Tavola in Piazza

Rizottó vénuszkagylóval

Ma rájöttem, hogy mégis van haszna ennek az én fene nagy lemaradásomnak. Tele van a számítógép publikálatlan, rég elfelejtett fotókkal, receptekkel. A mostani diéta idején, azt hiszem blogszünetet kellett volna elrendelni, ha ezek nincsenek. 😉 De vannak! 🙂
Az alábbi rizottó december 9-én készült. Azért emlékszem rá annyira, mert decemberben az egyetlen olyan nap, amikor sütött a Nap, az nyolcadika volt, és mi akkor voltunk a kutyókkal a tengerparton. Akkor gyűjtöttük ezt a kis kupac vénuszkagylót, 4-5 hüvelykagylót (borotvakagylót), és egy csigafélét is, amit ugyan megfőztem a rizottóval, de végül kidobtam.
Azóta voltunk megint, úgy két-három hete. Ez utóbbi adagből született meg életem legfinomabb rizottója, aminek a receptjét mindenképpen posztolni fogom.

Rizottó vénuszkagylóval

Hozzávalók 2 személyre:

  • 60 dkg vénuszkagyló
  • 2 kávéscsésze rizottóhoz való rizs (Carnarolit használtam)
  • olívaolaj
  • 2 tk. vaj
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 1 dl száraz fehérbor

A kagylókat többször váltott vízben alaposan átmosom, ha van rá idő, néhány órán keresztül sós vízben állni hagyom.
Egy serpenyőben olajat hevítek, rádobok 2 gerezd, egy késsel kissé szétnyomott fokhagymát, majd hozzáadom a kagylókat. A serpenyőt lefedem, megvárom míg a kagylók kinyílnak, (amelyik nem nyílik ki, ki kell dobni!) egyenként kiszedegetem mindet, végül az alatta keletkezett levet egy gézlapon keresztül átszűröm, és felforralom.
1 tk. vajat és egy kevés olívaolajat egy kisebb lábasban felhevítek. Hozzáadom az apró kockára vágott vöröshagymát és az áttört fokhagymát. Fehéredésig párolom, belekeverem a rizst, és addig piríom, míg a hagyma enyhén sárgás színt kap.
Felöntöm a fehérborral, megvárom amíg szinte teljesen elpárolog, majd folyamatosan kevergetve, az előzőleg leszűrt, forró lével locsolgatom mindaddig, amíg a rizs teljesen megpuhul. (Ha a lé kevésnek bizonyulna, adhatunk hozzá halalaplevet vagy vizet is, az a fontos, hogy a rizshez adott folyadék mindig forró legyen.)
Amikor a rizs megpuhult, óvatosan hozzákeverem a kinyílt kagylókat, az apróra vágott petrezselyemzöldet és 1 tk. vajat. Ezután már csak 1-2 percig főzöm, aztán pedig azonnal tálalom.

Lángos

Még a múlt héten készült, és most annyira éhes vagyok, hogy legalább hármat meg tudnék enni belőle! Nem baj, mindjárt ebédidő!
Fogalmam sincs, hogy honnan van a recept, évek óta így sütöm a lángost. A liszt mennyisége tojásnagyság és kefirsűrűség-függő. Szóval lehet nyugodtan „utó”lisztezni!
Lángos
Hozzávalók:
  • 0,5 kg liszt
  • 3 tojás
  • 3 dl kefir
  • 20 g élesztő
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl tej
  • 100 g reszelt sajt (Montasiot használtam)
  • 1 dl tejföl

A fokhagymagerezdeket áttöröm, felöntöm a tejjel, majd kb. 10 percig állni hagyom.
A sajtot lereszelem.
A tészta hozzávalóit összekeverem, alaposan összegyúrom, labdát formálok, belőle, a labdából kisebb gombócokat csípek, a gombócokat kézzel kissé elnyújtom, kerek lappá formázom, majd forró olajban kisütöm. (A tészta hűtőben eláll másnapig is!)
A lángosokat meglocsolom 1 ek. fokhagymás tejjel, megkenem egy kevés tejföllel, megszórom a reszelt sajttal, és jóízűen elfogyasztom egytől egyig mindet. Én. Egyedül. Általában. Ember nem szereti. Legalábbis eddig nem szerette. Igaz, csak „bótit” evett eddig. Most megette. És ízlett neki! :-)))

