Tavola in Piazza

Sültpaprika krémes penne rigate friss korianderrel

Még egy tészta, ráadásul nem is idényjellegű. Nézzétek el most ezt nekem. Az utóbbi napokban idő hiányában régi receptek közül kellett hogy válogassak.
Egy nagyszabású munka első fejezetén vagyok túl; kicsit úgy érzem magam, mint amikor megmondták, hogy kislányunk lesz. Nagyon boldog vagyok annak ellenére is, hogy tudom, a neheze még csak most jön.
Ígérem, a jövő heti posztokat igyekszem kicsit színesebbre alakítani!

Sültpaprika krémes penne rigate friss korianderrel

Hozzávalók: 320 g penne rigate, 3 sárga színű kaliforniai paprika, 1 sonkahagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl száraz fehérbor, 1 dl tejszín, 1 ek. frissen reszelt Parmigiano Reggiano, só, bors, néhány friss korianderlevél
A paprikákat 200 fokos sütőben addig sütjük, amíg a héjuk megbarnul. Ekkor kivesszük, egy tálba tesszük, egy tányérral légmentesen letakarjuk, és amikor langyosra hűlnek, lehúzzuk a héjukat.
Egy lábasban felhevítjük az olívaolajat, megpároljuk benne az apróra vágott hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a fehérbort, a paprikahúst, majd nagy lángon, folymatosan kevergetve további 5-6 percig pároljuk, majd levesszük a tűzről, merülőmixerrel pürésítjük.
A tejszínt a paprikapüréhez keverjük, visszatesszük a tűzhelyre, egyet forralunk rajta, végül a parmezánnal, sóval, borssal és az apróra vágott korianderlevelekkel fűszerezzük.
Ezalatt a tésztát lobogó, sós vízben kifőzzük, amikor eléri az “al dente” (harapható, nem teljesen szétfőtt) állagot, leszűrjük, összekeverjük a paparikaszósszal, és azonnal tálaljuk.

(Majdnem) Minden napra egy tészta Nr. 42 - Szardíniás mezze penne

Ez a szardíniás tészta, egyszerűsége és nem utolsó sorban gazdaságossága folytán jól belopakodta magát a mindennapjainkba. Gyakran készítem, ha van, bigolival. (A bigoli Venetóban ill. Lombardia keleti részén őshonos a spagettihez hasonló, de attól vastagabb tészta.) Nem éri meg sztárfotót készíeni róla, hacsak nincs kisebb műtermünk a konyhában, csak extrafrissen jó! És készítsétek csak bigolival! Ez a bolti mezze penne csak egy hirtelen megoldás volt.
Szardíniás mezze penne

Hozzávalók:

  • 320 g mezze penne
  • 400 g friss szardínia
  • 1 gerezd fokhagyma
  • extraszűz olívaolaj
  • 1 nagy csokor petrezselyemzöld
  • frissen őrölt bors 

Amíg a tészta fő, a szardíniákat megtisztíom, fejüket, belüket, gerincüket eltávolítom, a filéket pedig 2-3 cm-es darabokra vágom.
Egy serpenyőben felhevítem az olajat, rózsaszínűre pirítom rajta a késsel kissé szétnyomott fokhagymát. Hozzáadom a felgarabolt szardíniát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, borsozom, ha kell sózom, meglocsolom 1-2 ek. vízzel amiben a tészta fő, és kb. 4-5 perc alatt, a serpenyőt folyamatosan rázogatva (nem keverve, mert a hal szétesik) készre főzöm.

A tésztát „al dente” leszűröm, összekeverem a petrezselymes szardíniával, és azonnal tálalom.

