Tavola in Piazza

Ki szereti a, ki szereti a.......HALAT?

Kézfelnyújt!
És te?
Szereted, gyakran eszel is, de szeretnél új, érdekes információkkal gazdagodni? Esetleg egy-két praktikus tanács, bombabiztos recept még jól jönne?
Szereted, de nem tudod, hogy állj neki az elkészítéséhez?
Nem ettél még sokszor, de kíváncsi vagy és szívesen beleásnád magad a témába?
Szabó Péter (Oceancowboy) és Hoitsy György
Halak és halételek
című könyve mindenben a segítségedre lesz!
Mától a könyvesboltokban!

Kincs

Nagyboldogasszony ünnepén a gradiscai bolhapiacon találtam rá erre a csodára: A LA CUCINA ITALIANA 1956. és 1958. évi összes bekötött számáról van szó, s most, hogy a lap 80. születésnapját ünnepli, gondoltam, érdemes egy bejegyzést dedikálni neki. 😉 Hogyan együk a körtét késsel-villával? Mit kell tudni egy kezdő háziasszonynak a konyhában? Mit adjunk a gyerekeknek enni a nyári melegben? Híres emberek receptjei – A nemrég elhunyt Mike Bongiorno – ALLEGRIAAA!!! Galbani reklám és jótanácsok gyakorlatias nőknek. Látogatás az első római bevásárlóközpontban. “Műhús” reklám. 🙂 Receptek Receptek

(Remélem, a képekre kattintva ki lehet őket nagyítani!)
Auguroni!!!

Talán valami megmozdul...

