Tavola in Piazza

Csokoládés zsömlék - pangoccioli

Hozzávalók kb. 20 darabhoz:

300 g BL 80 liszt

300 g BL 55 liszt

135 ml szobahőmérsékletű víz

135 ml meleg tej

25 g friss élesztő

1 db tojás

110 g kristálycukor

50 g puha vaj

80 g süthető étcsokoládé pasztilla

2 tk. vanília kivonat

1 ek. méz

csipetnyi só

a kenéshez 1 db egész tojás felverve

mini csokis zsömlék

A liszteket a maradék cukorral, a sóval, a vízzel, és a tojással dagasztógép keverőtáljába helyezzük.  Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, majd az egészet legalább 5 percig dagasztjuk. Ekkor vékony sugárban belecsorgatjuk a mézet, a vanília kivonatot, és amikor ezek teljesen elvegyülnek a tésztában, apró darabokban hozzáadjuk a puha vajat, majd végül a csokoládé pasztillákat is.

A tésztát kivajazott tálba helyezzük, folpackkal lefedjük, és szobahőmérsékleten kb. 2,5 óra alatt 2,5-szeresére kelesztjük. A hólyagosra kelt tésztát munkalapra helyezzük, és vigyázva arra, hogy a légbuborékokat ne nyomjuk ki belőle, kissé széthúzzuk. Ezután először jobbról és balról, utána fentről és lentről behajtjuk, és tiszta konyharuhával letakarva még 30 percig kelni hagyjuk.

A tésztát kb. 45 grammos darabokra vágjuk, zsömle alakúra formázzuk (gömbölyítjük, majd a szélüket belefelé húzzuk mindaddig amíg a felületük szép feszes lesz).

A zsömlécskéket sütőpapírral kibélelt tepsibe ültetjük, és letakarva még 30-40 percig kelni hagyjuk. A tetejüket megkenjük felvert tojással, és 180 °C -ra előmelegített sütőben 16-18 perc alatt készre sütjük, és rácson hagyjuk kihűlni. (Légmentesen lezárt nejlonzacskóban 2-3 napig frissek maradnak.)

Paprikás-juhtúrós pogácsa

Paprikás-juhtúrós pogácsa

Hozzávalók kb. 40 darabhoz:

300 g liszt

250 g juhtúró

200 g vaj

1 kk. őrölt pirospaprika

1 db tojás

60 ml meleg tej

15 g friss élesztő

csipetnyi cukor

15 g só

A kenéshez:

1 tojás felverve 1 kk. tejföllel kikeverve

szezámmag, lenmag

paprikas pogacsa

Az élesztőt egy csipetnyi cukorral a meleg tejben felfuttatjuk.

A vajat felolvasztjuk, elkeverjük benne a pirospaprikát.

A lisztet, a juhtúrót, sót és a tojást egy keverőtálba tesszük, és az egészet robotgép dagasztókarjával összevegyítjük. Hozzáadjuk a tejben felfuttatott élesztőt, majd belecsorgatjuk a paprikás vajat is. Amikor a tészta összeáll, folpackkal lefedjük, és 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük.

A tésztát lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, felső felét megkenjük egy kevés tejfölös tojással, majd a lapot alulról felfelé félbehajtjuk. Ezt is megkenjük a felvert tojással, majd utána a széleket is felhajtjuk, és a tésztát megfordítjuk, hogy a hajtások alulra kerüljenek.

A hajtogatott tésztát kb. 2,5 cm vastagra nyújtjuk, 3-4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. A pogácsákat a maradék tejfölös tojással megkenve, szezámmaggal/lenmaggal megszórva, 200 °C-ra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Ötlet innen.

…és a sajtos kiflit próbáltad már? ITT a receptje!

DSC_0131

Ha tetszett a recept, kövesd a blogot a Facebookon is!

Így készül a pizza Margherita

A világ egyik legismertebb lepénykenyere a pizza. Története hosszú, szövevényes, és mint a legtöbb itáliai nemzeti ételé, legendákkal tarkított. Mai értelemben vett formájának szülőhazája Nápoly, ahol a szegények között már a XVII.  században is népszerű étel volt. Ez idő tájt még „fehéren” készült, tetejét zsírral, zúzott fokhagymával kenték meg, gazdagabb változatai sajttal és bazsalikommal, vagy sózott szardellával megrakva kerültek ki a pékségekből. Fogyasztása ekkor még nem helyben történt: az ízletes lepénykenyeret az emberek vagy hazavitték vagy félbe hajtva, az utcán ették meg. Mozgóárusok is léteztek, akik a frissen sült pizzákat hordó alakú, többemeletes rézedénybe helyezték, aminek az alsó részébe parazsat helyeztek, és ezzel járták a nápolyi utcákat ebéd- ill. vacsoraidőben.

Az igazi változást a pizza életében a paradicsom elterjedése hozta el, amely ugyan már a XVI. században is felbukkant a félszigeten, de mint több más, Amerikából érkezett növényt, sokáig mérgezőnek tartották, és így étkezési célokra csak a XVIII. század végén kezdték el használni.

A legenda szerint a leghíresebb nápolyi pizza megalkotója az 1780-ben nyílt Pizzeria Pietro (mai neve Pizzeria Brandi) egyik alkalmazottja, Raffaele Esposito volt, aki 1889-ben, I. Umberto és felesége Savoyai Margit nápolyi látogatása alkalmára három pizzát készített: egyet zsíros-sajtos-bazsalikomosat, egy Marinarát (paradicsommal, fokhagymával, olajjal és oregánóval), egy és egy paradicsomos-bivalymozzarellás-bazsalikomosat. A történet szerint a királynénak a trikolór verzió ízlett a legjobban, ezért kapta a pizza a Margherita nevet.

