Tavola in Piazza

Téli szünet

A Piazza Piazza blog téli szünetre megy.

(Decemberben még azért becsúszhat egy-két bejegyzés. 😉


Az egyik kedvenc karácsonyi versemmel és a tavalyi kreálmányainkról készült képekkel búcsúzom:


Dsida Jenő: Karácsonyi utazás

Készülődés

Karácsony közeleg.

Én állok itt az ablakom előtt

nézem a halkan pihéző havat

s egy kis bokrétás, száradó fenyőt

törögetek.

Ma szivem is van.

Meg-megdobban a kabátom alatt

és csilingeli ezer kicsi csengő:

Karácsony közeleg!

Karácsony közeleg!


Utban

Csodálkozol:

Te balga kis fiu,

ma oly vignak látszol!…

Csillagáros betlehemi éjben

hivogat máma engem is a jászol.

Megyek! Megyek!az ajkam úgy dalol,

mig csörgős szánkóm megáll valahol

s letérdelve a kis Jézus előtt,

átnyujtom néki igaz ajándékul

ezt a kis, tépett bokrétás fenyőt.


Kérdezem

Mondd, kis Jézuskám,

Decemberfagyon, szélen, havon át

miért nem hozhattam Neked

egy csokor édes, piros orgonát?

Most minden, minden fenyő és moha

Pedig tudom, hogy szereted a májust

és Teneked is szebb az orgona.


Az ünnep

Mennyből az angyal…!

Égnek a gyertyák.

Kacag az ének, teritve az asztal –

-csak fáj, hogy sohse találkozik össze

a karácsony az orgonás tavasszal.


A kis Jézus beszél

Én szeretem a sápadt arcot is,

én szeretem a könnyes szemet is,

cirogatom a mellrebágyadt főt.

Akinek nincsen tettre kész,

merész,

lüktető: harcos piros orgonája

az hozzon egy kis álmodó gallyat,

sohajtva siró imádság fenyőt,

s az én kezem megáldja.


Hazafelé!

A gyertyák elalusznak

a távolodó kórus

altató, büvös simogató mákony…

Repül a szánkó,

csörgős csengője csilingeli csendben

Édes Karácsony!…

Tündér Karácsony!…

Boldog Karácsony!…

1924.

Áldott Karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Ember, Gaba és Artúr

Pedig most Artúrra nagyon haragszom, mert rászállt a kaktuszaimra, amikről korábban azt godoltam, hogy számára elpusztíthatatlanok! Na de egy biglinél nincs akadály! Csak hát amikor ilyen szemekkel néz rám…….!

Sardelle in saòr - előétel karácsonyi halas menühöz

Nos, tetszenek nekem ezek a party villácskák is, úgyhogy csak összehoztam egy második pályaművet a Nemisbéka által kiírt karácsonyi receptversenyre ;-)))
Igazi ínyenc falatok, egyenesen Velencéből. A karácsonyi halas menübe kiválóan beilleszthető. Azt hiszem, nem létezik olyan olasz a világon, aki ne zengene ódákat erről az ételről.
Eredete egyébként az 1300-as évekre vezethető vissza. A velenceiek eleinte az ún. ” Festa del Redentore” idején, vagyis július harmadik vasárnapján fogyasztották, ma azonban már más alkalmakkor is előfordul, s igazi ünnepi előétellé nőtte ki magát.
A mazsolát és a fenyőmagot a korai receptek nem tartalmazták, ezek a hozzávalók csak később váltak az étel szerves részévé. (Venetoi származású anyósom a mai napig nem tesz bele sem mazsolát, sem fenyőmagot, mert azt mondja, hogy a tradíció így diktálja, és annak idején a szegényeknek biztos nem volt egyik sem a “spájzban”. 🙂 Persze, az már más kérdés, hogy a velenceiek sohasem tartoztak a szegényebbik fajtához… Van aki úgy tartja, hogy a fenyőmag és a mazsola használata a zsidó hagyományból való. (Legközelebb ha Velencében járok, megpróblom kideríteni az igazságot. 😉
Sardelle in saòr
Hozzávalók:
  • 1 kg friss szardínia
  • 0,5 kg vöröshagyma (van amikor 1-2 lilahagymát is teszek bele)
  • 60 g mazsola
  • 60 g fenyőmag
  • 3 dl fehérborecet (amikor lilahagymát is használok, az ecet fele nálam vörösborecet)
  • liszt
  • 1 dl száraz fehérbor
  • extraszűz olívaolaj


