Tavola in Piazza

Ibolyalikőr

“étteremalakítás”
Remélem, már otthon is kinyílt az ibolya!
Palócprovance épp a múlt vasárnap figyelmeztetett, hogy nemsokára itt az idő, sőt, még egy ibolyaecetes bejegyzést is készített…akkor írtam én, hogy nálam meg már érik az ibolyalikőr ;-).
Végre sikerült pohárban is lencsevégre kapni a nedűt.
Szerintem -kóstolás nélkül mondom- kell neki néhány hónap mire megérik. Karácsony táján biztos, hogy kinyitjuk az üveget!
Következő projekt: limocello. Már megvettem hozzá a bio citromokat. Úgy három hét múlva ezzel is jelentkezem!

Ibolyalikőr
Hozzávalók:
  • 200 g frissen szedett ibolyavirág (csak a virág!)
  • 800 g cukor
  • 1,5 dl 90 fokos alkohol
  • 1 l víz


A vízből és a cukorból szirupot főzünk, majd lehűtjük.
A kétszer-háromszor folyó víz alatt alaposan leöblített ibolyavirágokat az alkohollal együtt egy hermetikusan záródó üvegbe rakjuk, lezárjuk, és 4-5 órán keresztül állni hagyjuk.
Az alkoholt leszűrjük, visszaöntjük a légmentesen záródó üvegbe, lezárjuk, a visszamaradt virágokat pedig átrakjuk a már kihűlt cukorszirupba, majd egy teljes napon keresztül állni hagyjuk.
Ezután a cukorszirupot dupla gézlapon keresztül kétszer átszűrjük, és hozzáadjuk a gyönyörű, sötétlila színű alkoholt.
A likőrt üvegekbe töltjük, és legalább 3-4 hónapig sötét, hűvös helyen érleljük.
Megj.: a receptben leírt hozzávalóknak csak a felét használtam fel. 100 g ibolyairág összegyűjtése így is 1,5 órát vett igénybe, pedig még Artúr is segített 😉
Az eredeti recept szerint a virágokat mielőtt a cukorszirupba tennénk a virágokat össze kellett volna turmixolni. Ez nálam kimaradt. Nem azért mert elfelejtettem, csak egyszerűen így volt szimpatikusabb az egész. A színe még így is sötétebb, mint az Enciklopédiában lévőé (mert a recept onnan van).

Jeges kávé

Ebéd után kávézunk. Ebben a melegben azonban nem esik olyan jól a forró kávé, így mostanában rászoktunk a jeges kávéra, ami egyszerre hűsít, élénkít, és az alábbi módon elkészítve szívet, lelket, szemet felvidít. (Kevesebb ideig tart ám elkészíteni, mint leírni…!)

Jeges kávé

Hozzávalók:

  • 2 adag jó erős feketekávé
  • 4 jégkocka
  • 4 kk barnacukor

A kávéba adagonként 2 kávéskanál barnacukrot teszünk, jól elkeverjük, néhány percig hűtjük, majd turmixgépben (még jobb shakerben, ami nekem sajnos nincs) a négy jégkockával addig keverjük (rázzuk), amíg 3-4 cm-es hab keletkezik a tetején. Ezután gyorsan poharakba töltjük, a tetejére kevés fahéjat vagy valami jófajta kakaót szórunk, és már kész is. Szolgáljuk fel minél hamarabb, mert a hab hamar összeesik a tetején. (Ha az elején kb. 0,5 dl tejet is hozzáadunk, a hab is tovább megmarad.)

Bodzaszörp teszt

Leteszteltem a bodzaszörpömet. Gondoltam most, vagy ha most nem akkor soha, mert hajlamos lennék elajándékozni azt a maradék három üveget is, amit még eddig nem ajándékoztam el.

Ittunk egyet simán, meg egyet kicsit felturbózva. I’gy:

Bodzakoktél bazsalikommal –
Cocktail di sambuco con basilico
Hozzávalók:
  • ízlés szerint bodzaszörp
  • sok-sok citrom
  • néhány levél bazsalikom
  • prosecco vagy
  • moscato vagy
  • szénsavas ásványvíz
  • sok jégkocka
Egy egyliteres kancsó alját rakjuk meg citromkarikákkal és néhány bazsalikomlevéllel. Locsoljuk meg tetszés szerinti mennyiségű bodzaszörppel és egy arra alkalmas eszközzel (mivel zúzó botocskám nincs, így nálam a fakanál vége kapta e nemes feladatot) jól gyurmákoljuk össze az egészet. Töltsünk bele zúzott jeget, majd öntsük fel proseccoval/moscatoval/szénsavas ásványvízzel. Poharakba pakoljunk jeget (én ide is tettem egy karika citromot és egy levél bazsalikomot), majd szűrőn keresztül öntsük fel a bodzakoktéllal. Bazsalikomlevéllel díszítsük.
Megjegyzés:
  • A bazsalikom csodát tett a már amúgy is friss, nyári, könnyed itallal!
  • Lime-om jelenleg nem volt itthon, de ha lett volna, biztos azzal készítem.
  • Ha proseccot használunk, szerintem elmenne bele egy csepp vodka is, de ezt azért így délután nem mertem kipróbálni 🙂

A bodzaszörp receptje itt található: http://piazza-piazza.blogspot.com/2008/06/bodza.html

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!