A pizza a XX. századig Nápoly sajátja volt.  Érdekes, hogy az észak-olasz területeken csak a II. világháború után terjedt el, a tengerentúlon viszont, a délolasz emigránsok közvetítése révén, már az 1900-as évek elején megkezdte hódító hadjáratát, és a „pizza-pie” egy szempillantás alatt a játékos amerikai közönség szerelme lett.

A valódi nápolyi pizza hozzávalóit és elkészítési módját tekintve, legyen szó akár a Margheritáról, akár a Marinaráról, nagyon szigorú előírásoknak kell, hogy megfeleljen. (485 °C-os kemence hőmérséklet, 60-90 másodperces sütési idő, eredetvédett hozzávalók felhasználása, stb.) Mi ezt az esetek többségében ezeket az előírásokat valószínűleg nem tudjuk betartani, de egészen hasonlót, egy kis gyakorlattal, otthoni körülmények között is tudunk készíteni.

Íme a tökéletes, otthon készülő pizza Margherita receptje – fontos, hogy minden hozzávaló szobahőmérsékletű és kiváló minőségű legyen!:

Pizza Margherita

Hozzávalók 3 db kb. 26 cm átmérőjű pizzához:

A tésztához:

300 g liszt (BL55 vagy BL80 vagy manitoba)

15 g élesztő

165 ml meleg víz

csipetnyi cukor

2 + 3 ek. extra szűz olívaolaj

A feltéthez:

300 g mozzarella

200 g passzírozott paradicsom

1 tk. szárított oregánó

frissen őrölt fekete bors

3 ek. extra szűz olívaolaj

egy kis csokor friss bazsalikom

pizza

A tésztához a lisztet egy keverőtálba öntjük, összekeverjük a  sóval, majd a közepébe krátert formálunk. A meleg vízben feloldjuk az élesztőt és a cukrot, majd a sós liszt közepén lévő kráterbe öntjük. A hozzávalókat gyors mozdulatokkal összekeverjük, és végül hozzáadunk 2 ek. olívaolajat is. Ezután tovább keverjük, majd amikor a massza összeáll, munkalapra téve 15-20 perc alatt rugalmas tésztává dagasztjuk, gombóccá formáljuk.

pizzateszta

A tésztagombócot kelesztőtálba helyezzük, tetejét kereszt alakban bevágjuk, tiszta kendővel lefedjük, és szobahőmérsékleten kb. egy óra alatt a duplájára kelesztjük.

pizzateszta3

A mozzarellát nagyobb darabokra tépkedjük, szűrőbe tesszük, és legalább 30 percig csöpögni hagyjuk. (A végén egy kicsit ki is nyomkodhatjuk. Ez azért fontos, mert ha a sajtban túl sok víz marad, eláztatahatja a tésztát.)

Közben három kb. 26 cm átmérőjű kerek tepsit nagyon vékonyan kiolajozunk.

A kelesztési idő letelte után a tésztát három egyforma részre osztjuk, majd olajos kézzel minden egyes részt egyenként ellapítjuk/nyújtjk úgy, hogy a bennük lévő levegő a szélek felé haladjon, vagyis a korongok szélei vastagabbak legyenek , mint a középső rész.

A kinyújtott  tésztakorongokat a kiolajozott tepsikre helyezzük, és letakarva további 30 percig kelesztjük.

Ezalatt a sütőt a maximum hőmérsékletre melegítjük. (Nálunk ez 250 °C.)

A második kelesztési idő letelte után az egyik tésztakorongot megkenjük a paradicsom egyharamadával, ráhelyezzük a mozzarella harmadát, majd megszórjuk sóval, oregánóval valamint  frissen őrölt fekete borssal. A pizzát azonnal az előmelegített sütőbe rakjuk, és néhány perc  alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a korong alja egységesen megpirul.

Amikor az első adag majdnem kész, a második megkelt tésztakorongra is rárakjuk a feltétet, aztán amikor ez is majdnem elkészül, jöhet a harmadik. (A tésztát nem szabad hamar megrakni sem a paradicsommal, sem a mozzarellával, ti. elázhat.)

A kisült pizzákat friss bazslikomlevelekkel azonnal tálaljuk.

pizza1

Sajtos kifli

A héten egy kicsit “magyaroschabb” vizekre evezünk, nehogy beleunjatok a cukkini sorozatba. 😉

Kezdem a sort ezzel a remek sajtos kiflivel, aminek a receptjét Kriszta barátnőmtől kaptam. Nagyszerű vendégváró/sörkorcsolya, többször bizonyított már: szerepelt a Restaurant Day-en, múlt héten Anna ovis évzáróján (mire az előadásról a büféasztalhoz értünk egyetlen darab sem maradt), és itthon is kiállta a próbát – gyerek, férj, szomszédok, mind imádják. Próbáljátok ki ti is!

Sajtos kifli

Hozzávalók 64 darabhoz: 500 g finomliszt, 500 g rétesliszt, 500 ml tej, 70 g friss élesztő, 2 tk. cukor, 1 ek. só, 200 ml napraforgó olaj, kb. 200 g zsíros félkemény sajt, a kenéshez 1 tojás, a tetejére tetszés szerint mák, szezámmag, lenmag stb.

DSC_0131

Az olajat a tejjel, a cukorral és a sóval langyosra melegítjük, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és 10 percig állni hagyjuk.

