Tavola in Piazza

A legfinomabb narancsos csokoládétorta - Vikitől

Köztudott, hogy nagyon kevés édesség fogy nálunk. Nem azért, mert “vigyázok” a családra, hanem mert egyszerűen így vagyok kódolva: jobban kedvelem a sós ízeket, és nem is szeretek desszertekkel bíbelődni. Gyakran szoktam ajánlani, hogy inkább elkészítek egy hat-nyolcfogásos menüt, mint egy egyszerű, kavart süteményt. Férj egyetért, ő beéri évente háromszor-négyszer egy-egy kocka csokoládéval vagy akár gyümölccsel is, Anna viszont minden erővel azon van, hogy változzon a helyzet; ő seperc alatt elpusztítaná a világ csokoládé készletét – ha hagynám.

Már a barátaink is tudják, hogy őszi szeleten, kókuszgolyón és lekváros crostatán (esetleg egy-két pohárkrémen vagy karácsonyi kekszen) kívül nálunk gyakorlatilag nulla a választék desszert szinten, így az összejövetelek alkalmával mindig hoznak valami finomságot.

Szerencsés vagyok, mert két olyan barátnőm is van, akik isteni sütiket készítenek. Kriszta pl. egy ilyen tortával állt elő Anna szülinapjára:

DSC_0955

Viki pedig nemrég egy narancsos csokoládétortát hozott, (amit egyébként egy receptversenyre készített), és megkért, fotózzam le. Ilyen jó dolgom van, kérem.

Kóstolás után azonnal elkértem a receptet, már be is raktam a bőröndbe, viszem haza anyukámnak, és megkérem, süsse meg a tortát karácsonyra, mert ez tényleg isteni finom! (És még én is, aki egyébként nem vagyok oda a sütikért, azonnal repetáztam belőle.)

Mami narancsos csokoládétortája

Sztori: Ez az egyik kedvenc receptem, amit a nagymamám recepteskönyvéből rendszeresen elkészítek. Ő természetesen még nem fűzött olyan megjegyzéseket a hozzávalókhoz, hogy a narancs lehetőleg vegyszerrel kezeletlen, a csokoládé pedig 70% kakaótartalmú legyen, ezekkel már mi egészítettük ki anyukámmal. A recept első látásra hosszúnak tűnhet, a torta elkészítése mégsem bonyolult, mindössze arról van szó, hogy mamival semmilyen apró részletet nem akartunk kifelejteni belőle.

Hozzávalók a piskótához: 6 friss tojás, 12 dkg cukor, 12 dkg átszitált liszt, 3 csipet só, cukrozatlan kakaópor

Hozzávalók a krémhez: 2 csomag cukrozatlan csokoládés pudingpor, 5 dl tej, 6 dkg cukrozatlan kakaópor, 10 dkg 70% kakaótartalmú étcsokoládé, 1 vegyszerrel kezeletlen narancs héja és felének a leve, cukor ízlés szerint, 25 dkg vaj

csokitorta

A tetejére: reszelt étcsokoládé

  • Lehet, hogy időigényesebb, de mindenképpen megéri a befektetést, ha laponként sütjük a piskótát. Már csak azért is, mert így alkalmazhatjuk a nagymamám praktikáját: az első laphoz egészen kevés kakaóport keverünk, hogy halványan megszínezze a tésztát, a következőhöz már egy kiskanálnyit, hogy sötétebb árnyalatot kapjunk, a harmadikhoz pedig két kiskanálnyit.
  • Egy kis edényben kemény habbá verjük 2 tojás fehérjét egy csipet sóval, majd fehéredésig keverjük a 2 tojássárgát 4 dkg cukorral. Hozzászitálunk 4 dkg lisztet, beleszórjuk a kakaóport, majd óvatosan beleforgatjuk a habbá vert fehérjét, vigyázva, hogy ne törjön össze.
  • Természetesen tortaformában is süthetjük, én azonban egy sütőlapra sütőpapírt fektetek, amin korábban körberajzoltam egy 18 cm átmérőjű tányért. Úgy helyezem el, hogy a rajzos fele kerüljön a tepsire, a forma így is átlátszik, viszont a tészta nem érintkezik a tányér átmérőjét jelző vonallal. (Érdemes ebből a megrajzolt sütőpapírból kettőt készíteni, hogy gyorsabban menjen a munka!) Ügyelve arra, hogy a vonalon belül maradjunk, oszlassuk el a 2 tojásból készült kakaós piskótát a sütőlapon és toljuk 160 fokra előmelegített sütőbe. Körülbelül 15 perc alatt készül el, ennyi ideig semmiképpen se nyissuk ki a sütő ajtaját!
  • Amíg telik az idő, elkészítjük a következő piskótalapot, egy árnyalatnyival sötétebb változatban. Ekkor fogjuk munkára a másik megrajzolt sütőpapírt: terítsük egy sütőlemezre, majd oszlassuk el rajta egyenletesen a tésztát. Ha letelt az első lap sütési ideje és a tűpróba szerint is elkészült, vegyük ki a sütőből és toljuk a helyére a második lapot.
  • Amíg ez sül, elkészíthetjük a harmadik, legkakaósabb lapot. Mire ezzel megleszünk, az első piskóta langyosra hűl, így óvatosan lehúzhatjuk róla a sütőpapírt és félre tehetjük. Ha elkészült a második lap, kivesszük a sütőből, helyére pedig betesszük a harmadikat (amit az első piskótánál használt sütőpapíron terítünk szét – ehhez persze fontos, hogy jó minőségű sütőpapírt használjunk, olyat, ami nem szakad el az első használat során). Ezeknél is megvárjuk, hogy kihűljenek, és eltávolítjuk róluk a sütőpapírt.
  • A krémet akár előző nap is elkészíthetjük. A csomagon lévő leírás szerint elkészítjük a csokipudingot fél liter tejjel. Mielőtt felforrna, hozzáadjuk a kakaót és ízlés szerinti mennyiségű cukrot. Amikor elkészült, beleszórjuk a kisebb darabokra tördelt étcsokoládét, ami felolvad a meleg pudingban. Míg langyosra hűl, többször kevergessük át, közben reszeljük bele az alaposan megmosott narancs héját és öntsük hozzá a kifacsart levét. (Az én tippem az, hogy ha mégis maradnának csomók a krémben, ijedtség helyett keverjük át botmixerrel, így szép homogén lesz a végeredmény!)
  • Fontos, hogy türelmesek legyünk és megvárjuk, hogy a csokis krém szobahőmérsékletűre hűljön. Ekkor adjuk hozzá a körülbelül 10 perc alatt habosra kevert vajat, és alaposan keverjük össze – ez eltarthat még pár percig.
  • Állítsuk össze a tortát, a tetejét és az oldalát is borítsuk be a narancsos csokikrémmel, a tetejére pedig reszeljünk csokoládét!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Zsolt Szabó says:

    Hany szemelyre szol ez a recept? 6 szemely?
    11-12 szeletes tortat szeretnek kesziteni, duplazzam meg az adagot?

  2. J. Tunde says:

    Szia, sutopor nem kell bele egyaltalan?

  3. Gaba says:

    Szia Éva, Nem, nem lesz túl sűrű; az olvasztott csokoládé, a vaj, és a narancslé majd finom krémmé varázsolja a masszát. Vágj neki bátran! Én többször is elkészítettem már ezt a tortát, és mindig remekül sikerült! 🙂

  4. Éva Orbán says:

    Azt szeretném kérdezni, hogy a fél liter tejbe 2 csomag pudingport kell tenni, nem lesz túl sűrű?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!