Tavola in Piazza

Nyári kuszkusz

Tudom, most nem leszek túlságosan népszerű, de nekem már nagyon elegem van ebből a trópusi nyárból. Friss, tiszta levegőre, nyitott ablak alatt átaludt éjszakákra vágyom.  Elegem van abból, hogy még napközben sem lehet kimenni szúnyogrisztó nélkül (tegnap harminc percig sem voltam az udvaron, és harminckét csípéssel jöttem be), rengeteg a bögöly, és a méhfélék is folyamatosan itt zümmögnek körülöttünk. Az egyetlen pozitívum az egészben, hogy a kert tele van friss zöldségekkel, bár momentán egy hógolyóért cserébe még ezekről is le tudnék mondani.

Ok, nem panaszkodom tovább, pár nap múlva már száraz magyar levegőt szívunk, addig meg valahogy csak kibírjuk…

Ja, és a recept! Ilyesmiken élünk ebben a fullasztó hőségben; jó érzéssel tölt el, hogy minden egyes hozzávaló (nyilván, a kuszkuszt leszámítva), nullkilométeres, saját termés.

Nyári kuszkusz

Hozzávalók 4 személyre: 1 bögre kuszkusz, 2 bögre sós, forró víz, frissen őrölt fekete bors, 1/2 citrom frissen facsart leve és lereszelt héja, 1 kis fej lila hagyma, egy nagy csokor petrezselyemzöld, néhány menta- és koriander levél, 2 db paradicsom, 2 db uborka, 1 db félérett nektarin, 1 db kápia paprika, 200 g cukkini, 1 gerezd fokhagyma, só, extra szűz olívaolaj

kuszkusz

A kuszkuszt egy tálba helyezzük, felöntjük a sós, forró vízzel, majd letakarva 10 percig állni hagyjuk.

A paprika csumáját és a nektarin magját eltávolítjuk. A fokhagymát egy kés pengéjével kissé szétnyomjuk. A lila hagymát megpucoljuk.

A zöldségeket és a gyümölcsöket apró kockára vágjuk, a zöld fűszereket finomra aprítjuk.

Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, beledobjuk a fokhagymát, és néhány másodpercig pirítjuk. Hozzáadjuk a cukkini és paprika kockákat, megsózzuk, megborsozzuk, és nagy lángon kb. 3-4 perc alatt megpirítjuk.

A kuszkuszt egy villa segítségével fellazítjuk., majd hozzáadjuk a nyers és pirított zöldségeket, a nektarint, a citrom frissen facsart levét, lereszelt héját, valamint a zöld fűszereket is. Ezután meglocsojuk néhány csepp friss olívaolajjal, végül az egészet alaposan összeforgatjuk, és lehetőleg azonnal tálaljuk. (Az én adagom kapott egy kevés pirított diót is. Jól állt neki.)

Diéta 2-3. hét

Hello világ!

Én újra itt a kúra rejtelmeivel/eredményeivel (az első részt ITT, a másodikat pedig ITT találjátok:

A második hét sajnos nem hozta a várt eredményeket, ráadásul Anna táncpróbája alatt sikerült ötven percig huzatban üldögélni, aminek következményeképpen két napig csak annyira tudtam felállni, hogy a család friss ebédjét/vacsoráját a lehető leggyorsabban, félig meggörnyedve összedobjam.

A harmadik hét már jobban ment, igyekeztem odafigyelni az evésre is, így az összeredmény eddig 2 kg, ami ugyan nem sok, de a semminél mégiscsak jobb.

21 nap alatt háromszor ettem a kitűzött feltételekkel össze nem egyeztethető ételeket: egy szülinapi gyerekzsúron egy szép szelet “millefoglie” tortát, aztán Viki barátnőmnél egy adag tojásmentes tiramisùt (isteni volt! remélem, hamarosan találok rá alkalmat, hogy én is elkészítsem, aztán majd megosztom veletek is a receptet), Kriszta barátnőmnél pedig legalább két gombóc fagyit. Ó, igen, és egy Spritz-Aperolt! Akkor ez négy.

Menet közben pedig rájöttem, hogy tkp. én egyébként is alig fogyasztok cukros-fehérlisztes ételeket, szóval századszor is bebizonyosodott, hogy blogolás és főzés helyett inkább m o z o g n i  k e l l (ene). Sokat!

A harmadik héten elhagytam a délelőtti smoothie-kat, most viszont úgy döntöttem, visszahozom őket.

spenot mangold salata

A kertünk most már gyakorlatilag ontja a zöldségeket; a kedvencem az első két képen látható “szivárványos mángold” és a mustárspenót (mizuna – erről majd legközelebb hozok képet, igen mutatós távol-keleti káposztaféle).