(Majdnem) Minden napra egy tészta Nr 33

A vadas menü első fogása, amit nemrég ígértem:
Tagliatelle szalonka raguval
Hozzávalók:

  • 320 g tagliatelle
  • 1 szalonka megtisztítva (májával együtt) és 2 csirkemáj
    vagy
  • 2 szalonka
    (Egy szalonkát kevésnek találtam 3-4 főre, de mivel nekem csak egy madaram volt, így adtam hozzá 2 csirkemájat. Először úgy 5 dkg-nyi marhamájat akartam hozzáadni, de féltem, hogy túl intenzív lesz az íze, és a szalonka nem érvényesül mellette.)
  • 5 dkg húsos füstölt szalonna
  • olívaolaj
  • 1 vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 zellerszár
  • 1 sárgarépa
  • 1 ágacska rozmaring
  • 2 babérlevél
  • 2 zsályalevél
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 3 dl l húsleves (lehetőleg marha)
  • néhány szem borókabogyó
  • 3 hámozott, darabolt paradicsom
  • petrezselyemzöld
  • frissen őrölt bors


A szalonkát 6 részre vágtam (2 szárny, 2 comb, mell, hát).
A szalonnát felkockáztam és egy lábasban kiolvasztottam azt a kevés zsírt, ami benne volt. A pörcöt benne hagytam. (5 dkg-től ne várjunk sokat, csak az íze miatt kell!) Öntöttem hozzá egy kevés olívaolajat, majd amikor felforrósodott, hozzáadtam az apróra vágott hagymát, az áttört fokhagymát, a zöldfűszereket és néhány percig pároltam.
Ezután tettem bele az egészen pici kockára vágott sárgarépát és zellerszárat, majd nagy lángon addig pároltam, amíg szinte az összes víz elpárolgott a zöldségek alól.
Felöntöttem a vörösborral, majd ismét lepirítottam. (Ekkorra már jó sűrű szaft keletkezett a lábasban.) Hozzáadtam a szalonkadarabokat, a borókabogyót, tekertem rá egy kevés borsot, majd lefedtem, és kb. 1 órán keresztül, alacsony lángon főztem.
1 óra főzésidő után hozzáadtam a hámozott, darabolt paradicsomokat, majd ismét 1 óra főzés következett. Ekkor raktam hozzá a csirkemájakat, amik a szalonkával együtt (végre) kb. 15 perc alatt megfőttek. (Nem tudom, miért kellett ennyi idő ennek az aprócska madárkának ahhoz, hogy megpuhuljon!)
A tagliatellét lobogó, sós vízbe dobtam.
A májakat és a szalonkadarabokat kivettem a lábasból, megvártam amíg egy kissé kihűlnek. A szalonkadarabokról leszedegettem a húst, a májakat pedig apróra vágtam. Mániám, hogy nagyobb darab zöldfűszert, és főleg borókabogyót egészben, szószban, szaftban nem hagyunk, úgyhogy én a szószból a leveleket és a bogyókat is kihalásztam.
A húst és a májat visszatettem a paradicsomos-zöldséges szószba, megszórtam egy kevés apróra vágott petrezselyemzölddel, majd megvártam míg az egész újra felmelegszik.
A tésztát leszűrtem, a szósszal összekevertem és azonnal tálaltam
.

Hm...

Hmmmm… hogy egy ilyen kis dobozba mennyi minden belefér!
Insalata ungherese
Ingredienti:
arrosto di maiale 33% (carne di suino, speck, acqua, sale iodato, amido di mais, spezie [contengono senape], destrosio, colorante: carminio, antiossidante: eritorbato di sodio)
olio vegetale
acqua
cetrioli
peperoni 10%
cipolle
mele
zucchero 1,7%
aceto di acquavite
amido di mais
tuorlo d’uovo
amido di frumento
colorante: estratto di paprica
sale
amido modificato di mais
acidificanti: acido acetico e acido citrico
spezie
dolcificanti: saccarina di sodio
stabilizzanti: gomma di guar, farina di semi di carrube
aromi
Néhány nappal ezelőtt a „Lidiben” voltunk vásárolni. Ember hozta nagy boldogan ezt a “magyar salátát”, és szemrehányóan kérdezte:
„Te miért nem csináltál még nekem soha ilyet???”
:-))))
Nem hagyhattuk ott!
Aztán otthon elfogyott. Mind egy szálig! Hamburgerbe kentük! És ha már a feje tetejére állt a világ, raktunk bele isteni januári paradicsomot is, a húst pedig nem a szokásos helyére, hanem legfelülre tettük! Tadááám!
Egyé’ olasz! Úgyse sokszor eszel ilyet életedben! :-)))

Barátos ölelés...