(Majdnem) Minden napra egy tészta Nr. 41 - Penne lisce al San Daniele

Szóval Anna nem alszik. (Az előző bejegyzés kommentjeiben említettem, hogy tejgondjaink vannak. Annyira bíztam abban, hogy lesz elég tejem, és nem kell majd tápszert adni a babámnak és tessék, máris kezdődik. Teljesen el vagyok keseredve. 🙁
Az Annanemalvás következménye egyébként a főzés hanyagolása. Szombaton az „aglio-olio” mellé még sikerült a velencei borjúmáj húszperces változatát összedobni egy kevés főtt krumplival, vasárnap a pestós spagetti utánra egy nagy adag fasírtot kevertem össze, hozzá a köret csőben sült édeskömény volt, s ezt ettük hétfőn is, ma viszont már csak egy tésztára futotta. Második fogás, köret nulla. Illetve sonka, sajt, saláta mindig akad a hűtőben, így ma erre fanyalodtunk. Megbeszéltük Emberrel, hogy megkérjük az anyukáját, hogy a következő héten két-három alkalommal készítsen nekünk valami főtt másodikat. (Mármint elsősorban a kicsi fiának, ha már ilyen „jól szoktatta” 🙂 Így egy darabig csak a levesre, ill. a tésztára lesz gondom, ill. nem is lesz, mert a levest akár előző este is elkészíthetem, tésztára „hipp-hopp szósz” meg mindig lesz valamiből.
Tudtam én, hogy lesz még haszna annak az ötvenvalahány üveg paradicsomszósznak, amit nyáron tettem el!
Na de a mai tészta nem paradicsomos volt, ráadásul azon kevés olasz ételek közé tartozik, amelyből a nyers sonka nem nyersen kerül a villára. A prosciutto crudo az ételek nagy részében prosciutto crudo marad! Ez majdnem törvény. 😉
Penne lisce San Daniele sonkával
Hozzávalók:
  • 320 g sima tollhegy tészta
  • 120 g nyers, érlelt San Daniele sonka
  • 1 ek. extraszűz olívaolaj
  • 1 dl tejszín
  • 1 ek. mascarpone
  • sok-sok frissen őrölt feketebors
  • ha szükséges só
  • (bivalytejből készült füstölt ricotta – elhagyható)

Amíg a tészta fő, a sonkát vékony csíkokra vágom, a felhevített olajon egy percig pirítom, hozzáadom a tejszínt és a mascarponét, megvárom míg forrni kezd, közben a tésztát leszűröm, összekeverem a sonkás-tejszínes szósszal, tányérokba adagolom, és alaposan megszórom frissen őrölt feketeborssal. (Esetleg egy kevés füstölt ricottát reszelek a tetejére.)
Efféle komplikált receptek következnek a következőkben. :-)))

(Majdnem) Minden napra egy tészta Nr 30

Pániktészta
Van úgy, hogy az ember mindenféle bürokratikus okok miatt sorbanállásra kényszerül, aztán amikor nagy nehezen sorra kerül, kiderül, hogy teljesen fölösleges volt minden igyekezete. Őrülten rohan haza, mert ugye a férj ebédidejét igen szűkösre szabták. Beront a házba, (kabát még rajta), előkeresi a tésztafőző edényt, víz bele, tűzhely bekapcsol, kabát ledob és míg megteríti az asztalt abban bízik, hogy valami majd csak pottyan az égből a tésztára. De nem. Nem pottyan semmi. (Közben azon kesereg, hogy a héten már eljátszotta a jokereket, mint pl. az “aglio-olio-peperoncino”-t, vagy a mélyhűtőben kétszemélyes adagokban csücsülő nyári pestot. Ezek után már nincs bőr a képén egy “pasta in bianco”-t a férje elé tenni. Nincs mese, valamit alkotni kell!
A víz már forr, a férj belép az ajtón, s míg kezet mos, történetünk alanya kiválaszt egy hosszabb főzési időt igénylő tésztát -jelen esetben pennét- néhány perc haladékot adva ezzel is saját magának. A részletekre most nem ad: belezúdít egy fél marék nagyszemű sót a vízbe a tésztával együtt, őrülten rohan a hűtőszekrényhez…és áll tanácstalanul.
Elmereng a reggel vett kacsacombon, megcsodálja az alsó fiókban a sárgarépákat, a hétvégi desszerthez szánt datolyaszilvát, amik már annyira érettek voltak, hogy muszáj volt hűtőbe tenni őket… Meglát egy darabka gorgonzolát, de kevésnek találja még egy főre is. Megy sorba: radicchio, egy szép nagy darab Grana, virsli (ez meg hogy kerül ide???), tojás, 2 kocka élesztő, gyümölcsjoghurt (neki ez is épp elég lenne)…és az utolsó pillanatban kipattan az isteni szikra! Mit kipattan, ott ülnek egymás alatt: a felső polcon egy üvegben néhány szem fekete olívabogyó, alatta a sajtos polcon egy megkezdett, friss, krémes robiola, a harmadikon pedig 2 paradicsom – Picadilly, yesss!.
Egy perc sem telik bele, a pardicsom és a bogyók már apróra vágva, a robiolával a tetejükön epekedve várják a tollhegyeket. Tészta leszűr, robiolás-paradicsomos-fekete olajbogyós halomra ráplaccsint, rá borsot teker, összekever, és mialatt a szósz édesen körülöleli a tésztát, belép a férj is.
Történetünk alanya boldogan kiáltja “Kéééééééész!”.
A férj: “Hűűű, már nagyon éhes vagyok!”
A feleség: “Türelem, drágám, tudod, előbb fotózunk!” 😉
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!