, na de odáig azért 15 km-t kell kocsikázni, az oda-vissza 30 -azért néhány szardínia nem ér meg ennyit, gondoltam- de aztán megszületett a mentő ötlet: úgyis ritkán jutunk el a tengerpartra, ebéd után sétáljunk egyet ebben a csodás időben Artúrral a nagy víz mentén, visszafelé meg megvesszük a halat.
Így is lett. Csakhogy szardínia Latisanaban sem volt. Mondta is a srác, hogy szardínia max. délelőtt 11-ig van, válasszak abból, ami a pulton van, és egyébként is, ami megmarad, sem tartogatja soha, nem is fagyasztja le, hanem szombat esténként halvacsorákat rendez a barátaival épp ezekből a megmaradt halakból. (Kommenteltem volna itt is szívesen valami olyasmit, hogy “jaj, de lennék a barátod” 😉 de nem akartam Embert megbántani. :-))))
Végül választottam: néhány vörös márnát, pár rákfarkat, egy szép tengeri sügért, meg akciósan sikerült szerezni egy tőkehal filét. Gondoltam a vörös márna jó lesz a szardínia helyett, a rákfarkat nem igazán lehet grillen elrontani, tengeri sügért még úgysem ettünk grillezve, a tőkehalból meg majd estére összeütök egy pastát…
Másnap az Alpokban leesett az első igazi hó. A hegyeket, -ill. a hegyek nyugati végét- tiszta időben látom a konyhaablakból. Halpucolás közben eszembe is jutott, hogy szívem szerint hagynám az egészet a csudába, inkább elmennék a nagy hegyek közé, és jól megdobálnám Embert hógolyóval. Meg is említettem Neki, de határozottan tiltakozott a nyári gumikkal való vezetés ellen, így mérgemben azt mondtam, olyan Kis János-szerű hagsúllyal -a “Dögölj meg, kutya!” után szabadon“: “Nnnna, te hal, ha már ennyit mentünk utánad, belőled most valami nagyon finomat fogok készíteni, én meg ebből a finomságból majd jól degeszre eszem magam!”
Így született tehát a póréhagymába göngyölt vörös márna, a sárgarépába bújtatott rákfarok, és a citromos tengeri sügér pórépaplanban. Mindez sütőben sült rozmaringos krumplikockákkal.
Tűzrakás közben a szomszédék is előkerültek, természetesen nem volt kérdéses, hogy meginvitáljuk őket is, de mivel a már begöngyölt halmennyiség 4 főre csak igen szűkösen lett volna elég, így előkerült a tőkehal filé is a hűtőből.
Pasta, pasta, pasta… gyorsan felütöttem az Enciklpoédiát, de hirtelen semmi használható receptet nem találtam. Neten való böngészésre már nem volt idő, így maradt a kétperces hűtőmustra, a saját kútfő, és enyhe pánikhangulat, mert egy gyors desszertet is ki kellett ötleni. A hűtőben felfedeztem egy fél pagoda karfiolt, a gyümölcsöstálról pedig egy csodás, érett ananász, egy mangó, és néhány szilva mosolygott rám. Én meg persze visszamosolyogtam. 🙂 Megvan! Lesz akkor tagliatelle tőkehal kockákkal és pagoda karfiollal (sáfránnyal lett volna jó, de épp néhány nappal előtte használtam fel az utolsó adagot), és gyümölcssaláta.
Kb. 3/4 órám volt, gondoltam ebéd előtt úgyis megiszunk valamit, a tésztafőzést kicsit elhúzom, a hal úgysem lesz kész időben, ezalatt az idő alatt a gyümölcssalátám meg szépen összeérik. Így is lett. Szuper délutánt töltöttünk együtt, a menünek pedig hatalmas sikere volt.
A receptek pedig a következők:

Tagliatelle póréhagymás tőkehal kockákkal, pagoda karfiollal
Hozzávalók:
  • 320 g tagliatelle
  • 1 közepes tőkehal filé
  • kevés póréhagyma (mondjuk úgy 10 cm 🙂
  • 1 dl száraz fehérbor
  • extraszűz olívaolaj
  • egy csokor petrezselyemzöld
  • só, frissen őrölt bors

A póréhagymát vékony karikára vágom, kevés olajon megdinsztelem. Ezalatt a karfiolt egészben, forrásban lévő vízben roppanósra párolom, majd rózsáira szedem. A tőkehalat felkockázom, a póréhagymához adom, nagy lángon pirítom 1-2 percig, majd felöntöm a fehérborral, és amikor a bor szinte teljesen elpárolog, hozzáadom az apróra vágott petrezselyemzöldet, és a rózsáira szedett karfiolt. Sózom, borsozom, kettőt-hármat keverek rajta, óvatosan, hogy a hal ne essen szét, majd még néhány percig főzöm az egészet, és tadáám, kész. Nem marad más hátra, mint összekeverni a kifőtt, leszűrt tésztával.