Biza’ kaptam Citromfűtől és Palócprovence-tól is! Köszönöm szépen. Igazán kedvesek vagytok, hogy rám gondoltatok!

“Igazából nem is jó szó rá a díj – szóljon, akinek eszébe jut rá jobb kifejezés – inkább jelzés a barátságról és a közelségről, ami legkevésbé értendő földrajzilag. :)))
Lényege, hevenyészett fordításban:
“Ha blogolsz, hiszel a “proximitásban” a térben, időben és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket. Reméljük, hogy amikor kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog születni. Figyeljünk oda jobban az ilyen blogokra! Add tovább nyolc újabb blogolónak és mutasd meg ezt a leírást is!”

No, akkor én most ezt sok-sok szeretettel továbbadom mindenkinek, aki itt szokott olvasgatni, nézelődni -legyen akár blogtulajdonos, akár blognélküli látogató. 🙂

Karácsonyi fácántekercs januárban

Elkészült a karácsonyi fácántekercs, ami a Nemisbéka által kírt karácsonyi receptverseny főétel kategóriájában harmadik helyezést ért el. Köszönöm mindenkinek, aki szavazott rá, és főleg köszönöm Nemisbékának elsősorban a verseny ötletét, a lebonyolításba fektetett rengeteg energiát, végül pedig a nyereményt!
Írtam akkor, hogy utolsó héten már nem volt időm elkészíteni, így a madár a fagyasztóban végezte.
Vasárnap Luciano jött hozzánk, (a Giorno della Memoria kapcsán sohasem hiányozhat, meg egyébként is állandóan újabb és újabb könyveken dogozik…fáradhatatlan!!!) ráadásul „anya-pakkot” hozott, egyértelmű volt tehát, hogy kitüntetett barátunk kitüntetett vacsorában részesül.
Így lett a menü tagliatelle szalonka raguval -recept később- és fácántekercs zöldséges-tejszínes mártásban grillezett polentával és vajban párolt parajjal. (Desszertet nem készítettem. Luciano nem rajong a desszertekért.)

Íme a már korábban megígért recept:


Fácántekercs zöldséges-tejszínes mártásban grillezett polentával és vajban párolt parajjal


Hozzávalók:

  • 1 fácántekercs (a tekercs elkészítésének a leírása itt található)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy sárgarépa
  • 1 zellerszár
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 2 paradicsom
  • 2 babérlevél
  • egy ágacska rozmaring
  • 2-3 friss zsályalevél
  • 2 dl tejszín
  • bors
  • olívaolaj
Egy nagy lábasban felhevítek egy kevés olívaolajat, és a fácántekercs minden oldalát alaposan megpirítom benne. Hozzáadom a vékony csíkokra vágott hagymát, az áttört fokhagymát és a zöldfűszereket, majd addig pirítom, amíg a hagyma kissé sárgás színt kap. Ezután meglocsolom a vörösborral, megvárom amíg nagy része elpárolog, hozzáadom a kb. 1x1x1cm-es kockára vágottzöldségeket, lefedem, és folyamatosan, mindig csak épp egy kevés vizet hozzáadva addig párolom, amíg a fácán megpuhul.
A tekercset kiemelem a lábasból és egy vágódeszkára helyezve hűlni hagyom. (A zöldfűszereket kidobom.)
A megmaradt zöldséges szaftot átpasszírozom, visszaöntöm a lábasba, belekeverem a tejszínt, és ha szükséges, egy kevés vizet is adok hozzá, majd egyet forralok rajta.
Ezalatt a fácánt kb. 2 cm vastag szeletekre vágom, és a szeleteket tálalásig a tejszínes szaftba helyezem, hogy ne száradjanak ki.
(No, ez lett volna az eredeti elgondolásom, de közben beugrott, hogy Luciano nem nagyon szereti a tejszínt, így a szaft egyik felét meghagytam eredeti formájában, és csak a másik felét tejszíneztem, és aki kért, annak locsoltam belőle egy keveset a tekercs tetejére.)