A mazsolát összekeverjük a fehérborral, és hagyjuk állni kb. 15 percig.
A szardíniákat megtisztítjuk, fejüket, belüket eltávolítjuk, (legutóbb a gerincüket is kiszedtem, nekem így jobban ízlik), leitatjuk róluk a vizet, lisztbe forgatjuk, majd bő forró olajban kisütjük.
A hagymát karikára vágjuk, egy kevés olívaolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a fehérborba áztatott, enyhén kinyomkodott mazsolát, felöntjük az ecettel, és 2-3 percig főzzük.
Egy üvegtál aljára rakunk egy réteg szardíniát, erre egy réteg hagyma kerül, majd néhány szem fenyőmag. Ezt addig folytatjuk, amíg a hozzávalók el nem fogynak (az utolsó, felső réteg hagyma legyen, és minden réteget locsoljunk meg egy kevés hagymás ecettel is).Folpackkal fedjük le, és tegyük hűtőbe legalább 1 napra, hogy az ízek összeérjenek. (Van aki azt mondja, 3-4-5 nap múlva az igazi!)

Fácántekercs Karácsonyra

Írtam már arról, hogy az idén itt Olaszországban nem készülök karácsonyi menüvel, mert az ünnepeket otthon töltjük. Nemisbéka karácsonyi recptverseny-kiírásának azonban nem tudtam ellenállni, a fácán is kapóra jött, ja, és épp hiánycikk a szilikonos grillecset a konyhámban, úgyhogy most erre pályázok. 😉
A fácántekercs a hagyományos friulán konyha remeke. Kicsit időigényes, kicsit macerás, kell hozzá némi kézügyesség, és gyakorlat, de szerintem a második-harmadik alkalommal már tökéletesre lehet fejleszteni a technikát (mert ugye nem vagyunk gyakorlott hentesek, hogy egyik percről a másikra, csak úgy hipp-hopp szétkapjunk egy madarat :-).
A tekercs természetesen elkészíthető csirkéből is, sőt, nálunk a tekercs-specialista Ember nagynéni nyúlból is csinál hasonlót.
Két éve történt, hogy elmentem ehhez a nagynénihez, hogy megnézzem, hogyan is kell készíteni ezt a tekercset. A fácánt a férje lőtte, és mire én megérkeztem a madár már megkopasztva várt rám az asztalon. (Ez, tegnapi fácánkopasztós tapasztalataimból kiindulva nagyban könnyít a műveletsor elvégzésén 🙂 Emlékszem, nagynéninek kb. 10 percig tartott a csontozás, még 10 percig a töltés-tekerés. Olyan gyorsan csinálta, hogy csak ámultam meg bámultam! No és persze mivel fotókat nem készítettem, másnap fogalmam sem volt, hogy hol is kezdte…
Most azonban nem hozzá mentem. Tudtam, hogy anyós is ismeri a tekercs-rejtelmeket, megkértem hát, hogy tekerjünk együtt. (Szabadkozott ugyan, hogy de az övé nem lesz soha olyan szép, mint a “Rózsikáé”, de aztán végül mégis ráált.)
A receptben megpróbálom részletesen leírni az egyes teendőket.
A tölteléknek csak a fantáziánk szab határt, mi most főtt sonkát, specket és kolbászt raktunk bele, de ettem már zöldségekkel töltöttet is, és következő alkalommal mindenképp ki fogom próbálni füstölt sonkával és savanyú uborkával is.

Karácsonyi fácántekercs
Hozzávalók:
A tekercshez:
  • 1 fácán
  • 50 g hajszálvékonyra szeletelt főtt sonka
  • 50 g hajszálvékonyra szeletelt speck
  • 100 g kolbász
  • néhány zsályalevél
  • 2 ágacska rozmaring
  • só, bors

És ahhoz, amiben majd a fácánunk megsül/fő:

  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • extraszűz olívaolaj
  • 0,5 dl Brandy vagy 1 dl száraz vörösbor (Brandyvel szerintem finomabb)
  • 1 sárgarépa
  • 1 zellerszár
  • 1 ágacska rozmaring
  • 2 zsályalevél
  • 1 babérlevél
  • néhány szem borókabogyó

A fácánt kicsontozzuk. A hátán kezdjük, a gerinc mellett. Először az egyik, majd a másik oldalról is lefejtjük a húst, aztán haladunk a melle felé mindaddig, míg a hát-és a mellcsont együtt, egészben elválik. (Őszintén szólva ez a legnehezebb az egészben, innen már gyerekjáték a folytatás.) Nem kell megijedni, ha itt-ott marad nagyobb darab hús a csonton, ezt majd a többi hozzávalóval együtt a tekercs belsejébe pakoljuk. Anyóssal ellentétben érdemes kicsi, éles, hegyes végű csontozókést használni.

Ezután a combcsont végét, ott, ahol az inak vannak, bárddal, egy határozott mozdulattal lecsapjuk, a combcsontokat kivágjuk, és a húsban maradt inakat -ha sikerül- eltávolítjuk. (A bárdos művelet nélkül is működik a dolog, ez csupán azért kell, hogy a combcsontot könnyebben ki tudjuk venni.)

