Tavola in Piazza

Gyerekkori emlékek

Citromfűtől kaptam a kérdést/kérést ti. hogy meséljem el egy gyerekkori élményemet.
A játék lényege (Childhood Memories):
1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyermekkori emlékeidről.
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a “díjat” kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!

Nos, élmény, amihez történetet tudnék fűzni most hirtelen nem jut eszembe. Elsősorban ízek, illatok, egy-egy kép,egy-egy villanás maradt fenn ebből az időszakból az emlékeimben. A húsvéti füstölt sonka, amit sárga túróval és friss kaláccsal ettünk; a szalonnás tojás, amiben nagyapám a szalonnát épp csak üvegesre pirította; a nagyi nyárikonyhájában a disznóknak fővő aprókrumpli, amiből mindig loptam néhányat; a kapálásból visszahozott “madárlátta” kenyér, a perzselt disznó illata, az omlós hagymás vér, a tejfölös túró, ó, és a vajas kifli is! (Mit nem adnék most egy igazi magyar kifliért!)
No, itt a nagy nosztalgiázásban majdnem elérzékenyültem, de közben mégis eszembe jutott egy történet. (Épp időben, mert már kezdtem pityeregni.)
Az óvodában történt: rám borult egy egész fazék forró paradicsomleves. Nem derült ki, hogy ki volt a hibás, én pedig nem emlékszem, de az biztos, hogy harmadfokú égést szenvedtem, aminek a helye az egyik vállamon még ma is látszik. Utána évekig nem ettem paradicsomlevest.
Továbbadom a kérdést
Fűszeres Eszternek (akkor is, ha tőle nap mint nap hallunk csodás történeteket a gyerekkori emlékeiről),
Loriennek (hátha kiderül hol van a turpiszság),
Grenadine-nek (öööö, mert érdekel, hogy “ezen eszperente nyelvet esetlegesen gyerekfejjel es kezelte-e”),
Cooking Starnak (mert szerintem majdnem egyszerre voltunk gyerekek),
Mini Málnának (mert ő már egy kicsit később volt az),
Jucy boszinak (mert ő földim),
a hetedik te magad légy! 🙂

Mióta főzök és miért?