A liszteket dagasztógép táljába szitáljuk, és az olajos tejben felfutott élesztőt lassan hozzáöntve puha, ruganyos tésztát dagasztunk. Letakarjuk, szobahőmérsékleten duplájára kelesztjük.

Közben a sajtot 64 kb. 1×1 cm-es kockára vágjuk. A tojást felverjük.

A tésztát ezután alaposan átgyúrjuk, négy egyenlő nagyságú darabra osztjuk. Minden darabból gombócot formálunk, a gombócokat pedig fél cm vastagra nyújtjuk. A kör alakú tésztalapokat tizenhat cikkre vágjuk.

A kapott háromszögek szélesebb végére egy-egy sajtkockát helyezünk, feltekerjük, és kissé meghajlítjuk.

A kiflicskéket sütőpapírral kibélelt tepsire rakjuk, még 20 percig kelesztjük, majd megkenjük a felvert tojással, megszórjuk a magokkal, és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt aranybarnára sütjük.

Kifli al formaggio ungheresi

Ingredienti per circa 64 pz: 1000 g di farina 00 (oppure  500 g di farina 00 e 500 g di semola rimacinata di grano duro, 500 ml di latte, 70 g di lievito di birra, 2 cc di zucchero, 1 Cc di sale fino, 200 ml di olio di semi di girasole, circa 200 g di Montasio, 1 uovo, semi di lino, sesamo o papavero

DSC_0143

In una casseruola fate intiepidire il latte insieme all’olio, sale e zucchero. Unitevi il lievito sbriciolato e lasciate il tutto a riposare per 10 minuti.

Versate le farine nel contenitore dell’impastatrice, aggiungete il latte-olio-lievito riscaldati ed impastate il tutto per circa 5 minuti. Mettete l’impasto in una ciotola copritelo con un canovaccio e lasciatelo a raddoppiarsi a temperatura ambiente.

Intanto tagliate il formaggio a 64 cubetti piccoli ed in una ciotola sbattete l’uovo.

Prendete l’impasto ormai raddoppiato di volume lavoratelo per bene e dividetelo in quattro parti uguali. Con l’aiuto di un matterello stendetele ad uno spessore di circa 0,5 cm e dividete i cerchi ottenuti in 16 spicchi.

Mettete un cubetto di formaggio sulla parte più larga di ogni spicchio, infine arrotolate tutti.

Appoggiate i rotolini ben distanziati uno dall’altro in una teglia foderata con la carta da forno e lasciateli a riposare per circa 20 minuti. Spalmate la superficie di ogni „kifli” con l’uovo sbattuto, cospargeteli con i semi di lino/papavero/sesamo a piacere ed infornate a 180 °C per circa 25 minuti.

Paprikás pogácsa, szendvics és lepény lenmaggal és szezámmaggal

Múlt péntekre piadinát terveztem. Nem voltam megelégedve a múltkorival, nem lehetett ugyanis hajtogatni. Na, de kezdem az elején. Ott baltáztam el az egészet, hogy a legutóbbi nagybevásárlásnál nem vettem zsírt, nagy Rivignano városában pedig nem kapni minden sarkon…jobban mondva egyik sarkon sem kapni. No, hát nem tudom, mit vártam, hogy a jóisten majd megdob egy féldisznóval, vagy charterjáraton érkezik otthonról piros szalaggal átkötve a zsír, nem jött, én meg nem mentem tizenkét kilométert a legközelebbi “lelőhelyig”. (Bocs, Gabi, majd legközelebb…) Maradt egy szelet rántott hús előző napról meg egy kis capricciosa saláta, gondoltam Embernek a hagymaleves után bőven elég, én meg majd találok magamnak valami mást.
Közbejött egy bölcsis grill-buli is, és már majdnem kétségbeestem, mert nem tudtam eldönteni, hogy mit vigyek, ami magyaros, nem mindennapos, 100% homemade, gyerekek is megeszik, de a felnőtteknek is élmény, és nem utolsó sorban az olaszok is szeretik… Ekkor kopogott a homlokomon Hémangi szezámmagos kelt pogácsája, lólesz, lólesz, lelkendeztem, azonnal lestoppoltam, enyém, enyém!
Kicsit változtattam rajta, mert ez-az nem volt itthon – többek között annyi olaj sem, amennyi kellett volna, pedig higgyétek el, nem zsír elvonókúrán tartom a családot, ez most teljesen véletlenül egészen furcsán így jött össze. (Furcsa, mert nálam úgy működik, hogy ha már csak félig van a hűtő/kamra, pánikba esek, és azonnal rohanok vásárolni.) Szóval változott itt-ott a dolog, ennek ellenére egy nagyszerű, könnyen kezelhető tésztával dolgoztam, – már amennyi az én részemet illeti -a pogácsák kívül ropogósak, belül párna-puhák lettek, és annak ellenére, hogy a koraesti trópusi időjárás miatt félóra alatt olyanok lettek, mint a szivacs, mind egy szálig elfogytak.

A szilveszteri (igen, szilveszteri!) vacsorán biztos, hogy fogok ilyet készíteni. Kettévágom, az alját megkenem egy pötty tejföllel vagy krémsajttal, rá salame tipo ungherese négybe hajtva, radicchio (most rukola volt kéznél), a tetejével befedem, egy miniszendvics-átszúró pálcikára olajbogyót fűzök, és beledöföm a töltött pogácsába. Lólesz, lólesz ez is, már látom előre!