Ekkor a fácánt alaposan átmossuk, hogy az esetleges csontszilánkok ne maradjanak benne, majd egy vágódeszkán kiterítjük, ha véletlenül valahol lyukat látunk rajta, azt egy-egy darab hússal befedjük. Megszórjuk egy kevés apróra vágott rozmaringgal, zsályával, frissen őrölt borssal, és ha a töltelékünk nem túl sós, akkor sózzuk is.

A kiterített, befűszerezett fácánra fektetjük először a sonka-, majd a speckszeleteket. Ráhalmozzuk a bélből kiszedett, szétmorzsolt kolbásztölteléket, végül az egészet feltekerjük, egy ágacska rozmaringot és néhány levél zsályát teszünk a tetejére majd szorosan összekötözzük. Kívül is sózzuk, borsozzuk.

Egy lábasban felhevítjük az olívaolajat, hozzáadjuk a fokhagymát, majd ezen az illatos olajon a tekercsünket jól átforgatjuk, kissé megpirítjuk. Meglocsoljuk a Brandyvel, 1-2 percig még fedő nélkül, nagy lángon főzzük/pirtjuk, hadd párologjon el minél gyorsabban az a kevés folyadék, ami a hús alatt képződik.

Ezután hozzáadjuk az apró kockára vágott zöldségeket, egy kis tüllzacskóban a fűszereket. Lefedjük, és a legkisebb lángon puhára pároljuk. (A főzési idő természetesen a fácán korától is függ. Ha főzés közben a leve elpárolog, öntsünk hozzá egy kevés vizet, de fontos, hogy mindig csak keveset, így szép, sűrű, szaftot kapunk majd a végén.)

Amikor a fácántekercs elkészül, eltávolítjuk róla a zsineget és a zöldfűszereket, felszeleteljük tálra rendezzük, ráöntjük a zöldséges szaftot, és grillezett vagy sütőben sült polentaszeletekkel tálaljuk.

Azért jó ünnepekkor ez a tekercs, mert a munka nagy részét előző nap el lehet végezni, (sőt, a zöldségeket is fel lehet aprítani előző nap), így nem marad más hátra, mint az a néhány perces pirítás és Brandyvel való locsolgatás.

Ha polentával tálaljuk, akkor tulajdonképpen ezzel sincs sok tennivaló: előző nap elkészítjük, másnap már csak szeletelni és 5-10 percig grillezni kell!

Ó, igen, még eszembe jutott valami! Megmarad ugye a fácán szíve, mája, zúzája, nyaka és egy kevés hús, ami a csontokon marad. Ehhez egy gyors recept:

Hagymát dinsztelünk, hozzáadjuk az apróra vágott maradékokat és némi zöldfűszert, kevés vörösborral meglocsoljuk, mehet bele még egy kockára vágott sárgarépa, szárzeller, paradicsom, só, bors, és mártás sűrűségűre főzzük. Gnocchival vagy házi tagliatellével az igazi (akár karácsonyi első fogásnak is a fácántekercs előtt)!

Aggiornamento!

Azóta már elkészült.

A recept itt található.

"Vadat s halat..." - Gyengébb idegzetűeknek, vegetáriánusoknak a bejegyzés megtekintése nem javasolt!

December 8. Olaszországban munkaszüneti nap. Ember tehát nem dolgozott. A délelőtti, unokaöcsiknek tartott matematika óra után kedvenc szomszédainkkal, és Foggy kuttyal ismét a tengerparton kötöttünk ki.
Hatalmasat “sétáltunk” (Artúrral a séta külön téma 😉 és hála az apálynak, és a csodálatos napsütésnek, begyűjtöttük a napi betevőnket is. Rizottó lesz belőle!

Az már csak hab a tortán, hogy sógor ember vadászott nekem egy fácánt, és egy csodálatos szalonkát is! (Receptek valószínűleg csak januárban. :-()

Ismeritek Carl Warnert?

Kb. másfél éve olvastam -ha jól emlékszem egy National Geographicban- először Carl Warnerről, és azóta is le vagyok nyűgözve! Imádom a képeit! Újra és újra előveszem őket. Egyszerűen zseniális! Mind! Egytől egyig! 🙂

VKF! XXI./2. Főzzünk könyvből

A XXI. VKF!-re készült (második), enyhe túlzással pályaműnek nevezett étel(sor) Muriel Barbery Estasi culinarie című műve alapján született. Épp akkor olvastam, és nyammogtam a regényben fantasztikusan lefestett parázson sült szardíniák után, amikor Piszke közzétette a felhívást, így nem volt kétséges, hogy a következő hétvégére (nov. 15-16.) jósolt napsütést és 15 fokot az udvaron töltjük néhány nyársra húzott, friss szardíniával egyetemben. A hal beszerzése azonban kicsit kalandosra sikeredett.

