Tavola in Piazza

Tortillatekercs sült csirkemellel, avokádóval és sültpaprika mártással

Íme, egy újabb remekmű a hatévestől. Annyira beleélte magát a blogger-létbe, hogy tegnap reggel, óvodába menet már azt kérte, hogy “ugye gyakoroljuk majd a fényképezést is amikor hazajövök?”. Nem tehettem mást, megígértem neki, hogy igen.

Egyébként ez a tortilla tekercs is belefér a harminc perces sorozatba. Próbáljátok ki! Isteni!

Tortillatekercs sült csirkemellel, avokádóval és sültpaprika mártással

Hozzávalók 4 személyre: 4 db kistányér nagyságú tortilla lap, 8 db vékonyra szelt zsíros sajt, 2 db kápia paprika, 1-2 ek. friss, krémes sajt (esetleg tejföl), 4 vékony szelet csirkemell filé, 2 kisebb avokádó, 1 citrom, 2 tk. balzsamecet, 2 gerezd fokhagyma, egy kis csokor petrezselyemzöld, só, frissen őrölt fekete bors, extra szűz olívaolaj

csirkes-avokados tort

A paprikákat megmossuk, sütőpapírral kibélelt tűzálló tálra helyezzük, és 220 °C fokra előmelegített sütőben (félidőben megfordítva) addig sütjük, amíg a héjuk felhólyagosodik.

A petrezselyemzöldet finomra aprítjuk, és összekeverjük 1/2 citrom frissen facsart levével.

A fokhagymát kés lapjával kissé szétnyomjuk.

A csirkemell szeletek mindkét oldalát sóval és borssal fűszerezzük.

A sültpaprikák héját lehúzzuk, a magokat, az ereket és a csumákat eltávolítjuk. A paprikahúst lecsöpögtetjük, megsózzuk, megborsozzuk, és 1-2 ek. friss, krémes sajttal, esetleg tejföllel, valamint a balzsamecettel, botmixer segítségével, sima krémmé dolgozzuk.

Egy serpenyőben a fokhagyma gerezdekkel együtt olívaolajat hevítünk, belefektetjük a csirkemell szeleteket, és nagy lángon 3-4 perc alatt megsütjük. A húst ezután kivesszük, félretesszük. A citromos petrezselymet a serpenyőben maradt zsiradékhoz adjuk, és megfonnyasztjuk.

Amíg a csirke sül, az avokádót meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk. Ezekre is sót, borsot szórunk, ráfacsarjuk a maradék fél citrom levét, és óvatosan, hogy az avokádó kockákat ne nagyon törjük, összeforgatjuk.

A tortilla lapokat munkalapra terítjük, és megrakjuk a sajtszeletekkel, a sült csirkemellel valamint az avokádó kockákkal. Mindegyikre locsolunk egy keveset a citromos-petrezselymes szaftból, és a lapokat egyenként feltekerjük.

A tekercseket a még forró sütőben 2-3 percig grillezzük, és akár egészben, akár felszeletelve, a sültpaprika krémmel azonnal tálaljuk.

csirkes-avokados tortf

Ha a halételeket is szereted, nézz be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való halas receptet. :-)

Ha pedig tetszett a bejegyzés, követheted a blog történéseit a Facebookon is!

Toszkán kolbászos-sajtos crostini

Íme az Anna-sorozat második felvonása, a tradicionális toszkán konyha egyik legkedveltebb darabja – természetesen ha sótlan, toszkán kenyérrel, édeskömény magos toszkán kolbásszal van dolgunk. Egyéb esetben egy remek kolbászos-sajtos pirítósról van szó. Az elkészítés kb. 5 percet vesz igénybe, gyerekjáték az egész – szó szerint! – és szerintem a mi friss, sütnivaló paprikás-fokhagymás kolbászunkkal is isteni lehet.

Kolbászos-sajtos crostini

Hozzávalók 4 személyre: 200 g friss kolbász, 100 g friss krémes sajt (én most stracchinót használtam; otthon kapható alternatíva hirtelen nem jut eszembe, de tudom, hogy itt készítik krémsajttal ill. mozzarellával is, tehát ezek is megfelelnek), kenyér szeletek, só, frissen őrölt fekete bors, kakukkfű levélkék

crostini

A kolbásztölteléket kivesszük a bélből, majd egy keverőtálban , sóval és borssal ízesítve kikeverjük a friss, krémes sajttal. A masszát 1,5-2 cm vastag kenyérszeletekre kenjük, alaposan megborsozzuk, és 180 °C-ra előmelegített sütőben, ha van, grill programon, ropogós-pirosra sütjük. A még forró pirítósokat megszórjuk friss kakukkfű levélkékkel, és azonnal tálaljuk.