A piadinára visszatérve: nem hagyott békén egész délelőtt. Aztán gondoltam egyet, és a pogácsatészta maradékát összegyúrtam, vékonyra nyújtottam, az utolsó három csepp olívaolajammal megkent tepsire raktam, hagytam, hogy duplájára keljen, megkentem tejföl és sk. paradicsomszósz keverékével, ráraktam az utolsó négy szelet salame tipo ungheresét, egy apró befőttesüveg üveg alján kandikáló kb. 20 szem kapribogyót, ráreszeltem a két napja a hűtőben kallódó füstölt scamorza-véget, és 240 fokra előmelegített sütőben, a legfelső rácsra helyezve néhány perc alatt készre sütöttem.
(És még Ember kétkedő, sanda, majdhogynem lekicsinylő tekintete is elégedett, széles mosollyá szelídült miután megkóstolta. 😉

Tudtam én, hogy lólesz!

Paprikás pogácsa, szendvics és lepény lenmaggal és szezámmaggal
Hozzávalók: 2 krumpli (nálam ez most 179 g), 500 g liszt, 2 ek. lenmag, 2 ek. szezámmag, 15 g élesztő, 1 tk. cukor, 2 tk. só, 2 tk. pirospaprika, 80 ml extraszűz olívaolaj, 50 g olvasztott vaj (vagy 130 ml extraszűz olívaolaj), 250 ml langyos tej + egy kevés a pogácsák megkenéséhez

A krumplit meghámoztam, felkockáztam, sós vízben megfőztem, még melegen villával áttörtem, öntöttem hozzá egy kevés tejet, és csomómentesre kevertem.

A szezámmagot és a lenmagot száraz serpenyőben megpirítottam.
A langyos tejben elkevertem a cukrot és az élesztőt.
A lisztet dagasztógép táljába öntöttem, hozzáadtam a sót, a pirospaprikát, a megpirított magokat, az élesztős-cukros langyos tejet, a krumplis masszát, az olajat és a vajat, és hagytam, hogy a gép a tésztát szépen kidagassza. (Lágy lesz a tészta, de Hémangi szólt, hogy ilyennek kell lennie!) A tésztát lisztezett deszkára borítottam, cipót formálztam belőle, és konyharuhával letakarva szobahőmérsékleten a duplájára kelesztettem.
Amikor a tészat megkelt, kinyújtottam, először jobbról, balról, behajtottam a közepéig, aztán még egyszer félbe. Ezt háromszor megismételtem, majd az egészet kb. 1 cm vastagranyújtottam, berácsoztam, lisztezett pogácsaszaggatóval kiszaggattam. A pogácsákat sütőpapírral kibélelt tepsibe raktam, további kb. 15 percig kelni hagytam, mindegyik tetejét megkentem egy kevés tejjel, és 190 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöttem.

Tejes kenyér

Ismét az Enciklopédiából. Amolyan kihívás féle volt ez a kenyér, ugyanis Ember tavaly elkészített egy kenyeret a kenyeres kötetből, és mivel szegény teljes kudarcra ítéltetett, leküzdhetetlen vágyat éreztem arra, hogy megmentsem Ember és az Enciklopédia böcsületét. Felütöttem hát a nagy sorozat 9. kötetét, és kiválasztottam a legegyszerűbb kenyeret.
Az eredmény: mondjuk négyes.
Ötös kenyér csak Limara pékségében létezik! (Legközelebb majd oda megyek receptért! Most az a fő, hogy hősiesen megmentettünk két érzékeny lelket! 😉

Tejes kenyér
Hozzávalók:
  • 500 g 00-ás liszt
  • 1 ek. méz
  • 25 g friss élesztő
  • 2,5 dl tej
  • 2-3 tk. só

Az élesztőt kb. 0,5 dl langyos tejben felfuttattam, összegyúrtam 100 g liszttel, és meleg helyen, letakarva, 2 órán keresztül hagytam kelni.
Ezután a maradék lisztet átszitáltam, robotgépbe öntöttem, hozzáadtam a duplájára kelt lágy tésztát, a mézet, a sót ill. a megmaradt 2 dl kissé meglangyosított tejet, és a gépet 1-1,5 percre bekapcsoltam. Amikor a tészta összeállt, kivettema robotgépből, és meleg helyen ismét hagytam kb. 1 órán keresztül kelni.
A tésztát ezután egy sütőpapírral kibélelt jénai tálba raktam, és előmelegített sütőben, 200 fokon 20 percig sütöttem, majd a hőmérsékletet levettem 180 fokra, és a kenyeret még kb. 30 percig hagytam sülni.
Amikor a kenyér megsült, a felületét megspricceltem egy kevés vízzel, majd 10 percre visszaraktam még a már kikapcsolt sütőbe.

Zserbó szelet - "Fetta Gerbeaud"

Baj van. Vágyom haza. Nagyon. Úgy volt, hogy múlt hétvégén indulunk, aztán mindenféle munkaügyek miatt mégis el kellett halasztani egy héttel az utazást. Szóval még öt soha véget nem érő nap…
Aztán az idén már valószínűleg nem megyünk. 29 év után ez lesz az első Karácsony, amit nem otthon töltök. Fájni fog, biztos, annál is inkább, mert mindenképp magyar Karácsonyt fogok majd szervezni, de remélem, Annina majd feledteti a szüleim, a testvérem, a nagyik és a „Mennyből az angyal” hiányát. Jól van, tudom, tiszta bogyós vagyok, hogy júliusban a Karácsonyra gondolok, de a szokásos hűtő- és kamraürítés közben találtam másfél üveg tvalyi baracklekvárt, meg egy befőttesüveget tele hámozott dióval, ebből pedig 32 fok ide vagy oda, nem lehet más, mint zserbó szelet. A zserbó szelet pedig egyenlő a Karácsonnyal. És a csssudába, menjünk már hazaaaaa….!