Lassan három hete már, hogy ismét van Internetünk, és mégis, csak néhány napja, kezdtem el újra nézelődni a régen szinte naponta látogatott oldalakon. A másfél hónapos kimaradás után egyébként bekukkantottam a mailboxomba, de amikor megláttam, hogy majd’ 200 beérkezett levelem van, úgy, ahogy volt, azonnal be is zártam.
(Aha, meg ezt a posztot is kb. két hete írom már…. nem megy az írás, na. :-)))) Ezalatt a szinte mindenféle kommunikáció- és információmentes időszakban jöttem rá arra, hogy mennyire fontos ez a kilenc hónap egy nő életében, és a természet nyilván nem véletlenül adott ennyi időt az anyaságra való felkészülésre. Most látom csak, hogy Anna baba még meg sem született, és mégis millió csodálatos közös élményünk van már…énekelünk, lódafing babás kekszet gyártunk, kopácsolunk a pocakon ki, s be, nemalszunk, málnalevél teát iszunk, homeopátiás bogyókat kapkodunk és azzal hitegetjük magunkat, hogy ezek majd megmentenek minket az „átvágástól”; apácarácsot és kiskaput festünk, hátfájunk, bababútort tologatunk, apával jókat nevetünk, és persze női mivoltunkat bizonyítandó, hormonokkal felturbózott, szeszélyes kedvünknek szabad utat adva boldogságos-bőgős kalandokba keveredünk. Szóval minden rendben, köszönöm szépen én is jól érzem magam. Az utóbbi két hónapot gyakorlatilag a konyhában töltöttem mindenféle kényszerítő körülmények miatt: elsősorban azért, mert félóra egyhelyben üldögélés után nagyon bedagadnak a lábaim, másodsorban pedig mert az alig negyven négyzetméteres kertünkben olyan mennyiségű zöldség termett, amellyel akár az összes nagynénit, nagybácsit, is elláthattuk volna. Mivel a családban azonban mindenkinek van kertje, így csak a szomszédokra sikerült rátukmálni hetente néhány kiló paradicsomot, padlizsánt, lilababot. Mi meg úgy jártunk, mint a bélyeggyűjtő Gyerek abban a bizonyos svéd gyermekversben… (
Lorien, kívánom, hogy jövőre legalább ekkora mennyiséget szüretelj! Én már rá sem bírok nézni a lila-zöldbabra! :-)))) A paradicsomról nem is beszélve… közel negyven kilóból négyféle paradicsomszószt készíettem; a koktélparadicsomokból, a jól bevált kapribogyós-fokhagymás verzióból lett hét-nyolc üveggel; aztán második nekifutásra sikerült kikísérletezni a világ legjobb ketchup receptjét.Lett ismét húsz üveg szép, színes, ecetes kaliforniai paprikám, ezerféle lekvárom, amelyek közül a legeslegeslegfinomabb a cseresznyeszilva, és amihez semmilyen fixet meg faxot nem használtam, (és itt és most ünnepélyesen megfogadom, hogy többé egyik lekvárhoz sem fogok semmiféle port kavarni, könnyítse az bármilyen formában a munkámat!!!), „gumibarack” híján pedig próbálkoztam félérett nektarin és szilva tartósítószer mentes eltevésével, de sajnos a gyümölcsök megpuhultak, így sütitöltelékként végzik majd.
A nyáron több gasztroajándékot is kaptam, amiket mindenképp meg kell, hogy örökítsek itt a blogban; megérdemlik a közszereplést! Először is Nórinak szeretném megköszönni a saját kezűleg készített ajándékokat, amelyek egy része most is a konyhámat díszíti, a másik részét (ld. ajvar) seperc alatt elfogyasztottuk. Nóritól szerb recepteket is kaptam, amelyek közül a savanyú uborkás-krumplis-céklás-főtt tojásos-joghurtos ún. „Balkán salátának” nagy sikere lett annak ellenére, hogy errefelé nincs nagy keletje a joghurtos/tejfölös salátáknak. A desszertekkel (koljivo, tulumba) egyelőre csak szemezek, de előbb vagy utóbb mindenképp kipróbálom mindkettőt.
Lorientől is jött egy tetemes pakk, épp amikor otthon voltunk. Vetőmagért cserébe küldött nekem jobbnál jobb lekvárokat éééééééés egy üveg valódi barackpálinkát! A lekvárok közül eddig egyet, a baracklekvárt mertem felbontani, a többit csak kerülgetem… Olyan dili vagyok, sajnálom felbontani. Csak nézegetem az üvegeket(főleg ezt a sült epreset 🙂 és aztán mindig azt gondolom, hogy ááááááá, ez még nem elég ünnepélyes alkalom arra, hogy felbontsam bármelyiket is. Úgy vagyok velük, mintha valami drága bort tartogatnék a pincémben. A pálinkát egyértelműen szülés (szoptatás?) utánra tarogatom. Az elmúlt kilenc hónap alatt az egyetlen dolog, amitől többször is undorodtam, az az alkohol volt. A baráti összejöveteleken felbontott legjobb borok is minium ecetnek tűntek első szaglásra…következésképp a másodikra már legtöbbször nem került sor. 🙂 Kíváncsi vagyok, hogy fogok viszonyulni a Lorien -féle kincset érő pálinkához úgy egy-két hónap múlva! Na de addig is hagyom, hadd érjen ott lenn a pincében.
Kedvenc szomszédom és a párja Franciaországban, Champagne környékén töltöttek el két hetet. Ez épp akkortájt történt, amikor Mamma postolta
ezt és ezt a mogyoróolajjal készült finomságot, én meg kapva kaptam az alkalmon, és rögtön rendeltem egy üveggel. Mogyoróolaj épp ott, akkor, abban a pillanatban nem volt, de érkezett helyette egy fél liter kiváló minőségű dióolaj (amit fogalmam sincs még, mire fogok elpancsolni, ha valakinek vannak ötletei, kérem jelezze!!!) és az olajjal együtt kaptam ezeket a belül teflonbevonatú, kerámia muffin/felfújt vagy tegyélbeleamitakarsz (süti?)formákat.
Mielőtt hazamentünk az öcsémnek és a barátnőjének kerestem valami hasznos ajándékot, amikor rábukkantam ezekre a szimpatikus mappákra: persze, vettem magamnak is. 😉 Sosem szerettem a csilli-villi holmikat, ezt a cseresznyés-muffinos mappát azonban nem volt szívem otthagyni, a paprikás, a padlizsános és a zöldalmás irattartókról nem is beszélve.
Ezen felül megajándékoztam magam még két könyvvel. Az egyiket otthon vettem, Magyarországon, de hallgatni kellett volna a bölcs, és igen masszív nemzettudattal rendelkező olaszokra, akik erőszakosan tiltakoznak azellen, hogy olyan külföldi írjon az olasz konyháról, aki nem élt minimum tíz évig folyamatosan a naffényes Itáliában. Esetünkben pedig egyenesen egy angol férfiúról van szó; ez pedig már mindennek a teteje! 😉 William Black Al dente – Gasztronómiai kalandozások Itáliában című könyvéről van szó, és annak ellenére, hogy a könyvet júliusban vettem, még most is csak a második fejezetnél tökölök. Egyelőre a hormonokra fogom a dolgot, de megfogadtam, hogy később újraolvasom, hátha másodszorra felkelti az érdeklődésemet a torinói városleírás, a számtalan, témába szerintem teljességgel oda nem illő történelmi vonatkozással egyetemben.
Az előbbinek szöges ellentéte Elena Kostioukovitch Perché agli italiani piace parlare del cibo című műve Umberto Eco előszavával, ami már önmagában is garancia arra, hogy igen értékes írásról van szó. Egyébként nincs rajta mit ragozni, kultúrát közvetít, szokásokat mutat be; annak aki szeretné megismerni az olaszokat, melegen ajánlott! No, azt hiszem, itt új bejegyzést kezdek, mert nehézkes lesz megfelelően elrendezni a fotókat, a szöveget, és kicsit fáj a pocakom is -azt hiszem, Anna baba készülődik….pssszt, vasárnap telihold lesz! 😉
Most megyek járok egyet, hátha elmúlik a fáj, jövő héten pedig, ha még mindig egyben leszünk, jövök, és folytatom a nyári élményekről szóló részletes beszámolót.