Kecskesajtos-körtés rizotttó taggiai olajbogyóval és citromos zellerrel

Liberánál láttam ezt a kecskesajtos-körtés rizottót, és azonnal ráraboltam! Aztán amikor előkészíettem a hozzávalókat felsejlett bennem egy körtés-taggiai olajbogyós tészta íze, amit évekkel ezelőtt ettünk az Egòban. A gyömbért elhagytam, a  zeller meg csak úgy jött. Napok óta a friss zeller ízére vágyom.
Most mondanám, hogy ez lett életem legfinomabb rizottója, de ezt már elsütöttem legalább kétszer (egyszer a sáfrányos-Szent Jakab kagylósnál, egyszer pedig az aszalt paradicsomos-sáfrányosnál) úgyhogy most csendben maradok.

Kecskesajtos-körtés rizottó taggiai olajbogyóval és citromos zellerrel

Hozzávalók: 280 g rizottóhoz való rizs, 3 tk. vaj, 50 g póréhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 100 ml száraz fehérbor (most friulano), 2 ek. taggiai olajbogyó, 1 nagy körte (Kaiser), 200 g friss, krémes kecskesajt (stracchinot használtam), 50 g angol zeller, citromlé, extraszűz olívaolaj, só, fehérbors, frissen őrölt feketebors, zöldség alaplé


A zellert késes aprítóval durvára aprítom, sózom, feketeborsot őrök rá, összekeverem egy kevés extraszűz olívalajjal és pár csepp citromlével, és amíg a rizottó elkészül, állni hagyom.
Egy serpenyőben felhevítek egy teáskanálnyi vajat és egy kevés olívaolajat, majd megfonnyasztom benne az apróra vágott póréhagymát és az áttört fokhagymát.
Az alaplevet felforralom.
A körtét nagyon apró kockára vágom Libera utasítása: olyan apróra, mint a rizsszemek 🙂
Közben egy másik serpenyőben felhevítek szintén egy teáskanálnyi vajat, megpirítom benne a rizst, majd a körtével együtt hozzáadom a hagymás alaphoz. Meghintem fehérborssal, felöntöm a fehérborral, majd amikor a bor nagy része elpárolog, elkezdem hozzáadni a forró alaplevet. Mindig csak egy keveset, és mindig megvárom, amíg a lé nagy része elpárolog.
Amikor a rizs már majdnem kész, hozzáadom a nagyobb darabokra vágott kecskesajtot, a lecsöpögtetett olajbogyót, és az egészet addig főzöm, amíg a sajt teljesen felolvad a rizottóban.
Ezután lefedem, további 1-2 percig állni hagyom, és a citromos zellerrel meglocsolva tálalom.
p.s. Legközelebb salottahagymával vagy egyenesen hagyma nélkül készítem, a friss zeller sem hiányzik különösebben a tetejére, úgyhogy ezt is elhagyom, és nem zöldség alaplével öntöm fel, hanem ahogy Libera tette, csak forró vízzel, így kifinomultabb ízhatást érek majd el. Így kicsit rusztikus lett.(És észrevettem, hogy egyre több helyről hagyom el mostanában a hagymás alapot. Rengeteg ízt elfed.)

Langyos tésztasaláta zöldfűszeres stracchinoval és paradicsommal

Szintén szerdán. Szintén 5 perc munkával.
Langyos tésztasaláta zöldfűszeres stracchinoval és paradicsommal
Hozzávalók: 320 g ditalini vagy más “lyukas” tészta, 150 g stracchino (kórházi sajt 🙂 ha nincs, nem tudom, mivel helyettesíthető, kívül kissé zselés-remegős, belül (általában) lágy, krémes állagú, enyhe ízű, tehéntejből készült friss sajt, egy nagy csokor majoránna és bazsalikom vegyesen, fél citrom leve, 2 db édes, érett paradicsom só, bors

A paradicsomot felkockáztam, besóztam, kb. 20 percig állni hagytam, majd leszűrtem, a levét félretettem.

Egy lábasban vizet forraltam, sóztam, beledobtam a tésztát. Mialatt a tészta főtt, elkészítettem a szószt: a stracchinot sóval, borssal, a paradicsom levével, a zöldfűszerekkel, a citromlével és néhány evőkanálnyi extraszűz olívaolajjal összeturmixoltam, majd a tészta főzővizéből annyit adtam hozzá, hogy a megfelelő szósz állagot elérje (kb. 6 ek., ízlés kérdése, aki tunkolni szeretne a végén, többre lesz szüksége).
A tésztát “al dente” leszűrtem, néhányszor átforgattam, hogy hűljön kissé, összekevertem a zöldfűszeres stracchinoval és a paradicsomkockákkal, és azonnal tálaltam.
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!