Polenta


Hozzávalók:
  • 300 g kukoricadara
  • 1 l víz
  • 2 tk. só
A vizet felforralom, hozzáadom a sót, és vékony sugárban a kukoricadarát. Közben megállás nélkül kevergetem, hogy ne csomósodjon össze. (Ha túl sűrűnek találom, adok hozzá még egy kevés vizet.)
A híg polentát kb. 40 percig folyamatosan kevergetve készre főzöm, és egy kisebb tepsibe vagy más -én általában hasáb alakú- formába öntöm. Frissen is szeretjük, de mindig úgy készítem, hogy maradjon másnapra is. A másnapra megmaradt polentát felszeletelem, és grillrácson, sütőben vagy bordázott aljú serpenyőben megpirítom.

Vajban párolt paraj


Hozzávalók:
  • 400 g fagyasztott parajlevél
  • 20 g vaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt bors
  • szerecsendió
  • 50 g reszelt parmezán
A vajban megpirítom a hajszálvékony csíkokra vágott vöröshagymát és az áttört fokhagymát. Hozzáadom a még fagyott parajleveleket, lefedem, és addig melegítem, amíg teljesen kiolvad. Ezután sóval, frissen őrölt borssal és sok-sok szerecsendióval fűszerezem, és addig főzöm, amíg szinte az összes lé elpárolog alóla. Végül összekeverem a frissen reszelt parmezánnal, lefedem, és néhány perc pihentetés után tálalom.

Könyves kördés - Mit olvastam 2008-ban?

Maimoni kérdezte nemrég, hogy mit olvastam 2008-ban. (Na jó, ez most így ebben a formában nem igaz. Mármint nem igaz, hogy nemrég kérdezte. Igenis rég kérdezte, én meg olyan lusta disznó voltam, hogy csak halogattam a válaszadást.
Érdekes, hogy a valóságban nem vagyok az a késős típus. Mindig mindenhová időben odaérek, és gyűlölöm, ha valakire várni kell, ezzel a blogolással meg jónéhány e-maillel azonban nagyon el vagyok csúszva.)
Na, de térjünk a tárgyra! Íme az ötös lista:

1. Matthew Pearl: Dante kör (sokadszorra olvastam, és sokadszorra is imádom)

2. Michelle Kennedy: Nekem bejött – 1001 jó tanács kismamáknak (nekem nem)
3. Anthony De Mello: Messaggio per un’aquila che si crede un pollo (jelentem, még mindig „pollo” kategóriába tartozom – vagy legalábbis azt hiszem :-))))

5. Manuela Quaglia: Non ci credo alle streghe, però…! (Egy friulán etnográfus hölgy carniai kutatásainak összegzése…a boszorkányokról! 😉 Utoljára a szakdolgozatom írásakor olvastam hasonló témájú könyvet, és repkedtem az örömtől, amikor a rivignanoi mindenszenteki nagyvásáron rábukkantam erre a gyöngyszemre!)

Ez lenne hát a listám. Olvastam még töménytelen mennyiségű szakácskönyvet, nyugatos magyar szépirodalmat -ez nálam minden nyáron előkerül -, kutyapszichológiával kapcsolatos írásokat, és évek óta folyamatosan gyűröm Umberto Eco La misteriosa fiamma della regina Loana című művét. Eddig mindig ő győzött.
Tovább kell gurigázni a kérdést…legyen hát Dolce Vita, Lorien, Mamma, Max, és Bombadil Toma a következő „áldozat”.
Ha valaki idő, kedv, stb. hiányában nem ír, nem veszem sértésnek. 😉

Narancsos-mákos tiramisù - "Dalla cucina di Mamma" :-)