Ember szombat reggel elment lecserélni az autón a nyári gumikat, hogy otthon is biztosnágosan utazzunk majd, és megbeszéltük, hogy amikor hazaér elmegyünk együtt halat venni. Én ragaszkodtam hozzá. Tudni kell olaszékról, hogy ha külföldi vesz halat, 100%, hogy nem azt kapja, amit egy helybéli. Jó, tudom, legtöbbször nem veszik észre, hogy nem vagyok olasz, inkább én vagyok az, aki igyekszem mások tudomására hozni magyar voltomat, és a halárus néni is ismer már, de ez alkalommal nem szerettem volna kockáztatni.
Közben eszembe jutott, hogy úgyis egy tökjó halbolt előtt megy el, fel is hívtam, de csak az üzenetrögzítő gagyogott valamit. (Mert egyébként a mobiltelefont azért találták ki, hogy az ember mindenhol elérhető legyen….!)
10.00 körül ért haza, természetesen a halboltban minden volt, csak szardínia nem. Azt mondta a halárus néni, hogy reggel volt, és hogy ehhez korábban kell felkelni. (Puffogtam kettőt magamban, és kedvem lett volna azt válaszolni, hogy tessék szíves lenni bekopogni hozzánk úgy 4-5 óra tájban…) Mindegy, más alternatívát kellett keresni.
A Latisanában lévő halárusban még sohasem csalódtunk, na de odáig azért 15 km-t kell kocsikázni, az oda-vissza 30 -azért néhány szardínia nem ér meg ennyit, gondoltam- de aztán megszületett a mentő ötlet: úgyis ritkán jutunk el a tengerpartra, ebéd után sétáljunk egyet ebben a csodás időben Artúrral a nagy víz mentén, visszafelé meg megvesszük a halat.
Így is lett. Csakhogy szardínia Latisanaban sem volt. Mondta is a srác, hogy szardínia max. délelőtt 11-ig van, válasszak abból, ami a pulton van, és egyébként is, ami megmarad, sem tartogatja soha, nem is fagyasztja le, hanem szombat esténként halvacsorákat rendez a barátaival épp ezekből a megmaradt halakból. (Kommenteltem volna itt is szívesen valami olyasmit, hogy “jaj, de lennék a barátod” 😉 de nem akartam Embert megbántani. :-))))
Végül választottam: néhány vörös márnát, pár rákfarkat, egy szép tengeri sügért, meg akciósan sikerült szerezni egy tőkehal filét. Gondoltam a vörös márna jó lesz a szardínia helyett, a rákfarkat nem igazán lehet grillen elrontani, tengeri sügért még úgysem ettünk grillezve, a tőkehalból meg majd estére összeütök egy pastát…
Másnap az Alpokban leesett az első igazi hó. A hegyeket, -ill. a hegyek nyugati végét- tiszta időben látom a konyhaablakból. Halpucolás közben eszembe is jutott, hogy szívem szerint hagynám az egészet a csudába, inkább elmennék a nagy hegyek közé, és jól megdobálnám Embert hógolyóval. Meg is említettem Neki, de határozottan tiltakozott a nyári gumikkal való vezetés ellen, így mérgemben azt mondtam, olyan Kis János-szerű hagsúllyal -a “Dögölj meg, kutya!” után szabadon“: “Nnnna, te hal, ha már ennyit mentünk utánad, belőled most valami nagyon finomat fogok készíteni, én meg ebből a finomságból majd jól degeszre eszem magam!”
Így született tehát a póréhagymába göngyölt vörös márna, a sárgarépába bújtatott rákfarok, és a citromos tengeri sügér pórépaplanban. Mindez sütőben sült rozmaringos krumplikockákkal.
Tűzrakás közben a szomszédék is előkerültek, természetesen nem volt kérdéses, hogy meginvitáljuk őket is, de mivel a már begöngyölt halmennyiség 4 főre csak igen szűkösen lett volna elég, így előkerült a tőkehal filé is a hűtőből.
Pasta, pasta, pasta… gyorsan felütöttem az Enciklpoédiát, de hirtelen semmi használható receptet nem találtam. Neten való böngészésre már nem volt idő, így maradt a kétperces hűtőmustra, a saját kútfő, és enyhe pánikhangulat, mert egy gyors desszertet is ki kellett ötleni. A hűtőben felfedeztem egy fél pagoda karfiolt, a gyümölcsöstálról pedig egy csodás, érett ananász, egy mangó, és néhány szilva mosolygott rám. Én meg persze visszamosolyogtam. 🙂 Megvan! Lesz akkor tagliatelle tőkehal kockákkal és pagoda karfiollal (sáfránnyal lett volna jó, de épp néhány nappal előtte használtam fel az utolsó adagot), és gyümölcssaláta.
Kb. 3/4 órám volt, gondoltam ebéd előtt úgyis megiszunk valamit, a tésztafőzést kicsit elhúzom, a hal úgysem lesz kész időben, ezalatt az idő alatt a gyümölcssalátám meg szépen összeérik. Így is lett. Szuper délutánt töltöttünk együtt, a menünek pedig hatalmas sikere volt.
A receptek pedig a következők:

Tagliatelle póréhagymás tőkehal kockákkal, pagoda karfiollal
Hozzávalók:
  • 320 g tagliatelle
  • 1 közepes tőkehal filé
  • kevés póréhagyma (mondjuk úgy 10 cm 🙂
  • 1 dl száraz fehérbor
  • extraszűz olívaolaj
  • egy csokor petrezselyemzöld
  • só, frissen őrölt bors

A póréhagymát vékony karikára vágom, kevés olajon megdinsztelem. Ezalatt a karfiolt egészben, forrásban lévő vízben roppanósra párolom, majd rózsáira szedem. A tőkehalat felkockázom, a póréhagymához adom, nagy lángon pirítom 1-2 percig, majd felöntöm a fehérborral, és amikor a bor szinte teljesen elpárolog, hozzáadom az apróra vágott petrezselyemzöldet, és a rózsáira szedett karfiolt. Sózom, borsozom, kettőt-hármat keverek rajta, óvatosan, hogy a hal ne essen szét, majd még néhány percig főzöm az egészet, és tadáám, kész. Nem marad más hátra, mint összekeverni a kifőtt, leszűrt tésztával.


Póréhagymába göngyölt vörös márna

Hozzávalók:
  • néhány vörös márna (ha jól emlékszem, nálam 7 db volt, kisebbek-nagyobbak vegyesen)
  • 1 póréhagyma
  • 1/2 citrom leve
  • vaj
  • zöldfűszerek (rozmaring, petrezselyemzöld, zsálya, metélőhagyma, és ami épp elérhető még így ősz végén a fűszerkertünkben)
  • só, bors

A vörös márnát kívül-belül megpucolom, kifilézem, sózom, borsozom, majd meglocsolom egy kevés citromlével, és kb. fél óráig állni hagyom. Ezalatt a vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készítek, a póréhagymát pedig hosszában kettévágom, és sós vízben kb. 6-7 perc alatt megpárolom, majd leszűröm.

Egy vágódeszkán kiterítek magam elé egy vagy két pórélevelet, erre fektetek egy vörös márnát, a közepére egy kávéskanálnyi fűszervajat rakok, majd az egészet felgöngyölöm, és nyársra húzom. Ezt a műveletet addig folytatom, amíg a hozzávalók el nem fogynak.

(A grillrácson kb. 15 percig sültek, de ez az idő módosulhat attól függően, hogy milyen vastag a parázsréteg alatta.)


Sárgarépába bújtatott rákfarok

Hozzávalók:

  • 10 db rákfarok
  • 2 sárgarépa
  • vaj
  • zöldfűszerek (rozmaring, petrezselyemzöld, zsálya, metélőhagyma, és ami épp elérhető még így ősz végén a fűszerkertünkben)
  • bors

A rákfarkakat megszabadítom a héjuktól, a belüket egy fogvájóval eltávolítom, majd kevés citromlével meglocsolom, tekerek rá egy kevés borsot, és kb. fél óráig állni hagyom.

Ezalatt a vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készíetk, a sárgarépát zöldséghámozóval hajszálvékony szeletekre vágom, leforrázom. A szeleteket egyenként kiterítem, mindegyikre egy kevés fűszervajat teszek, erre jönnek a rákfarkak, végül a márnához hasonlóan feltekerem, majd nyársra húzom őket.

(A grillrácson kb. 10 percig sültek, de ez az idő módosulhat attól függően, hogy milyen vastag a parázsréteg alatta.)


Citromos tengeri sügér pórépaplanban

Hozzávalók:

  • egy kb. 40 dkg-os tengeri sügér
  • 1/2 citrom gerezdekre vágva
  • 1/2 citrom leve
  • vaj
  • zöldfűszerek (rozmaring, petrezselyemzöld, zsálya, metélőhagyma, és ami épp elérhető még így ősz végén a fűszerkertünkben)
  • 1 póréhagyma
  • só, bors

A tengeri sügért megpucolom, belét eltávolítom, sózom, borsozom, a belsejébe belegyömöszölök egy csokor zöldfűszert és egy gerezd citromot, meglocsolom egy kevés citromlével, és kb. fél óráig állni hagyom.

Ezalatt a vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készítek, a póréhagymát pedig hosszában kettévágom, és sós vízben kb. 6-7 perc alatt megpárolom, majd leszűröm.