Póréhagymába göngyölt vörös márna

Hozzávalók:
  • néhány vörös márna (ha jól emlékszem, nálam 7 db volt, kisebbek-nagyobbak vegyesen)
  • 1 póréhagyma
  • 1/2 citrom leve
  • vaj
  • zöldfűszerek (rozmaring, petrezselyemzöld, zsálya, metélőhagyma, és ami épp elérhető még így ősz végén a fűszerkertünkben)
  • só, bors

A vörös márnát kívül-belül megpucolom, kifilézem, sózom, borsozom, majd meglocsolom egy kevés citromlével, és kb. fél óráig állni hagyom. Ezalatt a vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készítek, a póréhagymát pedig hosszában kettévágom, és sós vízben kb. 6-7 perc alatt megpárolom, majd leszűröm.

Egy vágódeszkán kiterítek magam elé egy vagy két pórélevelet, erre fektetek egy vörös márnát, a közepére egy kávéskanálnyi fűszervajat rakok, majd az egészet felgöngyölöm, és nyársra húzom. Ezt a műveletet addig folytatom, amíg a hozzávalók el nem fogynak.

(A grillrácson kb. 15 percig sültek, de ez az idő módosulhat attól függően, hogy milyen vastag a parázsréteg alatta.)


Sárgarépába bújtatott rákfarok

Hozzávalók:

  • 10 db rákfarok
  • 2 sárgarépa
  • vaj
  • zöldfűszerek (rozmaring, petrezselyemzöld, zsálya, metélőhagyma, és ami épp elérhető még így ősz végén a fűszerkertünkben)
  • bors

A rákfarkakat megszabadítom a héjuktól, a belüket egy fogvájóval eltávolítom, majd kevés citromlével meglocsolom, tekerek rá egy kevés borsot, és kb. fél óráig állni hagyom.

Ezalatt a vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készíetk, a sárgarépát zöldséghámozóval hajszálvékony szeletekre vágom, leforrázom. A szeleteket egyenként kiterítem, mindegyikre egy kevés fűszervajat teszek, erre jönnek a rákfarkak, végül a márnához hasonlóan feltekerem, majd nyársra húzom őket.

(A grillrácson kb. 10 percig sültek, de ez az idő módosulhat attól függően, hogy milyen vastag a parázsréteg alatta.)


Citromos tengeri sügér pórépaplanban

Hozzávalók:

  • egy kb. 40 dkg-os tengeri sügér
  • 1/2 citrom gerezdekre vágva
  • 1/2 citrom leve
  • vaj
  • zöldfűszerek (rozmaring, petrezselyemzöld, zsálya, metélőhagyma, és ami épp elérhető még így ősz végén a fűszerkertünkben)
  • 1 póréhagyma
  • só, bors

A tengeri sügért megpucolom, belét eltávolítom, sózom, borsozom, a belsejébe belegyömöszölök egy csokor zöldfűszert és egy gerezd citromot, meglocsolom egy kevés citromlével, és kb. fél óráig állni hagyom.

Ezalatt a vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készítek, a póréhagymát pedig hosszában kettévágom, és sós vízben kb. 6-7 perc alatt megpárolom, majd leszűröm.

Egy akkora darab alufóliára, amekkorába majd a halat kényelmesen be tudom csomagolni néhány pórélevelet fektetek, ide-oda egy-egy kávéskanálnyi fűszervajat halmozok, ráfektetem a tengeri sügért, erre ismét fűszervaj gombócok jönnek, mellé néhány gerezd citrom, majd az egészet betakarom a maradék póréhagymával, és végül alufóliába csomagolom.

Megj. nr. 1 – A grillrácson kb. 25 percig sült, de ez az idő módosulhat attól függően, hogy milyen vastag a parázsréteg alatta.