A fotókon tehát: szivárványos mángold 1-2, jégsaláta + petrezselymes citronette, spenót. Ezek tkp. napi szinten jelen vannak a konyhában.

zoldseges 2.het

Még mindig van spárga, bár már annyit ettünk az idén, hogy lassan rá sem bírunk nézni. A képeken: spárga-burgonya krémleves maradékokból, lazacos-paprikás fehér spárga + az idei tavasz többször újragyártott slágerei: saláta sonkával, zöld spárgával és mozzarellával és mozzarella citromos spenót mártással.

dieta 3. het 2

Érik a fehér cseresznyénk, és a múlt héten beruháztam egy avokádó-mangó-garnéla salátába is. (Évám, köszi az ötletet!) A harmadik fotón a cukkini fenyeget. Készüljetek a tavalyihoz hasonló cukkini recept dömpingre! 😉 Az utolsó fényképen egy hideg spenót krémleves díszeleg fetával és pirított lenmaggal.

dieta 3. het

A spenót-eper páros az idén sem maradhatott ki, aztán az ott jobbra fenn egy kis adag olajbogyós-hagymás csirkemáj + szív, nokedli/tészta és egyéb hasonló nyalánkságok helyett Wasa kenyéren. Pisztráng is volt a múlt héten fokhagymával, citrommal, zöld fűszerekkel, és nagy örömömre már viszonylag jó áron lehet kapni ízletes paradicsomokat, így az idei első capri salátát is sikerült elfogyasztani.

Mára ennyi, meglátjuk, hogy alakul ez a hét. A kísértés most sem lesz kicsi, ugyanis Anna ovis évzárójára ilyen sajtos kifliket követel tőlem az olasz nép, és hát remélem, hogy nem esek hasra az első szembejövő kavicson, aztán lesz végre ugrabugra is! 😉

Ha tetszett a bejegyzés, követhetitek a blog történéseit a Facebookon is!

Ha a halételeket is szeretitek, nézzetek be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találtok kedvetekre való, egészséges, akár a diétába is beilleszthető halas recepteket.

Diéta 1. hét/2

Ígértem, hogy hetente kétszer jelentkezem az egy hónapos, fehérliszt és cukor mentes, zsírszegény diétámmal kapcsolatban. Íme az első hét második feléről a képes beszámoló – az előző részt itt találod:

dieta smoothie 1.2

A fotókon: eper-körte-bodza smoothie és eper-alma-bazsalikom smoothie. Úgy gondolom, hogy ezen a héten is ezekhez hasonló reggeliket/tízóraikat gyártok majd magamnak, aztán jövő héttől áttérek valami izgalmasabb témára. (A százszorszép és a rózsa csak dekoráció a kertünkből, ezeket nem ettem meg, bár igaz, erre a tavaszra/nyárra tervezek virágos ételeket is.)
dieta piatti1.2

A fotókon parmezános burgonya-sárgarépa krémleves narancsos-petrezselymes bulgurral, füstölt paprikás hummus+paradicsom+rizslisztből készült crackers, zöldséges polipsaláta, grillezett csirkemell zöld spárgával és eper-avokádó salsával. Ezek voltak a hét leginkább figyelemre méltó ételei (a polipsalátát egy gasztrofesztiválon ettem). A fentiek mellett volt még sok-sok zöldsaláta, egy light kfc (joghurttal), sajtos-sonkás tükörtojás, és próbálkoztam egy gluténmentes rántott hússal is, ami egyáltalán nem ízlett.

Így az első hét letelte után határozottan jobban érzem magam – főleg mert a mérleg 1,3 kg-mal kevesebbet mutat. Még boldogabb lennék, ha tegnap este nem csúsztam volna meg a konyhában, és nem lilult volna be a jobb lábam… – ugrabugra elhalasztva.

A recepteket a napokban csorgatom.

Üdv. Gaba 🙂

Ha tetszett a bejegyzés, követheted a blog történéseit a Facebookon is!

Ha a halételeket is szereted, nézz be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való recepteket.

 

Joghurtos tésztasaláta füstölt lazaccal, zöld spárgával és pirított dióval

Na, hát akkor ez itt még mindig egy spárgás recept – és reszkessetek, mert a sornak még mindig nincs vége! 😉

Joghurtos tésztasaláta füstölt lazaccal, zöld spárgával és pirított dióval

Hozzávalók 4 személyre: 320 g farfalle tészta, 2 ek. dióbél, 120 g hidegen füstölt lazacfilé, 16 db zöld spárga, 2 ek. fehérborecet, só, 1/2 lime frissen facsart leve, extra szűz olívaolaj, frissen őrölt fekete bors

A dresszinghez: 150 ml natúr joghurt, 1/2 lime frissen facsart leve, 1 gerezd fokhagyma, csipetnyi cukor, só, 4 ek. extra szűz olívaolaj

joghurtos tesztasalata1

A lazacot csíkokra vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk, meglocsoljuk a lime levével és egy kevés extra szűz olívaolajjal, és amíg a tészta elkészül, állni hagyjuk.