Mivel is kezdhetném ezt a csodás diétás hétfőt, mint egy pohár édes-krémes tiramisùval. Neeeem, nem igazi, csak fotó! 🙂 Múlt héten készült a barátosném szülinapi vacsorájának desszertjeként, és mondanom sem kell, elsöprő sikere lett!
Khm, khm, Mamma receptjeiben sosem csalódunk!
Akkor, ott, meg is vitattuk, hogy amarettivel talán még lehetne fokozni az élvezeteket, meg hogy milyen szépen mutatna, ha az amaretti a pohár oldalára lenne tapasztva, de a megvalósítás nem ment olyan könnyen, ugyanis, az amaretti nem az a „tapadós fajta” 🙂 vagyis nem szívja magába a nedvességet úgy, mint a babapiskóta, így azonnal nem tapasztható. Ha valakinek van türelme és ideje kivárni, míg az amaretti jól megszívja magát az illatos tejjel, kérem, számoljon be arról, hogy kb. meddig tartott és főleg arról, hogy hogy mutatott utána a pohárban.
Fontos info: az egész a narancslekváron áll vagy bukik, tehát a kiváló minőségű lekvár elengedhetetlen ennek a tiramisùnak az elkészítéséhez. (Ha nncs első osztályú narancslekvárunk, készíthetjük darabolt, cukrozott naranccssal is.)

Narancsos-mákos tiramisù

Hozzávalók:
  • 16 db babapiskóta
  • 150 ml tej
  • 3-4 ek. Grand Marnier
  • 8 ek. narancslekvár
  • 6 ek. darált mák
  • 2 ek. porcukor
  • 250 g mascarpone
  • 4 db amaretti
  • 1 ek. narancsvirágvíz
  • kb. 1 dl tejszín
  • 2 ek. méz
  • kandírozott narancs

A mascarponében elmorzsolom az amarettit, majd hozzáadom a mézet, a narancsvirágvizet és annyi tejszínt, hogy még viszonylag sűrű maradjon.
A narancslikőrt összekeverem a tejjel, a babapiskótákat épp csak egy pillanatra belemártom, majd egyenként a pohár aljára nyomkodom. Megszórom a porcukor és a darált mák keverékével, rárakok 1 evőkanálnyi narancslekvárt, erre pedig kb. ugyanennyi mascarponekrémet. Erre megint piskóta, cukros mák, lekvár és mascarpone kerül.
A tetejét kandírozott naranccsal díszítem.

Csak készítés előtt nem jó! 😉 Közben, közvetlenül utána, egy óra múlva, másnap, és gondolom harmadnap is isteni – már ha valakinél marad harmadnapra…

Köszönöm, Mamma! 🙂

Szakácskönyv kördés

Citromfűtől kaptam a könyves kérdést még november végén (neeeem, nem a rendes könyveset, hanem még az azelőttit, a szakácskönyveset! X-) Pirulok is rendesen! Na de meg kell azt gondolni kérem szépen, hogy a listába mit szavazokbe és mit nem.
Kezdem először is az “alap” művekkel, ami nem azért alap, mert mindenkinek illenék ismerni, hanem mert általában ezeket veszem elő először, ha keresek valamit.
– A 2006-ban a La Repubblica mellékleteként megjelent ENCICLOPEDIA DELLA CUCINA ITALIANA első 16 kötete. Fogalmam sincs, hogy a folytatás miért nincs meg! Én is csak most vettem észre, ahogy rákerestem a sorozatra, hogy még utána 11 kötet jelent meg! Igaz, a többi már nem az olasz, hanem a nemzetközi konyhát ismerteti.
– Aztán a másik “alap”, ami gyakorlatilag minden olasz konyhában megtalálható, az IL CUCCHIAIO D’ARGENTO normál, úgy értem, könyv formátumban, nem az iPhone Edition -bár ez is érdekes. 😉 (A felső menüsorban a “Galleriá”-ra kattintva megmutatják nekünk, hogyan működik a dolog iPhone-on. Köszönöm, ha nem lenne meg sem kérném… A könyv, az könyv! ;-)) Ajándéknak szerintem kiváló a GUIDA GOURMET ITALIA (Mondadori. 2003). Amolyan gasztro-útikönyv, rengeteg színes képpel, receptekkel, minden egyes tartomány jellegzetes termékének bemutatásával, a könyv végén ajánlott szálloda- és étteremlistával. Aki laikusként jön Olaszországba gasztrotúrára, kiindulópontnak mindenképp javasolt!
A kedvenceim közé tartozik az ERBE-BUONE PER LA SALUTE (Giunti Demetra. 2007), amiről már korábban írtam .
és Valter Filiputti AZ ÍZEK ÚTJÁN – Gasztronómiai utazás az olasz Friuliban című könyve, amire Csapody Balázs, a Balatonszemesen található Kistücsök étterem tulajdonosa hívta fel a figyelmem nem is olyan régen. Friuli mostmár a második hazám (remélem hallják ezt a furlánok 😉 ígyhát egyértelmű volt, hogy a könyv fontos helyet foglal majd el a könyvespolcomon. (Mellesleg anyukámmal vadásztattam otthon nyolcezervalamennyi helyett kétezervalamennyiért, úgyhogy gondolom Magyarországon nem örvend túl nagy népszerűségnek 🙁
Pedig megéri ám! Ajánlom mindenki szíves figyelmébe! Nem csak a könyvet, nem csak a benne szereplő éttermeket -úgy hírlik, igencsak zsebbenyúlósak- hanem magát Friulit. Csodálatos környék! Dolce Vita is írt róla itt.)
Az egyetlen gyenge pontja a könyvnek sajnos a fordítás. Találunk benne rengeteg gyönyörű szófordulatot is, itt-ott azonban döcögős, sok helyen “túl olasz” – úgy értem, a szöveg olvasása közben azonnal rekonstruálni tudom az eredeti mondatokat- néhány helyen meg csapnivaló. Elnézzük. Ugye? 😉
Csak reménykedem abban, hogy a fordítók is ugyanolyan szeretettel gondoltak e tájra, mint az író.
No, de “ugordjunk”.