Megj. nr. 2- Az alufóliát végül levettük róla. Eredetileg is csak a biztonság kedvéért bugyoláltam be, ugyanis a szívem szakadt volna meg, ha elrontjuk ezt a csodálatos halat.

Megj. nr. 3- “Pórélevél” Levél ez? Nem, de más elnevezés most hirtelem nem ugrik be. Bocs, bocs…gondolom így is érthető.)


Rozmaringos krumplikockák

Hozzávalók:

  • 1 kg krumpli
  • 1 ágacska rozmaring
  • só, bors
  • vaj
  • zöldfűszerek (rozmaring, petrezselyemzöld, zsálya, metélőhagyma, és ami épp elérhető még így ősz végén a fűszerkertünkben)

A vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készítek. A krumplit meghámozom, kockára vágom, egy sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem, megszórom a rozmaringlevélkékkel, sózom, bőven borsozom, és a fűszervajból egy kávéskanál segítségével a krumplikockák tetejére apró gombócokat halmozok.180 fokra előmelegített sütőben alufóliával lefedve 1/2 óráig, majd alufólia nélkül még addig sütöm, amít a teteje ropogós nem lesz.


Ananász-mangó-szilva saláta
(Erről sajnos nem készült kép :-()
Hozzávalók:
  • 1/2 ananász
  • 3 szilva
  • 1 mangó
  • 1 doboz natúr joghurt
  • 1 ek. méz
  • 0,3 dl szilvapálinka

A gyümölcsöket megmosom, meghámozom, kockára vágom, összekeverem a joghurttal, a mézzel és a pálinkával, majd legalább egy órára hűtőbe teszem, hogy az ízek összeérjenek.

Ja, és persze kedvcsinálónak írok néhány mondatot magáról a műről ill. a szerzőjéről is, annak ellenére, hogy esetünkben az alma igen messze esett a fájától 🙂

Tehát Muriel Barbery francia írónő 1969-ben született Casablancában. Az Une gourmandise (Estasi culinarie) című műve 2001-ben elnyerte a legjobb gasztroirodalmi mű címet. Világhírt azonban a 2006-ban megjelent L’Élégance du hérissonnal (L’eleganza del riccio) szerzett.

Az Estasi culinaire a zsarnok ételkritikus, Monsieur Arthens halála előtti utolsó óráit mutatja be. A végtelenül cinikus és egocentrikus főhős egy ízt keres. Egy mindent felülmúló ízt, amit még egyszer, életében utoljára újra szeretne érezni. Az egyes fejezetekben, lázasan kutatva emlékeiben, felidézi életének egy-egy meghatározó íz-élményét (a tangerii húsgombócokat, a bretagne-i nagymama grillezett szardíniáit, Tsuno chef sushiját, a whisky ízét…) míg végül megtalálja a megoldást, de hogy pontosan mit, azt nem árulom el. 🙂 Tessék elolvasni a könyvet!

Kissé nehézkes volt olaszul olvasni ezt a művet, ugyanis tele van -gondolom, szebbnél szebb- jelzőkkel. Ha megjelenik magyarul is, biztos, hogy újraolvasom!

Az írónő blogja itt található.