Zserbó szelet

Csokiparány tésztáját próbáltam ki, egyrészt mert az a tészta, aminek a receptje, az én gyűjteményemben volt, legutóbb kissé törékenyre sikerült, másrészt meg mert szeretem ennek a lánykának a blogját. Nézzétek ezt a mai málnatortát! Gyönyörű! Szerintem ügyes cukrász lesz ebből a lánykából! Én nagyon szorítok Neki!:
Hozzávalók:
A tésztához:
  • 500 g liszt
  • 250 g vaj
  • 60 g kristálycukor
  • 15 g élesztő
  • 3 ek. tejföl
  • 2 tojás sárgája
  • egy csipet só
A töltelékhez:
  • 250 g darált dió
  • 150 g kristálycukor
  • 500 g házi sárgabaracklekvár
A tetejére:
  • csokoládémáz (kiváló minőségű csokoládéból)
vagy kakaómáz a következőkből:
  • 20 g kakaópor
  • 140 g kristálycukor
  • 50 g vaj
A lisztet a vajjal elmorzsoltam, hozzáadtam a cukrot, a tejföllel elkevert élesztőt, a sót és a két tojássárgáját. A tésztát alaposan kidolgoztam, egy fél óráig pihentettem, majd négy egyenlő nagyságú cipóra osztottam, és mind a négy cipót kinyújtottam.
A diót ledaráltam, és összekevertem a kristálycukorral.
Egy 24×24 cm-es tepsit kivajaztam, liszteztem, és a következőképp töltöttem meg: alulra tészta került, rá baracklekvár, majd bő adag cukros darált dió, ezt megismételtem még kétszer, és a süti tetejét végül egy adag kinyújtott tésztalappal fedtem be.
175 fokra előmelegített sütőben kb. 40 percig sütöttem.
A tetejét csokoládéval vontam be.


Mivel viszonylag kicsi tepsit használtam a zserbó elkészítéséhez, maradt valamennyi tészta. Ezt vékonyra nyújtottam, tartlette formákba fektettem, 175 fokos sütőben kb. 10-12 perc alatt készre sütöttem. Megkentem mindegyiket baracklekvárral és egy kevés cukros ricottával elkevert darált dióval, a tetejét pedig meglocsoltam a maradék csokoládéval. (Jobb lett, mint a zserbó, de pssszt! 😉
La fetta Gerbeaud in Ungheria viene preparato solitamente durante il periodo natalizio, pasquale o all’occasione di matrimoni. E’ uno dei pochi dolci di “alta pasticceria” che riuscì ad entrare nella cucina popolare fino a diventare conosciuto e preparato anche da moltissime cuoche casalinghe ungheresi. Proprio per questo motivo la ricetta base varia da casa a casa.
Il dolce prende il nome del famoso pasticcere di origine ginevrina, Emil Gerbeaud che arriva la prima volta in Ungheria all’invito di Henrik Kugler, proprietario originario dell’odierna Pasticceria Gerbeaud.
Gli ingredienti della versione del famoso dolce che vedete qui sotto, sono facilmente reperibili anche in Italia. L’unica cosa che vi chiedo è quello di non usare la miscela della panna e qualche goccia di limone al posto della panna acida! Se proprio non trovate nei supermercati la panna acida (o panna agra come avevo visto denominato questo prodotto non tanto tempo fa) adoperate la stessa quantità di creme fraiche oppure lo yogurt greco intero.
Mille grazie! 🙂
Fetta Gerbeaud
Ingredienti:
Per la pasta:
  • 500 g di farina
  • 250 g di burro
  • 60 g di zucchero
  • 15 g di lievito di birra
  • 3 cucchiai di panna acida (o creme fraiche o yogurt greco intero)
  • 2 tuorli d’uovo
  • un pizzico di sale
Per il ripieno:
  • 250 g di noci macinate
  • 150 g di zucchero
  • 500 g di marmellata di albicocca

Per la glassa:

  • 250 g di cioccolato fondente
    o una glassa preparata con
  • 20 g di cacao amaro in polvere
  • 140 g di zucchero
  • 50 g di burro
  1. Amalgamate bene la farina con il burro tagliato a pezzetti, aggiungete il sale, i tuorli e la panna acida precedentemente mescolata con il lievito di birra. Fate un impasto omogeneo, e lasciatelo riposare perc circa 30 minuti.
  2. Macinate le noci e mescolatele con lo zucchero.
  3. Dividete la pasta in quattro palline e stendetele allo spessore di circa 2 mm.
  4. In una teglia imburrata ed infarinata mettete uno strato di pasta, quindi spalmatela con un terzo della marmellata di albicocca e cospargetela con un terzo della miscela di noci e zucchero. Ripetete l’operazione ancora due volte, ricoprite tutto con uno strato di pasta e fate cuocere il dolce nel forno preriscaldato a 175 gradi per circa 40 minuti.
  5. Fate sciogliere il burro con lo zucchero e il cacao in polvere e quando il dolce si raffredda completamente, ricopritelo con questa glassa (o eventualmente potete preparare una glassa di cioccolato fondente di ottima qualità, come avevo fatto io ;-).
P.S.: Ho usato una teglia grande 24×24 cm, ma in generale se ne usa una un po’ più grande. Così della pasta avanzata ho preparato delle tartellette farcite con la marmellata di albicocche, miscela di ricotta, zucchero e noci tritati e infine ho “disegnato” qualche riga di cioccolato sulla superficie di ogni dolcetto.