Egy akkora darab alufóliára, amekkorába majd a halat kényelmesen be tudom csomagolni néhány pórélevelet fektetek, ide-oda egy-egy kávéskanálnyi fűszervajat halmozok, ráfektetem a tengeri sügért, erre ismét fűszervaj gombócok jönnek, mellé néhány gerezd citrom, majd az egészet betakarom a maradék póréhagymával, és végül alufóliába csomagolom.

Megj. nr. 1 – A grillrácson kb. 25 percig sült, de ez az idő módosulhat attól függően, hogy milyen vastag a parázsréteg alatta.

Megj. nr. 2- Az alufóliát végül levettük róla. Eredetileg is csak a biztonság kedvéért bugyoláltam be, ugyanis a szívem szakadt volna meg, ha elrontjuk ezt a csodálatos halat.

Megj. nr. 3- “Pórélevél” Levél ez? Nem, de más elnevezés most hirtelem nem ugrik be. Bocs, bocs…gondolom így is érthető.)


Rozmaringos krumplikockák

Hozzávalók:

  • 1 kg krumpli
  • 1 ágacska rozmaring
  • só, bors
  • vaj
  • zöldfűszerek (rozmaring, petrezselyemzöld, zsálya, metélőhagyma, és ami épp elérhető még így ősz végén a fűszerkertünkben)

A vajból és az apróra vágott zöldfűszerekből fűszervajat készítek. A krumplit meghámozom, kockára vágom, egy sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem, megszórom a rozmaringlevélkékkel, sózom, bőven borsozom, és a fűszervajból egy kávéskanál segítségével a krumplikockák tetejére apró gombócokat halmozok.180 fokra előmelegített sütőben alufóliával lefedve 1/2 óráig, majd alufólia nélkül még addig sütöm, amít a teteje ropogós nem lesz.


Ananász-mangó-szilva saláta
(Erről sajnos nem készült kép :-()
Hozzávalók:
  • 1/2 ananász
  • 3 szilva
  • 1 mangó
  • 1 doboz natúr joghurt
  • 1 ek. méz
  • 0,3 dl szilvapálinka

A gyümölcsöket megmosom, meghámozom, kockára vágom, összekeverem a joghurttal, a mézzel és a pálinkával, majd legalább egy órára hűtőbe teszem, hogy az ízek összeérjenek.

Ja, és persze kedvcsinálónak írok néhány mondatot magáról a műről ill. a szerzőjéről is, annak ellenére, hogy esetünkben az alma igen messze esett a fájától 🙂

Tehát Muriel Barbery francia írónő 1969-ben született Casablancában. Az Une gourmandise (Estasi culinarie) című műve 2001-ben elnyerte a legjobb gasztroirodalmi mű címet. Világhírt azonban a 2006-ban megjelent L’Élégance du hérissonnal (L’eleganza del riccio) szerzett.

Az Estasi culinaire a zsarnok ételkritikus, Monsieur Arthens halála előtti utolsó óráit mutatja be. A végtelenül cinikus és egocentrikus főhős egy ízt keres. Egy mindent felülmúló ízt, amit még egyszer, életében utoljára újra szeretne érezni. Az egyes fejezetekben, lázasan kutatva emlékeiben, felidézi életének egy-egy meghatározó íz-élményét (a tangerii húsgombócokat, a bretagne-i nagymama grillezett szardíniáit, Tsuno chef sushiját, a whisky ízét…) míg végül megtalálja a megoldást, de hogy pontosan mit, azt nem árulom el. 🙂 Tessék elolvasni a könyvet!

Kissé nehézkes volt olaszul olvasni ezt a művet, ugyanis tele van -gondolom, szebbnél szebb- jelzőkkel. Ha megjelenik magyarul is, biztos, hogy újraolvasom!

Az írónő blogja itt található.