VKF! XXI./1. Főzzünk könyvből

A legújabb VKF! kiírás egyszerűen zseniális! Őszintén szólva nagyon vártam már, hogy valaki ezzel a témával rukkoljon elő. Nagyon izgalmas az egész: izgalmas olvasni, gondolkodni, kitalálni, eltervezni, megvalósítani, hja, és legfőképp izgalmas lesz majd a résztvevők bejegyzéseit végigböngészni! Nagy vagy, Piszke! 🙂
Bizonyára mindenki emlékszik még középiskolai tanulmányaiból Móricz tragikus sorsot megélt Kis Jánosára, akinek a Sarudy lány lakodalmán torkán akadt a töltött káposzta. Emlékszem, annak idején sokáig veséztük ezt a novellát; a tehetetlenséget, a sokszor jelentéktelen emberi létet, a mohó dacot, mellyel az ember megpróbál kitörni a szegénységből… hasztalanul. Ugye mindenkivel előfordult már, hogy “degeszre ette magát”? Előfordul. Főleg így, Karácsony környékén. A jobbnál jobb ételekkel roskadozó asztalnak sokszor nehéz ellenállni. Vajon miért? Mert annyit dolgoztunk vele, és megérdemeljük? Vagy a pillanat gyönyörűségéért? Esetleg a bosszú hajt minket, mint Kis Jánost? No, nem is bogozom tovább ezt a témát, mert igen messzire jutnék -és jutottam is gondolatban-, mindenesetre ez a novella akkora hatással volt rám, hogy minden eltúlzott ebéd vagy vacsora alkalmával a szemem előtt lebeg a fulladozó Kis János képe.
Érdekes, hogy csak lebeg, aztán meg lassan elszáll; az ösztön, a “bűnös” elégedettség felülkerekedik rajta, s végül magam is Kis Jánossá redukálódom. Tulajdonképpen ennyi a történet. Az már egy másik dolog, hogy kb. május óta nem ettem töltött káposztát (lakodalmast meg a saját lagzim óta nem) és most, hogy újraéltem “A tragédiá”-t, győzött a vágy, képtelen voltam az ünnepekig várni, megfőztem! Örömömet csak növelte, hogy a múlt hétvégén találtam igazi tejfölt is az egyik bevásárlóközpontban. Igaz, kicsit idétlenül nézett ki a töltelék Carnaroli rizsből, de seperc alatt elfogyott. Azt nem írom le, hogy hányat ettem, de jelentem, még élek!

Ibrányi töltött káposzta Katától
Hozzávalók:
  • 1 fej káposzta
  • 500 g darált sertéshús (comb, tarja, lapocka vegyesen)
  • 250 g rizs
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. sertészsír
  • 1 tojás
  • 1 tk. pirospaprika
  • házi paradicsomlé
  • só, bors

Egy nagy fazékban forraljunk vizet, majd tegyük bele a torzsájától megszabadított káposztát. Ahogy puhulnak a külső levelei, egy hosszúnyelű villa (csak hogy közben ne égessük vörösre az ujjainkat) és egy kanál segítségével szedjünk le egyet-egyet, majd tegyük egy tányérra/tálcára. Ezt a műveletet folytassuk addig, míg a káposztánk el nem fogy. A levelek középső, vastag erét éles késsel vágjuk le úgy, hogy lehetőleg közben magát a levelet ne lyukasszuk ki.
Közben a zsíron dinszteljük meg az apró kockára vágott hagymát és a lereszelt fokhagymát, és amikor kihűl, adjuk hozzá a húshoz. Keverjük bele a tojást, a pirospaprikát, a rizst, egy kevés paardicsomlevet, végül alaposan fűszerezzük sóval, borssal. (Kóstolni kötelező! :-))
Egy lábas aljára rakjunk egy réteg apróra vágott káposztát. (Tökéletes ide az, amit a levelek vastag részeiről levágtunk.) Erre kerülnek a káposztalevélbe göngyölt töltelékek, majd ismét egy kevés apróra vágott káposzta. Az egészet takarjuk be 2-3 egészben hagyott káposztalevéllel, és öntsük fel annyi paradicsomlével, amennyi éppen ellepi.
A lehető legkisebb lángon, fedő alatt főzzük kb. 45 percig, majd lefedve hagyjuk állni még 15 percig.
(A recept nem hazai, Ibrányból származik; itt a töltött káposztába tojás is kerül. Tavaly kóstoltam, és annyira ízlett, hogy gondoltam, ideje lesz kipróbálni. Otthon a hús-rizs mennyiség fele-fele arányú, a lábas aljára általában füstölt szalonna bőre kerül, néha a töltelékbe füstölt hús, P. nagyanyó a káposzták közé fonnyadt TV paprikákat dugdos. Anyukám hajdúsági barátnője “fehéren” készíti, azaz paradicsom nélkül, és cupp-cupp, a káposzták közé sertéskörmöt rak! Sok helyen a húst nem darálják, csak nagyon apró kockára vágják. Szeretem az erdélyi típusú savanyú káposztás változatot is, ja és ettem már olyat is, ahol lábas tetején lévő, szálasra vágott savanyú káposztát összekeverték azzal a paradicsomos lével, amiben maga a töltött káposzta főtt, aztán tejföllel-liszttel behabarták, és köretként tálalták. Nyamm! Azt már nem is kell mondanom, hogy a legfinomabb)töltött káposzta a frissen vágott disznó húsáből készül. Jaj, megyek is én haza… 😉
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!