Ühüm...

Múlt pénteken este a rivignanoi zivatar elől a bibionei tengerpartra menekültünk. Erős szél fújt, nagy hullámokat vert (nálunk a nagy hullám az a 30-40 cm ;-), és egy lélek sem volt a parton. Ilyenkor szeretem a tengert. A tömegtől menekülök. Főleg nyáron, negyven fokos melegben.
Sétáltunk, beszélgettünk Anninával, néha megpihentünk, kipróbáltuk az üres napozószékeket.
Aztán beszédültünk a sétálóutcába, mert mindenképp szerettem volna egy-két új könyvet vadászni az „1-2-3-4” Euros könyvesboltban. Szeretem ezeket a boltokat, egész jó dolgokat lehet összevásárolni.

Találtam egy lekváros könyvet, amit utóbb kicsit megbántam, mert volt egy másik, ami mintha jobban tetszett volna, aztán vettem egyet, ami a tortellinit taglalja töviről hegyire, meg persze -Emberrel egyetemben- álldigáltam vagy egy fél órát a gyerekeknek szóló, egyelőre még csak a kemény lapos könyvek között is. Felváltva mutogattuk egymásnak: „Nééééézd, ez milyen aranyos!” Aztán megegyeztünk, hogy kiválaszt ő is egyet meg én is egyet, és azt megvesszük Annának. Bizony! Beruháztunk 2, 99 Eurot Anna első két könyvecskéjére. (Na jó, nem az elsők, mert én már a múlt hónapban elhoztam az én régi könyveimet, bár bosszantott, hogy Szutyejev Vidám meséit nem találtam, pedig két példány is volt belőle.) Na, lényeg, hogy beruháztunk, hazajöttünk, és mivel elalvás előtt általában olvasni szoktam, gondoltam belenézek az új szerzeményeinkbe. Csak kétszeri átlapozás után esett le, hogy valami nem stimmel. Kiderült ugyanis, hogy mindkét könyvecske, -ha kicsit túlozva is, de- gasztronómiai témájú. Mondtam is, hogy nem lehetek ennyire önző, hogy a még meg sem született gyermekemnek kajás könyveket veszek!