VKF! XXI./1. Főzzünk könyvből

A legújabb VKF! kiírás egyszerűen zseniális! Őszintén szólva nagyon vártam már, hogy valaki ezzel a témával rukkoljon elő. Nagyon izgalmas az egész: izgalmas olvasni, gondolkodni, kitalálni, eltervezni, megvalósítani, hja, és legfőképp izgalmas lesz majd a résztvevők bejegyzéseit végigböngészni! Nagy vagy, Piszke! 🙂
Bizonyára mindenki emlékszik még középiskolai tanulmányaiból Móricz tragikus sorsot megélt Kis Jánosára, akinek a Sarudy lány lakodalmán torkán akadt a töltött káposzta. Emlékszem, annak idején sokáig veséztük ezt a novellát; a tehetetlenséget, a sokszor jelentéktelen emberi létet, a mohó dacot, mellyel az ember megpróbál kitörni a szegénységből… hasztalanul. Ugye mindenkivel előfordult már, hogy “degeszre ette magát”? Előfordul. Főleg így, Karácsony környékén. A jobbnál jobb ételekkel roskadozó asztalnak sokszor nehéz ellenállni. Vajon miért? Mert annyit dolgoztunk vele, és megérdemeljük? Vagy a pillanat gyönyörűségéért? Esetleg a bosszú hajt minket, mint Kis Jánost? No, nem is bogozom tovább ezt a témát, mert igen messzire jutnék -és jutottam is gondolatban-, mindenesetre ez a novella akkora hatással volt rám, hogy minden eltúlzott ebéd vagy vacsora alkalmával a szemem előtt lebeg a fulladozó Kis János képe.
Érdekes, hogy csak lebeg, aztán meg lassan elszáll; az ösztön, a “bűnös” elégedettség felülkerekedik rajta, s végül magam is Kis Jánossá redukálódom. Tulajdonképpen ennyi a történet. Az már egy másik dolog, hogy kb. május óta nem ettem töltött káposztát (lakodalmast meg a saját lagzim óta nem) és most, hogy újraéltem “A tragédiá”-t, győzött a vágy, képtelen voltam az ünnepekig várni, megfőztem! Örömömet csak növelte, hogy a múlt hétvégén találtam igazi tejfölt is az egyik bevásárlóközpontban. Igaz, kicsit idétlenül nézett ki a töltelék Carnaroli rizsből, de seperc alatt elfogyott. Azt nem írom le, hogy hányat ettem, de jelentem, még élek!

Ibrányi töltött káposzta Katától
Hozzávalók:
  • 1 fej káposzta
  • 500 g darált sertéshús (comb, tarja, lapocka vegyesen)
  • 250 g rizs
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. sertészsír
  • 1 tojás
  • 1 tk. pirospaprika
  • házi paradicsomlé
  • só, bors

Egy nagy fazékban forraljunk vizet, majd tegyük bele a torzsájától megszabadított káposztát. Ahogy puhulnak a külső levelei, egy hosszúnyelű villa (csak hogy közben ne égessük vörösre az ujjainkat) és egy kanál segítségével szedjünk le egyet-egyet, majd tegyük egy tányérra/tálcára. Ezt a műveletet folytassuk addig, míg a káposztánk el nem fogy. A levelek középső, vastag erét éles késsel vágjuk le úgy, hogy lehetőleg közben magát a levelet ne lyukasszuk ki.
Közben a zsíron dinszteljük meg az apró kockára vágott hagymát és a lereszelt fokhagymát, és amikor kihűl, adjuk hozzá a húshoz. Keverjük bele a tojást, a pirospaprikát, a rizst, egy kevés paardicsomlevet, végül alaposan fűszerezzük sóval, borssal. (Kóstolni kötelező! :-))
Egy lábas aljára rakjunk egy réteg apróra vágott káposztát. (Tökéletes ide az, amit a levelek vastag részeiről levágtunk.) Erre kerülnek a káposztalevélbe göngyölt töltelékek, majd ismét egy kevés apróra vágott káposzta. Az egészet takarjuk be 2-3 egészben hagyott káposztalevéllel, és öntsük fel annyi paradicsomlével, amennyi éppen ellepi.
A lehető legkisebb lángon, fedő alatt főzzük kb. 45 percig, majd lefedve hagyjuk állni még 15 percig.
(A recept nem hazai, Ibrányból származik; itt a töltött káposztába tojás is kerül. Tavaly kóstoltam, és annyira ízlett, hogy gondoltam, ideje lesz kipróbálni. Otthon a hús-rizs mennyiség fele-fele arányú, a lábas aljára általában füstölt szalonna bőre kerül, néha a töltelékbe füstölt hús, P. nagyanyó a káposzták közé fonnyadt TV paprikákat dugdos. Anyukám hajdúsági barátnője “fehéren” készíti, azaz paradicsom nélkül, és cupp-cupp, a káposzták közé sertéskörmöt rak! Sok helyen a húst nem darálják, csak nagyon apró kockára vágják. Szeretem az erdélyi típusú savanyú káposztás változatot is, ja és ettem már olyat is, ahol lábas tetején lévő, szálasra vágott savanyú káposztát összekeverték azzal a paradicsomos lével, amiben maga a töltött káposzta főtt, aztán tejföllel-liszttel behabarták, és köretként tálalták. Nyamm! Azt már nem is kell mondanom, hogy a legfinomabb)töltött káposzta a frissen vágott disznó húsáből készül. Jaj, megyek is én haza… 😉

(Majdnem) Minden napra egy tészta Nr 32

A tésztákat tekintve (is) le vagyok maradva egy kicsit. Nyilván, a téli időszakban kevesebb pasta kerül az asztalra, inkább a levesek dominálnak, de a heti ötöt azért még tartjuk 🙂

Paradicsomos spagetti vénuszkagylóval és rákfarokkal

Hozzávalók:
  • 320 g spagetti
  • 500 g vénuszkagyló
  • 12 db rákfarok
  • 8 db Picadilly paradicsom
  • egy csokor petrezselyemzöld
  • 2 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • bors

Egy serpenyőben felhevítek egy kevés olívaolajat. A kagylókat beleteszem, megszórom aprított petrezselyemzölddel, majd megvárom míg kinyílnak. (Amelyik nem nyílik ki, ki kell dobni!)