Nagy csalódás volt Sapo Matteucci LA CUCINA QUANTO BASTA című szakácskönyve. (Editori Laterza. 2008) A könyv hátoldalán ez áll:
“Delizioso, irresistibile, quasi un romanzo: un prontuario di cucina quotidiana per trarsi d’impaccio da ogni emergenza gastronomica. E non solo.”
Arövid ismertető második fele nem is torzít annyira: a szerző saját tapasztalatai alapján arről ír, hogy különböző élethelyzetekben mit főzzünk. Pl. egy “átkozott” vasárnap reggelt nyissunk egy Bloody Maryvel (na jó, ez még nálam is belefér ;-), de hogy az első otthoni randira előételként szívünk hölgyének tortillát szervírozzunk stracsípős, paradicsomos-kolbászos mártogatóssal…! (Hmmm, ki tudja, lehet, hogy Sig. Matteuccinak még eddig csak ilyen csípős nyelvű fiatalasszonkákkal volt dolga. 🙂 Az alternatívák között említi még a sajtfelfújtat is, bár illedelmesen figyelmeztet, hogy az felfújtak néha összeesnek ám!
Ami végképp kiverte a biztosítékot, az a “Barátok közt” fejezet, vagyis, amikor arról ír, hogy mit főzzünk, ha sokan vagyunk. Itt is van több változat, ezek közül a kedvencem a firenzei sült csirke (olajban sült) és a rántott hús. Javasolja, hogy töltsünk 3!!! órát együtt a barátainkkal mindannyian a rántott hús elkészítésére koncentrálva.
Na, itt megálltam, nem olvastam tovább.
Ha valaki mégis megtenné, kérem, számoljon be!
Ja, és a könyv csak azért került a polcomra, mert fóliába volt csomagolva, (ahol vettem, nem volt belőle fóliamentes példány, kibontani meg ugye nem volt merszem), én meg olyan butus voltam, hogy hittem a hátoldalon lévő étvágygerjesztő szövegnek.