Még csak a köldökzsinóron keresztül táplálkozik a kis manó, én meg már a spenótevésre nevelném szegényt, mert „Gli spinaci fanno diventare grandi e forti!” vagyis „A spenóttól nagyok és erősek leszünk!”.Nem beszélve az azért még egészséges nacionalista beütésű „Questo è il mio piatto preferito!” azaz „Ez a kedvenc ételem!” oldalról, mellette egy nagy tál paradicsomos spagettivel. :-))) Hab a tortán a torkos mackó koma, aki kénytelen egy székre felkapaszkodni, hogy elérje a kredenc felső polcán lévő mézet, aztán meg a tele pocakjával jól lebukfencezni, hogy így tanuljon önmérsékletet. Szóval azt hiszem, önző vagyok. Mert hogy én csudajól szórakoztam mindkét könyv olvasása közben, nem kellene azt hinnem, hogy majd Annina is így fog lelkesedni értük. Lehet, hogy kikent-kifent Barbie babát akar majd, meg lódafing Hello Kittyt, esetleg 40 fokban tengerpartot, majd később tűzpiros rúzst és körömlagot, mozit, diszkót, és…és…és….vajon engem? Engem, a konyha mániámmal, a szeszélyeimmel, a könnyeimmel akar majd……„BENE”?

Könyves kördés - Mit olvastam 2008-ban?

Maimoni kérdezte nemrég, hogy mit olvastam 2008-ban. (Na jó, ez most így ebben a formában nem igaz. Mármint nem igaz, hogy nemrég kérdezte. Igenis rég kérdezte, én meg olyan lusta disznó voltam, hogy csak halogattam a válaszadást.
Érdekes, hogy a valóságban nem vagyok az a késős típus. Mindig mindenhová időben odaérek, és gyűlölöm, ha valakire várni kell, ezzel a blogolással meg jónéhány e-maillel azonban nagyon el vagyok csúszva.)
Na, de térjünk a tárgyra! Íme az ötös lista:

1. Matthew Pearl: Dante kör (sokadszorra olvastam, és sokadszorra is imádom)

2. Michelle Kennedy: Nekem bejött – 1001 jó tanács kismamáknak (nekem nem)
3. Anthony De Mello: Messaggio per un’aquila che si crede un pollo (jelentem, még mindig „pollo” kategóriába tartozom – vagy legalábbis azt hiszem :-))))

5. Manuela Quaglia: Non ci credo alle streghe, però…! (Egy friulán etnográfus hölgy carniai kutatásainak összegzése…a boszorkányokról! 😉 Utoljára a szakdolgozatom írásakor olvastam hasonló témájú könyvet, és repkedtem az örömtől, amikor a rivignanoi mindenszenteki nagyvásáron rábukkantam erre a gyöngyszemre!)

Ez lenne hát a listám. Olvastam még töménytelen mennyiségű szakácskönyvet, nyugatos magyar szépirodalmat -ez nálam minden nyáron előkerül -, kutyapszichológiával kapcsolatos írásokat, és évek óta folyamatosan gyűröm Umberto Eco La misteriosa fiamma della regina Loana című művét. Eddig mindig ő győzött.
Tovább kell gurigázni a kérdést…legyen hát Dolce Vita, Lorien, Mamma, Max, és Bombadil Toma a következő „áldozat”.
Ha valaki idő, kedv, stb. hiányában nem ír, nem veszem sértésnek. 😉