A spárgákat megtisztítjuk, alsó, fás részeiket letörjük, a szárakon lévő vastagabb pikkelyeket lefejtjük. A spárgasípokat forrásban lévő, sós-ecetes vízbe dobjuk, és roppanósra főzzük. Ezután leszűrjük, és 3-4 cm hosszú darabokra vágjuk.

A tésztát a spárga főzővizében addig főzzük, amíg eléri az “al dente” (“harapható”, nem teljesen puhára főtt) állagot. Ekkor leszűrjük, egy kicsit hűlni hagyjuk, majd egy keverőtálba tesszük.

A dresszinghez a fokhagymát megpucoljuk, szétpasszírozzuk, és összekeverjük az öntet többi hozzávalójával.

A dióbelet nagyobb darabokra tördeljük, és száraz serpenyőben megpirítjuk.

Az öntetet összeforgatjuk a tésztával, a spárgával és a marinált fütölt lazaccal. A salátát tányérokra szedjük, megszórjuk a pirított dióval és egy kevés frissen őrölt fekete borssal, meglocsoljuk néhány csepp extra szűz olívaolajjal, és azonnal tálaljuk.

joghurtos tesztasalata

Csirkemell koktélparadicsommal és parmezános spenóttal

A harminc perc alatt elkészíthető sorozat újabb gyöngyszeme következik: egyszerű, gyors – mint a legtöbb étel a blogon – és ráadásul kalóriaszegény is! Diétázók, ide süssetek!

Csirkemell koktélparadicsommal és parmezános spenóttal

Hozzávalók 2 személyre: 1/2 csirkemell filé, 6 db koktélparadicsom, kevés frissen facsart citromlé, 3-4 bazsalikom levél, 2 gerezd fokhagyma, 2 nagy marék friss spenót, 2 tk. frissen reszelt parmezán, só, őrölt fehérbors, frissen reszelt szerecsendió, extra szűz olívaolaj

csirkemell spenottala

A csirkemelleket nagyobb kockákra vágjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, meglocsoljuk fél citrom levével és egy kevés olívaolajjal, aztán az egészet összekeverjük, és 10 percig állni hagyjuk.

A fokhagymagerezdeket megpucoljuk, és félbe vágjuk. A paradicsomokat megmossuk, negyedeljük. A bazsalikom leveleket kisebb darabokra tépkedjük.

Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, megpirítjuk benne a felezett fokhagymát. Hozzáadjuk a csirkemell darabokat, a paradicsomot és a bazsalikom leveleket, megszórjuk egy csipetnyi frissen reszelt szerecsendióval, és az egészet néhány perc alatt készre sütjük. (Ügyeljünk arra, hogy a csirkehús mindenhol kellőképpen átsüljön!)

Közben a spenótleveleket megmossuk, és egy lábasban 3-5 perc alatt, egy csipetnyi sóval, saját levében megpároljuk. Ezután leszűrjük, tányérokra szedjük, megszórjuk 1-1 tk. frissen reszelt parmezánnal, megrakjuk a paradicsomos csirkemellel, és azonnal tálaljuk.

(Egy kevés majonézzel szendvicsben is el tudom képzelni.)

csirkemell spenottalf

Ha a halételeket is szereted, nézz be a Bárkámra! Biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való halas receptet. 🙂

Ha pedig tetszett a bejegyzés, követheted a blog történéseit a Facebookon is!

Sonkába tekert, sajttal töltött cukkinilapok

Mostanában az előre vagy maximum szupergyorsan elkészíthető ételeket favorizálom, Anna délelőtti alvása ugyanis megtörni látszik. Épp két hónapja, amikor visszajöttünk Magyarországról, kezdett el aludni napközben. Előtte semmit. Örültem, és most, mire már majdnem helyrerázódtunk, újra kezdődik az egész -ami egyébként kb. normális lenne ebben a korban. Na, de nem esünk kétségbe, lassan csak elkezd kúszni, mászni, téblábolni A Gyerek, akkor talán könnyebb lesz…és most mondja mindenki kórusban, hogy ééééébresztőőőőő, anyukaaaaa!
Visszatérve erre a cukkinis tekercsre: ha jól emlékszem, valamelyik régesrégi gasztronómiai magazin hátoldalán láttam recept nélkül(?). Soványabb sajttal (mert szerintem olyan, hogy sovány sajt, nem létezik) és egy fél szelet kissé megpirított kenyérrel még a diétás ebédembe is belefért.
Azt gondoltam, legközelebb grillezett garnélafarkakat pakolok a sajt helyére.
Sonkába tekert, sajttal töltött cukkinilapok
Hozzávalók: 2 közepes cukkini, 100 g pármai sonka, 100 g kedvünkre való kemény, zsíros nem túl idős sajt (hogy mondják ezt vajon magyarul?, huh, mióta ittthon vagyok, és keveset olvasok, keveset dolgozok, és még kevesebbet írok, nagyon megcsappant a szókincsem – elsősorban a magyar, de mióta Annamanó megszületett az olasz is lassan már csak a pannolino, cacca és a bimbi szavakra korlátozódik; valami ellenszert ki kellene találni, mert néha még saját magam előtt is zavarba jövök…), só, bors
A cukkinit hosszában kb. 3 mm vastag szeletekre vágom, sózom, borsozom. 
A szeletek felére egy-egy szelet sajtot fektetek, a sajtot beborítom egy másik szelet cukkinivel, végül a “szendvicseket” hajszálvékonyra vágott pármai sonkába tekerem, és 220 fokra előmelegített sütőben, grill programon 10-15 percig sütöm.