Az a bizonyos dán vajas tészta...

Valamelyik nap épp tűrhetetlen édességvággyal küzdöttem, amikor is eszembe jutott az a Limara -féle dán vajas tészta, amit már annyian kipróbáltak, és amiről mindenki ódákat zengett. Nagy bölcsen be is kevertem a tésztát egyik délután, mondván milyen jó lesz másnap a lekváros kifliket nyammogni, addig meg ha kibírom, megveregetem a vállam. Ez az egész elgondolás tökéletesen működik. Fejben. Egyedül. A problémák akkor jönnek, amikor az ember legalább ketten van, a hormonoktól vezérelve lázasan jön-megy, fel s alá, és keres…. Sósat, édeset, néha csak homályos elképzelései vannak az ehetnéke tárgyáról, máskor egészen konkrét dolgokat kutat. Aztán persze mindig az a vége, hogy pofon vágja a lelkiismeretét, és egy darab csokoládéval vigasztalja magát.
Velem is így történt. De a Ritter a bűnös! Meg Ember, mert vett nekem egy fehércsokis-málnásat. Nem is tudom, miért kell ilyeneket gyártani! Csak hogy a terhes nők megkívánják! Mert olyan szép, meg málnás is, meg fehér is, meg joghurtos is, sőt, még pufi rizs is van benne!
No, így esett tehát, hogy a csokoládé lecsúszott, de mivel a vajas tészta is be volt már keverve, másnap azt is el kellett készíteni. Csak hogy mentsem a menthetőt (meg addigra már ugye az édesség utáni vágy is alábbhagyott 😉 úgy döntöttem, hogy készítek valami sósat is a tésztából, hiszen annyira kevés benne a cukor, hogy nagy baj nem sülhet ki belőle akkor sem, ha a töltelék nem éppen lekvár lesz. Először a körte-sajt/sajt-dió motoszkált a fejemben, aztán rájöttem, hogy se körtém, se dióm, se megfelelő sajtom nincs otthon, így maradt a hűtőmustra, amiben egy kevés kolbászon, Latterián és az előző estéről megmaradt lecsón kívül semmi izgalmas dolog nem kérette magát.

az olasz lecsós
a sajtos-kolbászos egészben kisütve

Végül ezekből gazdálkodtam. A tésztát négy részre osztottam. Mindegyik darabot kinyújtottam, az egyiket megszórtam apró kockára vágott füstölt paprikás kolbásszal és latteria sajttal, a másikon szétpacsmagoltam néhány evőkanálnyi lecsót, a harmadikra mogyorókrém került. Mindhármat feltekertem, és próbaképp a kolbászos tekercsből kb. 2-3 cm-es csigákat vágtam, s ezeket így sütöttem meg -nem egészben, mint a többi tekercset.

a sajtos-kolbászos csigákban kisütve

A negyedik adag tésztát Limara útmutatása szerint háromszögekre vágtam, mindegyikre egy-egy teáskanálnyi dráganagyikám baracklekvárját ültettem, majd pedig minden háromszögből kifliket tekercseltem, és végül az egészet kisütöttem.
(A mogyorókrémesben szerintem kicsit megszaladt a mogyorókrém. Túl édes lett az egész, így a vajas tésztával együtt már túl tömény, túl cukros, túl, túl, túl….és ráadásul nem is volt szépséges!)
Nekem a csigára vágott kolbászos ízlett a legjobban, zöldségrajongó Embernek mi más, mint a lecsós, szomszédos barátném az egész tekercses kolbászosra szvazott, Ember kollégái pedig a lekvárosra csaptak le olyan hirtelen, hogy a nekik küldött nyolcas kóstoló kb. 30 másodperc alatt elfogyott.

és az eredeti – vagyis majdnem, mert ebbe baracklekvár került – köszi nagyi!

Én pedig ezek után alaposan megveregettem a vállamat! Na nem azért, mert olyan ügyes voltam, hanem mert olyan gyorsan szétosztogattam az egészet, hogy nekem már csak egy-egy szelet maradt mind a négy verzióból, s így végül a lelkiismeretem nem ütött vissza. 😉

A recept linkje még egyszer (mert megérdemli!): http://limarapeksege.blogspot.com/2009/05/dan-vajasteszta-friss-eperlekvarral.html

Mákos almatorta

Azt hiszem, itt az idő, hogy visszatérjek. Hiányzott ám nagyon a blog! Az igazolást, remélem, jövő hét közepe táján már a kezemben tudhatom, ha mégsem, akkor április első napjaiban mindenképp meglesz… Akkor majd írok róla kicsit többet.
Nem is tudom, mivel indíthatnék így hirtelen. Rengeteg elmaradásom van, kezdve a kismilliárd körkérdés megválszolásával, nem beszélve arról a sok színes ételről, amit mostanában készítettem. Menet közben rájöttem, hogy amikor elkezdek színesebbnél színesebb ételeket gyártani, az egyértelműen a tavaszvárás/tavasz utáni vágyódás jele. Azért remélem, már nem kell olyan sokat várni. (A múlt hétvégén hihetetlen 18 fok volt! De pssszt! Nem kiabáljuk el! 😉
Visszatérve a lemaradásaimra: osztottam-szoroztam és a végeredmény 72 lett. Ez azt jelenti, hogy ennyi publikálatlan recept + fotó ücsörög a gépemen. Esélyem sincs arra, hogy még ebben a hónapban legalább a felét posztoljam. Áprilisban már nem illik téli receptekkel előrukkolni, ezért úgy döntöttem, hogy ami marad, azt elteszem jövőre.
Lorien kb. egy hónapja kérte a véres kolbász receptjét, én meg már két hete tudom, és a nagy „zajlik az élet” közben, semmire és senkire nem gondolva, szemét módon elfelejtettem neki elküldeni. Kedves Lorien, kérlek ne haragudj, hogy ezt a pár sort sem voltam képes leírni az utóbbi időben. Most pótolom:

Véres kolbász
Hozzávalók:
  • 4 kg darált sertéshús (fejrész + tarja-lapocka-tokaszalonna háromszögből is egy kevés) Errefelé így darabolják a sertést.
  • 2 kg darált abált vér
  • 2 kg szalonna
  • 200 g só
  • 50 g őrölt feketebors
  • száraz vörösbor (mennyiségi megkötés nélkül 🙂 Hiába faggattam a böllérbácsit, nem tudta megmondani, hogy pontosan mennyi bort szokott a véres kolbászba rakni. Azt mondta: „Csak úgy szemre, hogy a massza még összeálljon.” 🙂

Közben kiötlöttem, mivel indítok: Katia almatortájával. Ennek a tortának az az érdekessége, hogy semmiben sem hasonlít az eredetire. (

A disznóvágásos képek között látható a Katia változata.)
Az eredeti annyira ízlett, hogy azonnal elkértem a receptjét. Össz-vissz annyi változtattam rajta, hogy a Mamma-féle narancsos tiramisùból megmaradt kb. 3 evőkanálnyi cukrozott darált mákot hozzáadtam a tésztájához.Finom lett így is, csak kicsit meglepődtem, amikor láttam, hogy az alma nem szállt le a süti közepébe. (Érdekes, amikor meggyes pitét sütök, és a tetején kellene maradnia, tuti, hogy lesüllyed! :-)) Ráadásul a színe is kissé barnás lett, holott a Katiáé sárga volt. Ezt azzal próbáltam magyarázni, hogy szerintem az ő tortaformája nagyobb átmérőjű, az enyém csak 26 cm-es, így a torta valamivel tovább sült.
Egyébként csak én voltam ennyire kritikus magammal szemben. A torta hipp-hopp eltűnt a föld színéről.

Mákos almatorta

Hozzávalók:

  • 125 g vaj
  • 120 g + 2 ek. kristálycukor
  • 1 vanília kikapart belseje
  • 3 tojás
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 csipetnyi só
  • 200 g liszt
  • 6 g élesztő (por)
  • 3-4 ek. tej
  • 3 ek. cukrozott darált mák
  • 4 közepes alma
  • 50 g mazsola
  • 1 ek. citromlé


Hámozzuk meg az almákat, vágjuk vékony cikkekre, majd hagyjuk állni egy tálban 2 ek. cukorral és a citromlével összekeverve.
A mazsolát áztassuk be langyos vízbe.
Elektromos habverővel a vajat és a cukrot alaposan keverjük össze, adjuk hozzá a vanília kikapart beljesét, a citrom lereszelt héját, a sót, a cukrozott mákot és a tejet végül pedig folyamatosan keverve egyenként a tojásokat is. A lisztben vegyítsük el az élesztőt, majd apránként szitáljuk bele a tojásos-vajas masszába, és az egészet keverjük addig, mígcsomómentes lesz, majd öntsük egy kivajazott, lisztezett tortaformába (az enyém 26 cm-es volt), az almagerezdeket kissé nyomkoduk a tésztába, szórjuk meg a kicsavart mazsolával, és 170 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 60 percig.

Gubana

Van néhány tippem diéta kellős közepén előtörő édességvágy csillapítására: kávé, tea, rágó stb., de az a helyzet, hogy ezek nem mindig nem mindig működnek. (Megjegyzem, nálam a gyümölcs ilyenkor nem sokat ér!)
Tegnap is annyira kívántam valami édességet, hogy egy szelet sütiért odaadtam volna a fél karomat! Pedig nem is szeretem annyira az édességet. Látszik ez a „DOLCI” címszó mögötti 11-es számról is: szégyen, nem szégyen, ez kb. havonta 1 desszertet jelent (szinte kizárólag jeles alkalmakkor).
Most azonban nem bírtam tovább.
Ahogy kerestem a Casamia Cucina tavalyi őszi számában a gulyásleves receptet olaszul (a disznóvágás óta többen is rágják a fülem érte ;-), rábukkantam a Gubana leírására. Évek óta készülök arra, hogy elkészítsem, de mivel elég időigényes elfoglaltság, így mindig csak halogattam.
Reméltem, hogy mire elkészül, elmúlik az édesség utáni vágyam is… 🙂
Nem múlt el. Ettem belőle egy szeletet. Evan kérem.