A rákfarkakat megtisztítom: a páncéljukat lehántom, a belüket egy fogvájóval eltávolítom. A kagylókat kibogarászom a héjukból.

Egy másik serpenyőben egy kevés olívaolajon megpirítom az áttört fokhagymát (aki nem szereti az intenzív fokhagymaízt, az hagyja egészben, és tálalás előtt halássza ki a szószból), hozzáadom a kockára vágott Picadilly paradicsomot, a megtisztított rákfarkakat, a kagylót, aztán ismét egy kevés aprított petrezselymet szórok rá, alaposan megborsozom, és ha szükséges hozzáadok egy keveset abból a léből, ami a kagylók elkészítésénél a serpenyőben maradt.

Az egészet csupán néhány percig főzöm, frissen főzött spagettivel összekeverve tálalom. ( A szószt mindenképpen kóstoljuk meg, mert valószínűleg sózni már nem kell.)

Paradicsomos bableves

Volt két kiló babom. Ez rengeteg! Évente max. 3-4 alkalommal eszünk babot. Nem azért, mert nem szeretjük, csak a kamrában valahogy mindig megbújuk valami mögött, és amikor ötletekért megyek, nem a bab az, amibe először beleütközök. No de most nem menekülhetett! A felét elajándékoztam, majd a megmaradt félnek a felét is, az utolsó adag feléből levest főztem, s így már egészen nyugodt vagyok. 🙂

Paradicsomos bableves
Hozzávalók:
250 g szárazbab
300 g hámozott, darabolt paradicsom
4 olajban eltett ajókagyűrű
1 fej vöröshagyma
olívaolaj
friss zöldfűszerek (rozmaring, zsálya, metélőhagyma)
só, frissen őrölt bors

A babot egy fél napra beáztatom, majd bő, sós vízben félpuhára főzöm, leszűröm, a főzőlevet félreteszem.
Egy lábasban az olívaolajon kicsit megpirítom az kockára vágott hagymát, a felaprított zöldfűszereket és az ajókagyűrűket. Amikor ezek teljesen szétolvadnak, hozzáadom a babot és a paradicsomot, sózom, borsozom, majd addig főzöm, míg a bab megpuhul. Ha szükséges, a bab főzőlevével hígítom.
(Sok olasz recept ír még hozzá tésztát, árpagyöngyöt, rizst, de a bab már önmagában sem könnyű étel, és nem akartam az én gyenge gyomrú Emberemnek álmatlan éjszakákat okozni. 🙂 Két változat készült, az egyikbe nem tettem halat, így erre a végén reszelt parmezán került. Szerintem viszont a halas változat sokkal izgalmasabb!

Karácsonyom

Többen is jelezték e-mailben, hogy várják a karácsonyi receptjeimet. Bajban vagyok ám, mert őszintén bevallom, nem készülök semmivel. Ennek pedig egyetlen oka van: Magyarországon karácsonyozunk. Márpedig Magyarországon “magyarul” szeretek enni. Évszázadok óta halászlevet és valami halas másodikat eszünk, és ez nagyon valószínű, hogy az idén is így lesz. (Biztos lesz még sok-sok sütemény, meg hús is.)
Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon várom már, hiszen itt -original hozzávalók nélkül- igen nehéz visszaadni az eredeti ízvilágot. Néha ugyan próbálkozom -volt már fejtett bab leves, töltött káposzta, tojásleves, nem beszélve a sok, bográcsban készült ételről-, de sohasem sikerül ugyanazt produkálni, mint otthon.

Karácsonyi dekorációt sem készítettem. Ez van. Lélekben készülök. És izgatottabb vagyok, mint egy kisgyerek. Hónapok óta csak Skype-on és MSN-en kommunikálok a családommal. Na, jó, egy dolgot azért mégis kiterveltem: M. szomszédomnak egy adventi naptárat, ami annyiból áll, hogy minden nap bedobok a postaládájába egy kis csomagocskát mindenféle földi jóval. Hétfőn a Perugina Nero narancsos csokikockáiból csomagoltam (tudom, hogy imádja), tegnap egy kis csomag fekete tea került a pakkba, ma megint csoki lesz, holnap torino környékéről gyűjtött mogyoró, a többit meg még nem tudom.


Persze azért a héten még sütök egy adag mézeskalácsot 😉

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!