Marinált sült paprika tonhallal

No, és hogy valami jó is történjen: jóóóóó, jóóóóó, jó lett ez a paprika! Remélem, nem csak a fogyókúra átmeneti egyhangúsága, íztelensége, és az utóbbi napok kimerültsége mondatja velem, de igenis érdemes kipróbálni, ez az előétel ugyanis bekerült az Év Ételei közé a Tavola In Piazzán. És egyébként szerény is vagyok.
Marinált, sült paprika tonhallal
Hozzávalók: 4 kaliforniai paprika, 2 doboz tonhalkonzerv natúr lében, extraszűz olívaolaj, frissen őrölt só és bors, 2 ek. ecetes kapribogyó, egy nagy csokor petrezselyemzöld, néhány koriander- és bazsalikomlevél, 1 gerezd fokhagyma, 3 ek. házi zsemlemorzsa

A paprikákat megmostam, kb. 200 fokos sütőben addig sütöttem, amíg kicsit megbarnultak, majd kicsumáztam, lehúztam a héjukat, és széles csíkokra vágtam mind egyiket Sóztam, borsoztam, összekevertem kb. fél dl olívaolajjal, hozzáadtam a nem túl apróra vágott kapribogyót is, és fél órán keresztül állni hagytam.
Ezalatt egy mozsárban összetörtem a fokhagymát a petrezselyemzölddel, a korianderrel és a bazsalikommal együtt, majd hozzákevertem a zsemlemorzsát.
A paprikákat egy túzálló tálba raktam, rámorzsoltam a tonhalkonzervet, szétterítettem rajta a zöldfűszeres zsemlemorzsát, tekertem rá sót, borsot, és 200 fokra előmelegített sütőben gratin programon kb. 15 percig sütöttem.
Másnap, hidegen a legfinomabb! Mondjuk friss, ropogós bagettel.
Pirítósra is jó, ebben az esetben csak a paprikát készíteném el előre, a többi mehet rá közvetlenül tálalás előtt.
Legközelebb “utó”sütés nélkül készítem, tonhal helyett fetával, és szerintem kap majd egy kevés grapefruit levet is a marinád.

Joghurtos spenótkrémleves

A spenót még tavalyi vetésből maradt a kertben. Az idén már kétszer vágtam, általában vajjal, fokhagymával és egy kis szerecsendióval megpárolom, pikk-pakk, kész. Nemrég egyik ismerősünknél Ember véletlenül egy gasztronómiai magazint lapozgatott (nem szokása) és rámutatott egy zöld színű levesre, aminek a tetején szép tejfölcsík úszott, és azt mondta, hogy na ő ezt ugyan meg nem enné, ez biztos nem jó. Vártam néhány napot, amíg elfelejti, amit mondott, és ebédre készítettem neki valami egészen hasonlót (mert azért a tejfölt tényleg csak akkor eszi meg, ha már saláta sincs itthon :-). Az eredmény engem is meglepett, nem csak azért, mert Ember kétszer szedett, hanem mert egy friss,  üde, savanykás, tavaszi leves lett belőle.
Joghurtos spenótkrémleves
Hozzávalók: 500 g spenótlevél – akkor lesz igazán markáns, kicsit csípős-savanykás íze, ha az idősebb levelekből készítjük, 300 ml marhahúsleves, 2 krumpli, 2,5 dl zsíros natúr joghurt, 50 g frissen reszelt Parmigiano, bors, olívaolaj
A spenótot megpároltam, hozzáadtam a húslevest és a meghámozott, felkockázott krumplit, majd az egészet addig főztem, amíg a krumpli megpuhult. Ezután az egészet botmixerrel pépesítettem, majd levettem a tűzről, és belekevertem a 2 dl joghurtot ill. a parmezánt is. (Ezzel már nem főztem tovább.) A maradék joghurttal, egy csík olívaolajjal és két tekerés borssal a tetején tálaltam.
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!