A gubanáról: a gubana a Natisone völgy tradicionális (karácsonyi) kelt tésztája. Az első írásos emlék 1409-ből maradt fenn róla, amikor is XII Gergely pápa Cividaléba látogatott, és az ezen egyházi méltóság tiszteletére rendezett ünnepségen szilvapálinkával meglocsolt gubanát szolgáltak fel desszertként.
A tészta elnevezése állítólag szlovén nyelvterületről származik. A Natisone völgy ill.Gorizia környéke nagyrészt szlovénok lakta terület, és mivel szlovénul a „guba” azt jelenti „piega” (hajtás, redő, kanyarulat), azt mondják, a sünemény innen kapta a nevét. Furcsa következtetés, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanezt a kelt tésztát Szlovéniában a „putizza” vagy „putizza” névvel illetik (Valamelyik friss néprajzos beleáshatná magát a témába, hátha van valami más magyarázata is az elnevezésnek, mert ez a változat nekem olyan „eben guba”. 😉 Igen, igen, az esetleges magyar vonatkozásra gondoltam, bár az is lehet, hogy semmi köze hozzánk.)
A gubana eredeti változata egyébként négy napig készül. Akinek van bátorsága, itt talál róla egy „négynapos receptet” olasz nyelven.


Gubana

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 20 g friss élesztő
  • 500 g liszt (dagasztás során az enyém felvett még jó 100-150 g-ot)
  • 2 dl tej
  • 60 g vaj
  • 250 g kristálycukor
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 1 narancs lereszelt héja
  • 2 tojás sárgája
  • 1 tojásfehérje
  • egy löttnyintés rum
  • egy csipetnyi só

A töltelékhez:

  • 150 g mazsola
  • (80 g aszalt áfonya
    50 g cukrozott narancshéj – az eredeti receptben sem az áfonya, sem a cukrozott narancshéj nincs benne, de gondoltam, elrontani nem fogja)
  • 7 cl szilvapálinka (Kicsit későn kaptam észbe, hogy azt a keveset, ami itthon volt, elvittük a torba, így a Grand Marnier mellett döntöttem. A citromhéj, a narancshéj, a fahéj, a fenyőmag mellé nagyon passzolt. Talán jobb is így, mint szilvapálinkával.)
  • 150 g dióbél
  • 150 g hámozott mandula
  • 30 g fenyőmag
  • 40 g amaretti
  • 40 g kristálycukor
  • 20 g vaj
  • fahéj
  • frissen reszelt szerecsendió
  • a tetejére 1 tojássárgája

Az élesztőt langyos tejben megfuttattam, hozzáadtam 100 g lisztet, és csomómentesre kevertem. Letakartam, és állni hagytam mindaddig míg a duplájára nőtt. Langyos sütőben ez kb. fél óráig tartott. (A langyos sütőről: amikor a konyhában hűvös van, és kelt tésztát készítek, a sütőt bekapcsolom 60 fokra, majd kikapcsolom, résnyire kinyitom, várok néhány másodpercet, végül letakarva belerakom a keleszteni való tésztát, ami így sokkal hamarabb megnő, mintha a konyhai hűvösben várakozna.)
A maradék lisztet egy deszkára borítottam, a közepébe krátert fúrtam, ide öntöttem a megfuttatott élesztőt, a cukrot, egy csipetnyi sót, apró darabokban a lágy vajat, 2 tojássárgáját, a rumot, a reszelt citrom-, ill. narancshéjat, és az egészet alaposan összegyúrtam. A tojásfehérjét közben kemény habbá vertem, majd ezt is beledolgoztam a tésztába. (Kicsit nyúlós-mállós-ragacsos volt az egész köszönhetően annak, hogy akitől a recept származik 100%, hogy nem annyi lisztet használt, mint amennyi az eredeti receptben le volt írva! Azért idebiggyesztem: eredetileg 400 g liszttel, a 2 helyett 4 tojássárgájával, és olvasztott vajjal „dolgoztak”. Ha dolgoztak. Egy kicsit mérges voltam. Ha belegondolok, hogy mennyire igyekeztem, hogy a tökeccerű gulyásleves receptje szinte grammra pontosan úgy legyen a cikkben, ahogy az a nagy fazékben volt, ezek a goriziaiak meg itt mit sem törődnek a gubanáéval, ami azért nem is olyan könnyen elkészíthető… Mindegy. Két friulán szakácskönyv és a világháló ezt a problémát is megoldotta. 4-5 gubana recept elolvasása után rájöttem, hogy ez így nem ok. Cukrászok és pékek rosszalló gondolataikat kérem mellőzzék! 😉 Nekem ez igenis probléma volt, hiszen nagyon ritkán sütök, és csak az utóbbi hónapokban sütök „szemre”, mint a nagyik. Előtte, ha süteményről volt szó, a mérleg mindig előkerült.)
Na de hol is jártam?
Igen, a nyúlós-mállós tésztánál. Szóval liszteztem. Mindig csak annyit, hogy ne ragadjon az összes a kezemre. Aztán amikor már gombócot tudtam belőle formázni, beletettem egy tálba, letakartam, és hagytam kelni egy órán keresztül.
Ezalatt elkészítettem a tölteléket.
A mazsolát, a narancshéjat és az áfonyát a Grand Marnier-be áztattam. A diót, a mandulát, a fenyőmagot és az amarettit apróra daráltam, hozzáadtam a cukrot, fűszereztem fahéjjal és egy kevés szerecsendióval, majd a likőrbe beáztatott bogyókkal jól összekevertem. (Kicsit későn kapcsoltam, de szerintem mézzel is finom lett volna.)
Amikor a tészta megkelt kb. 25×50 cm-es téglalappá nyújtottam, rászórtam a tölteléket, ide-oda vajdarabkákat raktam, majd az egészet feltekertem. A tekercset csigává formáztam, a tetejét megkentem a tojássárgájával, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 55-60 percig sütöttem. (Nézegessük időnként, és ha nagyon pirulna a teteje, fedjük le alufóliával!)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!