Kisebb csalódás: David Ruggerio SAPORI DI CASA című szakácskönyve (Könemann. 2000), amit egy vásáron vadásztam 3 Euróért. Szép a könyv, a fotókat különösen szeretem benne. Jók a receptek is, sok érdekes információt találunk az egyes alapanyagokról, a tradícionális szicíliai konyháról, a szerző csládjáról.
Az egyetlen probléma, ami nem is probléma, csak “szúrja a szemem” (gondolom az olaszokét még jobban): a mennyiségek “cup”-ban, vagyis “tazza”-ban vannak megadva. Nem tiktok: a szerző, David Ruggerio az Egyesült Államokban élő -ott is született- olasz származású séf.
Nem szeretek általánosítani, de tízből kilenc és fél olasz már ennek a ténynek hallatán szépen visszatenné a könyvet oda, ahonnan azt levette -és azt még nem is tudják, hogy David nem beszél olaszul! 😉
Mindent összevetve nekem a bilis mértékegységeken kívül semmi bajom a könyvvel. Azzal, hogy másoknak nem jött be, én tulajdonképpen igazán jól jártam. Ha bejött volna, biztos, hogy nem árulták volna a 3 eurós könyvekkel együtt.
A csalódások közé sorolva, de nem azért, mert nagy-nagy csalódás volt, hanem, mert jókat nevettem a benne leírt totálisan kivitelezhetetlen ötleteken: Beppe Bigazzi és Sergio Grasso LA CUCINA DEL BUONSENSO című könyve (Mondadori. 2007).
A mű -nem egészen szakácskönyv ez- nem más, mint az ellenőrzött eredetű, ill. tökéletesen egészséges alapanyagokat felhasználó konyha népszerűsítése. Ez OK. Erre törekszünk mindannyian.
DE! Túlzásnak érzem pl. amikor a szerző (valószínűleg az Eninél eltöltött évek hatására :-)))) azt írja, hogy az avokádó-, a repce-, a napraforgó-, a kukorica-, a len-, a mandula-, a dió-, a szezámmag- stb., stb. olajat (és még felsorol sok mást is) nem tekinti másnak, mint kenőolajnak, és kijelenti, hogy a használatukat kerüljük a főzés során. Az meg főleg erőltetetettnek tűnik számomra, amikor a frico hozzávalói között fagagnai lilahagyma, ribisi krumpli, és szicíliai só szerepel. Gondolom Carniában – a frico hazájában – mindenki Fagagnába rohangált lilahagymáért, Ribisbe krumpliért, meg hozatott még egy kiló sót Szicíliából.
Jó, tudom, most szemét módon viselkedtem, mert kiragadtam egy-két dolgot a könyvből, és azért összességében illenék megfigyelni azt, de úgy érzem, ha valaki épp arra akarja felhívni egy egész ország figyelmét, hogy változtatni kell a táplálkozási szokásainkon, akkor azt tegye úgy, hogy hellyel-közzel a legtöbb ember számára kivitelezhető legyen.
Beppe Bigazzival egyébként volt szerencsém személyesen is találkozni ezen kirándulás alkalmával. Becsúszott azonban egy kisebb malőr, ugyanis a délelőtt folyamán épp egy tejfeldolgozó üzemet néztünk meg, Sig. Bigazzi pedig a könyvismertető során határozottan felhívta a figyelmünket arra, hogy a tejfeldolgozó üzemekben készült sajt (bocsánat, de) úccar ahogy van, és kérte, hogy kövessük az ő példáját, és vegyünk kizárólag a hegyekben, szabad legelőn tartott állatok tejéből, helyben készített sajtot. (Szóval már a kistermelő sem jó! No comment.)
Ja, hasznosnak találom a megbízható, kiváló minőségű termékeket előállító állattenyészők, hentesek, olajütők, méhészek stb. listáját, ami a könyv végén, a függelékben található. (A “Bigazzi-követelmények” hallatán, én is bízom bennük!!!)
Azt hiszem, ennyi épp elég volt belőlem, meg a könyveimből, úgyhogy elteszem magam. Majd egyszer, valamikor írok még a többiről is…

Ááááá, csak nem tudom abbahagyni! 🙂 Na, jó, csak egy utolsó. Az

Il Sole 24 Ore gazdasági napilap mellékleteként szerdánként jelenik meg a LE RICETTE DEI GRANDI CHEF című sorozat. Az elsőt megvettem. A többit nem fogom megvenni.

Szerintem már mindenkinél járt a kérdés, úgyhogy nem küldöm tovább, de ha valakinek vannak még olyan szakácskönyvei, amikről nem írt, írjon bátran, én nagyon szvesen olvasom!
Mandi!

Szomorú hír


Ember délben szomorú hírrel jött:
Szombaton elmarad a céges disznóvágás.
Meghalt a tenyésztő.
Ráadásul boncolni kell, így a temetést szombatra halasztják.
A tort pedig (mármint a disznótort) jan. 31-re.
RIP

A képek 2006. december 5-én készültek Rivignanoban.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!