Citromfűtől és Gabriellától érkezett a kérdés, már nem is emlékszem rá, hogy pontosan mikor. Azóta már az egész blogszférán végigsöpört, sőt, újabbak is körbejárnak. Sajnos nem követtem figyelemmel azt hogy kinél járt már a “labda”, így nem is adom tovább, de ha valakinek van kedve játszani, jelentkezzen!
A késésért pedig elnézést kérek, de mostanság sajnos rengeteg tennivalóm akadt, így nem volt időm írni. Jó hír: kezdek kilátszani a papírhalom alól! 🙂
Lássuk tehát, hogy mióta főzök és miért.
Az igazat megvallva, az első kérdésre nem tudok pontos választ adni. Gyerekkoromból az illatokon kívül nem maradtak fenn meghatározó élmények. Persze, mint minden “rendes”kislány, én is segítettem nagymamámnak csigatésztát böngyörgetni, pogácsát karikázni, rántott húst panírozni… Sokkal erőteljesebben él bennem a nagyi receptfüzete, amit órákig képes voltam olvasgatni. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon hamar (ötévesen) tudtam olvasni, és minden érdekelt, amit olvasni lehetett, nagymamám szép, kacskaringós, dőlt betűs írása pedig különösen elbűvölt. Emlékszem, később az anyukám füzetét is birtokba vettem, és a Magyar Konyhában fellelhető minden olyan receptet belemásoltam, amihez szép kép is tartozott. Aztán egyszer megláttam a nagyi sógornőjének, Klárika néninek azt a füzetét, amit a lányának készített: nem csak a recepteket gyűjtötte össze, hanem gondosan melléjük ragasztotta a hozzájuk tartozó képeket is… Na, ekkor határoztam el, hogy nekem is lesz egy ilyenem! Azóta már három van: kettő magyarul, egy pedig olaszul.
Eleinte tehát inkább íródeákként léptem fel, mint a szakácsművészetért rajongó házikisasszonyként. (Ó, és eszembe jutott egy kedves könyv is, amit imádtam! A szerkesztőjére nem, de a címére még emlékszem: Színészek főzőkanállal. Ezt annyira szerettem, hogy négyszer nevettem könnyesre a szemem rajta.)
De mikor is kezdtem el igazán főzni? Talán középiskolás koromban. Igen, akkortájt O. barátnőmmel jónéhány konyha-partit szerveztünk. Aztán pedig otthon lassan-lassan rámragadt minden.
Az egyetemi évek változást hoztak. Nem rögtön, az elején; jó néprajzosokhoz híven ugyanis megelégedtünk a prof. pálinkája után egy szelet zsíros kenyérrel, vagy az otthonról hozott füstölt kolbásszal, abárolt szalonnával is, de azért éveken keresztül ezeken mégsem lehetett élni!Ráadásul B. barátnőmék szüleinek zöldségesük volt (remélem, még mindig megvan, csodálatos emberek!), és így minden héten kilószámra érkezett a friss zöldség a kollégiumi szobába. B. nagy sajtrajongó is, neki köszönhetem, hogy megtudtam, hogy a Trappistán túl is van élet.
Később az albérletben már magam főztem, vagy az albérlőtársakkal együtt, de az biztos, hogy ekkor már otthon is elvállaltam bármit. Egyre jobban érdekelt a gasztronómia, s ezen belül is az olasz konyha. Gyakorlatilag azt is ennek köszönhetem, hogy felvettek olasz szakra. A felvételire ugyanis nem sok időm volt készülni mindenféle néprajzos elfoglaltság miatt, és amikor a felvételi vizsgán rám került a sor, M. tanár úr azzal a kéréssel állt elő, hogy válasszak egy hozzám közel álló művészetet, és beszéljek róla. Nem mintha nehéz téma lett volna, de már mielőtt bementem, elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én az olasz konyháról fogok beszélni. Akár tetszik, akár nem, erre fogom terelni a témát (nehogy véletlenül pl. az olasz irodalomról kérdezzenek, mert a Pinocchión és egy Felliniről szóló könyvön kívül semmit sem olvastam -persze a középiskolás kötelező olvasmányokon kívül, de hát mikor volt már az!!!). M. tanár úr kérésére tehát szélsebesen rávágtam, hogy akkor a konyhaművészetről beszélnék, mert ugye az isművészet. Hajaj, nem várt fordulat 😉 M. tanár úr nagyot néz, és csak ennyit mond: “Beh, ha ragione, carissima Gabriella, allora ci racconti quali sono i suoi piatti italiani preferiti!” (Ez annyit jelent: “Háááát, végülis iagaza van, kedves Gabriella, akkor mesélje el nekünk, hogy mik a kedvenc olasz ételei.”) Innen pedig már minden ment, mint a karikacsapás! Kell ennél jobb téma egy felvételi beszélgetésen??? Mázlim volt, tudom: volt, akinek az akkori olaszországi aktuális politikai helyzetről kellett beszélni!Most, hogy jobban belegondolok, ez biztos valami jel volt arra vonatkozóan, hogy szorosabb kapcsolatba fogok kerülni az olasz konyhával. 🙂 Éééés ezzel vissza is kanyarodtam az eredeti témához, amihez mindenképphozzá kell tenni, hogy “véresen komolyan” csak kb. 2-3 éve főzök, és nagy örömömre egyre szélesedik a befogadók tábora.
Arra a kérdésre pedig, hogy miért főzök, nagyon egyszerű a válasz: egyrészt szeretek enni, szeretek főzés közben kóstolgatni, figyelni hogyan forrnak össze az egyes ízek egy nagy közös csodává, másrészt szeretek örömet szerezni másoknak, szeretem, ha szeretik amit főzök, amikor látom az arcokon, hogy “mmmmmm, ez igazán jól sikerült”… és mivel tudjuk, hogy az evés sokunk számára nem csupán biológiai szükséglet, hanem örömforrás is, tagadhatatlan az a tény, hogy az a háziasszony, aki örömmel főz, és örömmel is eszik, duplán boldog! (A kis önző! ;-)) Persze az már más kérdés, hogy duplájára is nő :-)))
Közben itt motoszkálnak a fejemben Polcz Alain szavai:
“Hidd el, a főzés szeretet és fantázia kérdése!
Mármint a főzést kell szeretni és azokat, akiknek főzöl.”
Azt hiszem, teljesen igaza van! 🙂

A 7 titok (?)

Gabojsza érdeklődött a titkaim felől. I’me:

Életfa

Dr Bertha Zoltán munkája

http://eletfa.uw.hu/eletfa.html

  • Koránkelő vagyok. Számomra a nap legfontosabb, legfelelmelőbb időszaka a reggel. A legjobb ötletek ilyenkor pattannak ki a fejemből! Hajnalban tanultam, hajnalban írtam a dolgozataimat, tanulmányaimat, 90%-ban hajnalban írom a kommentjeimet és ilyenkor válaszolok az e-mailjeimre is. Este 8 után nem vagyok hajlandó tolmácsolni. (Emlékszem, egyszer egy Nyíregyháza-Pescara távolság megtétele után -nem én vezettem- három ügyféllel kellett még tárgyalnunk, három különböző témában… A mai napig nem emlékszem arra, hogy miről beszélgettünk!)
  • Képtelen vagyok egyszerre több dologra odafigyelni. Ez számomra azért nagy tragédia, mert így nem tudok/merek? szinkrontolmácsolást vállalni. 🙁
  • Éppen annyit várok el másoktól, mint amennyit saját magamtól. (Haha, ez jó! Most érdemes kihasználni az alkalmat, ugyanis az utóbbi időben rengeteg dologgal el vagyok maradva -ami korábban sohasem fordult elő- és mivel gyűlölöm azt, amikor valaki késik, amíg utól nem érem magam, más is nyugodt szívvel fordulhat a másik oldalára anélkül, hogy eszébe jutna: “JajkésésbenvagyokGabaleszediafejem!”)
  • Három dologtól nagyon félek: az orvosoktól (már egy gyógyszer felíratása esetén is gombóc van a torkomban), a vezetéstől (elég rágondolni, a tenyerem hirtelen csuromvizes lesz), és a pókoktól (ha valahol felfedezek egy “szép” példányt, hajlamos vagyok napokig elkerülni az adott környéket).
  • Nagyon érzékeny vagyok. Képes vagyok elefántkönnyeket ejteni egy-egy újságcikk/novella olvasása közben, és ha megbántanak, akkor is elkezdek sírni. Nálam ez a dühkitörés/tiltakozás formája is: míg más visszaszól, esetleg kiabál, én sírok. Nem tudom kontrollálni magam, bár az utóbbi időben nagyon dolgozom azon, hogy ne történjenek efféle balesetek.
  • A mákos és a diós bejglivel ki lehet űzni a világból. Meg a pacallal is, de csak ha én készítem. Egyébként kivétel nélkül mindent megeszek.
  • Nem szeretek filmeket nézni. Ha valaki megpróbál elcipelni moziba, számítson rá, hogy vagy elalszom, vagy kimegyek félidőben. Ebből kifolyólag nem szeretem, amikor mások filmeket mesélnek, attól pedig főleg a hideg ráz, ha “trendi” amerikai színészekről beszélnek a környezetemben. => Pletykalapokat SOHASEM olvasok.
  • Rajongok a férjemért! Azt hiszem, ő a racionális énem. Szakdolgozatomhoz kapcsolódó virtuális anyaggyűjtő körúton vettem részt a világhálón, és a friulánok körében végzett klasszikus mélyinterjú résztvevéses megfigyelésbe torkollot 🙂
Hoppsz, ez nyolc lett. Már mindegy. (Azt pedig még le sem írtam, hogy imádom a reklámszatyrokat, és óriási szalvétagyűjteményem van, mert ez már kilenc lenne, vagyis tíz :-))) és ezek után joggal ragaszthatná rám valaki, hogy szívesen beszélek magamról, pedig nem. Vagy mégis?) Kutakodnék Citromfűnél, Galinaanál, és Mammánál.

Jövő hétre meglesz a válasz a Gabrielláktól érkezett “Mióta főzök…” kérdésre is. 😉

Visszajöttem

“…és annyi balszerencse közt, oly sok viszály után…” visszajöttem. Nem írom le, végül hogyan oldódtak meg a technikai problémáink; eleget bosszankodtam már. (Azért azt megjegyzem, hogy az olasz Telecom 48 órán belül ígért megkereséséből semmi nem lett. Még jó, hogy nem ültünk a babérjainkon, mert még mindig várhatnánk az új modemet.)

Mivel is kezdjem? Tudom, a golyóbisokkal! Amíg nem volt Internet, jól eljátszadoztam velük. Köszönöm, Citromfű! http://zsannamanna.blogspot.com

– csak stílusosan azzal a golyóbissal, ha már új operációs rendszerünk is van x-D –

A – anya
Á – Árpi
B – beagle
C – cakompak
CS – család
D – Dávid
DZ – madzag
DZS – „Dzsordzsóu” 🙂
E – enni
É – édes
F – fanyar
G – Gabika
GY – gyöngy
H – uuuuutálom a hideget!
I – Italia

I’ – íz
J – jövő
K – kár
L – lila
LY – tanár
M – manna (erről már készül egy bejegyzés!)
N – nagyikám
NY – Nyanyus
O – olasz
Ó – óra -> idő
Ö – ördög
Ő – Ő, a férjem
P – patak -> Patak -> „Hej de Bodrog partját csiga járja, ágaskodik a szorvája…” 🙂
Q – (a)qtyafáját 🙂
R – ragacs
S – sima
SZ – szívesen
T – talány -> Tocai – Tokaji
TY – Anyám tyúkja
U – u-val nem jut eszembe semmi!
Ú – signore
Ü – üveggolyó X-D
Ű – űr
V – változás
W – „The answer my friend is blowing in the wind…”
X – ikszelek
Y –yes
Z – zabál
ZS – „Zsé” ti.
http://zsannamanna.blogspot.com 🙂

Szeretném továbbküldeni a varázslatos üveggolyókat
Gabriellának http://gabriellakonyhaja.blogspot.com
és Kisvirágnak http://kisviraginitaly.freeblog.com

Jó gurigázást kívánok! 🙂

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!