Szakácskönyv kördés

Citromfűtől kaptam a könyves kérdést még november végén (neeeem, nem a rendes könyveset, hanem még az azelőttit, a szakácskönyveset! X-) Pirulok is rendesen! Na de meg kell azt gondolni kérem szépen, hogy a listába mit szavazokbe és mit nem.
Kezdem először is az “alap” művekkel, ami nem azért alap, mert mindenkinek illenék ismerni, hanem mert általában ezeket veszem elő először, ha keresek valamit.
– A 2006-ban a La Repubblica mellékleteként megjelent ENCICLOPEDIA DELLA CUCINA ITALIANA első 16 kötete. Fogalmam sincs, hogy a folytatás miért nincs meg! Én is csak most vettem észre, ahogy rákerestem a sorozatra, hogy még utána 11 kötet jelent meg! Igaz, a többi már nem az olasz, hanem a nemzetközi konyhát ismerteti.
– Aztán a másik “alap”, ami gyakorlatilag minden olasz konyhában megtalálható, az IL CUCCHIAIO D’ARGENTO normál, úgy értem, könyv formátumban, nem az iPhone Edition -bár ez is érdekes. 😉 (A felső menüsorban a “Galleriá”-ra kattintva megmutatják nekünk, hogyan működik a dolog iPhone-on. Köszönöm, ha nem lenne meg sem kérném… A könyv, az könyv! ;-)) Ajándéknak szerintem kiváló a GUIDA GOURMET ITALIA (Mondadori. 2003). Amolyan gasztro-útikönyv, rengeteg színes képpel, receptekkel, minden egyes tartomány jellegzetes termékének bemutatásával, a könyv végén ajánlott szálloda- és étteremlistával. Aki laikusként jön Olaszországba gasztrotúrára, kiindulópontnak mindenképp javasolt!
A kedvenceim közé tartozik az ERBE-BUONE PER LA SALUTE (Giunti Demetra. 2007), amiről már korábban írtam .
és Valter Filiputti AZ ÍZEK ÚTJÁN – Gasztronómiai utazás az olasz Friuliban című könyve, amire Csapody Balázs, a Balatonszemesen található Kistücsök étterem tulajdonosa hívta fel a figyelmem nem is olyan régen. Friuli mostmár a második hazám (remélem hallják ezt a furlánok 😉 ígyhát egyértelmű volt, hogy a könyv fontos helyet foglal majd el a könyvespolcomon. (Mellesleg anyukámmal vadásztattam otthon nyolcezervalamennyi helyett kétezervalamennyiért, úgyhogy gondolom Magyarországon nem örvend túl nagy népszerűségnek 🙁
Pedig megéri ám! Ajánlom mindenki szíves figyelmébe! Nem csak a könyvet, nem csak a benne szereplő éttermeket -úgy hírlik, igencsak zsebbenyúlósak- hanem magát Friulit. Csodálatos környék! Dolce Vita is írt róla itt.)
Az egyetlen gyenge pontja a könyvnek sajnos a fordítás. Találunk benne rengeteg gyönyörű szófordulatot is, itt-ott azonban döcögős, sok helyen “túl olasz” – úgy értem, a szöveg olvasása közben azonnal rekonstruálni tudom az eredeti mondatokat- néhány helyen meg csapnivaló. Elnézzük. Ugye? 😉
Csak reménykedem abban, hogy a fordítók is ugyanolyan szeretettel gondoltak e tájra, mint az író.
No, de “ugordjunk”.

Nagy csalódás volt Sapo Matteucci LA CUCINA QUANTO BASTA című szakácskönyve. (Editori Laterza. 2008) A könyv hátoldalán ez áll:
“Delizioso, irresistibile, quasi un romanzo: un prontuario di cucina quotidiana per trarsi d’impaccio da ogni emergenza gastronomica. E non solo.”
Arövid ismertető második fele nem is torzít annyira: a szerző saját tapasztalatai alapján arről ír, hogy különböző élethelyzetekben mit főzzünk. Pl. egy “átkozott” vasárnap reggelt nyissunk egy Bloody Maryvel (na jó, ez még nálam is belefér ;-), de hogy az első otthoni randira előételként szívünk hölgyének tortillát szervírozzunk stracsípős, paradicsomos-kolbászos mártogatóssal…! (Hmmm, ki tudja, lehet, hogy Sig. Matteuccinak még eddig csak ilyen csípős nyelvű fiatalasszonkákkal volt dolga. 🙂 Az alternatívák között említi még a sajtfelfújtat is, bár illedelmesen figyelmeztet, hogy az felfújtak néha összeesnek ám!
Ami végképp kiverte a biztosítékot, az a “Barátok közt” fejezet, vagyis, amikor arról ír, hogy mit főzzünk, ha sokan vagyunk. Itt is van több változat, ezek közül a kedvencem a firenzei sült csirke (olajban sült) és a rántott hús. Javasolja, hogy töltsünk 3!!! órát együtt a barátainkkal mindannyian a rántott hús elkészítésére koncentrálva.
Na, itt megálltam, nem olvastam tovább.
Ha valaki mégis megtenné, kérem, számoljon be!
Ja, és a könyv csak azért került a polcomra, mert fóliába volt csomagolva, (ahol vettem, nem volt belőle fóliamentes példány, kibontani meg ugye nem volt merszem), én meg olyan butus voltam, hogy hittem a hátoldalon lévő étvágygerjesztő szövegnek.

