Tavola in Piazza

Kalács és verseny

“étteremalakítás”
Ha minden jól megy, az idő is kegyes lesz hozzánk és sikerül összeszedni a társaságot is (no, itt lesznek azért problémák 😉 akkor Húsvét hétfőn nagyszabású főzőverseny résztvevője leszek.
Minden ott kezdődött, hogy barátosném meghívott hozzájuk ebédre. Amolyan batyus ebédre. Mindenki vitt valamit: volt frissen szelt sonka, egyenesen San Danieléből, fűszeres pancetta valamelyik nagybácsitól, marintált lajbogyók valahonnan délről, tatárbifsztek, vaddisznópörkölt polentával, petrezselymes erdei gomba és sooook-sooook desszert. Ha jól emlékszem, akkor készítettük a vaníliakrémes zsidócseresznyét vaníliakrémmel, az almáspitét meg a fahéjas-szilvás-sipkás-paplanos sütit.
A vaddisznópörköltöt M. készítette otthon még előző nap. Megkért minket, hogy kóstoljuk meg, és szóljunk, ha hiányzik valami belőle. Persze mindenki nagy bölcsen rám mutogatott, mondván ő a magyar, ő a „gulasch” szakértő. Nem volt mit tenni, megkóstoltam a pörköltöt. M. bizakodva kérdezte:„ Allora, che cosa manca?” (Akkor hát, mi hiányzik?) Én: „Beh, un po’ di sale e un mezz’ora di cottura.” (Háááát, egy kevés só, és úgy fél óra főzési idő.)
Paff, nem kellett volna! Szegény M. ben meghűlt a vér, ugyanis előző nap 5 órán keresztül főzte a bestiát 🙂 és tényleg szívét-lelkét beleadta. No, akkor mindenki a nagy bödönhöz járult, és közösen megállapodtunk abban, hogy megesszük, még ha kicsit rágós is a hús.
Láttuk viszont, hogy később M. nagyon maga alatt volt. Próbáltuk felvidítani, vigasztalni egy kicsit, mókázni, de nem segített semmi. Aztán barátosném kitalálta, hogy majd ha jó idő lesz, szervezünk egy főzőversenyt, amelynek a két főszereplője M. lesz és én. Persze belementem rögtön, gondoltam, M. is felvidul a gondolattól, aztán majd jót nevetünk az egészen, és szépen elfelejtünk mindent.
Csakhogy nem így lett, ugyanis a társaság kapva kapott az alkalmon, jól az eszükbe vésték a kiírást, és azóta is egyfolytában emlegetik.
No, erre a versenyre készülök most.
Először valami különlegeset, valami nagyon kidolgozottat akartam kitalálni, de rájöttem, hogy semmi értelme nagy dolgokba fogni, ugyanis bármilyen magyaros ételt készítek, az az ittenieknek úgyis érdekes lesz.
Épp a a menüt készültem összeállítani, szelektálni egy kicsit a már meglévő ötleteimet, amikor barátosném szólt, hogy valószínűleg Húsvét hétfőn megejthetjük a nagy „campionatot”. No,innen nem is gondolkodtam tovább: sonka, kolbász úgyis jön otthonról, sütök hozzá friss kalácsot, főzök hozzá sárgatúrót, készítek egy-két magyaros kencét (körözöttet saját kútfőből, tepertőkrémet -mondjuk a Tomakonyhából), megtöltök egy dagadót, sütök két süneményt, a főétel meg legyen M. feladata.
Két probléma jött közbe: dagadó a naffényes Itáliában nincs ugye, mert másképp bontják a sertést, enélkül pedig valószínűleg csak előételnek lenne elég a felsorolt rakomány.
Ekkor lépett a színre egy nagyon szimpatikus bloggertársam, aki nagylelkűen megosztott velem egy szupertitkos pácreceptet, amit a múlt hétvégén ki is próbáltunk, természetesen a jövendőbeli zsűri közreműködésével. Ők mondták azt, hogy akár nyerő fogás is lehetne. És persze kérleltek, hogy mondjam el a receptet. De nem tettem.
Viszont döntöttem: az étel versenyfogás lesz, akár illik, akár nem a főtt füstölt sonka-sárgatúró-foszlós kalács trió után. Ha belegondolok, hogy M. is hasonló mennyiségű fogással fog nevezni, akkor már ugyis teljesen mindegy. Két napig csak enni fogunk.
Mindenesetre csináltam egy kalácstesztet. A legfinomabb, másnap is tökéletes kalács a VKOrsi receptje alapján készült, amit később olívaolajban eltett, szárított paradicsommal is kipróbáltam, de a paradicsom sárgára festette a tésztát, ami – valószínűleg a nagyobb mennyiségű olaj miatt- nem is lett igazán foszlós, és másnapra is sokat vesztett azon kevés puhaságából, ami frissen még volt neki. Marad a jól bevált eredeti recept.
Ezek után már csak a süneménypróba maradt. Nosztalgiázhatékom volt, így sütöttem egy Lajcsi szeletet, egy kávékrémes kókuszosat, és egy üdítő szeletet is. (Még egy bombát is akartam, de végül túl babrásnak tituláltam és elvetettem az ötletet.)
A végleges voks az üdítő szeletre szállt, kisebb módosításokkal: alsó kakaós piskóta + a középen lévő túrós-vajas krém marad, a tetejére viszont Fanta-vaníliapuding-narancsszeletek helyett vagy Fanta-vaníliapuding-eperdarabok, vagy piros Fanta-lódafing puding-eperdarabok kerülnek. A sünemény, Húsvét lévén galamb formára lesz vágva és mondjuk tojáscukorral lesz díszítve. Na jó, tudom ez már merő giccs, de nem baj! A lényeg, hogy hasson!
M. azóta egyébként is részt vett 1-2 főzőtanfolyáson, és így előnyben van. 😉
Ezek után már csak az időjárásét kell könyörögni, mert egyelőre úgy esik az eső, mintha dézsából öntenék, és ha így marad, akkor nem marad más számomra, mint az „újratervezés”. 🙂


Foszlós kalács Húsvétra

Hozzávalók:
A kovászhoz:

  • 1 pohár liszt (kerestem egy VKOrsi által javasolt kb. 240 ml-es poharat)
  • 2/3 pohár víz
  • 1 tk. szárított élesztő
  • 1 tk. cukor

A tésztához:

  • a már elkészített kovász
  • 1 1/3 pohár liszt
  • 3 ek, cukor
  • 1 tojás
  • 3 ek. olaj
  • 1 tk. só
  • + 1 tojás a kalács kenéséhez

A kovászhoz valókat összekeverem, és szobahőmérsékleten minimum 5-6 órán keresztül állni hagyom.
A tésztához valókat és a kovászt laposan összedolgozom, és legalább 20-25 percig dagasztom, majd letakarva, szobahőmérsékleten 1 órán keresztül állni hagyom.
Ekkor újra átgyúrom, tetszőlegesen két- vagy három részre osztom, hurkákat formálok belőlük, ezeket kissé megcsavarom a saját a tengelyük körül, és hármas vagy négyes fonással (majd ha nagy leszek, nyolcassal is, csak még a négyes is csúnyácska) összefonom őket.
Nagy segítség volt az E. Margit és Limara által készített videósorozat, ami itt található.
A kalácsot sütőpapírral kibélelt formába teszem, majd 40 fokos sütőben még egy óráig hagyom kelni, aztán megkenem felvert tojással, a sütőt 200 fokra tekerem, és a kalácsot kb. 35 perc alatt készre sütöm.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!