Kisebb csalódás: David Ruggerio SAPORI DI CASA című szakácskönyve (Könemann. 2000), amit egy vásáron vadásztam 3 Euróért. Szép a könyv, a fotókat különösen szeretem benne. Jók a receptek is, sok érdekes információt találunk az egyes alapanyagokról, a tradícionális szicíliai konyháról, a szerző csládjáról.
Az egyetlen probléma, ami nem is probléma, csak “szúrja a szemem” (gondolom az olaszokét még jobban): a mennyiségek “cup”-ban, vagyis “tazza”-ban vannak megadva. Nem tiktok: a szerző, David Ruggerio az Egyesült Államokban élő -ott is született- olasz származású séf.
Nem szeretek általánosítani, de tízből kilenc és fél olasz már ennek a ténynek hallatán szépen visszatenné a könyvet oda, ahonnan azt levette -és azt még nem is tudják, hogy David nem beszél olaszul! 😉
Mindent összevetve nekem a bilis mértékegységeken kívül semmi bajom a könyvvel. Azzal, hogy másoknak nem jött be, én tulajdonképpen igazán jól jártam. Ha bejött volna, biztos, hogy nem árulták volna a 3 eurós könyvekkel együtt.
A csalódások közé sorolva, de nem azért, mert nagy-nagy csalódás volt, hanem, mert jókat nevettem a benne leírt totálisan kivitelezhetetlen ötleteken: Beppe Bigazzi és Sergio Grasso LA CUCINA DEL BUONSENSO című könyve (Mondadori. 2007).
A mű -nem egészen szakácskönyv ez- nem más, mint az ellenőrzött eredetű, ill. tökéletesen egészséges alapanyagokat felhasználó konyha népszerűsítése. Ez OK. Erre törekszünk mindannyian.
DE! Túlzásnak érzem pl. amikor a szerző (valószínűleg az Eninél eltöltött évek hatására :-)))) azt írja, hogy az avokádó-, a repce-, a napraforgó-, a kukorica-, a len-, a mandula-, a dió-, a szezámmag- stb., stb. olajat (és még felsorol sok mást is) nem tekinti másnak, mint kenőolajnak, és kijelenti, hogy a használatukat kerüljük a főzés során. Az meg főleg erőltetetettnek tűnik számomra, amikor a frico hozzávalói között fagagnai lilahagyma, ribisi krumpli, és szicíliai só szerepel. Gondolom Carniában – a frico hazájában – mindenki Fagagnába rohangált lilahagymáért, Ribisbe krumpliért, meg hozatott még egy kiló sót Szicíliából.
Jó, tudom, most szemét módon viselkedtem, mert kiragadtam egy-két dolgot a könyvből, és azért összességében illenék megfigyelni azt, de úgy érzem, ha valaki épp arra akarja felhívni egy egész ország figyelmét, hogy változtatni kell a táplálkozási szokásainkon, akkor azt tegye úgy, hogy hellyel-közzel a legtöbb ember számára kivitelezhető legyen.
Beppe Bigazzival egyébként volt szerencsém személyesen is találkozni ezen kirándulás alkalmával. Becsúszott azonban egy kisebb malőr, ugyanis a délelőtt folyamán épp egy tejfeldolgozó üzemet néztünk meg, Sig. Bigazzi pedig a könyvismertető során határozottan felhívta a figyelmünket arra, hogy a tejfeldolgozó üzemekben készült sajt (bocsánat, de) úccar ahogy van, és kérte, hogy kövessük az ő példáját, és vegyünk kizárólag a hegyekben, szabad legelőn tartott állatok tejéből, helyben készített sajtot. (Szóval már a kistermelő sem jó! No comment.)
Ja, hasznosnak találom a megbízható, kiváló minőségű termékeket előállító állattenyészők, hentesek, olajütők, méhészek stb. listáját, ami a könyv végén, a függelékben található. (A “Bigazzi-követelmények” hallatán, én is bízom bennük!!!)
Azt hiszem, ennyi épp elég volt belőlem, meg a könyveimből, úgyhogy elteszem magam. Majd egyszer, valamikor írok még a többiről is…

Ááááá, csak nem tudom abbahagyni! 🙂 Na, jó, csak egy utolsó. Az

Il Sole 24 Ore gazdasági napilap mellékleteként szerdánként jelenik meg a LE RICETTE DEI GRANDI CHEF című sorozat. Az elsőt megvettem. A többit nem fogom megvenni.

Szerintem már mindenkinél járt a kérdés, úgyhogy nem küldöm tovább, de ha valakinek vannak még olyan szakácskönyvei, amikről nem írt, írjon bátran, én nagyon szvesen olvasom!
Mandi!

Könyvajánló - ERBE - Buone per la salute

ERBE – Buone per la salute
GIUNTI Demetra 2001 Milano
Aki érdeklődik a füvek iránt és beszél egy picit olaszul, annak bátran ajánlom azt a könyvet.

A könyv nem csak a (gyógy)füvek egyszerű leírását tartalmazza, hanem azok konyhai felhasználásáról is ír -majd 300 oldalon keresztül, gyönyörű fotókkal, rengeteg érdekes recepttel-, az utolsó fejezetben pedig a homeopátia ill. a fitoterápia mindennapos alkalmazásáról olvashatunk.

S ha már a témánál vagyunk... - Könyvajánló

S ha már a témánál vagyunk, hadd ajánljam egyik legkedvesebb barátunk, Luciano Alberton, a Gradisca d’Isonzo-i Gasparini Történelmi Intézet gondozásában, tavaly megjelent könyvét:

A ma Magyarországon élő Luciano Alberton 35 évig volt általános iskolai tanár Olaszországban, s ezalatt az idő alatt a zsidó kultúrés a történelem szenvedélyes kutatójává vált.
Tanítás, történelem, zsidó kultúra – Luciano hivatásában a három legfontosabb szó. Megtanítani, elmesélni, átadni egy másik generációnak a történelem egy aprócska szeletét, amit évtizedekkel ezelőtt valaki megpróbált teljesen kitörölni az emberiség emlékezetéből. Azt, hogy e témáról mindenképp beszélni kell, a szerző maga is több helyen hangsúlyozza. Beszélni kell, elsősorban a fiataloknak, hogy ők is tudják, mivé lehet az ember, s beszélni kell róla azért is, hogy az életben maradt zsidó közösségek új életre kelthessék ezen eltűnt, jobban mondva eltűntetni szándékozott világot. Reményteljes üzenet ez, s egyben fontos feladat is – írja a mű előszavában Sig. Dario Mattiussi, a Gasparini Intézet titkára – elsősorban számunkra, az “Új Európa” polgárai számára, akik nem csupán arra vagyunk hivatottak, hogy a diszkrimináció minden formáját elutasítsuk, hanem arra is, hogy segítsük egy olyan kultúra, egy olyan civilizáció újjáépítését, amelynek valamilyen módon mindannyian örökösei és felelős őrzői vagyunk.S hogy konkrétan miről is szól a mű? A szerző olasz nyelvű
előszavából megtudhatjuk…
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!